Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-29 / 255. szám
4NÊPÜJSÀG 1986. október 29. < Csatároznak a jugoszláv írók- A Jugoszláv írószövetségnek fél éve nincs elnöke. Az ügy látszatra egyszerű: az utóbbi években az volt a szokás, hogy elnök tisztségben az ország hat köztársasága és két autonóm tartománya iróegyesületének képviselője meghatározott sorrendben, évenként váltotta egymást. Áprilisban a Szerbiai íróegyesületre került sor, de jelöltjét, Miodrag Bulato- vicsot a Crna Gora-i, a Koszovói, a Szlovéniai és a Horvátországi író- egyesület nem volt hajlandó megszavazni, így az elnöki szék azóta (bár az „ügy” megoldására több próbálkozás történt) betöltetlen. Miért bizalmatlan a jugoszláviai Írók tekintélyes része Bulatoviccsal szemben? Kétségkívül politikai állásfoglalása miatt. Az utóbbi években több olyan nyilatkozatot tett, amellyel megsértette az ország egyes nemzeteit és nemzetiségeit. Egyszer egyebek között azt mondta, hogy nincs szlovén irodalmi nyelv, nincs szlovén irodalom. Máskor meg arról beszélt, hogy Koszovóra csak harckocsin hajlandó ellátogatni. Aztán - úgymond - Koszovo után, szintén harckocsin, Crna Gora „jön majd sorra". Interjúit elég hosszan lehetne még idézni. Például azt, amiben valamiféle „egységes délszláv nyelv” bevezetését szorgalmazta. A Jugoszláv írószövetség történetében még nem fordult elő, hogy ne lett volna elnöke. A köztársasági és a tartományi íróegyesületek képviselői az ismert „kulcs” szerint évenként rendszeresen és zavartalanul váltották egymást ezen a poszton. Ez az automatizmus azonban most nem érvényesült. Az első pillanatban úgy tűnhet - írta a Politika című belgrádi lap -, hogy ez másodrendű probléma. Valójában azonban elsőrendű politikai kérdés, olyan, amely az egész jugoszláv társadalom szerkezetét is érinti. Mert milyen szövetségi tisztségviselőink vannak? Vajon az egész ország választja-e meg őket vagy csak szű- kebb pátriájuk? Kivívták-e az egész társadalom elismerését? A poltikai tisztségviselők rotációjánál eddig alkalmazott „kulcs” hallgatólagos megegyezést jelent, amely nem tiltja meg ugyan a Véleménynyilvánítást, de ezzel a jogával eddig senki sem élt. Pontosabban szólva, most első ízben élt az írók jelentős része... Jó két és fél esztendeje a Jugoszláv írószövetség krusevói közgyűlése már a feszültség és bizalmatlanság légkörében folyt le. Nem véletlenül javasolta Kole Csasule, a neves makedón drámaíró, hogy a sokasodó gondok és nehézségek miatt, áz irodalmi és össztársadalmi vonatkozású kulturális problémák alaposabb megvizsgálása céljából hívják össze az írószövetség kongresszusát. Tavaly áprilisban aztán Újvidéken zajlott a kongresszus, amelyet némelyek az egység, mások a remény, a tartózkodóbbak pedig a kijózanodás kongresszusának neveztek. Ma már mindegyik nézetet túlhaladta az idő. Nemcsak a szövetség, hanem az egész írótársadalom komoly válságba került. Az elnökválasztás, az úgynevezett Bulatovics-eset körüli hosszan tartó huzavona megosztotta és egymás ellen fordította az írókat. Üléseznek, szervezkednek, nyilatkoznak - úgy tűnik, írásra csak keveseknek, s kevés idő marad. Ebben a válságos helyzetben újra szót kért Kole Csasule, az egykori diplomata, a Jugoszláv írószövetség korábbi nagy tapasztalatú elnöke. Nyílt levélben fordult az írószövetség elnökségéhez, rendkívüli kongresz- szus összehívását javasolta. „Soraimat - írta - az őszinte aggodalom diktálja, mert nem