Tolna Megyei Népújság, 1986. szeptember (36. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-20 / 222. szám
1986. szeptember 20. Képújság 9 Kiránduláson A Videoton lengyel partnere A piasecznói színes képcsőgyár VIETNAM A Nádas síkság új arcot ölt A Polcolor, a Magyarországon is jól ismert lengyel színes tv-képcsőgyár fiatal üzem. 1979 áprilisában kezdte meg a képcsövek üvegelemeinek előállítását, néhány hónappal később pedig üzembe helyezték a színes képcsövek első szerelőszalagját, amelyről a gyár működésének első évében 15 ezer képcső került le. A Polcolorhoz tartozik az ozarówi üveghuta, valamint a Monokróm Képcsőgyár. A Polcolor jelenlegi arculatát azonban mindenekelőtt a színes képcsőgyár határozza még. Ebben az üzemben, amelyben ma 4600 személy dolgozik a Polcolor 7500 főnyi kollektívájából, az amerikai RCA és Corning Glass Workes cégek licencére támaszkodva kezdték meg a színes tv-kép- csövek előállítását. A tervek szerint három év alatt el kellett volna érni az évi 500-600 ezres szériát. A hetvenes és nyolcvanas évek fordulója idején azonban az ország nehézségei miatt a program megvalósítása késett, hiányoztak a pénzeszközök a képcsögyártáshoz szükséges egyes anyagok importjára. Az üzem főként fiatalokból álló kollektívája azonban hamarosan leküzdötte a nehézségeket. Megkezdték az „A 56-701 ” típusú, a korábbinál 50 százalékkal kevesebb energiát fogyasztó új képcső gyártását. Köztudott, hogy 2-3 évenként a képcsövek új családja jön létre világszerte. A licencszerződés értelmében az amerikai RCA cég a piasecznói Polcolorhoz eljuttatja ugyan az új megoldások dokumentációját, de ezt rendszerint csak akkor teszi, amikor saját üzemeiben már megindult a szériagyártás. A Polcolornak is gyors ütemben kell hát megkezdenie a sorozat- gyártást, ami a felszerelés és műszerezés korszerűsítését teszi szükségessé. A Polcolor szakemberei, felhasználva az amerikai licencet is, kidolgozták a nemzetközi igényeknek megfelelő „hazai” képcsöveket. Ez a „701 ”-es néven ismert képcső a poznani nemzetközi vásáron több ízben nyert díjakat. - „A mi képcsöveink - mondja Andrzej Zarzycki mérnök, a Polcolor exportszolgálatának főnöke - mindenekelőtt Magyarországra jutottak el. Magyarország azóta is a legnagyobb partnerünk. A termelés növekedésével párhuzamosan emelkedett az export, növekedett azoknak az országoknak száma, amelyek megvásárolták színes képcsöveinket.” Tavaly összesen 231 ezer képcső került a külföldi megrendelőkhöz. Legnagyobb számban a magyar partnerekhez, a Videotonhoz és az Orionhoz, összesen 160 ezer. Jugoszláviába 20 ezer képcsövet szállítottak, kilenc további ország, közöttük az NSZK, néhány ezertől tízegynéhány ezerig terjedő tételekben vásárolt lengyel képcsövet. Az idén az export dinamikája még nagyobb: a piasecznói korszerű színes képcsövek iránt világszerte egyre nagyobb kereslet mutatkozik. Az év végéig több mint 300 ezer színes képcsövet exportálnak.- A magyarok - mondja Andrzej Zarzycki mérnök - igényes partnerek, mi pedig igyekszünk tartani termelésünk színvonalát. Az együttműködés kedvezően halad. A magyar partner szerelvényegyütteseket szállít számunkra, amelyek alapján az üzemben megkezdtük a Videoton színes tévékészülékek gyártását. A Polcolorban jelenleg az új Coty típusú nagyméretű színesképcső-család gyártásának beindításán fáradoznak. E képcsőcsalád gyártását az Egyesült Államokban tavaly kezdték meg. A Varsó környéki Piasecznóban még az idén 20 ezer korszerű Coty-képcsö készül, amelyet mindenekelőtt Magyarországra exportálnak. Ezt a képcsövet egyébként csatlakoztatni lehet különböző informatikai és számítógép-rendszerekhez is. DYMITR MANDZUNOWSKI Az NDK ifjúsága ma A Nádas síkság, a vietnami hadijelentések egykori állandó szereplője a gazdaságfejlesztés egyik színterévé vált. Ez a vidék volt a harmincéves ellenállási harc egyik diadalmas forradalmi bázisa, amelyet sem a francia gyarmatosítók, sem az amerikai megszállók nem tudtak meghódítani. A Ho Si Minh-várostól délkeletre húzódó vad és titokzatos alföld 700 ezer hektárnyi területet fogíal el a Mekong-deltából. A száraz évszakban