Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-20 / 273. szám
4 NÉPÚJSÁG 1986. november 20. Kitől tanuljon viselkedni a serdülő? Néhány szó a helyes testápolásról Napjaink illatos szappanokkal, habfürdőkkel, samponokkal telített világában úgy tűnik, hogy a helyes testápolás minden feltétele adva van. A legtöbb lakásban van fürdőszoba, rendszerint hideg, meleg folyó vízzel, így a napi tisztálkodás, a friss, üde bőr és az ezzel járó jó közérzet mindenki számára elérhető. Hogy mégsem ilyen egyszerű a helyzet, azt a kozmetikai szerek használatára visszavezethető bőrproblémák (bőrkiszáradás, feszülő, égő, viszkető érzés, esetleg hámlás, börpír) magas száma mutatja. Különösen tavasszal az erős napsugárzás következtében a túl illatos parfümszappanok, parfümök, dezodorok, de a megszokott, és előzőleg panaszt nem okozó krémek, testápolók, arcfestékek is okozhatnak bőrkiütést, gyulladást, elsősorban a fénynek kitett helyeken. A szekszárdi kemény vízben a szappan nehezen habzik, és oldhatatlan csapadék formájában nemcsak a fürdőkád oldalán, de bőrünkön is lerakódhat, ahol erős kiszáradást, viszketést, gyulladást okozhat. Emellett hosszabb kádfürdőzés esetén a bőr védőrétege - zsír- és savköpenye - leázik, így bőrünk néhány órára védtelen lesz a gombákkal, baktériumokkal szemben. Ezek elkerülésére tisztálkodáshoz naponként zuhanyozást javaslunk a kezek, lábak, hajlatok, nemi szervek és végbéltájék szappanozásával. Érzékeny bőrűek szappan helyett gyógyszertárban kapható ún. „fürösz- tőkrémet” használhatnak, mely a bőr fürdés utáni zsiradékpótlására is alkalmas. Az arcbőr tisztításáról külön kell szólnunk. Szappanos mosását még zsíros bőrűeknek sem ajánljuk lúgos, bőrizgató hatása miatt. Száraz arcbőrre esténként kamillateát, különböző lemosókrémeket, friss tejet, tejszínt, aludttejet, esetleg étolajat használhatunk, zsíros arcbőrre alkoholtartalmú arclemosót alkalmazzunk, reggel mindkét típusnál megfelel a bő, tiszta arcmosás. Gyakori, hogy az arcbőr a középvonalban, a homlok, orr és áll körül zsíros, a szem környékén és kétoldalt száraz. Ilyenkor a fenti módszereket kombinálhatjuk, szükség esetén a száraz területeket félzsíros krémmel átsimíthatjuk. Amennyiben fentieket helyes táplálkozással és öltözködéssel (műszálas fehérnemű kerülése) kiegészítjük, sokat tettünk bőrünk frissessége, rugalmassága, egészségünk megőrzése érdekében. Dr. Ligeti Judit a megyei bőrés nemibeteg-gondozó * vezető főorvosa Mire tizennégy-tizenöt éves lesz a gyerek, szülei negyven körüliek. A középiskolákban a tanárai is többnyire ilyen korúak. Tehát kimarad életükből az a korosztály, a húszévesek, akiktől bizonyos szempontból a legtöbbet tanulhatnának. Ahhoz, hogy lelkileg is harmonikusan fejlődjön a serdülő, meg kell tanulnia, hogyan Viselkedik egy nő, és hogyan viselkedik egy férfi. Természetesen a nemi szerepét már csecsemőkorától tanulja, a négy-öt évesek nagyon is tisztában vannak, milyen teste van a kislánynak, és milyen a kisfiúnak. Mégis, a serdülőkorban ez a több mint tízéves tanulás nem elég, vagy éppen teljesen használhatatlan, attól függően, milyen családi nevelést kapott a gyermek. Ha a szülők visszafogott, zárt életet éltek, a nő-férfi minta is ilyen volt, ezt tanulták meg a gyerekek, ami talán gyermekkorban jól megfelel. Ha azonban tizennégy-tizenöt éves lesz, szinte