Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-25 / 252. szám
1986. október 25. ‘Képújság 3 Kádár János fogadta a Pa íme-bizottság tagjait Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára pénteken a Parlamentben fogadta a Budapesten ülésező Palme-bizottság tagjait. A szívélyes légkörű találkozón - amelyen részt vett Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára - véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet, az európai biztonság és leszerelés időszerű kérdéseiről. Pénteken délután megkezdődött a Pal- me-bizottság ülése Budapesten. A háromnapos tanácskozást a kormány vendégházában Egon Bahr, a Német Szövetségi Köztársaság Nemzet- gyűlésének tagja, a Bundestag leszerelési albizottságának, valamint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökségének tagja, az ülés elnöke nyitotta meg, majd Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára üdvözölte az európai biztonság és leszerelés kérdéseivel foglalkozó csoport jelenlévő tagjait. A neves politikusok Georgij Arbatov, az SZKP KB tagja, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Amerikai Intézetének igazgatója, Egon Bahr, Józef Cyrankie- wicz, a Lengyel Népköztársaság volt miniszterelnöke, államfője, Anders Ferm, Svédország volt New York-i állandó képviselője, a Palme-bizottság végrehajtó titkára, Robert Ford, Kanada volt moszkvai nagykövete, a kormány különtanácsadó- ja, Alfonso Garda Robles, Mexikó volt külügyminisztere, a genfi leszerelési értekezlet küldöttségvezetője, Nobel Békedíjas, Chonira Belliappa Muthamma, India volt budapesti nagykövete, Olusegun Obasanjo tábornok, Nigéria volt államfője, David Owen, a brit parlament tagja, volt külügyminiszter, a Szociáldemokrata Párt vezetője, Brian Urquhart, volt ENSZ főtitkárhelyettes, Joop den Uyl, Hollandia volt miniszterelnöke, parlamenti képviselő, valamint Cyrus Vance, az Egyesült Államok volt külügyminisztere a magyar fővárosban mindenekelőtt az európai biztonságról és a nukleáris kísérletekről folytatnak eszmecserét. New York, ENSZ Határozattervezet a BT előtt Az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén az el nem kötelezett országok csütörtökön határozattervezetet terjesztettek elő. Ebben arra szólítják fel Washingtont, hogy tartsa tiszteletben a hágai Nemzetközi Bíróság Nicaraguával kapcsolatos júniusi állásfoglalását, amely törvényellenesnek minősiti a sandinista rendszer ellen harcoló nicaraguai ellenforradalmárok amerikai támogatását. A tizenöt tagú testület a hét elején ült össze Nicaragua kérésére. Nicaragua azt követően fordult a BT- hez, hogy Reagan amerikai elnök jóváhagyta a nicaraguai ellenforradalmároknak szánt 100 millió dollár összegű segély folyósítását. Letartóztatások Chilében A chilei hatóságok letartóztatták a Manuel Rodriguez Flazafias Front (FPMR) öt tagját. Azzal vádolják őket, hogy részt vettek a Pinochet tábornok-elnök ellen szeptember elején elkövetett merényletben. Az ellenállókat a bejelentés szerint katonai bíróság elé állítják. A szeptemberi merénylet következtében - mint emlékezetes - a diktátor csak könnyebben sebesült meg, viszont öt testőre életét vesztette, 11 másik pedig megsebesült. Az akciót a Manuel Rodriguez Hazafias Front vállalta magára. A katonai ügyészség csaknem ötven ember ellen adott ki letartóztatási parancsot a merénylet kapcsán. PANORÁMA BUDAPEST - Ausztria nemzeti ünnepe alkalmából Losonca Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte dr. Kurt Waldheimet, az Osztrák Köztársaság szövetségi elnökét. Lázár György, a Minisztertanács elnöke dr. Franz Vranitzky szövetségi kancellárnak, Sarlós István, az Országgyűlés elnöke Anton Benyának, az Osztrák Köztársaság Nemzeti Tanácsa első elnökének küldött üdvözlő táviratot. xc Csehák Juditnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének meghívására október 22-től 24-ig Budapesten tartózkodott Matej Lucan csehszlovák miniszterelnök helyettes. Matej Lucant fogadta Lá- ' zár György, a Minisztertanács elnöke. MOSZKVA - Csúcsszintű szovjetkoreai tárgyalások voltak pénteken a Kremlben. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Kim Ir Szén, a Koreai Munkapárt KB főtitkára, a KNDK elnöke meleg, szívélyes légkörű megbeszélést folytattak a szovjet-koreai kapcsolatokról és nemzetközi kérdésekről. PEKING - Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke, aki hatnapos hivatalos baráti látogatáson tartózkodik Kínában, befejezte pekingi tárgyalásait és pénteken vidéki útra indult. Kétnapos látogatást tesz Nankingban és Sanghajban. NEW YORK - Csütörtökön New Yorkba érkezett az amerikai transzkontinentális békemenet, amely még kora tavasszal indult sok ezer kilométeres, az Egyesült Államok területét nyugattól keletig átszelő gyalogútjára. A menet célja: mozgósítani az ország lakosságát a leszerelés mellett, a nukleáris fegyverek 'felszámolásáért. TUNISZ - A Palesztinái Nemzeti Tanács (palesztin parlament) „mielőbbi” összehívásának szükségességében egyet értettek tuniszi tanácskozásukon a PFSZ-hez tartozó öt palesztin frakció képviselői - időpontját viszont ezúttal sem sikerült kitűzni. Palesztin források szerint a mozgalom egységének helyreállítására további lépéseket kell megtenni és csak ezt követően lehet összehívni a testületet. ATHÉN - A „Display Determination - 86” fedőnevű NATO-hadgyakorlaton részt vett amerikai, olasz és török harci repülőgépek 157 alkalommal sértették meg Görögország légterét - közölte Athénban Joannisz Haralambopulosz görög miniszterelnök-helyettes, hadügyminiszter. SAN SALVADOR - A salvadori kormányhadsereg légiereje békés települések ellen intézett rakétatámadást - jelentette a hazafiak rádióadója, a Ven- ceremos. Az ország északi részén a harci gépek órákon keresztül rakétákkal és gépfegyverekkel lőtték a településeket, majd helikopterekkel érkező deszantala- kulatok zárták le a körzetet. Maputo - Pénteken a helyszínre érkezett és megkezdte munkáját az a mo- zambiki-szovjet szakértői bizottság, amelynek feladata, hogy kivizsgálja a Sa- mora Machel mozambiki elnököt szállító repülőgép október 19-i katasztrófájának okait. ISZLÁMÁBÁD - Minden bizonnyal hibás manőverezés idézte elő azt a repülőgép-szerencsétlenséget, amely csütörtökön éjszaka történt az észak-pakisztáni Pesavar közelében. Az ötvennégy utasból tizenhármán szörnyethaltak, huszonhárom súlyosan sebesültet kórházban ápolnak. Több utast csak elsősegélyben kellett részesíteni, öten pedig sértetlenül átvészelték a katasztrófát. HÉTRŐL HÍRRŐL Amint e rovatunk címének megfelelően hétről-hétre visszatérünk egyes híreinkre, eseményekre, ugyanígy rendszeresen beszédtémánk az egészséges életmód, az ehhez szükséges feltételek, vagy éppen a kialakítását gátló tényezők. A Központi Statisztikai Hivatal hamarosan konkrét adatokkal reprezentálhatja egészségi állapotunkat, hiszen október és november hónapban felméréseket végeznek a különböző betegségek felismerésének módjáról, a betegellátás körülményeiről. Igyekeznek képet kapni a lakosság gyógyszer- szedési szokásairól, a munka- és lakóhelyek egészségre káros, környezeti ártalmairól. Nem akarok jóslatokba bocsátkozni, de - ha csak nagy karácsonyi süteménydömpingjeink- re, vagy éppen „túlméretezett" házi gyógyszertárainkra gondolok - félő, hogy igen lehangoló