Tolna Megyei Népújság, 1986. szeptember (36. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-10 / 213. szám
198<>. szeptember 10. SÎÉPÜJSÀG 3 Gyorsan helyreállítják a vasúti tűz okozta károkat A tegnap délelőtti személyvonatok közlekedtek Zsírban járunk. A/.un a terepen, a vasúti vonalszakaszon, ahol hétfőn tűz volt Ahol kenőzsír égett . . . Ott vannak még a töltés oldalában a félig égett dobozok, és a ragadós, folyékony zsír. Gépek vannak a töltés oldalában. Emberek műszerekkel járkálnak, pályamunkások állják körül az alig száz méter sugarú körzetet. Mindenkinek van dől ga. Most éppen. 9.34 perckor az a tennivaló, hogy a vágányról, közeléből menjen el mindenki, mert Szakály felől érkezik egy tehervonat. Félreállunk. Az M 62- 203-as dízel-elektromos mozdony ho..za a szerelvényt. Mögötte a villany mozdony. Majd Kurd után veszi át a szolgálatot. A levegőben, a traverzekről lóg a megolvadt felső vezeték. Jön. tán tíz perc múlva, egy másik vonat. A személyvonat utasai kémlelik a partoldalban látható roncsot, gépeket. Aztán jön a pécsi gyors, ugyancsak Budapest felől. A vasút rendésze ügyel a rendre, ez a dolga. A dombóvári építési főnökség szakemberei éppen most mérik föl a helyzetet, műszerekkel, centivel. Szakály állomáson már ott áll az a szerelvény, amely mindent hozott, ami a munkához szükséges. A felső vezetéket szerelők vezetői nem nyilatkoznak. Igazgatói utasítás ... Látjuk. amit látunk: szorgos emberek, szervezett munka, lógó vezetékek. irány a dombóvári csomópont. Elkerültük a Pécsi Igazgatóság vezetőjét, gépkocsival igyekezett a Sza- kály-Csicsó alatti tűzesethez. A déli órákban érünk vissza a tűzeset helyszínére. Kitűnő gépek csúszkálnak a kenőzsírtól sikamlós kövezeten. A síneket, betonaljakat már eltávolították A gép alig tud haladni. Dúzs térségében dolgoznak -a felső vezetéket erősí tök-szere- lők. Amott. Szakálv felé is látni munkásokat. A térközjelző pirosat jelez. Tilos az. út. A szakályi forgalmista lélekjelenléte kellett ahhoz. hoev utasítást adjon a nvílt vágányon a kitűnő jelzőbe- rendezésekke1 a vonatot megállítsák. És a i'onat szétszakításának „ötlete is” a helvzet gyors felismerését jelenti. így a kár. miután a vagon a nyílt vágányon égett, jószerint „csak” a vasutat érte. Mert. a zsír, ami a vagonban volt. nem éri annyit, mint. az elégett kocsi, vagy a forgalmat ér! kár. Tegnap délidöben a gépek még a töltésen csúszkáltak. A szakályi pályaudvaron munkára, teljes felszereléssé], készen állt a segélysze- r el vény. A v a sútigaz/ga lóságtól kaptuk tegnap délután az értesítést, hogy a helyreállító munkával terv szerűen, jól haladnak. Láttuk. A munkákról a fényképek „beszélnek” ■tA vasúti forgalmat Kurd és Szakály kö2ött helyreállították, kaptuk az értesítést lapzártakor. PÂLKOVACS JENŐ Fotó: CZAKÖ SÄN1JOK »Vagy szívvel-lélekkel, vagy sehogyan” Fiatal vb-titkárok A végrehajtó bizottság titkára a felettes vb javaslata alapján a tanács által kinevezett tisztségviselő. Funkciója nincs sem tanácstagsághoz, sem meghatározott időhöz kötve. A vb-titkár feladataihoz tartozik többek között a tanács szerveinek törvényes működéséről való gondoskodás, a szakigazgatási szervek hatósági tevékenysége feletti törvényességi felügyelet. Községekben ő az egységes szak- igazgatási szerv