Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-11 / 240. szám
1986. október 11. Képújság 11 A Duna mentére ismét csend borul Szemelvények a török kiűzésének Tolna megyei eseményeiről II. A Szentgyörgy alatti táborhely 1686. szeptember 18-án Paks és Dunaszentgyörgy térsége, szeptember 17-19. 1686. szeptember 16-án bontott tábort a bölcske-madocsai lapályon táborozó keresztény sereg és a korábbi rend szerint elvonultak Paks irányába. Egész nap úton voltak, s a naplóiró Diani szerint a rossz utak és a szűk átjárók miatt sok fáradtságban volt részük. Leírásából a mai Kömlőd térségére ismerhetünk, melynek áldatlan állapotára a három évtizeddel korábbi utazó, Ottendorf Henrik igencsak panaszkodott, mondván: „Földvár és a helység (T. i. Paks) között az ember mély talajon átutazik, mely a közelben fekvő hegyek irányában sok mérföldre elhúzódik, ezért itt nagy a bizonytalanság és ez egyike a legveszedelmesebb helyeknek az utasok számára.” Este érkeztek Paksra, de tábort építeni nem volt idejük, mivel már az éjszaka megérkezett az új indulási parancs, s 17-én valóban el is vonultak a Szentgyörgy térségében levő mocsarak mellé, ahol - mivel takarmányhoz is jutottak - 19-ig táborban maradtak. Itt ismét egy tatároktól átszökött magyar hozta a hírt, hogy most mára nagy- vezír után a tatárok is sietve átkeltek az- eszéki hídon és útjukon minden települést felégettek. Hasonló sorsra juthatott maga Szentgyörgy is, mivel - bár a napló név szerint említi - még romjait sem ábrázolták a térképen. Szerencsésebb sors jutott két apró Duna menti halászfalunak, melyeket Gerge és Vetlár néven jegyeztek fel a térképre. Csupán lakóik menekültek el a biztos pusztulás elől, maguk a szegényes házak épen maradtak. Mindez talán a tatárok sietségének köszönhető, s az is, hogy - az üldöző hadak nem kis örömére - még a lábon álló termés is megmenekült. A két említett falucskában egyébként a mai Gerjen községre ésacsak pusztaként fennmaradt Vedére ismerhetünk. Tolna mellett, szeptember 20-27. Szeptember 20-án a szentgyörgyi mocsarak mellől is felkerekedett a török nyomán járó keresztény sereg és tovább vonulva déli irányba végül Tolna térségében állapodott meg. Nyilván mert a korábbi hírek alapján ellenségtől már nem kellett tartaniuk, a tábort hosszan elnyúlva; Tolnától egészen a mai mözsi határig telepítették le. Minden jel arra mutatott, hogy a hadvezető- ség a hadjárat berekesztésérelrészül, hisz a korabeli harcászat írott és íratlan szabá- , lyai szerint - a hideg, az utak járhatatlansá- ga, az utánpótlási nehézségek miatt -, a háborúskodás ősztől tavaszig szünetek s a hideg idő beálltáig még a téli szálláshelyeket is el kellett foglalniuk. A visszavonulás előkészítésére a Pente- lénél szétszedett pontonhidat itt Tolna mellett a mai selyemgyár környékén a Dunába ömlő kis patak partján (piccolo ramo del Danubio) ismét összeállították, hidat verve ezzel az alföldi oldalra. Még ugyanezen a napon 150 dragonyost küldtek előre, hogy elfoglalják az Újpalánki vár őrizetlenül maradt romjait ugyanakkor kijavíttatták a vártól északra a Sárvízen átvezető két hidat is, melyeket a tatárok felgyújtottak. A munka elkészülte után maga Miksa Emánuel is „elment a Sárvizet megtekinteni” azaz személyesen is birtokba vette a meghódított területet. Ez a számítások szerint szeptember 22-re eshetett, s még ugyanezen à napon kerülhetett sor az egykori szandzsák központ Szekszárd - bár minden bizonnyal harc nélkül -, felszabadítására is. És itt álljunk meg egy pillanatra! Szükségesnek tartom ugyanis, hogy a történeti hűség érdekében szóljunk néhány szót az újpalánki vár történetéről, pontosabban végnapjairól. Az újpalánkai (törökül Jeni Palanka) vára leírások szerint stratégiai, megfontolások alapján épült meg 1596-bán, s az idén lezárt több mint egy évtizedes régészeti feltárások ezt igazolták is. A vár feladata a sárvízi vámhely, a mocsáron áthaladó út és a hadászatilag is fontos hidak védelme volt, s korántsem volt „elrejtve” mint ahogyan ezt a Szekszárdi séták című cikk szerzője - félreértve a kémfeladatokkal megbízott, s 1663-ban erre utazó Ottendorf Henrik sorait -, állítja. Nem is maradt 1686-ban „különösebb kár nélkül", hanem mint a feltárások is bizonyították azt, alaposan leégett. Ennek köszönhető, hogy a Bécsi Udvari Kamara 1687 januárjában kelt rendelete alapján kialakítandó harmincad kereskedelmi vámhivatalt nem a teljesen romokban heverő várban - amit erre székhelyül kijelöltek -, hanem bent Szekszárdon kellett létrehozni, így az első harmincados Gregorios Ferenc 1689 végétől egészen 1691 októberéig kényszerűségből Szekszárdon működött s csak ekkor küldte első jelentését az úgy-ahogy ismét összetákolt újpalánki várból. Nem sokáig, mert néhány hónap múlva rablók támadták meg a falak között egyedül élő tisztviselőt, aki sérülései és a kínzások