megrémülve veszi észre, hogy olyan érzelmei, vágyai vannak, amelyek nem férnek bele eddigi életkeretei közé. Mit csinál ilyenkor a serdülő? Követi az eddigi mintát, és ennek következtében az egykorúak csoportjának a peremére kerül; vagy követi a vele egykorúak viselkedését, ami ugyan biztosítja a csoportban maradását, de az eddigi és mostani minta különbözősége miatt esetleg szabados viselkedésbe csap át, ugyanis nem képes integrálni az otthoni mintát az azonos korúak mintájával. Jobb esetben olyan utat-módot, példaképet, segítőtársat keres, aki nemrégen átélte ugyanezt, aki azonban már kiegyensúlyozott életet él. De mint mondtuk, leginkább ettől a korosztálytól, a húszévesektől, a húszévesek barátságától, a velük való érintkezéstől vannak megfosztva a tizenévesek. A negyvenévesek, legyenek bármilyen felfogásúak, nehezen alkalmasak érzelmi-szexuális együttérző partner- ságra a tizenévesekkel, legfeljebb útmutatóként, tanácsadóként szerepelhetnek. A tizenévesek és huszonévesek találkozójához nincsenek klubok, népművelő fórumok, ha elvétve van is valamilyen rendezvény, az emberek egymástól függetlenül néznek vagy hallgatnak egy műsort. A tanár igyekszik semleges maradni. A rendszeres és hatékony szexuális felvilágosítást a mai napig nem szervezték meg, holott húsz éve beszélünk róla. Ha a szülők nyíltak, bátran vállalják az élet minden oldalát, a gyermek valószínűleg kevésbé lesz riadt tizenöt éves korára, legalábbis érzelmileg és nemi szerepét illetően, de így is rengeteg élet- tanulásra van szüksége. Tehát a szexuális viselkedés kialakulásában vagy megtanulásában nem lényegtelen a szülői nevelésforma, de nem egyértelműen meghatározó. A szexuális viselkedés normáit elsősorban a társadalmi intézményekben, kisebb nagyobb társadalmi csoportokban kell vagy kellene elsajátítani, és a különböző normákat húszéves korra már integrálni kellene, illetve kialakítani az egyéni normákat. Ehhez azonban jóformán semmiféle segítséget nem kap a serdülő. Tehát egymás között oldják meg problémáikat, tanulják meg a szexuális viselkedést. Természetesen ez is fontos, de nem lehet kizárólagos. Az egykorúak szükségszerűen beszűkült csoportnormáinak következménye gyakran a szélsőséges viselkedés. Ha a csoportelső kislány tizenhét éves, és - mondjuk - már négy szeretője volt, a legfélénkebb, legéretlenebb kislány is mindenárom szeretőket akar gyűjteni. A szexuális viselkedés megtanulásában egészségesebb lenne a huszonévesekkel való érintkezés. Ezzel szemben az általános kultúra, illetve az egzisztenciális érvényesülés normáit, szokásait, lehetőségeit a serdülő elsősorban a harminc-negyven évesektől tanulhatja meg. Képességeinek felmérésében, jövőjének kialakításában elsősorban szüleire, tanáraira kell támaszkodnia. De itt jönnek a bajok. Ha a tizenöt éves fiú elvesztette a bizalmát apjában, apja barátaiban, tanáraiban saját szexuális viselkedésének megítélésében, érzelmeinek elbírálásában, nem fog hinni apja kultúrájában sem. Ennek egyenes következménye, hogy ilyen téren is marad az egykorúak közössége, társasága, ahol együtt alakítják ki kultúrájukat, egzisztenciális igényeiket, ami nyilvánvalóan beszűkült, egysíkú kultúrához vezet. Az ellenkező véglet pedig, mikor a serdülőnek az érzelmi-szexuális viselkedése szinte gyermeki szinten stagnál, mert rendkívül bízik a szüleiben, követi