csupán írószövetségünkről van szó. Összesküvés történt. A cél a szövetséget, az ország íróit olyan helyzetbe hozni, hogy egymás torkának essenek, egymást cáfolják, s viselkedésükkel sárba tiporják az újvidéki kongresszus üzenetét”. Mit is üzent az újvidéki kongresz- szus? íme kiáltványának néhány mondata: „A kultúra a nemzetek közötti legtartósabb kötelék. A kölcsönös megértés, egymás megismerése és az irodalmi művek fordítása nélkül nem beszélhetünk a jugoszláviai nemzetek és nemzetiségek kultúrájának egységéről, összefonódásáról. A jugoszláv írók visszautasítanak minden mesterséges megosztást, bezárkózást és mindent, ami megakadályozza a szavak és a gondolatok szabad áramlását.” Csasule aggodalmát alátámasztják a legutóbbi hetek és napok történései. Az első meglepő hír Crna Gorából érkezett: a köztársasági íróegyesület váratlanul megváltoztatta eddigi álláspontját, amivel ellenezte Miodrag Bulatovics elnökké választását. Most bizalmat szavaz Bulato- vicsnak. Erre a legismertebb Crna Gora-i költő, Jevrem Brkovics tiltakozásul kilépett az egyesületből, s példáját két írótársa követte. Közölték, hogy az Oszkár Davicso (neves szerb író) vezetésével most megalakítandó új jugoszláv írószervezet tagjai kívánnak lenni. Davicso kilépett a Szerb íróegyesületből, mert - mint mondotta - az irodalom és a művészet egyetemes jelenség, s nem zárkózhat köztársasági meg tartományi keretek közé. Az egyesület elavult, alapszabályzata 1945 óta változatlan. Eljött az ideje, hogy az írók szellemi hasonlóság szerint tömörüljenek. (Davicso egyébként néhányszor már kifejtette ezt a véleményét). A ljubljanai Delo című napilap felveti a kérdést: milyen szellemi hasonlóságok alapján akarnak Davicsóék irodalmi blokkot létrehozni? A hírek szerint az új szervezetet Jugoszláv Irodalmi Akadémiának fogják hívni, és a tagfelvétel politikai mércék alapján történik majd. Az események gyors egymásutánban követik egymást. Az újságokban itt is, ott is feltűnik egy-egy író, költö, kritikus neve, aki otthagyta eddigi egyesületét. A cetinjei (Crna Gora) írók viszont saját íróegyesületük pál- fordulását nyilvánították törvénytelennek, hangoztatva, hogy közgyűlésük fogadta el a Bulatovics jelölését ellenző határozatot, most tehát néhány titográdi (Crna Gora székvárosa) nem módosíthatja önkényesen ezt az álláspontot. A napokban közleményt hozott nyilvánosságra a Vajdasági íróegyesület is. Ez a Crna Gora-ival ellenkező előjelű változást tükröz. Bejelentette, hogy ellenzi Miodrag Bulatovics elnökké jelölését, így delegátusai a közgyűlésen Bulatovics ellen fognak szavazni. Az elnökválasztás körüli heves, csatározásokat parázs sajtóviták is kísérik. A Bulatovicsot ellenzők tábora támad, a másik fél általában védekezik. Az esetet egyesek drámainak, mások vígjátékba illőnek nevezik. A Panorama Subotom, a zágrábi Vjes- nik melléklete így vélekedik: Miodrag Bulatovicsot meg lehet választani elnökké, de kérdés, hogy lehet-e valóban elnök. Mint ahogy el- képzelhétetlen az evezős klub élén olyan ember, akit rajtakapnak, hogy lyukat fúr a klub hajóján, mert ez a szenvedélye, ugyanúgy elképzelhetetlen, hogy a Jugoszláv írószövetség élén olyan személy álljon, aki ezt a szövetséget a széthullás peremére sodorta. Még ha szemet hunynánk is Bulatovics összes eddigi kirohanása felett, ő akkor sem tudna elnökölni. Mert ha igaza van, ha nincs, mindenütt, mindig veszekedést szít, ösz- szeütközéseket vált