vezetője. A vb-titkár tehát hivatásos államigazgatási dolgozó, a tanácselnök segítője, a tanács tevékenységének szervezésé ben. A törvény a vb-titkári állás betöltését megfelelő ké pesítés megszerzéséhez köti: államigazgatási főiskolai vagy jogi egyetemi végzettséghez. Horváthné Tóth Valéria Horváth Sándor, a szakcsí községi közös tanács vb-tit- kára, felesége, Horváthné Tóth Valéria pedig a kocso- lai községi tanácsnál tölti be ugyanezt a tisztet. — 1.981-ben végeztem el az államigazgatási főiskolát, mi voltunk az első végzős évfolyam — kezdi Horváth Sándor. — Rögtön érettségi után jelentkeztem a főiskolára, gyakornok nem voltam előtte tanácson, úgy, hogy nem sokat tudtam jövendő munkahelyemről. Dombóvári születésű vagyok, városban nőttem fel, a kis községek életéről nem volt sok fogalmam. Az államvizsgáim után 1981 augusztusában álltam munkába a szakcsí tanácson, mint előadó, és hamarosan kineveztek vb-titkárnak. — Egy évig voltam gyakornok — folytatja Horváthné Tóth Valéria —, de ez sem sokba könnyítette meg a helyzetemet a munkábaál- láskor. 1982-ben végeztem el szintén az államigazgatási főiskolát, azóta dolgozom a kocsolai tanácson, 1983 óta vb-titkárként. — Azt hiszem, nem nehéz kitalálni, hogy a főiskolán ismerkedtünk meg, és 1982-ben tartottuk az esküvőnket Dombóváron. A következő évben született a fiúnk, Gergő. Talán ebből a kis kronológiai felsorolásból kitűnik, hogy mi is a fiatal házasok együttes gondjaival találtuk szembe magunkat. — Az első időszak nagyon kemény volt — így a férj. — Városi fiú vagyok, ráadásul az államigazgatási főiskola akkoriban még újdonságnak számított, nem nagyon ismerték a kapót* képzés jellegét, mértékét, minőségét. A kinevezéssel „bedobtak a mélyvízbe”, és nekem be kellett bizonyítanom, hogy tudok úszni. Rengeteg megtanulni- valóm volt. A magas szintű elméleti képzés birtokában a gyakorlattal bizony, nem mindig boldogultam, eleinte. Meg kellett tanulnom, hogy milyen a falusi emberek gondolkodásmódja, egyáltalán, hogyan kell az emberekkel foglalkozni. Ezt bizony nem tanítják az iskolában, ehhez idő és rutin kell. Másrészt képesnek kellett lenni arra, hogy az elvont ismeretanyagot gyakorlatban, konkrét ügyekre vonatkozóan is alkalmazni tudjam. Ez sem volt. könnyű. — Nekem is meg kellett küzdenem mindezekkel a gondokkal — mondja a feleség —, de volt egy másféle megszoknivalóm is. Kisvárdai vagyok eredetileg, ez a település Szabolcs-Szatmár megyében van. Amikor már eldöntött dolog volt a házasságunk, fontolgattuk azt is, hogy ott telepszünk le, de Sanyi már itt dolgozott, hát én cseréltem otthont. Nem bántam meg, nagyon megszerettem itt. Teljesen ismeretlen volt eleinte minden Más környezet, más vidék, más emberek, más szokások, felfogás. Mindezt meg kellett ismerni, tanulni. Szerencsére könnyen alkalmazkodok, és nagyon ijó apparátusba kerültem, ami sokat jelentett. A tanácselnökünkre mindig' számíthattam, rengeteget segített, de ez elmondható a tanács többi dolgozójáról is. — A vb-ti'tkári teendőkön kívül természetesen saját ügyintézési feladataink is vannak. Valihoz tartozik például a szabálysértés, a birtokháborítási ügyek, a gyámügyek egy része, én is f o g la l k o zom sz a b ály sér tésse 1 és -birtokháborítással, meg lakásüggyel. Az iskolai végzettségünkben