őket. A feloldást tehát abban látjuk, hogy a serdülő gyermeknek minden korosztálynál kellene érintkeznie, felkészült vezetéssel ellátott külöböző fúrumokon, netán az iskolában. A felkészült vezetés alatt azt értjük, hogy a serdülő érezze, tudja és belássa lehetőségeit, esetleg hasznát ezeknek a találkozásoknak. Nosztalgiával emlékszünk arra, hogy a néhány évtizeddel ezelőtt közösségi-társasági élet ritkán korlátozódott azonos korosztályra. DR. VARJASI EDIT Káposztakrónika, káposzta a tálban A káposztaféléket az Árpád-kor óta termesztik Magyarországon. A nyugatról érkező szerzetes térítők több fajt hoztak magukkal. Tehették, mert változatait: a fodros levelű kelt, az „ezer levelűnek” titulált acri káposztát (a karfiol és a broccoli ősét), a fejes káposztát már Plinius is leírja. A természet históriájában és a honfoglalás előtt fél évezreddel már Euró- pa-szerte folyt a termesztése. A nálunk csak újabban honosodó kínai kel Távol-Keleten már a 3. században étek volt. Idehaza II. András uralkodása alatt a kolostorok konyhakertjeiben különálló káposztáskerteket létesítettek a telkek árnyasabb, nedvesebb részein. Szabolcsban, a Tarna-völgyé- ben az 1500-as években számottevő káposztatermesztés folyt. 1664-ben a nevezetes botanikus érsek, Lippai János, a „Veteményes kert” cimú munkájában már számos káposztafajt ismertet. „Nem versengek itt heiába az káposztának nevérül, honnan hlvatik annak magyarul: noha némelyek arra akarják vonni, hogy első föl-találóját ennek a fűnek, Káp-nak hítták: azért attul volna eredeti, mint-ha káposzta annyit tenne, mint „káp hozta”... Ez a magyaroknál oly közönséges palánta, hogy alig élhet ez szegény ember a’nélkül. Sőt a’sa- vanyú káposztát, még az élénktől maradott névvel, Magyarország czimerének szoktuk nevezni...” A „szegény emberek” ette káposztaételek készítési módja nem maradt fenn az utókorra. Annyi bizonyos, hogy ez a növény hús nélkül, önmagában is egyike a legtáplálóbb zöldféléknek; kivált a nyári változata és a kel tartalmaz meglehetősen sok fehérjét, de még szénhidrátot is, viszont nehezen emészthető. Az itt közölt káposztás ételreceptek a kevésbé ismertek, illetve az olcsóbbak közül valók. Becsapós káposztafej: Kell hcpzá 1«fej (kb. 1/2 kg-os) édes káposzta, 4 száraz zsömle, 4 tojás, 5 dkg füstölt szalonna, só, bors. A kemény káposztafejet megmossuk. Külső borító leveleiből hatot óvatosan lefejtünk, ezek indáit-megvékonyltjuk, és lobogó sós vízben 10'percig főzzük. A szalonnát összeapritjuk, kiolvasztjuk, és zsírján meglankasztjuk-meg- piritjuk a meghagyott, lereszelt káposztát. Úgy sózzuk, borsozzuk, mintha tésztához készítenénk. A zsemléket beáztatjuk, majd kicsavarva az apró káposzta közé morzsoljuk. Tiszta konyharuhát kiterítünk, és a kívülről beolajozott káposztaleveleket úgy terítjük rá, hogy középütt összeérjenek. A zsemlével elegyített pirított káposzta közé keverjük a 4 tojássárgát, majd a keményre felvert habot. A laza masszát a káposztalevelekre töltjük, és a kendő sarkaival úgy húzzuk össze ezeket, hogy újból borl- tólevéllé álljanak össze. A kendőt olyan hosz- szú nyelű fakanálra bogozzuk, amely megáll a fözőfazék peremén. A káposztás batyut a boton forró, sós vízbe lógatjuk úgy, hogy a víz elfedje, és kb. 40 percig lassan főzzük, majd tálra téve kibontjuk, és a kendöt kihúzzuk alóla. Ha ügyesek