taplószáraz fű növi be, monszun idején elmerülni látszik a vizáradatban. Vietnam 1976-ban történt újraegyesítése után megkülönböztetett feladat volt a síkság meghódítása és az itteni földek művelésbe vonása. Öntözőcsatornarendszer kiépítését kezdték meg, amely 1982 óta friss vizet szállít a rizsföldeknek a Mekong egyik fő ágából. A munkából kivette részét a hadsereg is. Az elmúlt időszakban mintegy ezer kilométernyi csatornát létesítettek a deltavidéken, így a Nádas síkságon is. Ezzel 160 ezer hektárnyi termőföld rendszeres öntözése vált lehetővé. Országutat is kapbtt a síkság. Ez köti össze a korábban terméketlen vidéket a környék fontosabb városaival. Jelenleg újabb száz kilométeres szakaszon dolgoznak, s kiépítik a csatlakozó bekötő utak hálózatát is. A Nádas síkság termőre fordított területén tavaly, a kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére is közel 200 ezer tonna hántolatlan rizst takaríthattak be a parasztok. KNDK A LAKKFESTÉS MŰVÉSZE A gyöngyházberakásos, lakkfestésü dísz- és használati tárgyak készítésének régi hagyományai vannak a Koreai NDK-ban. E népinek is tekinthető művészeti ág művelői közül kiemelkedik Csöng Szong Dzso érdemes művész. Alkotásai többnyire virág- és állatfigurákkal díszített lakktárgyak. A lakkfából faragott és a tengeri kagylók szivárvány színeiben tündöklő darabjaiból kirakott mintákkal ékesített vázák, tálak, dobozok, asztali díszek a keze alatt valódi mesterművekké nemesednek. Munkáin, főleg vázáin a mindennepi élet jellegzetes jeleneteit örökíti meg. így például a rizsaratás ünnepének táncait, virágbontó tavaszi tájakat, azaleák, magnóliák, s más e tájon honos dísznövények csillogó kagylóból kirakott másait, úgy, ahogyan azok a kertekben nyílnak és a természetben előfordulnak. Legújabb remekei közé tartozik az a tizenhatszögű kecses gyümölcstál, amelynek lakkborítását szőlőfürtök élénkítik. Az immáron 65 éves művész fiatalos hévvel, kiapadhatatlan fantáziával készíti finoman vésett, cizellált munkáit, amelyek hazáján kívül is nagy sikert aratnak. Munkaszervezés Az 1986-os esztendő Romániában a Vili. ötéves tervidőszak induló éve. A tervezett gazdasági fejlődés fő irányait az 1984 novemberében megtartott XIII. pártkongresszus határozta meg - mondotta Ion Dismiranu és Stelian Militanu, az Állami Tervbizottság két vezető munkatársa. A következő öt évben - a tervek szerint - az ipar teljesítménye évi átlagban 7-8, a mezőgazdasági termelés meny- nyisége évi átlagban 5-6 százalékkal fog emelkedni. E célt az intenzív fejlődés útján kívánják elérni, az ipari szerkezet átalakításával, a világszínvonalú, jó minőségű gyártmányok számának jelentős növelésével. Az eszközök sorában kiemelt szerepet kap a tudományostechnikai vívmányok gyors hasznosítása, a termelés tudományos megszervezése, a szakképzés fokozása, a nemzetközi munkamegosztásban való hatékonyabb részvétel. A tervek szerint 20-25 százalékot kell elérni a népgazdaság energia-megtakarításának, s az ipari növekedés 55 százalékának a termelékenység növekedéséből kell származnia. A munka jobb megszervezése érdekében az RKP intézkedéscsomagot léptetett életbe a felsőfokú tervezés és szervezés kérdéseiről. A szak- és továbbképzés a terv egyik kulcspontja. A 8 millió dolgozóból 1,2 millióan fognak továbbképző kurzusokon részt venni a következő öt esztendőben. Ezeken a tanfolyamokon a technika legújabb vívmányaival ismerkednek meg a hallgatók, s csak az a dolgozó léphet magasabb fizetési osztályba, aki eredményesen letette a vizsgát. A Vili. ötéves tervhez 200 kiemelt program kapcsolódik, melyek bizonyos termékek és termékcsoportok gyártását előnyben részesítik. Programok segítik az acél- a gép- és alkatrészgyártást, ágazati programok születtek a szintetikus vegyipar, az automatizálás, a kibernetika és a robottechnika területén, s területi programok is vannak. BARÁTSÁG,SZERELEM,SZEX Megkövetelik, hogy partnerük gyengéd, barátságos és előzékeny legyen ' . ii .'