Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-18 / 271. szám
\ 4 KÉPÚJSÁG 1986. november 18. Moziban Lutra Fekete István író a minket körülvevő, velünk együtt élő természetet, a növényeket és főleg az állatokat bemutató ifjúsági regényei mindannyiunk kedvenc gyermekkori olvasmányai közé tartozik. A bensőséges, a képzeletet megkapó lírai leírások, a lebilincselően izgalmas történetek olyan iskolát teremtettek, melyet eddig sokan próbáltak követni, többkevesebb sikerrel. Aztán ezeket a műveket is elérte végzete: néhányat megfilmesítettek közülük. Pár évvel ezelőtt a Vük című rajzfilm aratott nagy sikert a gyermekek körében, de ekkor még reménykedni lehetett abban, hogy a talpraesett rókakölyök kalandjait bemutató képsorok kedvet ébresztenek a könyv elolvasásához. Félő azonban, hogy a szekszárdi Panoráma moziban nemrég vetített Lutra című új magyar film már ezt a hatást sem éri el. Lutra, a hatalamas vidrahím rendszeresen megdézsmálja a folyó halállományát, ami önmagában nem élítélendő, hiszen táplálkozni még egy vidrának is kell. A baj csak az, hogy a félig-negyedrészig elfogyasztott haltetemek látványa feldühíti a környék vadászát, Miklóst. Lutrának nem csak az örökké lesben álló vadász- szal, hanem ezernyi más akadállyal is meg kell küzdeni. Télen a halgazdaság pisztrángosánál majdnem rajtaveszít, ezért menekülnie kell. Lefelé úszik a folyón, mire beköszönt a tavasz, eléri a végtelen, új kalandokat ígérő tengert... Ahogy saját árnyékunkat sem tudjuk átlépni, ez a film sem tudja korlátáit átugrani. Hárs Mihály rendező eleve hálátlan, és mint kiderül, megoldhatatlan feladatra vállalkozott: olyan alkotás készítésére, amelyben egyszerre és egyforma erővel szerepel a természet és a benne élő emberi mikrotársadalom, miközben még hű is kívánt maradni a regény alapvonalához. így végül is furcsa érzéssel hagyjuk el a vetítőtermet. Nem természetfilmet láttunk, mert ahhoz túlságosan felszínes és egyhangú volt a történet, a társadalmi tényező gyakorlatilag elhanyagolható szinten szerepel, olyan emberek mozognak a filmvásznon, akiknek gondolkodását szinte kizárólag a vidrák, rókák és a halak kötik le. Ennek ellenkezőjéről nem tud meggyőzni a vadász és a molnár lánya között szövődő sápadt szerelmi románc sem. A film kudarca annál is inkább sajnálatos, mert a magyar természetfilmnek vannak hagyományai. Elég, ha csak Homoki Nagy István nevét említjük, aki már az ötvenes években világhírnévre tett szert ebben a kategórában. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a műfajt kitágítani szándékozó próbálkozásai, azaz a megrendezett történet és a színészi feladatokra idomított állatok szerepeltetése már annak idején nagy sajtóvitát eredményezett. Többek között azt vetették Homoki Nagy István szemére, hogy mindez ellentétben áll a természetfilm alapvető követelményeivel - ahogy az jelenleg, a Lutra esetében is történt. SZERI ÁRPÁD Rádió x A Prokofjev-vonósnégyes hangversenyéről Korhatáros kérdőjelek Meglehetősen krónikus témát tűzött műsorára a nagy népszerűségnek örvendő - Kossuth-adón jelentkező - tinimagazin, az MR 10-14 legutóbbi száma. Bár tizenéveseknek ajánlott műsorról volt szó, az első riportázs - Filmek, korhatárral - nem lett lekicsinylőén gyermekded. Nem is lehetne, márcsak az érdekeltek őszintesége, ingerlékenysége és e