Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-20 / 273. szám

1986. november 20. * NÉPÚJSÁG 5 Környezetünk védelme egyik legfontosabb feladatunk Ábrahám Kálmán államtitkár, teendőinkről Egy indiai kiállítás ürügyén Télre gondolva dzsekik és anorákok is láthatók voltak a bemutatón Csak egy Földünk van Az emberi környezet védelme az utób­bi esztendők egyik legégetőbb gondjává vált szerte a világon. Ez alól hazánk sem lehet kivétel. E kérdést ma már nem lehet lokálisan kezelni mivel a szennye­zés mértéke nem ismeri az országhatá­rokat. A légszennyezés - az úgynevezett savas esők - élő vizeink egyre fokozódó minőségi romlása, erdeink pusztulása, a nagyvárosi közlekedés és ipari centru­mok által okozott zajártalom mindinkább elviselhetetlenné válik az átlagember számára. Ezért is üdvözölhetjük azokat az erőfe­szítéseket, amelyeket az utóbbi években tesz az Országos Környezet- és Termé­szetvédelmi Hivatal. A vázlatosan felso­rolt gondokat a kormányzati szervek is magukénak vallják: az intézkedések ha­tására több területen tapasztalható a környezetkárosító hatás mérséklődése, némely helyen annak javulása. A napok­ban erről tartott többek között sajtókon­ferenciát Ábrahám Kálmán, az OKTH el­nöke. A továbbiakban az elhangzottak­ból idézünk. A társadalmi-gazdasági fejlettség, an­nak jelenlegi szintje olyan környezeti ár­talmakat eredményezett, amely az embe­riség létét befolyásolja. Nem véletlen te­hát, hogy a környezetvédelem gondjai hazánkban is sarkalatos kérdéssé váltak és azok megoldása az állami politika rangjára emelkedett. 15 milliárdos kár A levegőtisztaság-védelem terén elért eredményeink ellenére ma is súlyos problémákkal küszködünk. Évente hoz­závetőleg 800 ezer tonna por, 1,4 millió tonna kéndioxid, 400 ezer tonna nitro- génoxid és 2,4 millió tonna szénmonoxid kerül Magyarország légterébe. Az emlí­tett anyagok által okozott népgazdasági kár a szakemberek becslése szerint megközelíti az évi 15 milliárd forintot. Az említettek eleve meghatározzák teen­dőinket annak ellenére, hogy az utóbbi években az erőművekben és cement­gyárakban egymás után építették be a porlekötést szolgáló filtereket. Az elmúlt egy évtizedben egyébként 3 milliárd fo­rintot fordítottak hazánkban e programra, melynek eredményeként mintegy 20 százalékkal csökkent a levegő porszeny- nyezése. A tavaly Helsinkiben született nemzetközi megegyezés értelmében, hazánk az öt évvel ezelőtti szinthez viszo­nyítva 1993-ig további 30 százalékkal csökkenti a légtér kéndioxid szennyezé­sét. Veszélyes hulladékok A veszélyes hulladékokkal kapcsola­tosan megjelent jogi szabályozás óta je­lentős szemléletváltozás tapasztalható ipari üzemeinknél. Ma már mintegy 40 vállalatnál működik átmeneti tároló- illet­ve gyűjtőhely. Az OKTH a különböző szakhatóságok bevonásával országos programot dolgozott ki a veszélyes hulla­dékok tárolásának megoldására, a kü­lönböző anyagok égetéssel történő meg­semmisítésére. Ennek keretén belül megkezdték a dorogi égetőmű építését. A második ilyen jellegű berendezés - a döntéstől függően - várhatóan Rudabá- nyán lesz. Manapság a környezeti zajártalom is egyre elviselhetetlenebbé válik. Annak üteme az utóbbi évtizedben jelentősen felgyorsult. Egy nem olyan régen végzett felmérés szerint a városi lakosság fele panaszkodott elsősorban a járművek okozta zajra, amit az ipari üzemek csak tetéznek. Az elmúlt három évben az OKTH felügyelőségei több mint 500 üze­met és kisiparost köteleztek a zajcsök­kentésre. Akik az adott határidőre nem tették meg a szükséges