következtében meghalt. E rövid kitérő után térjünk ismét vissza az 1686. őszi eseményekhez. Még a Szekszárd visszafoglalása előtti napon visszatért a tolnai táborba a korábban Budára élelemért küldött Dünevald ezredben gróf Carabelli alezredes és 500 lóval és kocsikkal lisztből, kenyérből és kétszersültböi álló élelmiszer-utánpótlást hozott. Ezután került sor a hadjárat valódi harci eseményeire. A sereg ugyanis kettévált s Bádeni Lajos őrgróf 12 ezreddel megindult, hogy alapos var- gabétűt írva felszabadítsa a még török kézen lévő Simontornyát és Dombót, s végül a pécsi dzsámiktetejéről is letaszítja a 150 éve ott csillogó félholdat. A napló 1686. szeptember 23-i, egyben utolsó bejegyzése így szól: „... holnap azonban átmegyünk a táborunk mellett épült hídon a Dunán azon reményben, hogy amint a várt futár a császári parancscsal a további operátiókat. illetőleg megérkezik, amelyek meghallgatására a választófejedelem csapatai készen állnak. A választófejedelem azonban úgy határozott, hogy udvarával együtt holnapután Győr felé megy és a mostani hadjáratot berekeszti. E szerint nevezetes dolog ezután nem fog történni s ezzel diarium is berekesztetik hálaadással Isten iránt, aki e hadjáratnak ily szerencsés véget engedett.” Bádeni Lajos seregének távozása után - igaz nem szeptember 25-én mint tervezték, csak 29-én -, de a csapatok nagyobb része valóban átkelt a Dunán és annak keleti oldalán megindult győri téli szállása felé. A Duna mente sokat szenvedett vidékére pedig ismét csend borult, a pusztulás és lakatlanság csendje. A törökországi követ megyénkén átutazó felesége még csaknem egy évtized múltán is így jellemezte a vidéket: „Útunkat január 23-án folytatva, Ado- nyon (Adam) és Földváron (Todowar) áthaladtunk, a török uralom alatt mindkettő jelentékeny volt, ma azonban romokban hever. Néhány török város romjaiból ki lehet venni hajdani állapotukat. Az ország e részét erdők borítják, és emberek alig látogatják. Hihetetlen nagyszámú vadmadarakat láttunk, melyek puskától nem háborgatva csendes nyugalomban sokáig élnek.” DR. GAÁL ATTILA A tolnai palánkvár a keresztény seregek készítette hajóhíddal A Tolnától Mözsig húzódó menettábor A Dunatáj Liszt-száma A kettős Liszt-évfordulóról emlékezik meg a Dunatáj új száma, melynek élén a jeles Liszt-kutató Hamburger Klára tanulmánya áll, Liszt Ferenc és Szekszárd címen. Több tanulmány is foglalkozik egy különleges szerzeménnyel, a Hexame- ronnal, melyben hat kiváló zongorista variációit hallhatjuk Bellini Puritánok című operájának egyik témájára. Bravúrvariációkról van szó, amelyhez később zenekari kíséret is készült, s Lisztnek annyira megtetszett a sorozat, hogy egységbe foglalta s gyakran szerepelt hangversenyein is, természetesen mindig a virtuóznak kijáró sikerrel. Erről a szokatlan alkotásról írt ismert zenetudósunk, Demény János, s ezt a témát folytatja az Egyesült Államokban élő magyar zenekutató, Lux András, részletesen ismertetve a Hexa- meron formai felépítését is. Egy másik kutató, az ugyancsak Amerikában élő Varga Sándor egy elfelejtett Liszt-művet mutat be, melynek eredeti címe: Zongoraverseny magyar cigánydalokra. Liszt tanítványa Menter Zsófia számára készítette, aminek hangszerelése Csajkovszkij műve. A három tanulmány ismeretlen vagy alig ismert és eddig kellően nem méltányolt alkotásokat iktat a Liszt-művek sorába. Legény Dezső tanulmánya Erkel jelentőségét méltatja, bemutatva Liszttel való kapcsolatának fontosságát is, Fried István a romantikus művészről, Laczkó András Liszt Ferenc és Zichy Géza kapcsolatáról írt, Csányi László pedig Vörösmarty ismert versét elemzi. Két kifejezetten szekszárdi vonatkozású írás is helyet kapott a lapban: Töttős Gábor elfelejtett Liszt-emlékekről irt, Hu- sek Rezső pedig a szekszárdi Liszt-kultuszról közöl tanulmányt. A Zichy-alkotóközösség kiállítása Másfél éve alakította meg százharminc szobrász, festő, grafikus az ország legnagyobb létszámú alkotóközösségét a Zichy Mihály Galériát. (Olyan művészek vesznek részt benne, mint Ábrahám Raffael, Benes József, Csurgói-Máté Lajos, Decsi Ilona, Gácsi Mihály, Keleti Jenő, Kondor Lajos, Komis György, Pataki Ferenc, Réti Mátyás, Szegvári Károly). Az alkotóközösség fennállása óta számos kiállítást rendezett az ország különböző részein, legutóbb például Nyíregyházán, Miskolcon és Leninváros- ban. Most Budapesten a Vili. kerületben a Gutenberg Művelődési Ház galériájában kaptak állandó kiállítási lehetőséget. Első alkalommal az alapító tagok munkáit állították ki. Mözsi-Szabó István: Utcai beszélgetés Bóka Dezső: Faluszéli ház Bayer Béla: Ma még Ma még a tenger. nem kiált Golgotát A végtelen látszata sirályok keresztje. Sziklacsipkék Kagylótetem, semmintúli láza, fúga - muzsika: (verőfény szempillám va/údó holnapi mögött). álmom. Szentély a jelen, f a perc: haladék, Heiligendamm, 1986.
