Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-25 / 252. szám
8 "NÉPÚJSÁG 1986. október 25. Prózában a Mekongról Indokínában csaknem szentségtörésnek számit bárdolatlan prózában beszélni a Mekongról - Laosz, Thaiföld, Kambodzsa és Vietnam közös nagy folyamáról évezredek óta ódák zengenek a négy országban. A Mekongnak talán Laoszban hódolnak a leginkább, valóságos kultikus tisztelettel. Októberben és áprilisban (a száraz évszak elején s végén) a laoszi, ha csak teheti, a Mekong partjára siet a hagyományos kenu-ünnepségre. A „bún soong hua” több egyszerű sport- eseménynél, bár az sem mindegy, hogy a 20-25 méteres, karcsú kenuk közül melyik ér elsőnek a célba. A győztes a legközelebbi versenyig szívesen látott vendég mindenki házában, s ő nyitja meg a következő ünnepséget is. Az évszak-köszöntő ünnep két-három napos mulatságain vég nélkül szól a magyar fülnek kissé vontatódnak ható, ritmust ritkán váltó laoszi népzene. Illegetik hosszú harangszoknyájukat a lányok, akiknek táncában itt is fontos, szerepe van a kézmozdulatok kifejező erejének. A laosziak szemében a Mekong védőgát, víziút, élelem, ital. Bőkezű anyaként látja el fiait: óriási területen öntöz s nagyban elősegíti, hogy Laosz előkelő helyen legyen az egy főre jutó rizstermelés ázsiai listáján. Tavaly itt fejenként csaknem ötszáz kiló rizs termett. Áramtermelési kapacitása bőven elegendő lehetne mind a négy ország számára. Thaiföldnek már ma is nagy mennyiségű elektromos energiát exportál. Nem messze a laoszi fővárostól egy jól gazdálkodó halgazdaság jelzi, hogy az élelmiszertermelésben kimeríthetetlen tartalékot jelenthetne a hal, amely a rizs mellett a legfontosabb népeledel Ázsiában. A hatszázezer lakosú fővárosban, Vientianéban nagyon jó a halellátás. Tökeigényesebb, s ezért csak fokozatosan fejleszthető a Mekong, mint igen olcsó víziút, de a kikötők építése már megkezdődött. A beruházáshoz szükséges pénzt a szocialista országokon kívül a Mekong-bizottsághoz társult 18 érdekelt tőkés állam, s huszonhat nemzetközi szervezet biztosítja. A Mekong egyébként évi huszonötmillió dollárt hoz az országnak a vízenergiából nyert áram exportjával. A Mekong amúgy jobbára békésen bandukol örök útján a partját övező kókuszpálmák között. A bambusznáddal fedett dzsunkák népe, a halászok százezrei a hagyományos módon biztosítják a vízből megélhetésüket. Az idilli nyugalmat egyelőre alig zavarják a nagy halászhajók, pedig Laosz több tucat, 140 tonnásat bocsájt vízre évente. FÜZES OSZKÁR Egy rizsföldöntöző csatornát tisztítanak a Mekong deltájában Lengyelország Demográfiai gondok Lengyelországban az 1986- 1990-es ötéves időszakban lesz (42 éves időszakot tekintve) a legalacsonyabb a munkaképes korú lakosság számának Növekedése. A növekedés mindössze 340 ezer fő lesz, szemben az 1976-1980-as időszak í ,2 milliós, saz 1971-1975-ös időszak 1,6 millió fős növekedésével. Ez pedig egy eddig nem tapasztalt problémát jelent Lengyelország számára. A gondot nehezíti, hogy ezzel egyidejűleg elérkezik a demográfiai hullám két „csúcsa” is: az egyik az iskolás korú fiataloké, akiknek a száma korábbi ötéves időszakokban általában 500-600 ezerrel, a jelenlegiben viszont 750 ezerrel emelkedik, a másik a nyugdíjasoké és járadékosoké, akiknek a száma a jelenlegi ötéves tervidőszakban a becslések szerint mintegy 1 millióval lesz több. Mindezzel számottevően romlik a munkaképes korban lévők, és a még, illetve már nem dolgozók száma közötti arány. 1990- ben minden ezer aktív keresőre 1026 eltartott, ezen belül több mint 380 nyugdíjas és járadékos jut majd. A jelenség nyugtalanító jellege mellett bizonyos esélyt is jelent. Azt ugyanis, hogy a vállalatok és gazdasági szervezetek szorultságukban - különösen az iparban - fokozottabb gondot fordítanak majd a jobb munkaszervezésre, s igyekeznek gyorsabb ütemben megvalósítani a termelés automatizálását. Az 1986-1990-es ötéves terv számos idevonatkozó előirányzatot és javaslatot tartalmaz. A lengyel népgazdaságban végbemenő kívánatos szerkezeti átalakításokat serkentő és meggyorsító, központilag irányított speciális program különös figyelmet szentel az elektronikának, az automatizálásnak és ro- botosításnak. K. RZEMIENIECKI A szolgáltatások és a szabadidő A közelmúltban a szovjet televízióban egy fiatal nő a munkájáról beszélt, majd elsorolta, hogy mit csinál a munkaidő után: elhozza a gyerekeket az óvodából, hazamegy, vacsorát készít takarít, vagyis elvégez egy halom házimunkát. „És mivel tölti a szabadidejét?” - kérdezte a riporter, mire az interjúalany csodálkozva visszakérdezett: „Szabadidő?, ilyen egyáltalán nincs". Ebben a válaszban benne van a lényege a dolgozó nők sok problémájának, amelynek megoldását a Szovjetunióban most a rendkívül fontos társadalmi-gazdasági feladatok közé sorolják. Ezzel kapcsolatban nagy jelentőségű többek között a szolgáltatások fejlesztése, mert ez sok háztartási gondot megkönnyíthet. A Szovjetunióban a lakossági szolgáltató hálózatba napjainkban körülbelül 300 vállalat tartozik, és ezek ma már 90 féle szolgáltatást nyújtanak (a 60-as évek elején feleennyi sem volt.) Úgy tűnik, hogy a fejlődés szemmel látható. Ezzel együtt a szociológusok szerint az elmúlt negyed század után is a család és természetesen, elsősorban az anya most is ugyananyi időt kénytelen háztartási munkával eltölteni, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt, az erre fordított idő lényegében nem csökkent. Miért van itt ellentmondás? A tapasztalatok szerint több motívum is van, amely miatt a mai családok - és ez nem csak a Szovjetunióra jellemző - nem szívesen veszik igénybe a szolgáltatásokat. Például, a teljes munkaidőben dolgozó szovjet nők is, az amerikaiak is az ételek elkészítésére, mosásra, takarításra, bevásárlásra körülbelül ugyanannyi időt fordítanak. Igaz, ennek különböző okai vannak. Az USA-ban és más nyugati országokban, ahol jellemző a szolgáltatások magas színvonala, a szolgáltatások elég sokba kerülnek. Ami viszont a Szovjetuniót illeti, itt a szolgáltatások ára gyakorlatilag nem befolyásolja a lakossági igényeket. Egy kilogramm fehérnemű tisztítása például a mosással, vasalással együtt csak 37 kopejkába kerül. Viszont a munka minősége gyakran kifogásolható. Az SZKP XXVII. kongresszusa foglalkozott a lakossági szolgáltatások további fejlesztésével és a munka minőségének javításával. A Szovjetunióban elkészült és már a megvalósulás stádiumában van egy komplex program a fogyasztási cikkek gyártásának fejlesztésére és a lakossági szolgáltatások bővítésére, korszerűsítésére. Ez a program tizenöt évre szól. Előírja többek között, hogy biztosítani kell a lakosság ellátását különféle háztartási gépekkel, felszerelésekkel, eszközökkel és tovább kell fejleszteni a szolgáltatásokat, elsősorban azokat, amelyek a háztartási munkát könnyítik meg. A programban előirányzott intézkedések nyomán már a most következő öt évben 1,3-1,4-szeresére növelhető a szolgáltatások mennyisége. Természetesen, nemcsak a mennyiségi növelésről van szó, jelentősen bővíteni kell a szolgáltatások választékát is. Például a Szovjetunióban a városi lakosság egyre jobban megkedveli a kertészkedést. Az állam erre a célra a nagyvárosok közelében, a környékbeli falvak határában külön telkeket biztosít az igénylőknek. A szociológusok ezzel kapcsolatban felméréseket végeztek: milyen segítségre van szükségük az embereknek a földek megműveléséhez? A válaszokból meglehetősen hosszú lista kerekedett, és még a szolgáltatóhálózatnak is teljesen szokatlan igények mutatkoznak. Ilyen például a bérszántás, kerti gépek kölcsönzése, szerszámok javíttatása, kerti eszközök (sarló, kasza, metszőolló, nyíróolló köszörülése stb.) Ahhoz, hogy minden ember megkapja ezeket a szolgáltatásokat is, újabb országos programot kellett kidolgozni, amelynek során felmérik a lakosság ezen irányú igényeit és megszervezik a kertészkedést segítő szolgáltatásokat. A szociológusok azt is kiszámították, hogy az emberek manapság általában a szabadidejük 10-15 százalékát fordítják különféle szolgáltatások igénybevételére. Ez az időveszteség azonban jelentősen csökken, ha a felvevőhely a munkahely területén van. Ma már minden hetedik nagy iparvállalat területén vannak különféle szolgáltatások. Ilyen például, hogy a reggeli műszakra érkezők az üzem áruházában munkakezdés előtt leadhatják élelmiszer-megrendeléseiket és műszak után már csak ki kell fizetni az összekészített árut. Sok üzemben van vegytisztító, fodrászat, varroda, takarékpénztár. Sok hétköznapi gond így egyszerűen megoldható. Hasznos lenne, ha ez a gyakorlat minél szélesebb körben elterjedne. Zágráb, az iparváros Pillantás a Száva menti városra A Száva két partján elterülő Zágrábot gyűrűként fogják közre a város egyre izmosodó iparának fellegvárai. Zágráb Jugoszlávia második legnagyobb városa, jelentős szerepet tölt be az ország gazdasági életében, Horvátország iparának csaknem minden ágát megtaláljuk a városban. Több mint 150 iparvállalata a lehető legváltozatosabb képet nyújtja. Kiemelt helyen szerepel a fémipar, az elektrotechnika és a finommechanika. Igen fejlett a város nyomdaipara, textil-, vegy- és élelmiszer-, valamint fa- feldolgozó ipara is. Az iparvállalatok között vezető helyen áll a Május 1. Gépgyár, amely 1952 óta, amikor legyártotta az első TESZ-3 esztergát, (amely ma már múzeumi tárgy), hatalmas fejlődésen ment át. Ma termékeinek felét exportálja a világ több mint 40 országába. A Május 1. iparkolosszus: ma az esztergák és különböző szerszámgépek több mint 50 féle típusát gyártja. Zágráb egy másik iparóriása a hozzávetőleg 8500 dolgozót foglalkoztató Rade Koncsar nevű vállalat, amelynek tizenkét gyára és több kutatóintézete van nemcsak itt, hanem más helységekben is. Jugoszlávia valamennyi szövetségi köztársaságában jelen vannak a Rade Koncsar védjegyű termékek. Kezdetben csak kis kapacitású transzformátorokat, villanykapcsolókat, vasalókat, 100-150 literes villamos bojlereket gyártott. Két évtizeddel később a vállalat berendezéseket szállított a rijekai és a Bajna Basta-i vízi erőműnek. A Rade Koncsar nagy utat tett meg fennállása negyven esztendejében, s ma már dízelmozdonyok számára is gyárt berendezéseket, továbbá hajómotorokat, mosógépeket, mosogatógépeket és számos más igényes terméket. A laoszi kkî ■■■■■ — ' ■ — ■'■■ ■■ tVietnami geológusok segítségével megkezdődött Laosz sókészleteinek a számbavétele, sóbányák nyitása és ezek sókincsének gyors, gazdaságos hasznosítása. Mivel Laosz az egyetlen hátsó-indiai ország, amelynek nincs tengerpartja, és szárazföldi sókészletei sem voltak ismertek korábban, az ország állandó sóimportra szorult. Az államháztartás költségvetéséből évente tetemes összeget költöttek a lét- fontosságú és drága tengeri só behozatalára. Megváltozott azonban a helyzet, s az államkasszát sem terhelik már jelentős sókiadások, amióta vietnami földtani szakemberek föltárták Laosz szárazföldi fosszilis sókincsét. A helyi jelentőségű sólelőhelyek mellett jelenleg három olyan sóbánya működik a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságban, amelynek készleteit millió, illetve milliárd tonnákban mérik. Laosz legnagyobb sóbányája Vientiane tartományban üzemel, de több milliárd tonnára becsülik Savannakhet tartomány sóbányájának tartalékait is. Ember ■ nélküli szénbányászat A Donyecki szénmedence Dobro- polszkaja bányájában sikerrel próbálták ki az új szovjet szénjövesztő bérén dezés kísérleti példányát. A gép kifeje- 1 zetten a nagyon vékony rétegek kitér- melésére készült úgy, hogy üzemeltetéséhez nincs szükség állandó ember felügyeletre. A Donyecki szénmedencében ritkaságnak számít olyan nagyhozamú bánya, ahol az ember teljesen kiegyenesedve dolgozhat. Vékony rétegekbő viszont - ahol mozdulni is csúszva lehet - igen sok van. A bányaipari konst ruktőrök különösen a 0,5-0,8 méteres réteg kitermelésére összpontosítottak Az ilyen pontosságot ma már több gép is biztosítja, de ezek átvágják a réteghatárokat és a szénnel együtt a meddőtalajt is felszínre hozzák. Ezért szükség van további dúsításra, ami megdrágítja a szenet. Az ukrajnai „Dongiproglemas” intézet szakemberei által létrehozott ú gép mentes ezektől a hiányosságok tói.