intézkedéseket, jelentős bírsággal sújtották. Az államtit­kár e téma taglalásánál külön is megje­gyezte: a bírságolás ugyan visszafogó erő, de a felügyelőségeknek nem a bün­tetés kell, hogy legyen a célja a szemlé­letváltoztatás érdekében. Védett területek Jelenleg az ország területének mint­egy 6 százaléka áll védettség alatt, amely több mint 520 ezer hektárt jelent. Az emlí­tett parkok és körzetek természeti érté­keinek fenntartására ebben az évben 22 millió forintot fordítanak. Ám az utóbbi időben mind nagyobb gondot okoz első­sorban a bányavidékeken lévő barlan­gok megóvása. Ábrahám Kálmán ki­emelte, és jó példaként említette, hogy a gazdálkodó szervek, a tanácsok, a kü­lönböző társadalmi szervezetek mind jobban átérzik a környezetvédelemmel kapcsolatos felelősségüket. Jó példa­ként hangzott el a Komárom megyében megalakult Környezetvédelmi Társulás, valamint a Győrben működő Környezet- védelmi Egyesülés, ami követésre méltó. A VII. ötéves tervben kiemelt szerepet kapott a környezetvédelem. Ennek kap­csán hangsúlyozott feladat a szennyezés hatásának megfékezése. A kitűzött célok közül prioritást élvez a veszélyes hulla- ' dékok ártalmatlanítása, a súlyosan szeny- nyezett levegőjű térségek, a települések levegőminőségének javítása, az ivóvíz fo­kozott védelme és ezzel összefüggésben a szennyvízelvezetés és -tisztítás problé­máinak csökkentése. Annak érdekében, hogy az új beruházások ne szennyezzék környezetünket, két éve lépett érvénybe az a rendelkezés, miszerint a nagyberu­házásoknál kötelező a környezeti hatás- vizsgálat elvégzése. Ugyancsak a jelen­legi tervciklus teendői közé tartozik az erősen szennyezett nagyvárosokra, a szmogriadóterv kidolgozása. E témakör­ben Budapest - jövőre készül el - Mis­kolc és Tatabánya érintett. Az átlagember is tapasztalhatja, hogy erdeink pusztulása jelentősen felgyor­sult. A szennyezések és azok káros hatá­sának mérséklésére megkezdődött ha­zánkban az erdővédelmi mérő- és megfi­gyelőrendszer kiépítése. Mint ahogy el­hangzott: a VII. ötéves terv időszakában több mint 4,5 milliárd forint áll rendelke­zésre a levegő tisztaságának javítására. A szennyezés csökkenése minden bi­zonnyal jótékony hatással lesz erdeink- re, védett virágainkra is. 10 milliárdos program A veszélyes hulladékok ártalmatlanítá­sáról már szót ejtettünk. E témakörben szükséges megjegyezni, hogy a hálózat kiépítésére ebben a tervidőszakban több mint 4 milliárd forintot áldoz az állam. A program teljes végrehajtása - 3 égető, 6 lerakó és 19 megyei átmeneti tároló léte­sül - várhatóan a következő tervciklus­ban fejeződik be, melynek teljes költsége meghaladja a 10 milliárd forintot. Végezetül elhangzott: az OKTH elhatá­rozott szándéka a nemzetközi együttmű­ködés erősítése. Ennek jegyében jövőre, illetve 1988-ra több nemzetközi konfe­rencia előkészítése folyik: a vendéglátó Magyarország lesz. SALAMON GYULA Az ízlések különbözőek, ez jutott eszembe a nemrégiben Budapesten megrendezett indiai árubemutatón, ahol a jelenlévő magyar kereske­dők közül néhány kiválogat­ta: mit vásároljanak meg a hazai vevők számára. Egy­szerű szabású, ötletes meg­oldású, többségében termé­szetes alapanyagból készült, pillekönnyű és rendkívül mu­tatós darabokat hozott Buda­pestre a négy indiai gyártó. A Vikramaditya Exports, a Young Exporters S., az Old Village Ind. és a Prabhat Agra Enterpreis. Termékeik voltaképpen nem ismeretlenek hazánkban, sőt az előbb említett cégeken kívül más vállala­tok is évek óta exportálnak Magyaror­szágra. És érthető módon már az első pil­lanatban megnyerték maguknak a hazai vevőket. Az indiai termékek sikerét jól ér­zékelteti a budapesti Táj Mahal indiai ru­haház forgalma.