voltunk, nem is látszik, hogy a levelek tölteléket borítanak. Olcsó és finom egytálétel. Kelkáposztakrém-leves: Kell hozzá: 1 leveskocka, kb. 1 kg kelkáposzta, 2 tojás, vaj, liszt a berántáshoz, 2 deci tej vagy tejszín. A leveskockát 1 liter forró vízben feloldjuk és a megmosott, összevágott kelt benne puhára főzzük, majd szitán vagy szűrőn áttörjük. A vajjal-liszttel világos rántást készítünk, a kel- pürével vastagított léhez keverjük, és úgyszintén hozzátesszük a tejjel vagy tejszínnel elkevert tojássárgákat. Csak egyszer és egy pillanatig forraljuk. Káposztás rakott hús: Kell hozzá: 1/2 kg sertéslapocka, vagy -comb, 1 kg fejes káposzta, 3 evőkanál olaj, 4 paradicsom, 1 fej vöröshagyma, só, bors, pirospaprika. A húst vékony csikókra vágjuk, és az olajon meglankasztott, aprított hagymára tesszük, együtt kipirltjuk. Kevés vizet öntünk alá, s 15 percig pároljuk. A káposztát csikókba vágva rátesszük, megsózzuk, megborsozzuk, némi kakukkfüvet is teszünk hozzá, és néhány kanál vizzel (nem többel, mert a káposzta is levet ereszt) fedő alatt pároljuk. A tűzálló edényt olajjal kikenjük, a káposztás húst beletöltjük, tetejét beborítjuk a karikára vágott paradicsommal, és alufóliával betakarva kb. 40 percig sütjük kis lánggal. Tejfellel megpergetve tálaljuk. Boros-káposztás virsli: Kell hozzá: 1 kg édes káposzta, 2 dl fehérbor, 4 pár virsli, 5 dkg füstölt szalonna, őrölt kömény, borsikafű, só. Az összeaprltott szalonnát kiolvasztjuk, és zsírjára tesszük a csíkokra metélt káposztát. Megsózzuk, fűszerezzük, majd a bort rátöltve, abban puhára pároljuk. Amikor levét már csaknem elfőtte, beletesszük a lehajazott, karikára vágott virslit, és azzal még egyet roty- tyantjuk. Káposztás batyu: Kell hozzá: 30 dkg liszt, 1 kg burgonya, 3/4 kg káposzta, 1 evőkanál olaj, 1 kávéskanál porcukor, 1 tojás, só, bors. A burgonyát megmosva, hajában puhára főzzük, majd hámozás után melegen áttörjük és összekeverjük a tojással, liszttel, sóval. A káposztát lereszeljük, besózzuk, majd az olajon megpirítjuk, és ha már puha, a cukorral lebarnítjuk, majd megborsozzuk. A tésztát kinyújtjuk, 10 cm-es négyzetekre vágjuk. Ezekre a káposztából akkora halomnyit teszünk, hogy a tészta széleit batyuként összefoghassuk, összeragaszthassuk. Olajozott serpenyőben alul, fölül megsütjük. NYERGES ÁGNES Anagramma A másiknak miért?... Az anagramma olyan szó, amelyet egy másik szó betűinek a felcserélésével csinálunk. Például már-rám. Most ezzel játsz- szunk. Ha az alább felsorolt szavak megfelelő anagrammáit sorrendben beírjátok az ábra vízszintes soraiba, az első függőleges oszlopba kerülő betűk vagy magyar város nevét adják eredményül. Melyik ez a város? UGRÁS, REZEG, SEREG, ZÁLOG, PERES, MADÁR Z. J. o o o o o o > ► > > , 1 viAiyya ‘S3Hd3 ‘lozyo ‘sayoa ‘39d3Z ‘yyons :>|eAezs [n zy 0393ZS :sé}fej6ey\| Barátnőm meséli, hogy már most gondban van a karácsonyi ajándékok miatt, mert hogy tavaly ugyanolyan ruhánakvalót vett a menyének, mint a lányának (csak épp más színben), és látta, hogy a lánya nem örül neki. Négyszemközt megkérdezte, miért nem örül, nem tetszik, amit kapott? A kislány egy ideig hallgatott, azután kibökte:- Nekem miért ugyanolyat vettél, mint Évának? Öt ugyanúgy szereted, mint engem? Legalább valami kis akármit kaptam volna, de mégis egy kicsit többet, mint ő... Eszembe jutott egy másik