az anya- könyvvezetői képesítés is benne foglaltatik, erre is bármikor készen kell állnunk. Ezt a felsorolást nem panaszképpen végeztem, csak megpróbáltam- érzékeltetni, milyen sokrétű és ösz_ szetett munka a miénk, ötévi gyakorlattal a hátam mögött csak azt mondhatom, évek kellenek ahhoz, hogy az ember átlássa a tanács tevékenységét, és érezze á felelőssége súlyát. — Abból a szempontból sokkal jobb községben dolgozni, hogy jobban meg lehet ismerni az embereket, gondjaikat, szokásaikat, így a döntések eredményét, végrehajtását is. Segít a körülmények ismerete a döntésben is, és erre nagy szükség van. Egy-egy határozat —■» remélem nem tűnik túlzásnak — gyakran sorsokat dönthet el, és a felelősség súlyát csak úgy lehet elviselni, ha az ember biztos abban, hogy mindent mérlegelt, átgondolt. — Ezt a munkát vagy szívvel-lélekkel csinálja a/ ember, vagy sehogysem, kö zépút itt nincs, ha valaki jól- akar dolgozni. Mi úgy döntöttünk, ezen a pályán maradunk, ez a munka a hivatásunk. Sikerült jó kap csőlátókat kialakítani a felettes tanáccsal, a társszervekkel, személyesen mégis merkedtünk azokkal is, akik más szervekben dolgoznak n lakosságért. Mindkét tanács apparátusa kicsi, jók a személyes -kapcsolataink a dolgozókkal. Úgy érezzük, a lakosság is elfogadott minket. — Mindketten vezetők va gyünk, és nagyon fiatalon, minden tapasztalat nélkül lettünk azok. Sokat beszéltünk, vitatkoztunk róla, hogy milyen a helyes vezetői magatartás. A célunk az lett. hogy szerényen, a munkatársakat maximálisan egyen, rangúként kezelve dolgozzunk. A „főnökösködés- nek” nem sok értelme van. jobb a kölcsönös baráti viszony. Erre törekedtünk, és ha néha elő is fordult, hogy visszaéltek vele, megérte. — Ki kellett érdemelni a bizalmat és a megbecsülést Nem lehet nagyképűsködni. merni kell bevallani, hogy ezt vagy azt nem értein, nem tudom. Úgy érezzük sikeres volt az elképzelésünk, és a kollégáink elfő gadtak minket a kölcsönös megbecsülés alapján. — Gondok akadnak bőven a munkánk során Ugyanazokkal a problémákkal állunk szemben, mint a megye más kisközségei. Sok a megoldandó feladat, kevés a fejlesztésre fordítható pénz. Főként az intézmények felújítására, szerény mértékű bővítésére törek szünk a szűk -kereteken be lül. — Saját gondjaink, terveink? Jelenleg Domibóvárott lakunk a szüleimnél, családi házban. Van munka a kertben, a ház körül. Ez r. megoldás számunkra kényelmes, előnyös, de szeretnénk saját otthont, és úgy néz ki, jövőre sikerül is lakáshoz jutnunk. Ügy döntöttünk, Dombóvárott telepszünk le. — Szeretnénk még egv gyereket. Gergővel nem tudtam otthon maradni, szűk ség volt a munkámra, men ni kellett. Kisfiam gondozásában azóta is anyósom se gít rengeteget. Ügy érzem, hiányzik Gergőnek az az idő, amit együtt tölthettünk volna. A második gyerek ke1 szeretnék otthon maradni. — Gergőre mindig szakítunk időt, de úgy érezzük még több kellene. Nagyot, jó volt a közös nyári üdülés, amikor az egész napú együtt tölthettük. Horváth Sándor és felesé ge fiatal, energikus emberek Szákmájukat most már hivatásuknak érzik, elkötelezték magukat mellette. Horváth Sándor Wenter Mariann Fotó: Kapfinger András \ lehrrvonal tegnap !t..'!4-kur haladt al a provizórikus szakaszon Az elégett sint letolják a töltésről Vaganvmezol eserélnck