Tolna Megyei Népújság, 1986. szeptember (36. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-20 / 222. szám

1986. szeptember 20. ÎnÉPÜJSÀG 7 Átvehető a györei példa Összefogás egy korszerű kultúrházért Jártában keltében az ember azt ta­pasztalja, hogy falvaink nagy részében ugyancsak elhanyagoltak az 50-es években kialakított művelődési otthonok, kultúrházak. Környezetükkel, állagukkal mintha cáfolni akarnák azt a célt, amire rendeltettek. Valódi hírértéke van ezért annak az eseménynek, amikor csodavá­rás nélkül felújítanak, korszerűsítenek, valóban a kultúra otthonává tesznek egyet-egyet az említett épületek közül. Amit lehet, saját erővel A györei művelődési otthon új cserép- tetője már messziről mutatja magát, a munkáról pedig az épület melletti cse­rép-, homok-, a sóderhalom, a „tegnapi” viklis mennyezet törmeléke, a szélesre tárt ajtón kitóduló porfelhő és a betonke­verő monoton kerregése árulkodik. Kö­zelebb érve a „zajkeltőket’’, Bálint Lász­lót, Stieb Jánost, Hirth Jánost, a Mecseki Szénbányák karbantartó üzemének dol­gozóit, valamint Nagy Ferencet és Jakab Imrét, a helyi tanács alkalmazottait is­merjük meg. Bálint László és Stieb János végigkalauzol az épületen, bemutatja azt.- Az alagsorban klubhelyiség, könyv­tár, stúdió, vizesblokk, kazánház, szén- és salaktároló kap helyet - mutatják és magyarázzák, az utcai szinten pedig a színháztermet - abban lesz a mozi is -, a színpadot, a gépházat, a ruhatárat és a vizesblokkot alakítják ki. Az épületbejárás után Nagy Ferenccel és Jakab Imrével a jól szervezett társa­dalmi munkáról váltunk szót, s diskurzu­sunk summázata, amit lehet saját erővel oldanak meg, mert így olcsóbb. Lódobogás, kocsizörgéés szakítja fél­be a mindig új erőre kapó beszélgetést.- Megjöttek a nyugdíjas társadalmi munkások - közük, aztán bemutatják Csorna Jánost, Héczei Lászlót, Törő Jó­zsefet.- Ez már a tizedik alkalom, hogy itt va­gyunk - mondja Csorna János. - Nem számoljuk. Szívesen jövünk, mert tudjuk, jó célt szolgálunk.- Nekünk is csinálták, muszáj az utó­dainknak valamit adni - vélekedik Héczei László, aztán társaival együtt címszavak­ban sorra vesszük a ház történetét. A negyvenes években leventeotthonnak készült, utána a KÁLÓT, majd a DISZ, az­tán később a KISZ kapott helyet benne, végül aztán községi művelődési otthon lett, amit napjainkra kinőttek.- Az elavult épület korszerűsítését igé­nyeltük - közli a társadalmi munkák egyik lelkes szervezője, Törő József, majd viccesen hozzáteszi: - Tudja milyen a nyugdíjas, - nem lehet kirakatba tenni - amíg lehet, addig úgysem tud megállni, mindig dolgozik valamit. „Önkéntes teho” és egyéb segítség Csorna József tanácselnök készsé­ges, s annak ellenére, hogy nem vagyunk 28-asok „fél szavakból is értjük egy­mást.”- Tíz éve húzódó téma ez - közli, aztán elmondja: 1984-ben határozott úgy a ta­nácsülés, hogy mindenképpen fel kell újítani a művelődési otthont. Zároltak is erre a célra 600 ezer forintot. A tanács vezetői tudták, ez nem elég egy ekkora munkához, ezért felkeresték a környező - főleg a Baranyában működő - üzeme­ket, vállalatokat, és a „felsőbb szerveket”. Így kerültek el többek'között a Mecseki Szénbányák Vállalathoz, ahol minden harmadik munkaképes györei dolgozik. Ott Mérey Emil vezérigazgató és Gálfy István vezérigazgató-helyettes megígér­te, hogy a vállalat karbantartó brigádja önköltséges alapon elvállalja a kőműves, illetve az asztalos szakipari munkákat. Ezt az ígéretet 1984-ben a györei tanács­házán megtartott bányászfórumon is megismételték, és mint az előbbiekből ki­tűnt, be is tartották. A felújítás tervét Se­bestyén Lajos, a Bonyhádi Városi Ta­nács műszaki osztályvezetője társadalmi munkában áttervezte, így tavaly novem­berben elkezdődhetett a munka. Termé­szetesen voltak (vannak), akik rossz szemmel nézték ezt, mondván, ha bele­kezd a tanácselnök, akkor megválthatja „jegyét” a börtönbe. Csorna József és a tanács vezetői azonban jobban ismerik a györei embereket, áldozatvállalásukat, jó Célért való lelkesedésüket, hogy a vész­madarak szavára felüljenek. A tanácsta­gok és az aktívák közreműködésével megszervezték az úgynevezett „györei önkéntes tehot”, ami a lakosság önkén­tes (!) anyagi hozzájárulását jelenti. Az említett aktivisták már a község egyhar- madát „lejárták", s munkájuk eredmé­nyét, valamint a helyiek ügyszeretét iga­zolja az a tény, hogy 300-tól 3000 forintig adtak családonként. A „bejárás” folyik tovább. (Itt jegyezzük meg, a vízmű építé­se is folyamatban van a községben, s ezt, no meg a település épülésére, szépítésé­re fordított, illetve fordítandó összegeket, felajánlásokat figyelembe véve nem ve­zették be a községben a tehot.) Társadal­mi munkát ajánlott fel a helyi Gábor Áron Mgtsz - gépi munkát: törmelékszállítás, anyagfuvarozás -, a Tolna Megyei Épí- tőanyagipari Vállalat mázaszászvári üze­me anyaggal segít, a bonyhádi áfész a berendezéshez járul hozzá, a Tolna Me­gyei Moziüzemi Vállalat szintúgy, a me­gyei tanács pedig 300 ezer forinttal tá­mogatja a terv megvalósítását. Sikeresek voltak a tanács által készített pályázatok- ÁIB és OKT -, hiszen ezekkel egymillió forintot nyertek. Mindezek mellé a lakos­ság 1,5 millió forint értékű társadalmi munkát ajánlott fel, s a helyi szakembe­rek is anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik el a különféle szerelvényezési munkákat. így, összefogva, a 4,5-5 millió forintos bekerülési költség biztosítottnak látszik. Két dolog idekívánkozik. Nem ez az egyedüli példa a lakosság együttes cselekvésére, hiszen a társközségben, Izményben, de Győrében is ilyen'módon- száz-százötven önkéntes részvételével- újították fel a középületeket, olyan elv alapján, hogy csak rendezett közintéz­ményekkel várhatják el, hogy az ottho­nok is rendezettek legyenek. Mindkettő Társadalmi munkások megvalósult. A másik idekívánkozó tény, Győrében a kultúrház átépítése alatt sem szünetelnek a rendezvények, ugyanis a társadalmi összefogással épített sza­badtéri színpadon megtartják azokat.- A vízmű megvalósítása mellett a 24. órában fogtunk hozzá a kultúrház felújí­tásához - így Csorna József. - Tettük ezt azért, mert ez a település, amely ennyit áldozott a környezetéért, megérdemli, hogy méltó otthona legyen ott a kultúrá­nak: a most induló györei hagyományőr­ző gyermekcsoportnak, a jól működő kluboknak, a mozinak, a TIT-rendezvé- nyeknek, a nagy közös ünnepeknek, a lakodalmaknak és mindennek, aminek egy ilyen településen meg kell lennie. ÉKES LÁSZLÓ Fotó: CZAKÓ SÁNDOR Szabados János előmúnkás brigádja az alaptestek lerakása után betonozási munkákat végez a hidas-bonyhádi vasúti útátjárónál Néhány perccel hat óra után már csö­rög a telefon a Szekszárdi Pályafenntar­tási Főnökség bátaszéki irodájában. Toklászka István főpályamestertől anyagigényléssel kapcsolatosan kérnek tájékoztatást. Majd ismét hozzám fordul.- Néhány éve még azzal hitegettük magunkat, hogy a sínpályák elkészítésé­hez nem lesz szükség fizikai munkára. Ha vannak is ágyazatot igazító, síncsava­ró kisgépeink, villamos sínfűrészünk, profilköszörűnk - mert ezek nélkül ma már nem is tudnánk meglenni -, azért a munkák jórésze ma is csak kézimunka. A húszfős Kossuth Lajos brigádban a fiata­labb pályamunkások közt vannak a gép­kezelő, motorszerelő szakmunkások, így a fizikai munka jelentős hányada az idő­sebbekre marad. Többszörösen kitünte­tett brigádról van szó! De milyen pers­pektívával kecsegtessük az itt dolgozó­kat, akik tiz-tízenkét órát vannak naponta távol a családjuktól, hogy a nyolc óráju­kat ledolgozhassák?!- A dombóvári elágazástól Bátaszékig 58,5 kilométer tartozik hozzánk. Ebből az állomási mellékvágányokkal együtt 50 kilométer a hézag nélküli sinszakasz. A környékbeli iparvonalakkal - köztük a Hidas-Bonyhádi Vegyiművek és Nagy- mányok iparvágányaival együtt ez 87,6 vágány kilométert és 92 csoportkitérőt je­lent. A fenntartásra szánt összegek elég gyéren csordogálnak. 1984-ben 27 mil­liót, majd a következőkben mindig az elő­ző évi összeg 80 százalékát fordíthatjuk fenntartási kiadásokra. Ilyen feltételek mellett kénytelenek vagyunk elodázni sürgős javítási munkákat is, pedig a ka­nyarokban már 15 milliméteres süllye­désnél előírt lenne a síncsere, késede­lem nélküli közbeavatkozás. A vonaton utazók mindebből csak annyit vehetné­nek észre, hogy a szerelvénynek a kriti­kus szakaszon kötelezően lassítani kell. Csak így lehet a nagyobb baleseteket el­kerülni. És persze ilyenkor késik a vonat vagy mentesítő buszokra kell fölzsúfo­lódni. Vágányzár után Kismányokon Kismányoknál szeptember második hetében fogtak hozzá az ottani elörege­dett útátjáró felépítménycseréjéhez. A régi síntalpfák és a sínek kiváltását, a vá­gányszabályozást - hozzávetőleg félmil­liós értékű munkát - Szőts Béla pálya­mester irányításával az említett bátaszéki brigád éjszakásai kezdték meg. A fölsze­relt reflektor fényében konténeres eme­lővel helyezték be az új, 12 méteres sín­szakaszt az előző napon szétszerelt régi helyére. Másnap délelőtt már a lerakott sínpárt szintezték olajemelő segítségé­vel. De ezzel korántsem fejeződött be a munka. A betonaljak széleihez illeszten­dő, úgynevezett Bodán típusú alaptesttel, ezzel a kétmázsányi téglatest alakú vas­beton idommal meg tudtak birkózni még négyen, de a hosszabbak fölemelésében már nem segítettek a talpfogó vasak. Az alaptest vasfüleibe kampósra hajlított öreg síncsavarokat akasztottak, ehhez kötöttek acélhuzallal egy-egy majd kar­vastagságú, jókora farudat, hogy a súly­ba hatan is belekapaszkodhassanak. Csikorgott a zúzalékkő az alaptest földre feszülő hasa alatt, de aztán komótosan a sínpár mellé vándorolt mind a tizennégy, hogy következő képésként a zúzottkő ágyazatra kerüljenek. Ez utóbbi, trikóra, ingre vetkőztető munkának már én is tanúja voltam. Rövi­desen azután kezdődött, miután a kismá- nyoki sorompónál egy bölcsen hallgató, ütött-kopott markoló és az őrház mögött a nappalosokra találtam. Csákány a porban- Nézze - mutat Szabados János elö- munkás, a brigád vezetője a földön heve­rő szerszámra -, ez a csákány százéves! Úgylehet, a csákány korát illetően ki­csit túloz, de az is lehet, hogy csak a nye­let cserélgették benne az évtizedek so­rán. De, ha úgy gondolja, ahogyan ne­kem is értenem kellene, - hogy talán egy évszázada vagy annál is hosszabb ideje kérgesíti ez a nyél a pályamunkások te­nyerét, akkor nagyon igaza van. Joggal mondhatja ezzel az indulattal; 1948 óta dolgozik a vasútnál. Persze a régi krampácseszközök kö­zül kevés maradt -, az egyik bakdarunak támaszkodó, sűrű fogú kavicshányó villa is a múltat jelképezné, ha a modern, nagy teljesítményű felépitménykarban- tartó gépláncokat sorolnánk. Az osztrák Plasser vágánykiegyenlítő géplánc ép­pen a napokban, szeptember 20-tól ok­tóber 14-ig dolgozik a bátaszékiek által felügyelt szakaszon, de még ez is a sze­rényebbek közül való. A gépek sorsa ebből a szempontból emberek sorsa is. A Kossuth Lajos szocialista brigád, amely 1982-ben a MÁV Kiváló Brigádja címet is elnyerte, erősen öregedőben van. Sokuk ötvenévesnél idősebb, közülük Varjú Antal, Kovács Ferdinánd már az idén leköszönt, de jövőre nyugdíjas lesz a mőcsényi Vörös Szilveszter, a cikói Be- réti Jeromos, a bátaszéki Fazekas Artur, és négy unoka várja Mikóczi Jánost is Mórágyon. Azok közül, akikkel azon a délelőttön találkoztam, csak egyikük tűnt ötven­évesnél fiatalabbnak. Mit ígérhetünk a fiataloknak?- Mi lesz, ha néhány év múlva újabb öt­hat ember megy nyugdíjba?- Ezt kérdezzük mi is - vonja fel a szemöldökét a brigádvezető. Dehát mit ígérhetünk a fiataloknak, amikor ugyan­ennyi pénzért könnyebb egy gyár csar­nokában dolgozni? Nem kell télen-nyá- ron húsz vagy annál is több kilométert gyalogom, ha esik, ha süt...- Visszük a vizet, táskában kaját - erő­síti egyikük a körénk csoportosulók kö­zül. - A szerszámok is kiadnak jónéhány kilót. A négy durrantyú, villáskulcs, var­ratvizsgáló tükör, kalapács, csavarok...- Pedig van szépsége - veszi vissza a szót az előmúnkás. Vannak itt új dolgok és olyan problémák, amiknek a megol­dása a fiatalokra vár. Dehát az a helyzet, hogy az emberek ma már sokkal kényel­mesebb körülmények közül indulva, erő­feszítések nélkül szeretnének boldogul­ni... BÓKA RÓBERT BÁTASZÉKI PÁLYAMUNKÁSOK Kilátás a függöny mögül Jövő év október 30-án már a közönség veszi birtokba

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents