Tolna Megyei Népújság, 1986. szeptember (36. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-06 / 210. szám
2 NÉPÚJSÁG 1986. szeptember (i. Ezt hozta a hét a külpolitikában Vasárnap: Sikeresen halad egy kompromisszumos megállapodás felé a stockholmi .konferencia, Ahromejev marsall, szovjet vezérkari főnök a svéd fővárosban tárgyalt. — Elhunyt Kekkonen volt finn elnök. Hétfő: Hararéban megnyílt az el nem kötelezett országok nyolcadik csúcsértekezlete. — Űjahb áldozatok és újabb megszigorító intézkedések Dél-"Afrikában. — Kadhafi beszéde Líbia nemzeti ünnepén, Vernon Walters amerikai különmegbízott kőrútján a NATO-szövet- ségeseket próbálja tripoli ellen csatasorba állítani. Kedd: Rizskov szovjet kormányfő találkozója Armand Hammerrel. — Tízhónapos szünet után kormánygyűlés Libanonban, szíriai közreműködéssel újabb tűzszünet i megállapodás. — Heves harcok Irak és Irán között. Szerda: Szovjet—amerikai konzultáció Moszkvában ázsiai kérdésekről, köztük az Afganisztán körül kialakult helyzetről. — A belga kormányfő az NDK-ban. a svájci külügyminiszter Moszkvában. Csütörtök: Magyar—lengyel kormányfői találkozó Budapesten. — Megkezdődik a chilei szolidaritási hét. letartóztatások az ország fővárosában. — Voroncov, a szovjet külügyminiszter első helyettese a francia elnökkel folytat konzultációt Párizsban. Péntek: Ujabb szovjet—amerikai szakértői megbeszélések: Washingtonban a nukleáris és, űrfegyverekrö!. Bernben a- vegyi fegyverekről. — Kudarcba fulladtak Murphy amerikai különmegbízott kísérletei a Camp David-i tárgyalások felújítására. A hét 3 kérdése 1.) Mi a célja a folyamatban lévő szovjet—amerikai konzultációsorozatnak? Egy hét, három helyszín, három konzultáció. Moszkváiban ázsiai kérdésekről, főként az Afganisztán körül kialakult helyzetről, Washingtonban a nukleáris és űr- fegyverekről, Bernben a vegyi fegyverekről folytattak, illetve még folytatnak eszmecserét szovjet és amerikai szakértők, általában magas beosztású diplomaták. S voll egy nem hivatalos, mégis rendkívül fontos találkozó Rizskov kormányfő fogadta Armand Hammert. Az örökifjú üzletember, magas korát meghazudtolva ismét Moszkvába érkezett (először akkor járt ott, amikor még Leninnel tárgyalt, legutóbb pedig — Gale professzor társaságában — a csernobili katasztrófa után) és u gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről folytatott megbeszélést. A szovjet—amerikai tárgyalási mechanizmus tehát kétségkívül magasabb sebességfokozatra kapcsolt: másfél hónap alatt összesen tizenegy szakértői megbeszélésre került vagy kerül sor, ezek felölelik a világpolitika legfontosabb kérdéseit, a válságpontokat, s a kétoldalú viszonyt. Mi történt érdemiben a zárt ajtók mögött, ezt egyelőre nem tudja a világ, miután az eszmecserék bizalmas keretek között folytatódnak. Hamarosan azonban többet tudhatunk majd, hiszen nem egészen két hét múlva sor kerül Sevardnadze szovjet és Shultz amerikai külügyminiszter találkozójára, amikor a szeptember harmadik keddjén nyíló ENSZ-közgyűlési ülésszak kereteit felhasználva, a szovjet diplomácia vezetője New York-ban tartózkodik majd. Előreláthatólag ezen a találkozón mondják ki a végső szót az esedékes csúcsértekezlet időpontjáról vagy elhalasztásáról. Az amerikai sajtóban ugyan napvilágot láttak különböző dátumok, ezek szerint Mihail Gorbacsov november végén, december elején utazna Washingtonba (nem sokkal a november elején lebonyolított félidős kongresszusi választásokat követően), de ennek csupán találgatásértéke lehet. Becsben rendezték mcR a 2. hungarológiai kongresszust. A képen: ,az eseményen részt vevő Csehák Judit miniszterelnök-helyettest fogadta Franz Vranitzky, Ausztria kancellárja ís. (Telefotó) Szovjet részről több ízben hangsúlyozták, hogy egy újabb csúcstalálkozónak nincsenek feltételei, de jogos követelmény, hogy azon valamilyen haladás történjék, Tehát nem látják értelmét egy olyan „televíziós találkozónak". ahol a vezetők csupán egymásra mosolyognak és kezet fognak. Több területen kirajzolódtak a lehetséges kompromisszumok körvonalai. Kézenfekvő lenne a szovjet moratórium példáját követve a nukleáris kísérletek eltiltását célzó megállapodás (sut az anion kai kongresszusban, közbeeső lépésként felvetődött a robbantási nagyságrendküszöb leszállítása); a közép hatósugarú rakéták korlátozása; a csillagháborús terveket akadályozó ABM-szerződés megerősítése a ráké taelhárító eszközök szabályozásáról; a vegyi fegyverkezés visszaszorítása. Kedvezően befolyásolhatja a légkört egy megegyez«.:; a stockholmi konferencián, ami egyben jó startot biztosíthat a november elején összeülő bécsi európa-kontte- renciának. A svéd fővárosban csaknem minden akadályt vettek már, de a tapasztalatok arra intenek, hogy várjuk ki a végét, sajnos, előfordult már, hogy szinte az utolsó pillanatban borultak fel megállapodások a helsinki folyamat állomásain. 