«r yi 1 sultság, a házasság előtti nemi élet elfogadása, a fogamzásgátló szerek könnyebb hozzáférhetősége nem vezetett a gyakoribb partnerváltáshoz. Az NDK-beli fiatalok nagyon fontosnak tartják a szerelmet. Megkövetelik, hogy partnerük gyengéd, barátságos és előzékeny legyen. A származás, a szülők társadalmi helyzete alig játszik szerepet, sem a fiúknál, sem pedig a lányoknál. Hogy milyen tulajdonságokat tartanak különösen fontosnak? A szociológusok felmérései alapján mindkét nem képviselői első helyen nevezik meg, hogy a partnerük legyen „gyermekszerető”. További elvárások: a kötelességek egyenjogú elosztása a családban, a másik fél hivatásbeli problémái és sikerei iránti érdeklődés, a közös érdeklődés. A szexuális összhangra való törekvés is fontosnak számit. Nagyon fontos a fiatalok számára a hűség, ami kölcsönös tiszteletet, egymás segítését és kölcsönös bizalmat jelent, valamint azt, hogy bármilyen helyzetben meg lehessen bízni a másikban. A férfiak egy része szeretné, ha több szexuális szabadsága lenne, mint a nőknek. Ezt a nézetet ugyan a lányok csaknem kivétel nélkül elutasítják, de egy felmérés során a férfi egyetemistáknak csak 70 százaléka, a szakmunkás- tanulóknak és a fiatal dolgozóknak pedig csak 55 százaléka foglalt egyértelműen állást e felfogás ellen. A családon belüli kötelességek egyenjogú elosztását illetően a fiatal férfiaknál még hiányosságok tapasztalhatók. A fiatal nők ezen a téren sem törődnek bele a régi hagyományokba, hanem elvárják, megkövetelik társuktól a tevékeny közreműködést és az azonos felelősség viselését. Amilyen őszinték és nyíltszivüek a fiatalok a szerelem és a szexualitás terén, ugyanolyan „konzervatívan” viselkednek a házasság dolgában. Legtöbbjük ma is a házasságot tekinti a szilárd partnerkapcsolat legalkalmasabb formájának. Ezt nemcsak a szociológusok állítják, hanem az anyakönyvi hivatalok is tapasztalják. Aki valamilyen oknál fogva nem kíván azonnal egybekelni választottjával, először házasságlevél nélkül él vele. Nem kevés fiatal pár él ezzel a lehetőséggel, köztük gyermekesek is. A gyermekek, úgymond, feltétlenül hozzátartoznak a ban is már több mint 22 éve tanácsokat és segítséget ad a számtalan levélírónak az ismert pedagógus, Borrmann professzor. A barátsággal, a szerelemmel és a szexualitással kapcsolatos nézetek általában megváltoztak az NDK-ban, őszintébbek lettek - ami persze nem zárja ki sok szülő, és egyáltalán az idősebb nemzedék aggályait, értetlenségét. A fiatalok a boldog, beteljesedett partneri kapcsolatot keresik, kérdéseiket őszintén és nyilvánosan is felteszik. A 13-15 éveseknek mintegy fele, kétharmada tart fenn szilárd baráti kapcsolatokat: a nemi életet általában 17 és 19 éves kor között kezdik meg. Ebben a vonatkozásban nagyon érdekes, hogy - a 19 évesek között végzett szociológiai felmérések eredménye alapján - ezeknek a szerelmi kapcsolatoknak nagy százaléka tartósnak bizonyul, s legalább minden második esetben házassággal végződik. Elmondhatjuk tehát, hogy a szexualitás vonatkozásában tapasztalható felvilágoA Panoráma DDR sajtóügynökség „Az NDK ifjúsága ma” című kiadványában sokoldalúan foglalkozik.a fiatalok életével. E tanulmányból most a „Kettesben - avagy: Barátság, szerelem, szex” című fejezetből ismertetünk részleteket. „Egy éve járok a barátommal, és nagyon jól megértjük egymást. Ö19 éves, én jövőre leszek 18. A fiúm kap egy kis lakást, és szeretnénk összeköltözni. A szüleim ellenzik, mert úgy vélik, hogy nem fog sokáig tartani a kapcsolatunk. Mit tegyek? Regine.” „Megismerkedtem egy 17 éves kislánnyal. Szerelmes lett belém, de ez a szerelem nem kölcsönös. Félek attól, hogy fájdalmat kell okoznom neki, másrészt viszont az is kellemetlen nekem, hogyha minden marad a régiben. Hogyan szüntethetném meg kapcsolatunkat, hogy ne kelljen keserűséget okoznom? Ingo.” Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ minden hét szerdáján a Junge Welt című napilap Négyszemközt rovata. De a Neues Leben című ifjúsági magazinLegtöbbjük a házasságot tekinti a szilárd partnerkapcsolat legalkalmasabb formájának. A házasulandók átlagos életkora nőknél 21, férfiaknál 23 év. családhoz, a legtöbb fiatal két gyermeket szeretne. GÁTI ISTVÁN Szovjet öntözőberendezések érkeztek a rizsföldek öntözésére