ki. Bulatovics a viszály embere. Ilyen ember nem kerülhet a Jugoszláv írószövetség élére. Legfeljebb csak akkor, ha szándékosan szét akarják rombolni a szövetséget. ImmáronJél esztendeje húzódik az ügy. A Szerb íróegyesület fenntartja Bulatovics elnökké jelölését, s ezt a makedón, a bosznia-hercegovinai és a Crna Gora-i(?) egyesület támadja, a többiek ellenzik. Az eddigi gyakorlat szerint az elnököt egyöntetű szavazással választották meg. Erre most sémiképpen sincs kilátás és remény. MÁRKUS GYULA (Belgrád) Állandó kiállítás nyílt Bokor Vilmos festményeiből Gyakran visszaidézem magamban Bokor Vilmos festőművész egy-egy elfogulatlan mondatát, rendkívül kulturált lényét, nagy-nagy hitét, mosolygó bizakodását... Tehetem, hiszen kicsit barátként tartott számon az idős ember, ami öröm és megtiszteltetés volt számomra. S képei? Ha egyszerűen akarok fogalmazni, akkor úgy mondom, mindig jókedvre, kiegyensúlyozottságra sarkalltak és teszik ma is. Tehetik sokunkkal, hiszen hétfőtől húsz olajfestménye lelt állandó otthonra Bonyhádon, a Perczel-kastélyban, megyénk egyik legszebb könyvtárában. A képeket a festőművész özvegye ajándékozta a városnak, úgy érezvén, hogy ezzel „emléket állít férjének”, Bonyhád szülöttének, aki ezáltal „visszatér gyermekévei, diákkora színhelyére” - írja róla Pogány Ö. Gábor művészettörténész, majd így folytatja: „Nem túlzás azt állítani, hogy Bokor Vilmos - művészpályája során - műveiben többé kevésbé visszautalt életének kezdeti tizennyolc esztendejére, azokra az időkre, amikor a családi fészek, a szülőváros mindennapja töltötte fel eszméletét, lelkületét maradandó élményekkel, meghitt hangulattal.” Bokor Vilmos édesapja a Perczel-családnál volt házitanító. A boldog gyermekévek után hamarosan A könyvtár-képtár a megpróbáltatások következtek a művész életében: az első világháború harcterei... De a nehéz esztendők, a sok borzalom ellenére megőrizte optimizmusát, kitűnő képeit derűlátóan alkotta, Nagy László szerint „korunk izgalmas történelmének eredményeit mindig a jobbik oldaláról tükrözte”. Ezt bizonyítja ars poeticája is: „Hinni az életben még akkor is, ha az néha rosszul bánik is az emberrel”. Hétfőn, a kora esti órákban ünnepséget rendeztek Bonyhádon, a városi könyvtárban. A városra hagyatékozott művek átadásával a művészetet ünnepelték, s emlékeztek Bokor Vilmosra, akinek az ott kiállított művei hűen képviselik életművét. Hihetjük, hogy az új otthonra lelt festmények, a természetelvű művészet színei, harmóniát sugárzó tájai sokaknak szereznek örömöt, vagy ahogyan Ezer Mihály, a városi tanács elnöke fogalmazott - hangsúlyozva, hogy méltóbb helyet nem találhattak volna az alkotásoknak - „Hiszem és higgyük, hogy az ide betérő könyvbarátok még érdeklődőbbé válnak a festészet, a művészet iránt; akiket pedig a képek látása iránti vágy vezet ide, talán barátságba kerülnek mind több könyvvel.” Bokor Vilmos- né pedig e szavakkal adta át jelképesen a bonyhádi könyvtár-képtár falain levő festményeket a tanácselnöknek, általa pedig a város lakóinak:- Szeretném, ha úgy szeretnék e képeket, mint amilyen szeretettel én ajándékozom mindannyiuknak. V. HORVÁTH - GOTTVALD K.