Tolna Megyei Népújság, 1986. szeptember (36. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-13 / 216. szám

6 ^ÈPÜJSÀG

1986. szeptember 13.

I- Az építészetet a tudomány, a technika a művészet ötvözetének tartják. Mennyiben ért egyet ezzel az általánosan elfogadott nézettel, hogyan látja egymáshoz való arányukat, történelmi fejlődésüket?- Az építészetet nem ötvözetnek tekintem, hanem művészetnek. Nem abban az értelemben, ahogy általában a képzőművészetről, zenéről beszélgetünk, hanem a szó legklasszikusabb értelmében a művészet anyjának. Ez nem jelenti azt, hogy az építészetben nem szükséges a politikai érzékenység, nem kell praktikusnak lenni, látni azt, hogy mi miből készül el. Ez azonban nem ötvözetet jelent, mert mindenfajta művészetnek számot kell vetni a dolgoknak a praktikusságával, célszerűségével. Az építészeti tevékenység dramaturgiáját tartom legfontosabbnak, azt hogy mivel foglalkozik valaki és hogyan, amit társadalmi, politikai szempontból értek.

I- Meg tud-e felelni ma az építészet azoknak a szükségleteknek, ami a tömegigényként jelentkező tízemeletes betonépítmények és a méregdrága családi házak oldaláról érkezik? Feloldható ez a dilemma?- Megint hangsúlyozom a dolgok dramaturgiai oldalát, a drámát, ami, kivéve a monodrámát, mindig több szereplős, és annak nézői is vannak. Az, hogy egy építész hogyan tud viselkedni, elsősorban azon múlik, megtalálja-e a neki megfelelő megrendelőt. Vagy a megrendelő rátalál- e a neki megfelelő építészre. Kialakul-e közöttük egy célirányos, bajtársias, bizalmon alapuló viszony, vagy sem. Amennyiben nem, úgy mindenfajta építészeti tevékenység közvetettségi rendszerek zsákutcájába fut.

I- Hogy fordíthatjuk le ezt a gyakorlat nyelvére?- Hogyha egy városnak a jövőbeni sorsáról van szó és hagyjuk a ma élő rendszereinket mechanikusan működni, akkor egyértelműen tudjuk előre, hogy mi következik. Tömegigényként fogjuk fel az emberi lakhatás problémáit, ezt tömegszerű megoldással biztosítjuk, lakótelepeket építünk egy szűz területen, hagyjuk a régi épületeket tönkremenni, nem fogunk törődni se politikai, se anyagi, se szociális szempontból a múltból ránkmaradt és ránk bízott nemzeti vagyonnal. Feladatunkat automatikusan és a lehető legprimitívebben fogjuk megoldani, mint azt oldották meg sok helyen. Ennek az automáciának az eredményeként elviselhetetlenül kétpólusúak lettek településeink.

I- Elfogadható az az érv, hogy ez az olcsóbb megoldás, ezért csináljuk?- Nem. Egyetlen indokuk reális szerintem: a struktúrában való automatikus viselkedés, a félelem és a kényelem. Más indok nem lehet arra, hogy ezeket a valójában elavult beruházásokat, formációkat működtessék.

■ - Véleménye szerint mi lenne az optimális?- Én csak egyet tudok, közvetettség helyett a közvetlen kapcsolatokat tartom fontosnak. Például, amit Pakson is próbálunk csinálni, vagyis, hogy a tanács, s aki maga a város választott testületének vezetője, az építtető, akinél a pénz van, valamint az építész, aki megpróbálja a dőntéselőkészítést megfelelő profi módon biztosítani, ennek egy testnek, egy döntőapparátusnak kell lennie. A konfliktusait még a fejlesztések, építkezések előtt kell megélnie, nem vetítheti ki a megoldatlanságait a társadalmi struktúrára.

