Tolna Megyei Népújság, 1986. szeptember (36. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-20 / 222. szám

I»8t>. szeptember 2U. f TOLNA rtÊPÜJSÀG 3 A szocializmus megújulásának útja (3.) Frakcióharcok, szektás ellentámadás Az előzőekben m^r szóltunk arról ■■ ■■ hogy — az 1953 jú­niusi fordulattól kezdve — kisebb-na- gyobb, burkoltabb vagy nyíltabb formá­ban kifejezésre jutott a pártvezetésben két irányzat, amely Rákosi Mátyás és Nagy Imre személyében meg is testesült, és fo­kozatosan frakciószintre süllyedt. Mind­ennek megvolt az objektív, a társadalmi viszonyokban gyökerező háttere is. Az új szakasz politikáját általában az egész társadalom elfogadta, hiszen az a megelőző helyzethez képest az életkörül­mények javulását és szabadabb közéleti légkört hozott. De például a nehézipari termelés csökkentése, beruházások leállí­tása nemcsak a gazdasági vezetők, hanem az ezekben a szektorokban foglalkoztatot­tak egy részét is aggodalommal töltötte el. A termelőszövetkezeti parasztság egy része is nyugtalankodott az agrárpolitikai változások miatt. A párt- és állami appa­rátusban is jócskán akadtak olyanok, akik régebbi, erőszakos állami intézkedésekben játszott — még ha olykor kényszerű — szerepüknél fogva féltek a lakosság eset leges reakciójától, bizonytalanná váltak. A nézeteltérések, felfogásbeli különbsé­gek és az elvi kérdések legfeljebb a külön­böző vezető testületek zárt ülésein kaptak hangot. Kifelé az egységet hangoztatták. Ez volt a helyzet az MDP 1954 májusi III. kongresszusán is: Rákosi Mátyás referátu­mában kinyilvánította, hogy á párt „a II. kongresszus óta tovább erősödött, elmélyí­tette gyökereit, tapasztalatait., edzettebb összekovácsoltabb és egységesebb lett." Ez persze, nem felelt meg a valóságnak, és csak arról árulkodott, hogy a pártvezetés — elvtelen kompromisszumban Rákosi és Nagy! — továbbra is ragaszkodik az egy­ségkoncepcióhoz, vagy inkább az egység­fikcióhoz, és nem kívánja a tényleges vé­leményeltéréseket föltárni és megvitatni Némileg változott a helyzet 1954 őszén Az ország gazdasági helyzete ismét fe­szültebbé vált. Elfogyóban voltak a tarta lékok, az életszínvonalat javító és a pa rasztság helyzetét könnyítő intézkedések felemésztették azokat. Viszont mind­ezek kedvező hatása a termelésre ilyen rövid idő alatt még nem mutatkozott. Az intézkedéseknek szükségszerűen volt bizo­nyos „tűzoltó jellegük”, a gazdaság átállí­tásának és az irányításnak hosszú távú. átfogó rendszeréről akkor még csak a ku­tató munka folyt a tudományos és szak­mai körökben. A helyzet szinte kínálta, hogy a két pó­luson elhelyezkedők egymásra mutogassa­nak, amikor a felelősség eldöntéséről, és persze a teendőkről volt szó. Az egyik- szárny — illessük őket a „baloldali” jelző­vel — a nehézségek alapvető okát abban jelölte meg, hogy a júniusi határozat nyo­mán az életszínvonal emelésében túl nagy lépés történt. Ezek a vezetők nem voltak hajlandók arra emlékezni, hogy a bajok gyökere a régi gazdaságpolitikai koncepció, a feszített ütemű iparosítás, a realitásokkal nem számoló tervezés. A másik szárny — illessük őket a „jobboldali” jelzővel — az új szakasz politikájával szembeni el­lenállásban, a régihez való ragaszkodásban, az újra való átállás és átcsoportosítás nem megfelelő ütemében jelölte meg a bajok okát. Mondani sem kell, hogy Nagy Imre ez utóbbi nézetet vallotta, míg Rá­kosi Mátyás inkább az előbbihez húzott, bár, mint jó taktikus, ebbeli véleményét álcázta, kifejtésével várta az arra kedve­zőbb pillanatot és légkört. Ilyen helyzetben ülésezett 1954. október 1—3-án az MDP Központi Vezetőségének plénuma. Emlékezetes tanácskozás volt ez. A testület életében nemigen volt példa ar­ra, hogy ilyen nyíltan, szenvedélyesen, ennyi kritikai készséggel és elvi mélység­gel elemezzék a párt politikáját. Nem­csak a gazdasági kérdések, a mezőgazda- sági fejlesztés, az iparosítás útja, a ter­melés és a fogyasztás viszonya, és még sok gyakorlati