- Ez év júniusában nyitottunk, kedve­zően fogadták a vevők. Szeptember vé­géig 18 millió forintos forgalmat bonyolí­tott le a ruhaház, ez alatta marad a terve­zettnek, mert időnként akadozott az ellá­tás - mondja Faragó László, az üzemel­tető Ruházati Bolt Vállalat igazgatóhe­lyettese. - Hat indiai cég vállalta a ruha­ház ellátását a Konsumex Külkereske­delmi Vállalaton keresztül. Modellenként legfeljebb száz darabot küldenek, s ugyanabból a fazonból pótszállítmány nem érkezik. Ugyanakkor az indiai cik­kek olcsóbbak a hazai termékeknél. Az év hátralévő részében előreláthatóan egyenletes lesz az ellátás, december vé­géig összesen 50 millió forintos forgal­mat kívánunk elérni. Egyébként a ruha­ház kiegészítő berendezéseit az indiai cégek adták ajándékba. . Hogy a ruhaház pillanatnyi kínálata, avagy a háromnapos bemutató termékei a megkapóbbak, a szemet gyönyörköd- tetőbbek - megint csak nézőpont kérdé­se. Személyes véleményemmel az utób­bira szavazok. Mindenesetre az tény, hogy az indiai szállítók szeretnének erő­teljesebben jelen lenni a magyar piacon. E törekvéseket erősítette meg a bemuta­tón közvetítőként jelenlévő japán keres­kedőház, a Marubeni Corporation indiai képviselője, S. Puri úr, akitől rövid interjút is kértünk.- Milyen céllal rendezték meg ezt a be­mutatót?- Másodszor mutatjuk be termékein­ket Magyarországon, azzal a céllal, hogy a magyar-indiai kereskedelmi kapcsola­tok bővüljenek.- Volt-e valamilyen különleges szem­pont, ami szerint összeállították az itt be­mutatott kollekciót?- A válogatásnál nem az árut szelektál­tuk, hanem a gyártókat. Elsősorban olyan vállalatokat kerestünk, amelyek vi­lágszerte állandó és jó minőségükről is­mertek.- Bizonyára tudja, nemrégiben indiai ruhaház nyílt Budapesten, a Táj Mahal. Milyennek látja magyarországi lehetősé­geiket?- Nemigen ismerjük a Táj Mahal kíná­latát e ruhaház számára, az itt bemutat­kozó cégek nem szállítanak termékeik­ből. Nem ismerjük a magyar piacot sem. Ez a kiállítás éppen azt a célt szolgálja, hogy megismerjük. Az indiai kormány bővíteni kívánja kereskedelmi kapcsola­tait Magyarországgal, s most a Marubeni Corporation által kíván körülnézni a ma­gyar piacon: mit importáljon?- Ön hogyan értékelné a magyar-in­diai gazdasági kapcsolatokat?- Mindkét állam célja a valuta meg­szerzése. Ezért kompenzáló árucsere szolgálná mindkét állam érdekét.- Milyen magyar termékre gondol el­sősorban?- Főleg technikai berendezésekre, technológiákra. Aligha lehet megjósolni, hogy miként zárul a kereskedelmi puhatolózás. Annyi azonban bizonyos: egészséges konku­renciát, vetélkedést hozhatnak az indiai cégek Magyarországra. Mindenféle szempontból jó hatást gyakorolhatnak a hazai gyártókra. De csak akkor, ha az im­portált indiai termékek ára „nem szalad el”, mondván: külföldről érkezett. Sok­kal jnkább egy versenyhelyzet lendítene a hazai ruházati termékeket gyártó válla­latok és a magyar vevők kapcsolatán. Az utóbbiak nem kis örömére. HORVÁTH TERÉZ Építők, hazafelé Egy kis ötlet nagy haszna Gyorsan dolgoznak az asszonyok, mint a motolla úgy jár a kezük, szalad a tű, fogy a cérna, az anyag. Huszonha- tan vannak. Egy beadónő látja el őket alapanyaggal, - az előkészítő asztal mel­lett áll, oldalt. A szeme villámgyorsan ci­kázva pásztázza végig a termet, figyeli, lesi az asszonyok mozdulatait. A varró­gépek asztallapja kicsi, nem fér el rajta a sok, odakészített varrnivaló anyag. A pót­lás