I- Ez azt feltételezi, hogy egyetlen építész irányítsa az előkészítő munkát, egyáltalán miért szükséges a főépítész státusza?- Ebben semmi új nincs és tulajdonképpen valami ehhez hasonló most is létezik városi vagy megyei főépítész formájában. Kérdés azonban, hogy ennek az építészeti képviseletnek a struktúrán belül hol a helye. Mert hogyha egy építési osztály vezetése alá tartozik a városi vagy megyei építész, akkor nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy egy város sorsáról dönthessen. Itt nem esztétikai, stiláris kérdésről van szó, hanem sokkal elemibb, nem is lehet másként kifejezni, társadalmi, hatalmi szféráról van szó.- Hogyan tudja ez az ember, vagy közösség elfogadtatni magát a helyi szakemberekkel, megyei hierarchiával? Itt gondolok arra, amikor öntől a városszépítő egyesület alakuló ülésén egy építész megkérdezte, hogy ezután már csak a főépítész döntheti el, elfogadásra kerül-e a terv vagy sem. Hogy élte át ezt a konfliktushelyzetet?- Meg kell, hogy mondjam őszintén, nem éltem át túl nagy konfliktust.'Mert ha egy városnak van egy építésze, akinek a feladata, hogy részt vegyen a jövő döntési munkáiban, akkor természetes feladata az is, hogy megmondja, mi a fő cél, miben kell gondolkodniuk. Tudnia kell, hogy a város hogyan fog fejlődni és ha mindez még céltudatos társadalmi-morális elkötelezettséggel párosul, tehát, ha van hite valakinek azt mondani, hogy ezt lehet csinálni, ezt meg nem... De a tervezőkkel való munka, amire utalt, ezt a szintet nem üti meg, hanem inkább egy jóindulattal közepesnek mondható tervezőszínvonalat kell egy kiósit magasabbra emelni és el kell hitetni a tervezőkkel, hogy nem pusztán pénzkereseti lehetőség ez a munka.

I- Mennyi az Ön tiszteletdíja, mint Paks fő- építészének?- Nem szívesen válaszolok, mert van akinek sok, van akinek nevetségesen kevés... Nem nagyon érdekel, hogy mennyit keresek ezzel a munkával. Havi ötezer forint.

I- Egy izgalmas feladatként fogta fel tehát Paksot, mi lehet ebben a kiindulópont?- Izgalmas, rendkívül összetett és ugyanennyire kockázatos feladatot jelentett. Ennek a munkának az a lényege, hogy az atomerőművet fejlesztik, ezzel együtt jár a lakosság szükségszerű növekedése, a város ellátásának fejlesztése. Adott egy rendkívül nagy összeg, nagy lakásszám, amit adott időre kell megépíteni, teljesíteni. Ez a dolog egyik fele. A másik: adott egy város, ami ez- idáig egyenlőtlenül fejlődött, van egy lakótelepe és egy meglehetősen rossz állapotban lévő régi városrésze. Ehhez pedig az országos átlagnál nem jobb és nem rosszabb családi házas övezete, valamint egy nagy „kufferterület” kapcsolódik, ahol sokáig építési tilalom volt. Ezt a várost kell megpróbálni befelé, minél intenzivebben fejleszteni, a meglévő épületállomány romlását megakadályozni, amihez új terület nyerésére elméletileg nincs szükség.

I- Milyen gyakorlati lépések történtek félév alatt, hogyan kezdtek el dolgozni munkatársaival?- A pécsi tervező iroda elkezdett dolgozni a város általános rendezési tervének a programján. Kis fáziskésésben, de nagyjából párhuzamosan négy munka- csoport felosztotta egymás között a város egész területét. Ezek mögé az emberek mögé felsorakozott a város társadalmi aktivitása, úgy hogy a tanácselnök és csapata beindította a városvédő egyesületet, maguk a város lakói mérték fel a közellátást, utak állapotát, csatornázást, élelmiszerellátást, mindent, és ebből kialakult egy kép. Ez a legfontosabb bázisa a tervezésnek, diagnózis, ami tartalmazza az egészséges, jó és rossz csomópontokat.

I- Hogyan döntöttek, a kínálkozó két lehetőség közül melyiket választották?- Egy harmadikat állíttattunk. A házgyári elemből építkező, 53 négyzetméteres lakás és a családi házas, vaskerítéssel körülvett, én kutyám, én házam, én váram alternatíva között kimaradt az a

polgáriasuk kisvárosi életforma. Ez a földszint plusz egyemeletes házban, privatizálható telken, olyan körülmények között történhet, hogy a gyereket is nyugodtan ki lehessen engedni az udvarra. Egy kisvárosi miliőt kell létrehozni utcákkal, széles függőfolyosós házakkal, la- kóelőteres lakásokkal, ahol a család ösz- szejöhet, ahonnan a többi helyiségek nyílnak, kétharmad annyi ajtóval, természetes szellőzéssel, megvilágítással. Vagyis olyan várost, ahol az emberek emberi lakásokban élhetnek, tereken ösz- szegyűlhetnek, az utcasarkokon boltok, üzletek, az épületek földszintjén bölcsődék, óvodák legyenek, klubok alakuljanak, vagyis emberi környezetre gondolok. Ehhez Pakson minden lehetőség adott, és csak rajtunk múlik, hogy meg tudjuk-e csinálni. A kockázatot nekünk kell vállalni és nem hivatkozhatunk senkire, hogyha nem sikerül.