2.) Mit eredményezett a hararéi csúcsértekezlet? 'Nyolcadik csúcsértekezletét tartotta Zimbabwe fővárosában, Hararéban az el nem kötelezettek éppen negyedszázada alakult mozgalma. 1961-ben, Belgródban huszonötén voltak az „alapító atyák”, köztük Tito Nehru, Nasszer, Nkrúmah és mások. Most 101 tagja van a mozgalomnak, ami az ENSZ-tagállamok csaknem kétharmadát jelenti Zimbabwe fővárosában, «Hararéban tartotta 8. «sucs konferenciáját az el «nem kötelezett országok mozgalma. A képen: az ülésterem. (Tclefotó) Ez a gyors ütemű, szembe tűnő gyarapodás egyszer re ereje és gyengéje a mozgalomnak. Már a számszerűség révén is olyan erőt jelent, amire oda kell figÿ>l- ni, ugyanakkor az összekötő kapcsok mellett sok minden elválasztja, sőt szembeállítja ezeket az országokat Hararéban sem volt másképpen. Abban mindenki egyetértett — s ez sem mellékes tényező —, hogy n dél - afrikai fajgyűlölő rendszert tel kell számolni. Számos kérdést viszont eltérően ítéltek meg, s ez nem meglepő Hiszen az el nem kötelezettek 'mozgalmának éppúgy tagja Kuba, Nicaragua, vagy Vietnam, mint Pakisztán, vagy Szaúd-Arábia. Heves nézeteltérések robbantak ki az öbölháború kapcsán, miközben mind Irak; mind Irán képviselői helyet foglaltak a teremben. Kadhafi pedig Líbia kilépési szándékára célzott, amikor a szolidaritás kellő fokát hiányolta. A nehézségeket mutatja, hogy Kambodzsa helye ismét üres maradt. A tagállamok a törvényes Phnom Penh-i kormányt, mások az ellenforradalmi szövetséget ismerik el. Ugyancsak vitákat vált hatott ki, hogy a következő csúcsértekezlet színhelyeként Managuát javasolták, ami egyben azt is jelenti, hogy Mugabe után Daniel Ortega lesz az el nem kötelezettek soros elnöke. Ezt a tisztséget mindig a vendéglátó ország képviselője tölti be. Márpedig ez nemcsak a mozgalom antiimperialista töltetét erősíthetné, hanem Nicaragua tekintélyének emelésével nehezíti az amerikaiak beavatkozási terveit. 3.) Miért sikerült balul Murphy küldetése? Ujabb amerikai ingázás zajlott a Közel-Keleten. Richard Murphy, a térség ügyeiben tapasztalt diplomata tárgyalt többször Egyiptomban, Jordániában és Izraelben. Célkitűzései eléggé nagyratörőek voltak: Jordánia valamilyen formában történő csatlakozása a jövő hétre tervezett egyiptomi—izraeli csúcstalálkozóhoz. majd Shultz külügyminiszter személyes részvételével annak deklarálása, hogy folytatódnak a Camp David- ben megkezdődött tárgyalások. Amman azonban nem találta alkalmasnak, vagy korainak találta ezt a formulát, s nem kívánta kinyilvánítani külön-tárgyalási szándékát. Shultz ezért nem vállal közel-keleti utat, s Murphy legfeljebb az egyiptomi —izraeli békítgetést szolgálhatta, a csúcstalálkozónak ugyanis vannak még akadályai. (Peresz miniszterelnök, egy hónappal a kormány élén esedékes váltás előtt szeretne újabb diplomáciai eredményeket felmutatni, de egyúttal óvakodnia kell az engedményektől, nehogy jobbról „kiárusításai” vádolják.) Bizonytalan a libanoni helyzet is. A hét keddjén — tízhónapos szünet után — összeült a libanoni nemzett egységkormány, ha nem is hivatalos formában s lépéseket tett a megbékélés irányába. Tűzszünetet is hirdettek, egyesek szerint a 191.-et a tizenegyedik éve tar- tó polgárháborúban, ám vannak, akik már a kétszáz- harmincas sorszámot emlegetik. Kétségtelen, ez a mostani tűzszünet, az utóbbi idők legszélesebb részvétellel történt megállapodása, élvezi Szíria támogatását, általában a szembenálló felek, s főként maga az ország a kifáradás jeleit mutatják. A közel-keleti körkép nem lenne teljes a szovjet diplomácia lépéseinek említése nélkül. Rövid időn belül a Legfelsőbb Tanács elnökhelyettese és három külügyminiszter-helyettes folytatott megbeszéléseket nyolc arab országban,'s tett erőfeszítéseket egy békekonferencia érdekében RÉTI ERVIN A SZOT ülése (Folytatás az I. oldalról) szervezeti Világszövetség főtitkára elismeréssel szólt, a magyar szakszervezetek nemzetközi tevékenységéről és arról a munkáról, melyet a Szakszervezeti Világszövetségben kifejtenek. Az SZVSZ munkáját és céljait taglalva elmondta, hogy a világszervezet az utóbbi években új kapcsolatokat épített ki, ezzel befolyása, tekintélye is növekedett. A közelgő kongresszust is annak jegyében szervezik meg, hogy azon minél több szervezet vegyen részt, nyilvánítsák ki, egyeztessék véleményüket olyan alapvető kérdésekben, mint a béke megőrzése, a leszerelés elérése, a gazdasági válság és a munkanélküliség kérdései, vagy például a szakszervezeti jogok megvédésével kapcsolatos faladatok. Ezeknek az alapkérdéseknek a megvitatására olyan javaslatokat készítetlek elő amelyek valamennyi résztvevő számára alapot nyújthatnak az eredményes eszmecserére, a nézetek összehangolására. A tanácsülés egyhangúlag elfogadta a Szakszervezeti Világkongresszuson résztvevő magyar küldöttség összetételét. A delegációt Gáspár Sándor vezeti. Ezután Nagy Sándornak, a SZOT titkárának előterjesztése alapján a tanácsülés megvitatta a szakszervezetek, a dolgozók tennivalóit az 1986. évi népgazdasági terv megvalósításában és az 1987. évi terv előkészítésében * Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára pénteken a KB székházában találkozott Ibrahim Zakariával, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkárával, aki a Szakszervezetek Országos Tanácsa meghívására munkalátogatáson tartózkodik Budapesten. Németh Károly, a párt főtitkárhelyettese fogadta az SZVSZ főtitkárát. A szívélyes légkörű megbeszélésen véleménycserét folytattak időszerű nemzetközi kérdésekről, a szakszervezeti világmozgalom előtt álló feladatokról. A találkozón jelen volL Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke. Befejeződtek a kormányfői (Folytatás az 1. oldalról.) Külpolitikai kérdésekkel kapcsolatban hangsúlyozza a közlemény: A Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság a nemzetközi biztonság és együttműködés olyan átfogó rendszerének létrehozására törekszik, amely kamagyar-lengyel tárgyalások tonai és politikai, gazdasági és humanitárius területekre egyaránt kiterjedne. Végezetül Zbigniew Mess ner, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke lengyelországi látogatásra hívta meg a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét. Lázár György a meghívást köszönettel elfogadta. BUDAPEST Losonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke pénteken a Parlament Munkácsy-ter- mében fogadta a Pugwash Végrehajtó Bizottságának tagjait. Martin M. Kaplan, a Pugwash főtitkára és a Dorothy Hodgkin Nobel-di- jas kémikus, a Pugwash elnöke tájékoztatta az Elnöki Tanács elnökét a Budapesten folyó tanácskozás munkájáról, a fegyverzetkorlá- t'ózással és a leszereléssel kapcsolatos állásfoglalásukról. KARACSI Négy ismeretlen fegyveres pénteken hajnalban hatalmába kerítette Karacsi nemzetközi repülőterén a Part American légitársaság egyik utasszállító repülőgépét. A Boeing 747-es típusú gép az indiai Bombayből tartott New Yorkba és technikai leszállást hajtott végre a pakisztáni repülőtéren. A repülőtéri biztonsági szolgálat egyenruháját viselő fegyveresek a fedélzetre érve tüzet nyitottak, az eddigi jelentések szerint két ember megsebesült. A lövöldözés hallatán a gép három pilótája elmenekült kabinjából. A géprablók a pilóták visz- szatérését követelik, közölték, hogy Ciprus szigetére akarnák repülni. Szovjet kulturális vezetők Pakson A Szovjetunió szocialista országokban működő tájékoztatási és kulturális központjainak vezetői Salgótarján után pénteken megyénkbe látogatták. A Pafcsra érkező delegációt Csizmadia Endre, a városi pártbizottság titkára fogadta, majd röviden bemutatta a várost. Ezután a 11 tagú küldöttség az atomerőművet tekintette meg, ahol tájékoztatást kapott az ott folyó munkáról. Ezt követően városnézésen vettek részt a vendégek. Programjukon elkísérte őket Péti Imre, az MSZMP Tolna Megyei Bizottságának titkára és Szudai Iván. az MSZBT Országos Vezetőségének titkára is. \ vfiulfUfk a partbi znttsaií rpülftr flott