kérdés került szóba, hanem az egész gazdasági mechanizmus felülvizs­gálatának igénye is. Ezen belül rámutat­tak olyan, csak sokkal később megvalósuló feladatokra is, mint a termelői árrendszer reformjára, az anyagi ösztönzés fontossá­gára, a reális ár- és bérpolitikára, sőt. még az ipari struktúrának adottságaink­hoz jobban szabott átalakítására is. (Eb­ből is látható, hogy joggal tekinthetjük a/, új szakaszt az 1956 utáni megújulás esz­mei és gyakorlati előzményének.) A határozat reform szellemű volt. Kije­lentette, hogy a korábbi hibák mellett a nehézségek alapvető tényezője „az új sza­kasz végrehajtásában mutatkozó ingado­zás, az ellenállás, amely vele szemben többé-kevésbé burkolt formák közt meg­nyilvánul.” Az intézkedési rész a gazda­ságpolitikai feladatokat az új szakasz po­litikájának megfelelően fogalmazta meg, hangsúlyozva az egységes értelmezés fon­tosságát a pártfegyelem megszilárdításá­nak szükségességét. Ez a bíztató kibontakozási lehetőség pár hónap alatt a viszályára fordult, Rákosi Mátyás, aki az októberi ülésen, látva a közhangulatot, az átállás hiányosságait, az új szakasszal szembeni ellenállást ostoroz­ta, és úgy ítélte meg, hogy emiatt „tizenöt, hónapot vesztettünk”, december elejétől (közben szabadságon volt a Szovjetunió­ban) átfogó offenzívába kezdett a jobb­oldali elhajlás ellen. Jó frakciós hagyomá­nyok szerint, elsősorban Nagy Imrét vette célba, de kijutott az elmarasztalásból az októberi plénum platformjának, és per­sze, ezen keresztül az egész 1953 júniusi irányváltásnak is. Rákosi jól választotta meg szektás ellentámadása idejét. Nagy Imre, októberi sikerétől elbiza­kodva, egy sor jobboldali elhajlásnak mi­nősíthető gesztust tett. Egy cikkében szinte teljesen mellőzte a felszabadulás óta eléri eredményéket, elhallgatva termelőszövet­keztek és állami gazdaságok szerepét és jelentőségét, szinte egyértelműen a kisáru- termelő parasztgazdaságokra kívánta ala­pozni a mezőgazdaság fejlesztését. A Ha­zafias Népfront kongresszusán pedig elég demagóg módon igencsak nacionalista fel­hangokkal tűzdelte meg beszédét, és a nép­frontot mintegy a párttal szembe, sőt, kissé az elé állította a társadalmi életben. A jobboldali hibák elleni küzdelem je­gyében, sajnos, -Rákosinak sikerült kierő­szakolni a Központi Vezetőség 1955 már­ciusi és áprilisi ülésén nemcsak Nagy Imre elítélését és felmentését a miniszterelnöki posztról, majd kizárását a Központi Ve­zetőségből (decemberben a pártból is), hanem átértékelését az 1953 júniusi fordu­latról. az új szakasz kifejezés hibásnak minősítését, nem is beszélve az 1954 októ­beri ülés platformjának elvetéséről Mindez Persze- nern mindig nyíltan _____________történt; az 1953 júniust nem k árhoztatták, hanem egyszerűen elfelejt­keztek róla, és ettől kezdve a hivatkozás az 1955 márciusi, tehát a szektás ellentá­madást kibontakoztató KV-plénum lett. Az ..elvi alapvetést” rögtön követték az ennek megfelelő konkrét intézkedések is: megint szigorították a begyűjtést, felül­vizsgálták a kiskereskedői engedélyek ki­adását. nagy tsz-fejlesztést indítottak ta­gosítással egybefűzve, visszaállították azt a rendszabályt, hogy a szövetkezetből csak három év után lehet kilépni, előirányoz­ták a parasztok és kisiparosok adójának emelését, normarendezéssel megnyirbál­ták a munkások reáljövedelmét, szigorí­tották a fellépést a sajtóban és a kulturá­lis területen az ..elhajlók" ellen, lassították a rehabilitációt, stb. Megint meghiúsult egy nagy esély, hogy a kétfrontos harcban kialakult elvi politika megújítsa a szo­cializmust Magyarországon! (Következik: A huszadik kongresszus és az MDP.) NEMES JÁNOS Újítások cseréje a kohászatban Tizenkét kohászati üzem öt évvel ezelőtt együttmű­ködési szerződést kötött ar­ról, hogy kicserélik, illetve átadják egymásnak a köl­csönösen hasznosítható sza­badalmakat és újításokat. Azóta több mint 700 szelle­mi alkotás cserélt ily mó­don gazdát. A Magyar Vas- és