témában megválaszolatlan feleletek tömege miatt sem. Igaz, hogy a tíz-tizennégy éves gyermekeken felül sokszor mi, szülök sem értjük meg, hogy milyen meggondolásból határozzák meg az egyes filmek korhatárát. Miért húzzák meg a megtekintés határát tizenhat évnél olyan filmnek, amikor abban az égvilágon semmilyen gyermeknek nem való gondolat jelenet, mon- danival sincs. Ebben a műsorban - mintha összebeszéltek volna a szülők és a tinédzserek - szinte ugyanazt mondták. Mondták és mondták kérdéseiket, hogy miért, akkor kitől függ, és nem értenek semmit. Minthogy mi sem. Egyikőnk előtt sem titok, hogy e témában majdnem teljes a káosz. A filmszínházakban korhatár megjelölése nélkül vetítenek olyan műveket vagy csinálmá- nyokat, amelyek által nemhogy érzéseiben, műveltségében és humanitásában épülne a gyerek, hanem éppen ellenkezőleg. Hazamegy és keres egy dorongot, merthogy azzal „úgy kupán lehet vágni az ellenséget, hogy mentem kinyiffan”. Nemritkán a nagy kasszasikert hozó kaland- és sikerfilmeket is idesorolhatjuk. A műsor kis érintettjei maguk is hoztak példákat és elmondták a véleményüket. Ám, mint őszinte reagálás ellenére sem derült ki, az egyértelmű indok, ok és az „azért”. Miért nem nézhetnek meg a gyerekek egy líraian szép és a testiséget képekben nélkülöző filmet? Ugyanakkor miért nem tiltják el az arra hivatottak a gyerekeket a brutális, nyers szexuális betétekre építkező filmektől? A műsor végezetével ismét csak a szülők helyzete nehezedett meg, mert az adásban megszólaló hivatalos személy sem volt képes tárgyszerű, elfogadható és megnyugtató érveket mondani... Sem a gyerekeknek, sem a szülőknek... SZŰCS 1986. november 10-e estéjének közönsége nagyszerű művészekkel ismerkedhetett meg a szovjet Prokofjev-vo- nósnégyes tagjainak személyében. Név szerint is említsük meg: Lina Guberman, I. hegedű, Natalija Bezrodnaja, II. hegedű, Nyina Belszkaja, brácsa és Julia Minaeva, cselló. Egyik megelőző kritikájukból jellegzetes sorokat emelt ki a műsorismertető nyomtatvány: „...A kvartett játékában az egyszerűség és természetesség a megkapó, a kitalált értelmezés nélküli forró és őszinte művésziség...” Mindezzel maradéktalanul egyetérthetünk. Legfeljebb további adalékként tehetjük hozzá, hogy bizony elállt a lélegzetünk már az első percekben, meghallván ezt a végletekig csiszolt (s mert nemesen egyszerű, éppen ezért lebilincselő) hangzást. Az már nem volt meglepő ezek után, hogy az instrumentális tudás tekintetében, egyenként és közösen is, a legmagasabb kvalitásokat tudhatja magáénak a négy fiatal művésznő. HaydiT: G-dúr (Op. 54. No. 1.) vonósnégyese, Prokofjev: II. vonósnégyese (Op. 92.) és Dvorak: F-dúr vonósnégyese (No. 12.) bőségesen tartalmaz értelmezésbeli, de főleg technikai buktatókat, ezeket sikerrel kerülték ki. Az, hogy úgyszólván sehol egy ritmikai billenés, intonációbeli csúszás, szinte már a túlzásig emelte a korábban említett technikai tökélyt. Ám, hogy a tartalmi megközelítés tekintetében is a helyén volt minden, mi sem bizonyítja meggyőzőbben, mint a nem túl nagy számú, de lelkes közönségünk spontán reakciója, a vastaps, s hogy ráadásdarab nélkül, ez Haydn leheletkönnyűre formált Szerenádja volt, nem hagyták visszavonulni előadóinkat. Ezek után nem is merjük megkockáztatni a fiktív kérdést: vajon milyen koncertet hallhattunk