■ - Mikor lesz ennek látszata?- Négy év múlva talán. Egy városnak a fejlődése mindig több évszázadig tartott, mi most gyorsabb tempóban dolgozunk, de így sem megy egyik napról a másikra. Elhanyagolni, rombolni mindig sokkal hatékonyabban lehet, mint építeni. Azok szemében legalábbis, akik még látnak. Mert akik hozzászoktak mondjuk, hogy egy villanyvezeték, ami mehetne kettőn, öt póznán megy, vagy háromfajta oszlop van egy utcában és ahol azelőtt gesztenyefasor volt, nincs többé... azok nem értik ezt.

I- Dunaföldváron kezdődött a kapcsolata Tolna megyével. Keveset hallani róla mostanában, hogy hol tart a rehabilitáció.- Már említettem, hogy engem korábban azzal a szándékkal hívtak oda, hogy megpróbáljunk egy kisvárost kialakítani. El is kezdtük, a város közepébe adtunk egy részletes tervet, ezenkívül konkrét munkákat vállaltunk, kis üzleteket, magánházakat. Miután megváltozott a tanácsi vezetés, nem találtunk olyan embert, ' aki vállalta volna ezt, nem álltak mögéjük azok az emberek, üzemek, akiknek oda kellett volna állni. Nagyon sajnálom, mert rendkívül szép, topográfiailag is jó adottságú a község de egyszerűen nincs lehetőségem tovább folytatni ezt a munkát.

I- A kakasdi faluház az országban nem, de Tolnában újszerű feladatnak számít Mennyire viseli majd magán az ott élők kultúráját, jellegzetességeit?- Ez egy gyönyörű feladat. Régi sváb község, ahonnan a valamikor tutajon ideérkező menekülteket kitelepítették és helyükre újabb menekülteket, bukovinai székelyeket hoztak be. A történelem elviselhetetlen gesztusaként ezeket az embereket a korábban ideérkezettek házába ültették, akik ezt soha nem szokták meg igazán. Bár egy idő után kezdenek „egymásba érni” az emberek, kezdik felfedezni nemcsak a különbözőséget, hanem azt amiben azonosak. Egy ilyen tipikus magyarországi helyre kell csinálni egy faluközpontot. Az épületen mindkét kultúra jegyei félreérthetetlenül felismerhetők. Ez lesz a falu ünnepi tere, a közelében lévő házakat is igyekszünk úgy helyrehozni, hogy egy egységes új központot tudjunk kialakítani. Sajnos kevés a pénz, pedig érdemes lenne erre áldozni.

I- 1985-ben Kairóban az építészeti világ- kongresszuson Európából egyedül a világ tíz legjobb építésze közé választották. Melyik szakmai elismerését tartja legtöbbnek, melyik áll legközelebb Önhöz?- Azt hiszem az, amikor a zalai Lóránt Jóskának ingyen megterveztem a házát - azzal a feltétellel, hogy azon semmit nem változtat, aztán sógor-komaság tanácsára mégis meggondolta magát. Kész, mondtam. Negyvenezer forint. Aztán maradt az elképzelésem és a végén azzal fordult hozzám a Jóska, hogy milyen jó, hogy nem módosítottuk. Ez volt a legnagyobb elismerés.