a beadó dolga, s a két sor hosszú. A tekintete egy táblán pihen meg. A lámpákat nézi, meg az alatta lévő számo­kat. Vajon melyik lámpa gyullad ki? Most ez a legfontosabb, az összekészített anyagot ahhoz az asztalhoz kell vinni, amelynek a száma felett kigyullad a lám­pa. A varrónők így jelzik, ha fogytán van az anyag. Kicsit nehezen áll át a be- adónö szeme az újra. Még önkéntele­nül elkalandozik a terem felé, kicsit fur­csa a táblát szemlélni, de hát furcsa volt először az is, amikor az öszes varrónőt kellett figyelni. Nem, egyáltalán nem irigylésre méltó a beadónő dolga, főleg akkor nem volt az, amikora munkáját nem könnyítette sem­mi. A gyorsaság szorosan összetartozik a termelékenységgel, és ahol a kisebb műhelyekben szalagrendszer nélkül dol­goznak, ott szükség van az ő munkájuk­ra. Figyeli, hogy hol, kinek, mikor fogy el a „nyersanyaga” hozza a pótlást, és elveszi a kész, összevarrt anyagokat.- Az ilyen kis varrodáknak sok előnye van, sok hátránya. Az egyik legnagyobb gond az, hogy a beadónő nem tudja pon­tosan figyelemmel kísérni azt, hogy mikor fogy el a varrnivaló. Nem is lehet, mert szinte fizikai képtelenség ez. A legna­gyobb fennakadás akkor van, ha több asszony egyszerre készül el, és így azo­nos időben többfelé kell vinni az anyagot. Nem, nem a beadónő dolgozik rosszul, csak a szeme fárad és nem éri utói a var­rónők kezét. Az sem jó, ha többen kérik hangosan a pótlást. - mondja Szabó Jó­zsef, a Paks és Vidéke Áfész dunaszent- györgyi varrodájának vezetője. Csupán egy kis semmiségnek tűnő öt­let kellett hozzá. Ez az a tábla - és feléje mutat. Ez oldotta meg a problémánkat. Minden varrógépasztalra beépítettünk egy kapcsológombot, az asszonyok kap­csolják az áramkört, a lámpa pedig jelzi, hogy melyik asztalnál kérik az anyagot. Az ötlet nagyon egyszerű egy ésszerűsí­tés - össze kell hangolni a termelést úgy, hogy mindenkinek jó legyen. A jelzőszer­kezet kivitelezése ötezer forintba került. Szinte semmiség. Az eredmény viszont nagyon kedvező, mert így naponta öt dzsekivel többet varrnak az asszonyok. A munka üteme­sebb lett, ritmusa van - folytatja a varro­davezető. Apróság. Egy apró ötlet megvalósítá­sa. Ésszerűsítés, vagy újítás, talán in­kább az előző. Vagy csupán semmiség? - ahogy a varroda vezetője mondja. Ha például harminc napra nézzük a teljesít­ménynövekedést, és a befektetéshez vi­szonyítjuk, akkor ez bizony nem semmi­ség. SZEKÉR Szegényedik a főváros: lassan eltüne­deznek azok a palánkokkal elkerített te­rületek, amelyek korábban, éveken át a különböző megyei építőipari vállalatok „felségterületei” voltak. Öles betűk hir­dették az utcák elkerített szakaszán, itt a veszprémi, ott a vasi, másutt a győri építők dolgoznak. A fogalmazás pontos­sága már múlt időt kíván, ugyanis ezek az érdekes szakmai színfoltok egyre keve­sebb helyen fedezhetők föl. És nemcsak azért, mert kevesbedik a szabad építési terület, ahol tanyát üthetnek a kihelye­zett építésvezetőségek, hanem azért is, mert az utóbbi néhány évben jelentősen csökkent az építkezések száma. A gondolati lánc egyik végén a kény­szerűen visszafogott beruházások áll­nak, a másikon pedig egy olyan jelenség, ami szükségszerűen bekövetkezett, és úgy tetszik, megállíthatatlanul folytatódik. A megyei építőipari vállalatok sok éves jelenlét után lassan, csöndesen, de hatá­rozottan hazafelé fordítják szekerük rúd- ját. Ez a tény, - mint cseppben a tenger - megmutatja, hogyan válnak valóra a gaz­daságirányítás elvi állásfoglalásai, mi­ként mozgatja meg a gazdaság egész szerkezetét egy-egy