volna az eredetileg beígért Szovjet Zeneművész Szövetség Vonósnégyesének előadásában? Mindenesetre csalódást egy csöppet sem érzünk, még inkább azt, hogy méltó helyettesítők voltak. Anglia, Ausztria, Csehszlovákia, Finnország, Japán, Jugoszlávia, Kanada, az NSZk, Spanyolország, az USA után honi közönségünk is megismerhette őket - azon a tapasztaltak okán bánkódunk, hogy nem többen... D. T. Pipafüstben Pipázni a bölcsek dolga. A cigaretta modern találmány, a siető ember rágyújt, szippant néhányat s eldobja, a pipához azonban nyugalom kell, miközben maga is nyugalom forrása, s Kölcsey is úgy vélte, „ha vígan ég Kék füsttel a pipa, Derül előtted föld az ég, S nem lesz sehol hiba”, amit azért kell megszívelnünk, mert egyébként nem is volt dohányos ember. Hegedűs Géza viszont a valóságban is eregeti a bölcs pipa füstöt, s közben derűsen és mindenttudóan beszél irodalomról, pontosabban arról a könnyű irodalomról, amit komolyan kell venni. Kedvcsináló, ahogy beszél, kétszeresen is. Mert remélhetőleg sokan kapnak kedvet ahhoz, hogy föllapozzák Arany vagy éppen Czuc- zor verseit, mások viszont szívesen közbeszólnának, ami ebben a pipa füstös légkörben természetes is. Nem is ártana Hegedűs Géza mellé egy jó beszélgető társ, mert É. Szabó Márta legföljebb csak kérdez, óvatosan a szorgalmas tanuló illedelmességével. Többet is, mást is lehetne kérdezni, Hegedűs Géza nem jönne zavarba. Például arról, hogy már a cím körül is némi bizonytalanság támad a nézőben, ugyanis miért lenne „könnyű irodalom” néhány elhanyagolható tehetség ádáz harca a romantikusok, Bajza, Vörösmarty ellen? Tudjuk, a féltehetségek minden időben ádázkodnak, s egy Hazuchának, Kunossnak valóban nehéz lehetett elviselni Vörösmarty kortársi jelenlétét, a hosszan idézett Munkácsy János viszont (vigyázat, nem Mihály!) ellenfélnek is olyan jelentéktelen volt, hogy lábjegyzetet sem érdemel. Érdemesebb lett volna Csató Pált idézni, aki méltóbb ellenfél volt, s néhány novellája rpa is olvasható. Császár Ferencre mindenekelőtt az jellemző, hogy „őnagyságá- hoz” Petőfi írt verset, ő viszont mint fiumei lakos, „matrózdalokat” írt, a tengert hozva közelebb, amit Petőfi, Arany sose látott, s Dantét fordította, ami nem csekélység. Én nem firtatnám ilyen szenvedéllyel, hogy a máig eleven dal szövegét Lauka Gusztáv írta-e, egyébként biztos, hogy nem. A Schneider Fáni inkább arra példa, hogy a nagyváros is kitermeli a maga népköltészetét, a derék Lauka pedig inkább azzal szerzett irodalomtörténetileg is értékelhető érdemeket, hogy Petőfi szerelmi postása volt. Viszont Szigligeti „krimi-drámájából’’, A csikósból érdemes lett volna többet idézni, nagyon hiányzott az említett Othello-jelenet Gaál József komédiájából, s közben az is eszünkbe jutott, hogy A peleskei nótáriust, amin nemzedékek derültek, érdemes lenne tévésíteni, petárdáinak fénye máig sem aludt ki. „ Vajon remélhetem - kérdezi Hegedűs Géza -, hogy amikor a nézők számlálha- tatlan sokasága velünk játszik, miközben jól szórakoznak, némiképp úgyszintén tanítványaimnak érezzék magukat?” Talán ennél töbet is remélhet. De, nemcsak jó tanítványnak érdemes lenni, hanem beszélgetőtársnak is, s nyilván a következő adások során mind többen válnak nézőkből társsá, vagy éppen vitapartnerré. Viszik a zongorát Az egész önmagában szót sem