Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-11 / 240. szám

1986. október 11. r MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN 1 MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN "ESS? MAGAZIN Testünk váza Csodálatos anyag a csont, amely a fej­lettebb állatok és az ember szervezeté­nekterméke. Az évmilliók során feladatá­nak megfelelően alakult ki. A csontok nyúlványain tapadnak az izmok és az inak, árkaikban biztos védelemben - az idegek és erek haladnak célszervük felé. A csontok legfontosabb feladata a mozgás passzív biztosítása, emellett a koponyacsontok a rendkívül sérülékeny agy védelmét szolgálják. A bordák, a ge­rinc és a szegycsont alkotják a mellkast, aminek a be-és kilégzésben is van szere­pe, a mellkasi szervek védelmén kívül. Ha egy átfürészelt csontot szabad szemmel vagy nagyítóval megnézünk, azt látjuk, hogy a felszínt vékonyabb vagy vastagabb tömött csontállomány alkotja, belseje pedig szivacsos szerkezetű. A szivacsos állományt lemezkék és geren- dácskák kusza szövevénye építi fel. Gon­dosabb vizsgálat során kiderül, hogy ez a felépítés a fizikai igénybevételnek meg­felelően rendezett, mégpedig úgy, hogy a legkevesebb csontállomány felhaszná­lásával a legnagyobb ellenállást fejtse ki. A csontok felépítése rendkívül hasonlít a karcsú, nagy teherbírású vasbeton szer­kezetekhez, azzal a különbséggel, hogy a csontok, súlyukhoz és átmérőjükhöz viszonyítva, sokkal többet bírnak. A ter­mészet utánzása itt nem sikerült tökéle­tesen. A csontok szilárdságuk és rugal­masságuk miatt rendkívül ellenállóak a fizikai igénybevétellel szemben. A szi­lárdság elsősorban a szervetlen, a rugal­masság pedig a szerves anyagoknak kö­szönhető. Az életkor előrehaladtával a szerves anyagok aránya a szervezetlen­hez képest csökken, és kisebb lesz a szervetlen anyagok (foszforsavas és szénsavas mész, foszforsavas magné­zium) mennyisége is. Ez magyarázza, hogy az idős emberek csontja könnyeb­ben eltörik, mint a fiataloké. A szivacsos csontállomány és á tömött csontállomány közti átmenet Kibékülés- Emlékszel, Ottó, két héttel ezelőtt, amikor összevesztem a férjemmel, egy fűrészt kér­tem tőled kölcsön, hogy ket­téfűrészeljem a dupla ágyun- kat?- Igen. És most mi kéne?- Enyv. Kibékültünk. Elektronikus müezzin Egy egyiptomi mérnök imaórát terve­zett a hívő mohamedánok számára. Ez a kvarcóra<a müezzin helyett jelzi tulajdo­nosának a világ bármely táján a kötelező ima időpontját, és Mekkának, a szent vá­rosnak az irányát. Az óra a belső memóriájában 200 vá­rosnak a koordinátáit tárolja. Ha a tulaj­donos ezeknek valamelyikében időzik, csak a város kódját, ha máshol, a földraj­zi szélességet és hosszúságot kell be­táplálnia. Végül be kell állítani a dátumot, a helyi időt, és az órán lévő iránytűvel az északi irányt. Ezek után már csak az óra csilingelősét kell megvárnia, meg kell néznie, merre mutatja az óra Mekka irá­nyát, s máris kezdhet imádkozni. A hét karikatúrája A sokhasznú napraforgó A napraforgó vacokja a magokkal és virágokkal A napraforgó-termesztés világhelyzetét tekintve az utóbbi évtizedekben ugrássze­rű fejlődés történt Míg a legfontosabb olaj­növények - kókusz, olajpálma, földidió, gyapot és a szója - termelési szintje az utóbbi