történet. Tavaly november 7-re egy ismerősöm kitüntetést kapott. Örömmel siettem hozzá egy csokor virággal. Szemrehányó tekintettel vette át:- Gúnyolódsz?! Nem is értettem a kérdését, de nem kellett soká várnom, mert nem késett a magyarázattal. Azt fájlalta, hogy csak bronz volt a medália, pedig ő úgy gondolta, hogy legalább ezüst „járna” neki. Hirtelen nem is tudtam, hargudjak-e rá, vagy sajnáljam, és még ma sem tudom. Vannak ugyanis önsorsrontó emberek, akik vagy azért nem tudnak örülni valaminek, mert „olyan már másnak is van”, vagy mert magukat mindig többre értékelik annál, mint ezl a környezetük teszi. Azt hiszem - sajnálatra méltók. Sajnálatra méltók, mert nem tudnak igazán örülni, de legalább ennyire sajnálatra- méltó a környezetük is, mert nem tudja megörvendeztetni őket. Tudok olyan anyáról, aki a fiának már évek óta karácsonyra, születésnapra, névnapra csak pénzt ad, mert eddig minden ajándékozási kísérlete kudarcba fulladt. A fiú tes- sék-lássék megköszönte az ajándékot, az anya pedig kiment bőgni a másik szobába, hogy megint nem sikerült... Azt írtam az örülni nem tudó emberekről, hogy önsorsrontók. Talán többek ennél környezetrontók, a saját emberi környezetüké. (sm) Miért dünnyög a szúnyog panaszosan? (Kalmük mese) Réges-régen történt. Akkor, amikor éppen hogy csak megjelentek a földön az állatok. Akkoriban a kígyóknak volt egy rettegett kánjuk. Kedve szottyant megtudni a kánnak, kinek a húsa a legédesebb a világon. (Gondolta, hogy majd lakmározik egy jót.) Magához rendelte a szúnyogot. A szúnyog megjelent a rettegett kígyókán előtt. Mondja a kán a szúnyognak:- Szeretnéd-e, ha a kígyók mostantól fogva szúnyogokkal táplálkoznának ? Megijedt a szúnyog, és könyörgöm fogta a dolgot, hogy bocsássák szabadon. Ekkor a kígyókán megparancsolta a szúnyognak:- Röpüld körül a földet, kóstold meg minden élőlény vérét, és jelentsd nekem, melyiknek a húsa a legédesebb! - Ezzel elengedte. Sokáig repült a szúnyog. Körülrepülte az egész világot. Megcsípett sorjában mindenkit. Eljött az ideje, hogy hazatérjen. Hazaindul a szúnyog a rettegett uralkodóhoz. Útközben egy fecskével találkozott. Köszöntötték egymást, leültek, beszédbe elegyedtek. Faggatja a fecske a szúnyogot, hogy honnan és hová repül, mi érdekeset látott? Henceg a szúnyog, hogy körülrepülte az egész világot, és megkóstolta minden élőlény vérét.- Mondd csak, kinek a vére a legédesebb? - kérdezi a fecske.- A világon a legédesebb vér az emberé - feleli a szúnyog. - Sietek is jelenteni a kígyókánnak, az akkor majd emberhúst fog enni, minket pedig békén hagy.- Sok ember vérét kóstoltad?- Igen, majdnem mindegyikét.- Mutast meg a nyelvedet - mondja a fecske. A szúnyog kinyújtotta a nyelvét. Akkor a fecske gyorsan utánakapott, kitépte a szúnyog nyelvét és megette. Megérkezett a szúnyog a kígyókánhoz. Maga a rettegett kán fogadta. Kérdezgeti a szúnyogot, ám a szúnyognak nincs nyelve, nem tud mit mondani, csak panaszosan dünnyög. Csodálkozott a kígyókán, hogy a szúnyog elvesztette a nyelvét. Bárhogy is igyekezett megérteni, nem sikerült. Hallgatta, hallgatta a kán, mit dünnyög a szúnyog, sa végén úgy gondolta, hogy ezt dünnyögi:- A békák, a békák...! Azóta kezdtek a kígyók békákkal táplálkozni, a szúnyogoknak pedig fullánkjuk nőtt a nyelvük helyén, azért is dünnyögnek olyan panaszosan. ZAHEMSZKY LÁSZLÓ fordítása