------------------------------------------------------------ ■ > S ZOMSZÉDOLÁS S____________:-----------------------------------------------------------------------------------------> P ETŐFI NÉPE Ilyentájt általában megszaporodnak az orvosi rendelőkben az izületi fájdalmakra panaszkodó betegek. Reumatizmus alatt a bujkáló izom- és ízületi panaszokat szokás érteni, a reumás láz pedig lázas ízületeket, szivet és vesét megbetegítő kórforma. Ezzel szemben a reumatológiai rendelőbe minden mozgásszervi beteg beutalható. Ez utóbbi tényt figyelembe véve érdemes áttekinteni, hogy ízületeink milyen okokból válhatnak fájdalmassá, s igényelnek kezelést. A reumás lázról már több alkalommal írtunk. Fellépését láz- és heveny tünetek jelzik. Ellátása feltétlenül orvosi, mi több, általában intézeti feladat. Ugyancsak foglalkoztunk a mozgásszervi rendszer teherbírásának problémájával. A lábfejboltozat eilapulása a magasabban elhelyezkedő izületi felszínek eltolódását és ennek megfelelő panaszokat okoz. Ezek kialakulásában szerepet játszik a testsúly jelentős növekedése. Az ilyen állapot ortopédiai módszerekkel javítható. Mintára vett talpbetét, ortopéd cipő a legfontosabb eszközök az ilyen statikai problémák megoldására. Az időszerű ízületi panaszok többnyíre az ízületek rugalmasságát biztosító porc folyadékveszteségével, térfogatcsökkenésével kapcsolatosak. Az ízületi felszínek fokozottabban nyomódnak egymáshoz, és a mészfelrakódás is ennek megfelelően alakul ki. A köszvény rohamokban jelentkező izületi duzzanat, gyulladás, fájdalom, mely a szervezeti húgy- sav-felszaporodás következménye. Az összefüggés azonban fordítva nem egyértelmű. A köszvénynél felszaporodik a vér húgysavszintje, de a vér húgysav- szint-emelkedése nem egyértelmű a köszvény létével. A köszvény gyógyszerrel és diétával befolyásolható. Sérülések és a szervezetet ért hatások (allergia, sugárzás, mérgezések, bőrgyógyászati kórformák stb.) is okozhatnak izületi fájdalmat, elváltozást. Ki kell emelni a vírus és a heveny fertőző betegségek ízületeket érintő hatásának lehetőségét is. Általánosságban reumaellenes gyógyszerek adásával, fürdőkúrával, fizikoterápiás kezeléssel, masszázzsal, gyógytornával lehet befolyásolni az ízületi megbetegedéseket. Az orvosi eligazítás és véleményezés pedig a beteg érdekében ajánlatos. ,x Dunántúlt napló A világ minden táján üldözik a hamisítványokat. A baranyai üzleteket járva mégis úgy tűnik, ezen a vidéken még nem érkezett el a nagy számonkérés ideje. Ugyan mivel magyarázható mással, némely pécsi, mohácsi, siklósi, vagy komlói butik „márkás” kínálata. Mohács főutcáján épp oly gyakori látvány az ilyen áru, mint Pécs belvárosában. Az ismert márkajellel díszített ruhaféléket árusító kereskedők sem mind tapasztalatlan fiatalok. A mohácsi boltban kiszolgáló, ősz hajú asszony például több évtizedet töltött a pult mögött és aligha hihető, hogy mit sem tud az áru útjáról, valódi értékéről. Az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőség már évekkel ezelőtt kiadott egy körlevelet, amelyben pontosan leírták, melyek azok a címkék, amelyek alkalmasak arra, hogy a fogyasztókat félrevezessék. A nemzetközi védjegyek hamisítása azonban mégsem csökkent. Sőt, a baranyai ellenőrzések során hiába vontak felelősségre évente 20-25 kereskedőt, egyre több a csalás, vagy ahogy a szakemberek fogalmaznak: mind gyakoribb a védjegybitorlás. A hamis áru - farmernadrág, szoknya, póló, ing, pulóver - újabban nemcsak a fővárosban készül. Baranyában folyik eljárás olyan kisiparos ellen, aki saját készítményeit látja el nemzetközi védjegygyei. Az álmárkák persze nem mindig teljesen azonosak az eredetivel. Előfordul, hogy egy-egy betűt, vagy ábrát