érdemelne, de a műsorvezető olyan magától értetődően közli velünk a tényt, hogy mégis csak felkapjuk a fejünket. A műsorvezető ugyanis azt mondja, „sláger születik", nem is egy, tessék választani. Nagy szó, tekintve szórakoztató iparunk lehangolt állapotát, tehát figyeljünk: S fel is hangzik a leendő sikerszám, szól pedig imigyen: Viszik a zongorát... Képzeletszegény honfitársainknak meg is mutattik: Látja, kend, süket sógor, így viszik a zongorát, nem ám úgy, ahogy kend gondolta, - sa háttérben izmos férfiak taszigálják a zongorát, ami a jelek szerint nem akar kiférni az ajtón, holottépp azért kell eltávolítani a szűk lakásból, mert nincs hely. Süket sógor most a maga józan eszével töprenghet, hogy akkor minő varázslattal vitték be, de hagyjuk magára képzeletszegény honfitársunkat, mert a pillanat ünnepélyes, hisz „sláger születik”. Napjainkban minden lehetséges, még ez is. S ha így lesz, érdemtelenül történik, mert a dalocska gyengécske, szövege ügyetlen, a giccsadót joggal vetik ki rá. Talán éppen ezért kell manipulálni a nézőt, mintegy agyába táplálva, hogy igenis sikerszám lesz, akárki meglássa. Jó, jó,de mindezt egy kulturális műsorban? CSÀNYI LÁSZLÓ Könyv Liszt-emlékek Szekszárdon Hiánypótló kötettel, nagyszerű kiadvánnyal gazdagodott a Liszt-kutatók és a zenekedvelő emberek köre Vendel-Mo- hay Lajosné jóvoltából. A nagy magyar zeneszerző, a világhírű zongoraművész születésének 175., halálának 100. évfordulója alkalmából megjelent - a fenti címet viselő - kötet bevezető tanulmányából megtudhatjuk: „Néhány éve értékes Liszt-emlékekkel gazdagodott a Béri Balogh Ádám Megyei Múzeum is Szekszárdon, olyan levél- és dokumentumanyaggal, amely korábban az Augusz- család ...Liszt-gyűjteményéhez tartozott... Az emlékanyagban - a Liszt Ferenccel kacsolatos jelentős dokumentumok, dedikált könyvek, korabeli fényképek mellett - Augusz Antalhoz intézett olyan levelek is szerepeltek, amelyeket - három levél kivételével - eddig nem közöltek. Az Augusz-gyűjtemény utolsó részei ezek a dokumentumok, melyekhez meghitt emlékek, bizalmas közlések miatt a család legtovább ragaszkodott.” A szerző e kiadványban közread 43 Liszt-dokumentumot, amellyel - nem titkoltan - Csapó Vilmos 75 éve megjelent kötetét kívánja teljessé tenni. A nagy zeneszerző leveleit, az eredeti német, illetve francia kéziratok alapján betűhíven közli, facsimilével, magyar fordítással, valamint bőséges információt adó jegyzetekkel kíséri azokat. Ezek - olvasmányosan megírva - adják kutatónak és Liszt-rajongónak, vagy „csak” zeneszeretőnek is az új ismereteket. Olvasása, tanulmányozása ezért is indokolt. A Múzeumi füzetek sorozatában megjelent kötet Szekszárd Város Tanácsa és a Béri Balogh Ádám Megyei Múzeum kiadványa, amely említésénél elsősorban Vendel-Mohay Lajosné nagyszerű munkáját kell dicsérni, de elismerés jár a kiadványt előállító Szekszárdi Nyomdának is.- él A Szekszárd Város Tanácsa VB. titkársága felvételt hirdet főelőadói munkakör betöltésére. Feltétel: Állam és jogtudományi egyetemi, vagy államigazgatási főiskolai végzettség. Bérezés: a 11/1983. (XII. 17.) ÁBMH. számú rendelkezés szerint. Jelentkezés: a titkársági osztály vezetőjénél Szekszárd, Béla tér 8.(314) Ezen a héten vetítik a szekszárdi Panoráma moziban a Menekülés a győzelembe című filmet A Prokofjev-vonósnégyes