adatokkal is szembe kell majd néznünk. Táplálékunk kalóriaszegény, de vitamindús legyen Egészséges környezet - jobb közérzet Mindennapjaink az utcán, üzemben, irodában, lakásunkban telnek. Természetesen nem mindegy, milyen az a milliő, amiben élünk. Szerencsére városaink, falvaink településfejlesztési terveinek készítésekor legtöbbször erre is gondolnak. Dunaföldváron például az épületek szürke egyhangúságát igyekeznek megbontani úgy, hogy lapostető helyett sátortetőt terveznek a házakra. A levegőzni vágyók számára a szerb templom körül pihenőparkot, a vár körül sétálókörzetet alakítanak ki. Persze, lehet ott majd kocogni, tornázni is. Jó közérzetünkhöz természetesen hozzátartozik az is, hogy mindig legyen lakásunkban elegendő, megfelelő minőségű ivóvíz Bölcskén viszont annyira szennyezett, hogy több kútból veszélyes inni. Nem is kapnak belőle a kisbabák, nekik tartálykocsikkal szállítják oda Szekszárdról, Dombóvárról. A felnőttek egy része azonban nem látja be, milyen komoly a veszély, s hiába a figyelmeztetés - isszák a fertőzött vizet. Pedig három olyan kijelölt kút is van a községben, ahol fogyasztásra alkalmas a víz. Egészséges környezetünk másik alapeleme a csend. A munka utáni regenerálódáshoz arra lenne szükség, ahogy minél kevesebb ingerlő zörej zavarja meg esti nyugalmunkat. Tökéletesen meg tudom tehát érteni azokat a lakókat, akik a szekszárdi Dózsa söröző idegborzolóan hangos szellőzőjére panaszkodnak. Nem elég, hogy napközben kénytelenek vagyunk gépkocsik motorját, tülkölését, szirénáját, munkahelyi gépeink búgását, kattogását elviselni, lakásunkba is betolakszik, irritál a zaj. Nem hiszem, hogy az űrutazások és tenyérnyi videókamerák világában csak úgy lehet csökkenteni egy masina hangját, ha kikapcsoljuk. HÉTRE HÍRRE Kulturális étkezés - korszerű táplálkozás Életben maradásunkhoz a (tiszta!) levegő mellett elengedhetetlen, hogy együnk. Igen ám! De nem mindegy, hogy hogyan, és mit. Mert mi a leggyakoribb? Reggel munkába indulás előtt bekapunk egy szelet kenyeret, felhörpintünk egy csésze tejet vagy teát (vagy még ezt sem), és rohanás a munkába. A gyerek tízórait visz, vagy pénzt, hogy vegyen valami ennivalót rajta. Ebéd nekünk a munkahelyi étkezdében, csemeténknek a menzán. (Egyik helyen sem gyertyafénynél virágcsokorral az asztalon...) Legfeljebb hétvégére jut abból a varázsból, amit a szépen megterített, ízléses asztal jelent a családnak. Sajnos, sokan ilyenkor sem fordítanak gondot erre. Ezért is örülök a Terülj, terülj asztalkám vetélkedőnek, amit általános iskolásoknak hirdettek, és a szekszárdi úttörőház csapata nyert meg. Vagyis ők lettek az elsők, hiszen itt mindenki nyert. Ha nem is díjat, de sok-sok tapasztalatot, ötletet ahhoz, hogyan, milyen fortélyokkal tehetjük asztalunkat izletesebbé, étkezéseinket meghitebbekké. Hiszen szép teríték mellett jobb ízű a falat. Lényeg az, hogy ne csak vasárnapokon legyen fontos az, hogy a jó ízlés'irányítsa a kezünket, váljon ez mindennapi igényünkké. Biztosan megtérül a befektetett energia. S mindez nem csupán a gyerekekre vonatkozik. De mi kerüljön a tányérra? Nem akarok nyitott kapukat döngetni - a szénhidrátszegény, alacsony kalóriatartalmú ételek előnyei köztudottak. Ezért örömteli dolog, hogy ha most a nyár elmúltával ki is fogyunk a zöldség- és gyümölcsféleségekből, akkor - ha a kereskedelem is úgy akarja - a mözsi hűtőház mindennel ellát benünket, ami csak szem-szájnak ingere. Tárolnak bőven káposztát és répát, van elég retek, saláta, uborka is. Alma is lesz télre, amennyi csak kell. Fogsorunk érdekében hadat üzenhetünk a cukorkáknak, édességeknek. Hát a pohárba