kissé megváltoztatnak, ám a megtévesztő jelzésért is büntetés jár. Régebben a Jakson, a Laris Azzaro, vagy a Kim top line címke dívott. Az egyik egy bécsi, a másik egy párizsi, míg a harmadik egy milánói cég védjegye. Mostanában inkább a Puma, a Nike és az Adidas márkajelek koppintása a divat. A megbízható minőséget a melegítőkön, szabadidőruhákon, sőt a cipőkön, csizmákon, papucsokon és a táskákon is. Somogyi Néplap Szeretnék egy pár gondolatot leírni a gyerekek hazafiságra való neveléséről - írja Kristó Nagy István - különös tekintettel arra, hogy miként hat e tekintetben a család és az iskola, s milyen kellene legyen a kettő összhangja. Egyesegyedül a gyerekek közvetlen érdekeit nézem. Nem távolabbi vagy elvont ideológiai célok vezetnek, hiszen azok úgyis rögzítve vannak megannyi irányadó dokumentumban, s a tanerők is unos-untalan hallják őket. A tárgyat - hazafias nevelés - tisztán gyakorlati nézőpontból tekintve határozottan hangsúlyoznom kell, hogy a gyerekeket szinte kiskoruktól korszerű, dialektikus materialista történelemszemléletre, ezen túl ideológiai tisztánlátásra, sőt közéletiségre kell nevelnünk, s ez az, amitől a szülők jó része (nemegyszer korábbi rossz tapasztalatok alapján) éppúgy húzódozik, mint a pedagógus, aki a „hivatalos” állásfoglalást és a kötelező tananyagot sokszor - okkal, ok nélkül - egysíkúnak, sőt, szimplifikálónak érzi. Nem is szólva arról, hogy az nehezen ad alkalmat akár a tanár, akár a szülő, akár a gyermek személyes nézeteinek kialakítására. Márpedig (és ez a második tételem) önként vállalt egyéni véleményekre van szükség, és ennek kell összhangban lennie a szocialista ideológiával. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Gyakran hallható megállapítás: a kis települések a kultúrát illetően is hátrányos helyzetben vannak. A nagyvelegiek nem tűrik ezt a hátrányt, rugalmasak, találékonyak, „önkiszolgálók” a kultúrában. Nem várják, hogy a „világot rengető deszkák” házhoz jöjjenek, ők ülnek buszra és mennek Veszprémbe, Győrbe, Fehérvárra, s a fővárosba. A hakni, a bóvli nem kell nekik, arra sajnálják a pénzt, noha az effajta műsorok fogadásának feltételei adottak a kastélyban a klubkönyvtárban. A nők, a nyugdíjasok, s a fiatalok klubjában eleven az élet. A hétköznapok kevéske szabad idejét itt kellemesen és haszonnal lehet eltölteni, ha meg kulturális „nagyravágyás” kerekedik bennük, közösen buszt fogadnak és a közeli városokba oltják élményszomju- kat. Mi lesz Nagyveleggel? Alkalmas az üdülő-, a pihenőfalu létre, vagy más funkciókat keres, talál magának? Avagy idővel elöregedik, kiürül? Én hiszek a nagyvelegi emberek öntudatában, önérzetében, otthonteremtésének konok kívánalmában. A dimbek-dombok, a szelíd lankák, s a merész lejtők között élő emberek ismerik a víz, a szél pusztító munkáját, az áradó csapadék völgyképző erejét. Mindig szembe tudtak szállni ezzel az erővel, évszázadok óta szelídítik. Ezek az emberek a népesség „eróziójára” is megtalálják a megfelelő harcmodort, a „szerepkör nélküliséget” nem tűrik sokáig. Jelképesnek érzem új útjukat is. Ez a település évszázadokig zsákutca volt, ide csak egyetlen úton lehetett érkezni és ugyanazon távozni. Nemrégiben megépült a Bakonycsernye felé vezető út, a helyi erők látványos összefogásával. Igaz, elsősorban üzemi használatra, de ez is újabb összekötő kapocs a szomszédokkal, újabb érpálya a haza vérkeringésében, amely a gyarapodás felé vihet.