döntés. Esetünkben a szabályozás két eleme érdemel külön­leges figyelmet, egy gazdasági és egy politikai jellegű. Ez utóbbi a demokrácia szélesedésé­vel kapcsolatos. Ennek jegyében alakul­tak meg a vállalati tanácsok, hogy a dol­gozók ne csak alkalmazottai legyenek munkahelyüknek, hanem jövőjéért és je­lenéért is felelős tulajdonosai. Elenged­hetetlen tehát, hogy sorsukat maguk in­tézzék, és kívánatos, hogy a legelőrelá­tóbb, felkészültebb dolgozók testületé irányítsa a munkát. Az önálló vállalati gazdálkodás eme láncszeme ma már működik, és a legtöbb visszavonuló vál­lalatnál ők fújták meg a „takarodót”. Ezt nemcsak önállóságuk okán tehetik meg, hanem azért is, mert a megyeszék­helyeken és a közeli városokban találnak más munkát, megélhetést. Nyilván nem véletlen, hogy amikor megszűnt a vidék „fölvezénylése” a főváros kiemelt terüle­tére, a vállalatok gazdái megfontoltabban nézhettek körül saját környezetükben. Döntésük gazdasági eleme is vitatha­tatlan: a termelő szervezetek nyeresé­gérdekeltsége közös, népgazdasági és vállalati érdek egyaránt. S ha a beruhá­zási piacok és források csökkentek is je­lentősen az elmúlt időszakban, azért a vállalatok nem szívesen adnak le meg­szokott életnívójukból, ritkán kezdenek önként fogyókúrába; különösen azért, mert a közös kassza továbbra is igényt tart megtermelt millióikra. Ebben az esetben legtöbbjük számára nem marad más, mint a menekülés - elő­re. A gazdasági szabályozók szorításától hajtva még több eredményt produkálni. S ha ennek határt szab a megrendelő pénztárcája, ismét csak önmagukba kell nézni. Itt már nem pusztán takarékoskodás­ról, költségcsökkentésről, a tartalékok feltárásáról van szó, hiszen ezek a belső források jórészt már kimerültek, minden­ki jól felfogott érdeke azt diktálta, keve­sebb költséggel termelje meg a hasznát. Most már azokon a lépéseken a sor, amelyekre idáig nem került sor: a veszte­séges tevékenységek leépítése után azokat is föl kell számolni, amelyek kevés eredményt hoznak. És ennek tipikus példája a budapesti tartózkodás. A föltelepített építésvezető­ségek ugyanis nemcsak vitték a pénzt a megyei központnak, hanem abból sokat el is költöttek. Mert drága a dolgozók szállítása, meg kell fizetni a távollétet a családtól, és esetleg annak az árát is, hogy erős szakmai felügyelet nélkül ne­hezebben boldogulnak itt a vidéki em­berek. Nem elhanyagolható mozzanat az sem, hogy a zömében középkorú vidéki emberek - teljesen érthetően - most már hazavágynak, ha hírét hallják, hogy ott­hon is van munka. Kevesebb lesz ugyan a pénzük, ha megszűnik a tartós kikülde­tés, de együtt lehetnek a családjukkal, és szabadidejükben nem hiába várja őket a kiskert. A hazafelé vonuló építők legtöbbje - és ez is érdekes vonás - nem házgyáras vállalat. Azoknak ugyanis nem pusztán munkalehetőség a főváros, hanem piac is, ahol ipari termékeiket feldolgozva eladhatják. Akiket viszont nem köt ez a kényszer, azoknál a vállalati tanácsok az eredményesség javításának újabb le­hetőségeként hazarendelik az embere­ket. A budapesti építőipar képe szegé­nyebb lesz tehát egy színfolttal, de a ver­seny lehetősége még így is adott, mert maradnak elegen, akik elvégezhetik a munkát. Vidéken viszont jobban koncentráló­dik majd az építési kapacitás, és a ver­seny ott is erősödhet a vállalatok, szövet­kezetek, kisszervezetek között, aminek hasznát azok a megrendelők látják majd, akik konstatálhatják a vállalkozási árak csökkenését, a minőség javulását. SZIKORA KATALIN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents