Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-30 / 204. szám
6^fepÜJSÄG 1986. augusztus 30. MÚLTUNKBÓL I- Népművelő, politikai munkatárs, megújulásra kész, illetve késztető általános iskolai igazgató és családapa... Mindegyik megállapítás helytálló.- Igen. Tulajdonképpen ott kell kezdenem, hogy Bonyhádon, a Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségiztem 1965-ben. Pedagógus szerettem volna lenni - édesanyám népművelő volt, a családban is sok a pedagógus -, de nem vettek fel az egyetemre. A kérdésben ugyan nincs benne, de elmondom, segédmunkás voltam azokban a nyári hónapokban. Amikor a fellebbezésnél kiderült, hogy nem vesznek fel, akkor elhelyezkedtem Deesen, a járási művelődési háznál, és négy évig népművelőként tevékenykedtem. Mivel kitartottam eredeti szándékom mellett, 1969-ben Gyulajra mentem képesítés nélkül tanítani és mindjárt meg is kezdtem a főiskolát testnevelés, biológia szakon. Nagyon szép négy évet töltöttem el ebben a faluban, ott ismerkedtem meg a feleségemmel is. Ebből az ismeretségből házasság, majd két gyerek született. A nagyobbik már a gimnázium második évfolyamába jár, a kislányom pedig ide hozzánk, ötödik osztályba. A gyulaji négy év után, 1973-ban az akkori dombóvári járási pártbizottsághoz hívtak politikai munkatársnak. A meghívást elfogadtam és 1982-ig a pártapparátusban dolgoztam, a propaganda és művelődési kérdéseket gondoztam. Időközben elvégeztem a politikai főiskolát, ahol a pedagógiai tanszéken bekapcsolódtam a munkába. Művelődéspolitikával foglalkoztam ott is, és úgy képeztem magam tovább, hogy visszatérek a pedagógus pályára.- Ha az említett három munkaterületet nézem, akkor egy közös vonás, az emberek szocialista szellemben történő nevelése felismerhető. Milyen elv szerint dolgozott, illetve dolgozik, volt-e, van-e ars poeticája?- Nem tudom megfogalmazni az ars poeticámat, de azt elmondhatom, az emberekkel való együttélés során akkor kaptam a legtöbb tanácsot, akkor kezdtem megtanulni velük dolgozni, együtt élni, és megérteni őket, amikor a tengelici tanács napszámosaként nap mint nap változó munkát végeztünk. Ez a megismerés volt az emberi együttélésben a legfontosabb támaszom, és erre mais tá- maszkodhatom. I- Fordítsunk a szón! Amikor az elmúlt télen szóba hoztam ezt a beszélgetést, tiltakozott, mondván, hagyjuk későbbre, mert sokan nehezményezik, hogy nagy a felhajtás az intézmény körül.- Igen... Egy kicsit gyorsabban zajlottak az események az iskola körül, mint azt gondoltuk. Sok az érdeklődő, elég sok a szereplési lehetőség, s ez nem mindig kötődik jól folyamatokhoz, tendenciákhoz; és ebben az is rossz, hogy nem mindig azok szerepelnek, akik a munkát végzik. Ez azt jelenti, hogy dolgozik egy tantestület, és annak a munkájáról nyilatkozik az igazgató, vagy valaki más... Nem voltam elég rutinos, de ma már arról is többet tudok, hogyan kell ezt a szereplést megosztani. I- Ismereteim szerint egy időben a „bezzeg iskola” nevet ragasztották az intézményre, azért, mert - igaz, nem jogtalanul! - sokat példálóztak a tevékenységükkel...- Van egy objektív helyzet mögötte. Dombóváron évtizedeken keresztül minden iskola azonos módon volt ellátva és felszerelve, most viszont „belépett” egy új épület, amely ezt a szintet megbontotta. Szubjektív dolgok is előjöttek, mert nem látják pontosan, hogy mi történik. Különböző pályázatok útján nyertünk pénzeket, most legutóbb a megyei innovációs alapból 200 ezer forint dologi és 25 ezer bérjellegű támogatást. Nem volt elegendő megírni, hogy ezt szeretnénk csinálni, hanem ezt csináltuk és ehhez kértük a pénzt. I- Ide kívánkozik a művelődési központtal való együttműködés is...- Két dologról kell itt beszélni. Az egyik: vallom, hogy a mi helyzetünkben, ha valaki nem működne együtt, azt büntetni kéne. A másik: rá vagyunk kényszerülve egymásra, kölcsönösen ki kell egészítenünk egymást; és ezt jól meg tudjuk oldani. Nem távlati együttműködési programjaink vannak, hanem a napi érdek- egyeztetést valljuk. I- Ügy értesültem, a tantestület szervezésekor nem volt vonzó Molnár Györgyösnek lenni...- Először - finoman fogalmazva - ráhatások alapján szerveződött meg ez a tantestület. Gondolom, nem a jogelőd ének-zene iskolától ódzkodtak az idejövök, hanem az újtól. Ez érthető is. Az indulásnál alaphelyzetnek tekintettük, és a munkában is úgy fogtuk fel, hogy valamennyien bizonyítani akarunk, egzisztenciát teremtünk önmagunk és az iskola számára is. Ez egy nagy felhajtó erő volt. Ma már nyugodt szívvel mondhatom, nem kell félni, ha ennyi helyről verbúvá- lódnak össze a kollegák, mert sok kitűnő és kiváló eredményeket produkáló pedagógussal találkoztam ebben a tantestületben.- Valahol azt olvastam, az iskolarendszer megújításához szükséges elixir ösz- szetétele a következő: hozzáértés (ez a pedagógusra vonatkozik), akarat, pénz és szabadság. Ez utóbbi a tanítóra, tanárra és diákra egyaránt értendő. Hogy vannak ezzel?- Döntő kérdés a szabadság ebben a fejlesztő-, kutatómunkában. Divatosan innovatívnak, de inkább fejlesztő munkának nevezném ezt. Szabadság nélkül nincs semmiféle mozgástér, nincs értelme a tevékenységnek. Szabadság nélkül - véleményem szerint - mechanizmusok működnek, de azok is leginkább rosszul. Szerencsések vagyunk, mert akartuk és biztosították is a szabadságot nekünk. A nagy kérdés az, hogy minden iskola ké- pes-e ezzel a szabadsággal élni. Meggyőződésem szerint igen. Nem féltem az iskolákat, hogy nem tudnak élni az önállóságukkal, még akkor sem féltem őket, ha a bukás lehetősége is fennáll. Itt most lehet tévedni, de eddig erre nem volt lehetősége az iskolának. Tévedhetett a tanügyi hatóság, a minisztérium, az OPI, a tankönyvíró, a szakfelügyelő, de maga az iskola nem. Tehát nem is volt igazából felelős. Ma már ezzel a szabadsággal együtt vállalja a felelősséget is. I- Említette az innovációt. Ez általában a gazdasági életben használatos fogalom.- Meggyőződésem, hogy nemcsak gazdasági, hanem kifejezetten közoktatási fogalom is,- hiszen az iskola nagyon fontos része a gazdaságnak. Enélkül a szempont érvényesítése nélkül az iskola idegen test marad a társadalomban. Úgy gondolom, azokat a társadalmi folyamatokat, amelyek lezajlanak, nem szabad kirekesztenünk, az össztársadalmi gyakorlatot kell - pedagógiai értelemben véve - reprodukálni az iskolának. Tehát a tanítást-tanulást, a termelőmunkát és közösségi gazdálkodást, a szabadidőt és a közéletét, illetve minden mást, ami ezekhez tartozik. I- A termelőmunkáról jut eszembe, Ma- karenkótól olvashattuk, hogy az az ember, aki életének korai szakaszában termelő- munkát végzett, „más szubjektumként” lép be a termelés bármely területére. Van ilyen céljuk is?- Igen, hogyne. A mai iskolarendszernek az a nagy problémája, hogy elsősorban a társadalmi munkamegosztás technikai részére és nem a boldog emberi életre készít fel. Ezzel én nem becsülöm le a tantárgyi rendszert, de ahhoz, hogy a gyerekek ebben a humánus képzésben részt vehessenek, ennek megfelelően fejlődjenek, ennek elengedhetetlen feltétele a termelőmunka. Tudniillik, à legmagasabb rendű együttműködés jelenik meg az ilyen emberi tevékenységben. A tanulás, mint ilyen, az egyéni elsajátítás, a termelés, az már igazából közösségi tevékenység.- Negyedik osztályban a gyerek növényt - gombát - termeszt, ötödikben gyümölcsösládát készít exportra, aztán elektronikai szereléseket végeznek, majd szolgáltatásként videofelvételeket készítenek, így belelátnak a termelőmunka minden szférájába, és ez a pályaválasztás szempontjából is jó. Kérdezem: Hogyan válhat a ma és a holnap iskolája szocialista munkaiskolává?- Azt hiszem, a munkaiskola nálunk igen lebecsült iskolává vált az elmúlt évtizedekben, de most talán kezd megerősödni. Mi a szervezeti munkánkkal azt is szeretnénk bizonyítani, hogy bármelyik iskola képes ezt a termelőmunkát, közösségi gazdálkodást megvalósítani, mert ennyi kölcsönhöz mindenki hozzájuthat. így az állami költségvetés terhelése nélkül megteremthetők a termelés elvi feltételei és ez a gyerekek, az osztályok számára tisztességes nyereséget hoz. Megítélésem szerint minden iskolának lehetősége van arra, hogy ezt megvalósítsa, inkább az ehhez vezető meggyőződés kialakítása a nehezebb. I- Ügy tudom egy régebbi beszélgetésünkből, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek nevelését is jól szolgálja ez az iskolai tevékenység.- Megint utalnom kell a tantárgyrendszer pocblémájára és merevségére. A tanulók egy része 11-12 éves korára szembesül azzal a ténnyel, hogy nem tud haladni, mivel a tantervi követelmények magasak, a gyerek nem tudja ezek egy részét teljesíteni. Ezért vagy szembeszegülnek, vagy egyszerűen komformista- ként, megalkuvó emberként vállalják az iskola nyűgét, gondját, baját, és valahogy végigélik. Ez nem az alkotó, kreatív ember nevelésének az útja. Ezeknek a gyerekeknek különösen nagy jelentőségű a termelőmunka, a fakultáció, a köznapi kultúra elsajátítása. Tapasztaltam, hogy a fotózáson, és ornitológián keresztül a gyerekek igen magas szinten sajátítanak el tevékenységi formákat annak ellenére, hogy bizonyítványuk elégséges, vagy elégtelen.- Milyen szerepe van az igazgatónak ma I az iskolában?- Jelenleg a menedzser szerepet kell felvállalni. Lehet, hogy nem is szerencsés ez a divatos kifejezés, de mégis azt mondhatom, olyan szerepet kell betöltenie, ami erjesztő, irányítója a tevékenységnek, mindennek: a szervezésnek, irányításnak, ellenőrzésnek. Az sem baj, ha nagy iskoláknál nem tud minden apró dologról, ugyanis mindennek megvan a felelőse és a munkaközösségek szerepe is nő. Az önállóságot és a szabadságot - amiről már korábban beszélgettünk -, azt kell értelmezni és valósággá tenni, mert ez ad értelmet az emberi tevékenységnek. Sütő András szerint: A szabadság veszedelmeit nem a betiltás: maga a szabadság teszi ártalmatlanná. Lényeges, hogy értelmes munkát találjon a kollegáknak és törekedjék az emberi kapcsolatok kiépítésére, megtartására. ■ - Ügy legyen. Köszönöm a beszélgetést. ÉKES LÁSZLÓ Tolna megye déli részén, a Mecsek lejtőinek északi vonulatában gazdag szénmezők húzódnak. Itt több községben bányászattal keresik az emberek a mindennapi kenyerüket. Róluk, a bányászokról és a bányákról gyakran lehet olvasni a régi újságokban. Ott találtuk az alábbi eset leírását is. Régen történt, már 64 évvel ezelőtt. Legfeljebb csak a legidősebb - nyugdíjas - bányász ha emlékezik még a szomorú esetre. 1922. június 28-án is úgy kezdődött a nap, mint máskor. A délelőtti műszakot befejezvén, a munkások feljöttek a felszínre, átadták helyüket a délutá- nos műszaknak. A bánya mély, egykori adatok szerint meghaladta a 200 métert is. A kas folyamatosan hozta-vitte a bányászokat, fiatalokat, idősebbeket. A meglehetősen hiányos berendezés zavartalanul működött. De délután 5 órakor bekövetkezett a tragédia - tűz keletkezett, és két ember meghalt. A megyei lap megkésve, csak július 8- án adott rövid hírt az eseményről. A közleményt a bánya-részvénytársaság fogalmazta meg, s adta át a Tolnamegyei Újság szerkesztőségének. Mit közöltek ekkor az olvasóval? „A nagymányoki bánya égése” címmel ismertették a történtek egy részét. Idézzük: „Az esztergom-szászvári bányatársaság egyik nagymányoki bányájában még az elmúlt szerdán tűz ütött ki. Bár a munkások a vészjelre felhúzták a liftet, a felvonó üresen jött a felszínre. Utána azonban óriási füst tódult ki az aknából. Azonnal riasztották a nagymányoki és szászvári bányák tűzoltóságát, de ezek több napi munka után sem bírtak a tűz fészkéhez jutni. Mivel megállapították, hogy a bennrekedt munkások elöl a füst és a tűz elzárták a menekülés útját: elfalazták az égő bányát, hogy a levegőtől elzárva, a tűz kialudjék. Szerdán, vagyis egy hét múlva kibontották a falazást, azonban, mert a tűz még mindig tombolt újra el kellett zárni a levegőtől. Először csak a bányagerendák égtek, de valószínű, hogy már a szénrétegek is meggyulladtak. A pécsi bányakapitányság megindította a hivatalos vizsgálatot és annak eredményét időről időre közli a szekszárdi kir. ügyészséggel is.” A hír megdöbbentette a megye közvéleményét. Remélték az emberek, hogy nem történt más, nem történt több, mint amit a rövid hír tartalmazott. A szorongó várakozás arra késztetett egy újságírót, hogy a helyszínre menjen és megismerje a részleteket is. Nyilatkozott neki a részvénytársaság igazgatósága, ismertette nézeteit a bányaigazgatóság, elmondta véleményét a főmérnök, s nem rejtették véka alá mondókájukat a munkások sem. A két özvegy és a négy árva nem kapott szót a sajtó hasábjain. A helyszínen szerzett információk alapján írott terjedelmesebb tudósítás - mindjárt a legelején közli, hogy két bányász meghalt, s csak ezt követően ismerteti a technikai részleteket. Mit tartalmazott a július 15-i tudósítás? A főmérnök a szerencsétlenségről Június 28-án délután öt órakor történt a baleset. A kompresszor gyulladt ki, eddig ismeretlen okból. A gép mellett a szerencsétlenség pillanatában egyedül a gépkezelő volt, aki miután kikapcsolta a motort, menekülni igyekezett. Azonnal megadták a vészjelzést és hat órára 72 embert felszállítottunk a bányából.” Mi történt a két meghalt bányásszal? „A kompresszor 160 méter mélységben van, az akna 200 méter mély s közvetlen a forduló közelében, az első stáción dolgozott két munkás, Prohászka János (27 éves bányász, bonyhádi lakos, aki özvegyet és három árvát hagyott hátra) és Borha Péter (ő 24 éves volt, feleséget és egy árvát hagyott hátra). Valószínűleg nem vettékészre az-aknából betóduló gázt, a többiek pedig elfelejtették őket figyelmeztetni és amikor a menekülésre gondoltak, már minden késő volt. A kompresszor kigyulladása folytán lángra, kapott olaj olyan fojtó gázt fejlesztett, hogy feltétlenül percek alatt halott volt mind a kettő.” Történt-e mentési kísérlet? „Amikor észrevették, hogy Prohászka és Borha lent rekedtek a tárnában, a bánymester egy segédmunkással, teljes mentőkészülékkel leereszkedett a tárnába, de a fojtó gáztól mindössze 120 méter mélységre tudtak csak lehatolni. Olyan sűrű füst gomolygott ekkor már az aknában, hogy a mentőlámpák két méternyire sem tudták bevilágítani a teret." Mi történt ezt követően? „Miután minden mentési akció reménytelenné vált, intézkedés történt, hogy az egész bányát azonnal gátolják el. A munkások erre befalazták a bányának nemcsak a szállító, hanem a légnyílását is. A légnyílás falát az esetre három nappal, július 1 -én felbontották, de ismét csak 120 méter mélységre jutottak le. Látták azonban, hogy az egész akna izzik. Szombaton száll ki a telepre a bánya- hatóság és ismét megkísérlik, hogy lehatoljanak a bányába és felhozzák a két szerencsétlen munkás holttestét, ha ugyan teljesen szénné nem égtek.” Egyéb információ a főmérnöktől A főmérnök megmagyarázta azt is az újságírónak, hogy a nagymányok bányatelep (Rezső akna) sújtóléges bánya, azért van szükség a kompresszorra, amely eddig kifogástalanul működött és a vizsgálat fogja majd megállapítani, hogy mi a hirtelen gyulladásnak az oka. Elmondta, hogy öt év óta, amióta ő a bányában dolgozik, 5 halálos eset történt, a két szomszéd bányában összesen 750 ember dolgozik 24 órás állandó üzemmel és a munkások nyolcóránként váltják egymást. A munkásoknak más a véleménye Idézzük betűhíven a tudósításnak ezt a részét. „A bánya munkásai szerint a szerencsétlenséget egyedül az a körülmény okozta, hogy a kompresszor nem az akna nyílásánál, hanem 160 méter mélységben van és az olajjal táplált gép állandóan veszélyeztette a kétszáz méter mélységben dolgozó munkások életét. Az akna mesterséges léghuzata ugyanis olyan erős, hogy a kompresszornál fejlődő gázokat percek alatt elviszi a legmesz- szebb fekvő tárnákba is. Határozottan tudják, hogy a bánya nem volt kellőképpen mentőkészülékkel felszerelve, a mentőlámpákat a szerencsétlenség után küldték el töltés végett Szászvárra, de mire azok visszaérkeztek, természetesen mentési akcióról szó sem lehetett. Az, hogy csak két ember pusztult oda, annak a körülménynek tudható be, hogy a munkások állandóan tartottak a veszélytől és most is az első fojtó levegőáramlatra az aknához rohantak.” - így összegezte a riporter a munkások véleményét, amely tehát két lényeges kérdésben tért el a főmérnök álláspontjától: a mentés nem kezdődött meg kellő időben; és rossz helyen van a kompresszor, amely emiatt nemcsak friss levegőt, de gázt is juttatott az aknákba. Mit tett a bányahatóság? ígéretet tett arra, hogy bányarendészeti szempontból - a technikai szempontok figyelembevételével - valameny- nyi bányagép elhelyezését és berendezését felülvizsgálja. A bányahatóság közel volt a munkásokhoz. Ószintén, vagy kényszerhelyzetből fakadóan - ma az már teljesen mellékes - de vállalta, hogy a kompresszor elhelyezését felülvizsgálja, mert elképzelhető, hogy a bányászoknak van igazuk. A bányaigazgatóság merev magatartása Az újságíró a bányaigazgatóság véleményét így összegezte: „Az Esztergom-Szászvári Kőszénbánya RT igazgatósága kijelentette, hogy a bányatársaság a bányatechnika minden újabb vívmányával dolgozott telepein. Az üzemekben a legelső bányamérnököket alkalmazták, akiknek a lelkiismeretességében nyugodtan megbízhatnak. A kompresszor a felszínen való alkalmazása nem felel meg a technika mostani követelményeinek és ezért lent az aknában kellett alkalmazni. Teljesen ismeretlen okból gyulladt ki a csapágy, amely azután előidézte a szerencsétlenséget. A gépek, amint azt a társulat-ellenőrző közegei jelentik, a szerencsétlenséget megelőző napon is kifogástalanul működtek, és hogy a begyulladás megtörtént az csak valami kívül fekvő oknak a következménye. A vizsgálat most folyik, amely elé nyugodtan néz a társaság és nem veszi tekintetbe azokat a technikai ismeretek nélkül megnyilvánuló véleményeket, amelyek most a bányaszerencsétlenséggel kapcsolatban a társulat elmaradottságról szólnak.” Ki tudja az igazságot? Valószínűleg már senki. Az alispáni, a főispáni iratok csak az eseményt rögzítették. Az ügyészségi iratok elpusztultak a háború idején. Az újságok sem tértek vissza az ügyre... Talán a család és a halotti anyakönyvek őrzik az egykori tragédia emlékét. K. BALOG JÁNOS Csáky László általános iskolai igazgatóval