TAKÁCS ZSUZSA

MÚLTUNKBÓL

Ki tudja miért, ma már ne kutassuk az okát, de tény, hogy a XX. század első felében megszaporodtak azok az események, amelyeknek keretében egyeseknek megjelent Szűz Mária - a vízben. Tolna megyében is volt ilyen. Közülük néhányat megírtak az újságok is, innen tudjuk a csodás eseteket. A Tolnamegyei Újság 1925. szeptember 9-én hirt adott arról, hogy a szomszéd megyében, Somogyor- szágba Nagyszakácsiban csoda történt, több személynek megjelent Szűz Mária... Ennek híre gyorsan elterjedt az emberek között, s egyre növekedett azoknak a száma, akik búcsúnyerés reményében, vallásos hevületben keresték fel azt a helyet. A hatóságok - az egyházi és a világi hatóságok egyaránt - gyanút fogtak, és vizsgálatot rendeltek el. Az egyházi szervek is, és az állami hatóságok is úgy foglaltak állást, hogy Nagyszakácsiban előfordult eseteknek semmiféle természet- feletti jellegük nincs, azok egyes esetben egyszerű emberek képzelgéseinek, sok esetben szándékos csalásnak a következményei. Ez az álláspont azt is érthetővé teszi, hogy az illetékes hatóság szigorú eljárást indított azok ellen, akik az emberek jóhiszeműségét és hiszékenységét kihasználva, mások anyagi megkárosítására törekszenek. A hatóság a „csodahelyen” minden gyülekezést megtiltott, s azok ellen, akik ennek ellenére is gyülekeztek, szigorú eljárást indítottak.

Mindez 1925-ben történt.

A nagyszakácsi csoda kapcsán felemlítette a megyei lap, hogy a fentihez hasonló eset már jóval korábban Tolna megyében is megesett. Ebben a megyében is akadtak „csodalátó” asszonyok, akik a vízben tükröződni látták Szűz Mária képét. S a megyében is akadtak hiszékeny emberek, akik hitelt adtak az elbeszéléseknek. Egy ilyen eset 1908-ban történt. Idézzük a Szakály mellett történt eset leírását:

„... akkor is ép kukoricasütés, gyümölcs- és szölőérés idején, a Tolnamegyei Szakály község mellett ugyanolyan csoda történt, mint most a somogyme- gyei Nagyszakácsiban. Akkor is a Szűz Mária képét látták meg egy forrásban, és nemsokára ezrek és ezrek zarándokoltak a csodahelyre. Fördős Mihály volt akkor a helyettes főszolgabíró Tamásiban, aki nem várta meg. míg ezrekből tízezrek lettek, hanem amikor látta, hogy az ösz- szesereglö néptömeg mily kárt tesz a környékbeli földeken és szőlőkben, csendőrök helyett a járásorvost küldte ki azzal az utasítással, állapítsa meg, kik látták a saját szemükkel a csodát, és ezeknek az elmebeli állapotát vizsgálja meg, mert lehetetlen, hogy ép eszű ember a vízben meglássa a Szűz Máriát.

Dr. Piringer járásorvos 10-12 asszonyt megvizsgált, akik esküdöztek, hogy ők látták a csodát. A járásorvos rövid ideig foglalkozott velük és azután a főszolgabíróval való előzetes megbeszélés szerint kijelentette nekik, hogy ő itt nem tudja megállapítani a bajt, de majd beküldi őket megvizsgálás végett a szekszárdi Ferenc-közkórház elmegyógyosztályá- ba. Ettől annyira megijedtek a csodalátók, hogy a járásorvos és később a nép előtt is kinyilatkozták, hogy tévedtek, ők nem láttak semmit. így magától összeomlott az egész szenzáció és nem kellett az üggyel még a minisztertanácsnak is foglalkozni.”

Nem kellett hatósági beavatkozás a paks-gyapapusztai látomás miatt. A pusztai kápolna mellett volt egy kút, amelynek tükröző vízében - a fentebb leírtaknak megfelelően - megjelent a csodatevő Mária. Paksról, Németkérről, és még néhány kisebb településről jöttek ide búcsúsok, ájtatoskodtak, elfogyasztották az elemózsiájukat - s hazamentek.

A JÓL ÉS ROSSZUL FIZETETT

ISKOLAMESTEREK

Az oktatásügy intézése (szervezés, iskolák építése, a tanítómesterek szerződtetése stb.) a XVIII. században mind nagyobb teret kapott a közigazgatásban. A községek elöljáróságai nem minden esetben lelkesedtek a többletmunkáért, s emiatt olykor erőszakkal, fenyegetésekkel kellett őket kényszeríteni a feladatok megoldására. így volt ez például Szekszárdon is, ahol a kerületi tanfelügyelő vasraveréssel fenyegette meg az esküdteket. Amikor a fenyegetés elhangzott, közülük többen elhagyták a helyszínt, a visszamaradók pedig ijedtükben aláírták az iskolamesterrel kötendő szerződést. Ez már régen, az 1780-as években történt.