mi kerül? Sajnos, sok családban sör, bor, pálinka, vagy az üdítő italokhoz hasonlóan bő választékban kapható más szeszes ital. A hatás közismert. Máj- és idegrendszeri betegségek, bűncselekmények, szétzilált családok, törött lelkű gyerekek jelzik az alkohol „diadalútját". Felmerül itt egy fogalom: veszélyeztetett helyzet. Nagyon keveset mond el arról, mit érezhet egy gyerek, amikor durva, garázda, züllött, vagy egyszerűen csak nemtörődöm szülőjére néz. Milyen életforma példája áll előtte? Mi juttat el egy veszélyeztetett helyzetűnek mondott fiatalt odáig, hogy szórakozásból, heccből lopjon, csaljon, betörjön, esetleg gyilkoljon? Miért uralkodhat egy élettelen folyadék a teremtés csúcsán lévő ember felett? Amíg a kérdésre keressük a választ, tenni addig is kell a vétlen áldozatokért, a tanácstalanokért. Ezért küzd sok más szervezet mellett a népfront alkoholellenes bizottsága is, mely tagjai segítségével igyekszik minél több, a szeszes ital rabságában élő embert meggyőzni, megmenteni a környezetének, s saját magának okozott bajoktól. Ez ügyben is tevékenykedik a szekszárdi családvédelmi szolgálat is. Lelkiismeretes, jól képzett szakemberek várják a rászorulókat, hogy tanácsaikkal segítsenek a házasélet vagy éppen a gyermeknevelés problémáinak megoldásában. Segítsünk az öregeknek! Az egészség és a betegség harca idősebb korban gyakran az utóbbi győzelmével jár.Több évtized elmúltával hamarabb ágynak dönt a nátha, könnyebben törik a kéz, a láb, szaporábban ver a szív a lépcsőn. Sajnos, kicsit kevesebbet foglalkozunk korosabb embertársainkkal, mint kellene. Ä kétkeresős családok kialakulása, a bérházi lakások korlátozott mérete elszakítja egymástól a generációkat. Pedig ők, az öregek azok, akik végigélték a világháború borzalmait, tudják, mi a nélkülözés, az éhség. A velük való törődés, egészségügyi problémáikra való komolyabb odafigyelés, az öregkori szívbetegségek megelőzésének jegyében zajlott a gerocardiológiai nap a szekszárdi kórházban. Neves szakemberek tanácskoztak arról, milyen hatással van az időskori szívműködésre a megfelelő étrend, hogyan függ össze vele többek között atüdő, az érrendszer működése, milyen eredmények születtek a gyógyászat egyéb területein. A szakmai tennivalók mellett az is megfogalmazódott, mennyire fontos'egészséges életformájuk kialakítása, a házi szociális gondozás kiszélesítése. _ Hiszen soha nincs késő. A nyugodt környezet, rendszeres testmozgás, kiegyensúlyozott lélek meghosszabbítja, megszépíti az életet. De minél előbb kezdjük, annál biztosabb az eredmény. CSER ILDIKÓ Tartósabb akkumulátorok Kevesebb karbantartást igénylő, a teljesítmény csökkenése nélkül hosszabb ideig tárolható akkumulátorok előállítását készítik elő az Akkumulátor- és Szárazelemgyárban. Olyan új akkumulátortípust akarnak kifejleszteni, amely akkor sem merül ki, ha hónapokig nem használják az autót. A jelenleg kapható áramforrások többsége már 2-3 hónap alatt kimerül, ha nem járnak az autóval és menetközben nem töltődik folyamatosan az akkumulátor. A most gyártott típusokat úgy alakították át, hogy lelassulnak az akkumulátor energiáját terhelés nélkül, önmagoktól is felemésztő kémiai folyamatok. Az új konstrukciójú akkumulátorok akár 4-6 hónapi állás után is indítják az autót. Ez megkönnyíti majd például azoknak az autósoknak a dolgát, akik télire leállítják a járművet és csak tavasz- szal használják újra. Kevesebb tennivalót ad majd az autósoknak az akkumulátorok gondozása is. Az új típusokat elég lesz egyszer egy évben feltölteni desztillált vízzel, nem úgy mint most, amikor például nyáron havonta kell utána tölteni a cellákat.