években lényegesen nem változott, addig a napraforgó-termesztés többszö­rösére emelkedett, és ez az emelkedés el­sősorban az európai országok között osz­lik meg. így a termesztésben és feldolgo­zásban is Európa áll az első helyen a vilá­gon. Legnagyobb a termelés a Szovjet­unióban, azonkívül a balkáni országokban és Besszarábiában, valarriint Magyaror­szágon. Legértékesebb anyaga a magban lévő olaj, ez különösen az étkezési zsiradékok gyártásánál fontos alapanyag. Belőle ké­szül az étolaj, mely közkedvelt és táplálko­zásélettani szempontból igen értékes. Dam Nobel-díjas dán biokémikus az esszenciá­lis (nélkülözhetetlen) zsírsavak táplálko­zásélettani értékét biológiai kísérletekkel jellemezte. A kísérletek eredményei azt mutatják, hogy az esszenciális zsírsavakat bőven tartalmazó növényi olajok az élő szervezet zsíranyagcseréjét normalizálni képesek, az érmegbetegedések egyik lé­nyeges tényezőjét kapcsolják ki a káros funkciókból, amikor megelőzi a vérszérum magas koleszterinszintjének kifejlődését. Fontos zsiradékanyagunk a margarin, amely ma már nemcsak vajpótló, hanem általános érvényű táplálkozási zsiradék, különösen az északi államokban. A hazai margarin egyik fontos alkotórésze a kemé­nyített (hidrogénezett) napraforgóolaj, de eredeti formájában is tartalmaz naprafor­góolajat, éppen azzal a céllal, hogy az esszenciális zsírsav mennyisége is biztosí­tott legyen benne. Az étkezésen kívül a napraforgóolaj fon­tos ipari zsiradék, illetve készítmények alapanyaga is (textilszappanok, transzpa­rens, kenőszappanok, lenolaj-pótló a fir- niszgyártásban, keményített állapotban mosó- és pipereszappanok alkotórésze stb.). A gyógyszerkönyv hivatalos anyagai közé-tartozik a finomított napraforgóolaj (Oleum helianthi), főképpen injekciós cé­lokra használják (például a penicillin ese­tében). Galaxisütközés Uj világcsúcs Az akusztikai információk - például te­lefonbeszélgetések - továbbítására a hangjeleket optikai jelekké alakítják át, és ebben a formájukban üvegszálakon továbbíthatják. A nyugat-berlini Heinrich Hertz inté­zetben egyetlen üvegszálon 32 ezer tele­fonbeszélgetést sikerült átvinni. Egyetlen üvegszálon akár 60 tévé-programot is le­het továbbítani. Ez 2,24 milliárd informá­cióegységnek felel meg másodpercen­ként - új világcsúcs az információ-átvi­telben. A15 tnilliárd éves Tejút amelyhez a Föld is tartozik, kétmilliárd évvel ezelőtt alig el­képzelhető méretű katasztrófát élt át: öszr szeütközött egy másik csillagrendszerrel, galaxissal - erre a következtetésre jutottak ausztrál csillagászok. Kimutatták, hogy 3-20 ezer fényévnyi távolságban a Tejút­hoz tartozó legtöbb csillag több fémet tar­talmaz, és gyorsabban mozog, mint az a galaxisok normális fejlődésével magyaráz­ható lenne. Szerintük a több mint százmillió rendellenes csillag létezésének egyetlen magyarázata: egy galaxisösszeütközés óriási nyomásviszonyai között jöttek létre. És minthogy ezek a rendellenes csillagok a Tejút valamennyi csillagának ezredrészét teszik ki, ebből az következne, hogy a mi Tejútunk nyelte el a másik galaxist. Az ausztrál kutatók feltevéséből még más is következik. Körülbelül abban az időben, amikor ez a kozmikus összeütkö­zés óriási energiákat szabadított fel, kelet­kezett az élet a Földön. Lehet közöttük va­lamilyen összefüggés? Végső soron a földi élet eredetét még mindig nem sikerült megfejteni. NÉPDAL Bartók Béla gyűjtéséből idézünk egy négy­soros népdalt. VÍZSZINTES: 1. A népdal első sora (Zárt betűk: D, N.) 14. Így köszön az úttörő. 15. Du­tyiban ül. 1 6. Ritka férfinév. 17. Az argon vegy- jele. 18. Varróeszköz. 20. Derékszíj. 21. Sor­ban áll! 22. A harmadik sor (Zárt betű: G.) 24. A befejező sor (Zárt betűk: F, A.) 26. Nógrád ha­tárai! 27. Ablakszélek. 28. Napszak. 30. Maga­tok. 31. A száj belseje! 32. Az igazgató bece­neve. 34. A déli félgömb leghosszabb vasúti alagútja Új-Zélandban. 36. „A" vidék, környék. 38. Közbül konok! 39. Különszoba a mulató­helyen. 41. Pest megyei város. 42. Bölény. 44. Kacag. 46. Spanyol és portugál autók jelzése. 48. Növényi rész.' 49. Nyaralóhely a Duna­kanyarban. 51. Indiai légiforgalmi társaság. 52. Belül őrlő! 53. Szőlőfajta. 55. Várakozóhely a vasúti állomáson. 57. A lélek tükre. 59. Tas betűi keverve. 60. Nekem ez kevés (két szó). 62. Anna idegen változata. 63. Ilyen állat a rák. 65. A magyar és a nemzetközi munkásmozga­lom kiváló harcosa volt (Máté, 1896-1937). 67. Kikapcsolja a villanyt. 68. Kelet németül. 70. Tekercs. 72. A népdal második sora. 75. ...Diavolo; Auber operája. 76. Elhamvadt. 77. Ez a nap már elmúlt. FÜGGŐLEGES: 1. Velence határai! 2. Az Ezeregyéjszaka meséinek egyike: ...csodála­tos lámpája. 3. Balga, botor. 4. A vers közepe! 5. Konyhakerti növény. 6. Strázsa. 7. A kocsis ülése. 8. Csahos. 9. Reparál. 10. A láda része! 11. Bécsi rózsa. 12. Vasúti kocsikra tett plom­ba. 13. A kefe egynemű betűi. 19. Kozmosz. 20. Kedves erdei állat. 22. Felháborítóan nem­törődöm. 23. Rakpart németül. 24. Egyidőben fürdik és napozik. 25. ...Appia; ókori római út. 29. A játékvezető hangszere. 33. ...Roy (Walter ÍScott). 34. Határtalanul pózol! 35. Francia te­rületmérték. 37. Lóversenyen kockáztatott pénzösszeg. 39. Hálót készít. 40. Az első asz- szony. 43. Olaszország hivatalos rövidítése. 45. Jég németül. 47. Helyettesít. 50. Az átlagos életkornak késői szakasza. 52. Francia törté­netíró (Ernest, 1823-1892). 54. Valakinek egész lénye, teste-lelke. 55. Portugál, spanyol és svéd autók betűjelzése. 56. Szemlél. 58. Molesztál. 60. ...Dame, párizsi templom. 61. A darálógép alkatrésze a malomban. 64. Visz- szaáll! 66. A blokk közepe. 67. Tizenegy né­metül. 68. Minden rendben, mondja az angol. 69. Zavaros tej! 71. Fehérnemű. 73. Malacla­kás. 74. Sz. T. Megfejtésként beküldendő a vízszintes 1., 22., 24., 72., számú sorok aTolna Megyei Nép­újság Szerkesztőségének címére: 7101 Szek- szárd, Széchenyi u. 36. R: 71. A beküldési határidő: október 17. A borítékra, levelezőlap­ra kérjük írják rá: Rejtvény! A 39. heti, Olasz zeneszerzők operái című rejtvényünk megfejtése: A csengő, Ali baba, Semiramis, Macbeth, Az arlesi lány, A gúnyvacsora A puritánok, Rita, A telefon A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Friss István 7150 Bonyhád, Bacsó B. u. 4., Dobos József 7100 Szekszárd, Tartsay Itp. 18.111/14., Borbély Imréné, 7062 Keszöhi- degkút, Fő u. 41..TulokLajos7084 Pincehely, Vörösmarty tér 4., Rumy Ernő, 7150 Bonyhád, Bajcsy-Zs. u. 14.

Next

/
Thumbnails
Contents