44

Más eset volt Dunaföldvárott. Ott nem volt ellenállás ebben a kérdésben - csupán anyagi gondokkal küszködtek. Ezért segítségért a kamarához fordultak. Idézzük a kérelmüket:

„Mi alább megírattak Földvár Mező Várossá Bírája, Esküttyei és az egész község adgyuk tudtára a kiknek illik, hogy Felséges Urunknak kegyes rendelésibül az ujjonnan el nem rendelt Normális Oskolának be hozatatásával magunkat arra obligáljuk, hogy két Normális Mesternek (azaz két általános jellegű iskolai tanítónak) Esztendöbéli készpénz fizetést, úgy mint egynek Száztíz Rhenus Ftot (rajnai forintot), s azon felül az Oskolának fütté- sére tíz forintokat idest 10 ft, következendő képen a két Normális Mesternek két Száz Negyven Rhenus forintokat, a Mél- tóságos Uraságnak kegyessen resolvá- landó Deputatumokon feliül, melyben te- lyes reménységünk vagyon: nem külöm- ben az orgánistának (orgonistának) (a kinek kötelessége lészen csencsak a Templomban szolgálni, hanem a Betegekhez is járni, temetésekkel és minden némü Plébániai Szolgáltatásokat végezni), Esztendőbéli fizetését Száztisz idest 110 forintokat és ekkoráig szokásban vett Stólát megadgyuk.

Mivel pediglen azon Normális Oskolának felépittésére az egész község Szegénysége miatt az város elégtelen volna, azt maga nem is válolhattya: ahoz képest alázatossan esedezünk a Felséges Kamaránál, hogy azon Normális Oskolának fel épittésére és hozzá tartozandó Eszközöknek meg Szerzésére Szükséges költségeket kegyessen resolválni méltóztas- son. Ellenben mi is magunkat kötelezzük, hogy az Mátériáléknak (anyagiaknak) öszve hordását Szorgalmatossan végbe visszük.

Mindezekre magunkat egyenlő akarattal Kötelezzük és a városnak petséty- tyével ezen levelünket meg erösittyük.”

A dunaföldváriak levele 1784. május 5- én kelt. Aláírták a hatvanosok, a község bírája, és az esküdtek. Az iratra hitelesítő záradék, számos aláírás és pecsét került.

oo

Az őcsényiek 1788-ban kötöttek szer- 'ződést az iskolamester eltartásáról. A szerződésben nemcsak az iskolamester jövedelmét rögzítették, hanem az iskola épületének gondozását is. Ez utóbbit azért merték vállalni, mert amint a szerződésben olvashatjuk: „... az illyetén igazításokra és ujjittásokra az oskolaépületnek mindenkor az Uraságh részéről adattatik meg a szükséges készpénz és a materiáliomok.”

Az iskola fűtésére évente hat, a mester szükségletére pedig 15 öl vágott keményfát ígért a falu, azzal, hogy az uradalom a saját erdejéből engedi a fa kivágását - mert a községnek nem volt erdeje. Viszonylag tisztes jövedelmet biztosított a község a mesternek. A szerződés szerint 150 forintot, 15 kila kétszeres búzát, „a tavaszsi vetésből életet 5 kilát, 15 akó bort, fél mázsa sót.” Ezen felül biztosították részére a stólapénzt is.

S ha már a község két tanteremmel rendelkezett, gondoskodni kellett egy segítő tanítóról is, akit már szerényebben díjaztak. Kaphatott 40 forintot, 5 kila búzát, 6 kila kétszerest, 6 akó bort és fél mázsa kendert.

44

A szekszárdi deák-iskola tanítója megélhetési gondokkal küszködött. Emiatt 1790-ben a vármegyéhez fordult segítségért. Arról panaszkodott, hogy megélni a fizetéséből nem tud, pedig már 26 esztendőt szolgált... Idézzük levelének egy részletét:

„... nékem ezen hosszas szolgálatomért 60 forintot rendelni méltóztatott, ugyan amint megmondattatott; de ez nékem nem láttatik elegendőnek lenni, mert az városnak 4 forint 17 garas porciót, amellett minden költséget és szolgálatot kell tennem, az uraságnak pedig egy tallér árendát kell adnom és így ha mindenkor annyit kell fizetnem, magam miből fogok élni.”

Levelének további részében kéri, hogy a fenti fizetési kötelezettségét engedjék el...

Nem ismerjük, mi lett a kérelem eredménye. Azt viszont tudjuk, hogy még további 16 éven át tanított Szekszárdon, s az 1806-ban bekövetkezett halálával megszűnt Szekszárdon a deák-iskola.

K. BALOG JÁNOS

Makovecz Imrével, Paks város főépítészével