Acél­ipari Egyesülésnél most fel­mérték, hogy az egymásnak ajánlott újításokat, eljáráso­kat hogyan hasznosítják. Kiderült, hogy az ily mó­don közreadott újítások és szabadalmak közül eddig csak 54-et vezettek be több helyen, s a kezdeti lendület után a felajánlott újítások száma is lényegesen csök­kent. Kezdetben évi 250— 300 újítást ajánlottak cse­rére az üzemek, tavaly már csak hetvenötöt, s ez az arány az idén tovább mér­séklődött. Ennek oka csak részben az, hogy a kohásza­ti vállalatok szakosodása felgyorsult, technológiák el­térőek, s fgy az egyedi mű­szaki megoldásokat másutt alig lehet alkalmazni. A visszaesés másik tényezője, hogy erősödött a vállalatok közötti konkurenciaharc, -s nem szívesen adják át egy­másnak az új módszerekéi. Ezért a kohász iparági bi­zottság, amely koordinálja a vállalatok közötti kapcsola­tokat, új cserefeltételéket dolgoz ki, s főleg az anya­got és energiát megtakarító újítások átvételére ösztön­zőbb anyagi érdekeltségi rendszert javasol, amelyet az üzemek beépítenének újítási szabályzataikba is. Egyebek között azt javasol­ják, hogy a feltaláló és a szabadalmat vagy újítást al­kalmazó vállalat szakembe­reit egyaránt társszerzőként ismerjék el. nil;];W HÍRRE Az év 36. hetét hagytuk magunk mö­gött. Kiemelkedő eseményekben nem bő velkedtünk. a szeptember közepe viszony lag csöndesen, szenzációk nélkül telt el. Egyedül az időjárás „tett ki” magáén. Az idén nem először szerzett meglepetést. Talán emlékeznek még sokan az áprilisi nyárra, amit aztán hózáporok követtek. A. nyár forró és száraz volt. ami egyrészt kedvezett a nyaralóknak — hosszú évek óta idén volt legmagasabb a napsütéses órák száma —, másrészt ártott is, a me­zőgazdaságnak. A hét időjárása pedig megörvendeztette az utószezonban üdü­lőket, hiszen szinte mindennap harminc fok feletti hőmérsékletet mutatott a hő­mérő. Az őszi meleget ,yvénasszonyok nyará­nak” hívják, de erre a szeptember köze­pi kánikulára nem is tudom. íllik-e ez a kifejezés. Szezon vége a turizmusban A turistaszezonban egzotikus országok képviselői is megfordultak Szekszárdon Az ősz csak most kezdődili. tehát, a tu­ristaszezonnak azonban a végére értünk. Bizonyára • nem tűnik túlzott lokálpatrio­tizmusnak, ha megyénket az ország szép vidékei közé sorolom. Vannak dombja­ink, lankáink, síkságaink, igazán nem ne­vezhető egyhangúnak a tolnai táj. Nem szűkölködünk műemlékekben sem. No és erdeink, vadállományunk, is figyelemre méltó. Az utóbbi években megélénkült a me­gye turistaforgalma, „felfedezték” me­gyénk szépségeit. Aki nyáron járt a me­gyeszékhelyen, tapasztalhatta, milyen sok­szor hangzott idegén nyelvű beszéd ut­cán, téren. De nemcsak a külföldiek jön­nek egyre többen, hanem megélénkült a belföldi turistaforgalom is. Mint olvashat­tuk, ezekben a szép szeptemberi napok­ban is sokan érkeztek kirándulni a ge- menci erdőbe, hazánk különböző tájairól. Azt hiszem, megnyugtató, hogy idén is bővült a kirándulóknak, kikapcsolódásra vágyóknak nyújtott szolgáltatások köre a megyében. Jól vizsgázott a gemenci ki­rándulóközpont is. Sokan borúlátóan néz­tek az idei turistaszezon elébe, azt jósol­ták) visszaesés várható. Szerencsére nem a pesszimistáknak lett igazuk, nemhogy csökkenés, hanem növekedés jellemezte az idegenforgalmunkat. Igazolásul csak néhány adat. A Tolna Megyei Idegenfor­galmi Hivatal tájékoztatása szerint példá­ul a Gemenc-program keretében közel hatezerrel többen fordultak meg me­gyénkben, mint tavaly, növekedett a fi­zetővendég-szállások igénybevétele, főleg a termálfürdőik környékén, összesítve, több mint hétmillió forinttal volt több az idegenforgalmi hivatal árbevétele, mint tavaly. Szüret és közlekedés A nyári kirándulásoknak a végére ér­tünk, s a szüret javában folyik. A nyári meleg miatt előbb értek a szőlők, az idén hamarabb kezdődött a szedés. Nem tudom, akad-e, aki nem szeret szüretelni. Nem azokra gondolok, akik megélhetési céllal, nagy területen foglal­koznak szőlőműveléssel, hanem a szeré­nyebb méretű, kedvtelésből, családi szük­ségletre fenntartott kertek tulajdonosaira. A szüret szinte ünnep, vidám program. Együtt vannak rokonok, barátok, kicsik és nagyok, nyüzsögnek a tőkék között, \/r- gén, de nem a kényszer gyorsaságával. A szőlősgazda izgatottan meríti a fokolót a friss mustba, és büszkeséggel — esetleg kicsit csalódottan — nézi, mennyit mutat a mérce. Mindezt az idillinek mondható állapo­tot azonban könnyű elrontani. Akik. csa­ládot, barátokat, szőlőt, hordókat stb. fu­varoznak személy- vagy tehergépkocsival, mindenből kivehetik részüket a szüreti örömök során, csak a hajnali pálinkázás bői. meg az óbor utolsó literjeinek elfo­gyasztásából nem. Mert ha erre nem ügyelnek, lehet, v/ az utolsó szűrei, amin részt vesznek. Tudom, nem mindig könnyű visszauta­sítani a szinte erőszakos kínálást, és van­nak, akik jópofának tartják a „feles” le­hajlása után volánhoz ülő, virtuskodó ve­zetőt. Pedig ügyelni kell nagyon. Sajnost gyakran halljuk, hogy emelkedik az itta.*- vezetők száma, akik nemcsak a saját, ha­nem a szabályosan közlekedő többi autós életét és testi épségét is veszélyeztetik, Vigyázzunk hát, hogy a vidám szüret vé­gig zavartalan maradhasson. Szeszmentes szórakozóhely A hír, amely a címben foglalt szórako­zóhely megnyitásáról szól, nem megyei vonatkozású. Sajnos. Mégis úgy érzem, megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. A Diáktainya elnevezésű szesz- és do­hányzásmentes szórakozóhely általános és középiskolások számára nyílt Szolno­kon. À területi vendéglátó vállalaton kí­vül létrehozásához hozzájárult a városi tanács, a Szolnok Megyei Tanács és & KISZ-bizottság is. Irigylem a szolnoki fiatalokat. Egész­séges, kulturált körülmények között tölt­hetik szabad idejüknek szórakozásra szánt részét. Nem kell ittas embereket füstfelhőt eltűrniük. Meg aztán tapaszta­latból tudom, hogy az üdítőre, sütemény­re, meg egy kis csevegésre a presszóba beülő fiatalokat sok helyen nem tekintik teljes értékű vendégnek. Nagyon elkelne egy ilyen szeszmentes szórakozóhely a mi megyénk városaiban is. Nem-hiszem, hogy különösebben indo­kolni kellene, miért hasznos egy ilyen jellegű létesítmény. Eleve kiszűri a fiata­lok közül azokat, akik nemcsak csevegni szeretnek, tiszta levegőhöz és tiszta fejhez szóik tat. De tovább lépnék. Gyanítom, nem csal, az általános és középiskolásoknak szük­séges ilyen szórakozóhely kialakítása. Minden generáció szívesen fogadná. Leg­alábbis erre a következtetésre jutottam, amikor a szüleik társaságában, cigaretta­füst-felhőben, üres sörösüvegek társaságá­ban fagylaltot kanalazó apróságokat lát - fam.­Ezck a paksi fiatalok is bizonyára szíve­sen fogadnának egy szeszmentes szóra­kozóhelyet Barátság Ahhoz, hogy megismerjenek minket, ne­künk is meg kell ismerni másokat. Ezt szolgálják a testvérvárosi, testvérmegyei kapcsolatok. A héten két ilyen vonatko­zású hírt is olvashattunk. Az egyik Szek- szárd franciaországi testvérvárosába, Be- zonsba utazó ifjúsági küldöttségről tudó- sított. A másik a Tolna megyei és a Karl- Marx-Stadt megyei kórház között létrejött megállapodásról szólt. Testvérvárosi, testvérmegyei kapcsola­taink jól, dinamikusan fejlődnek. Az imént említettek mellett a Szovjetunió­val, Jugoszláviával és Finnországgal is. Megismerhetjük egymást, gondjainkat, örömeinket, s ha ezekben közös p’ontokra találunk, közelebb kerülhetünk egymás­hoz is. A két kórház között létrejött meg­állapodás pedig mindkét, félnek hasznos szakmai, tárgyi és egyéb együttműködést kínál. Manapság már csak félig hihetetlennek tűnő mese az országok, népek egykori el-, szigeteltsége. A tömegkommunikáció, a turizmus révén szó szerinti és átvitt ér­telemben is bekopogunk egymás háza tájára. Ezt a jó értelemben vett szomszé­dolást, egymás megismerését szolgálják a már hagyománnyá vált, igazi testvéri kapcsolatok. WENTER MARIANN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents