Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-25 / 199. szám

— \ Névnap: Lajos AUGUSZTUS A Nap ikéi 5.53 25 nyugszik 19.41 órakor A Hold kél 21.54 — HÉTFŐ nyugszik 12.16 órakor Tíz éve halt meg Eyví nd Johnson (1900—1976) No­bel-díjas svéd regényíró és elbdszélö. V __ J A JELENTŐSEN FEJLŐ­DÖTT a házi szociális gon­dozás az elmúlt öt évben Bonyhádon. 1980-ban egy főfoglalkozású nyolc idős embert gondozott, az elmúlt év végén négyen gondos­kodtak főfoglalkozásban harminc rászorulóról. A há­rom tiszteletdíjas létszáma azóta hétre emelkedett, nyolc társadalmi munkás helyett most már 17-en tö­rődnek az öregekkel Bony­hádon. Az összes gondozott létszáma öt év alatt 24-ről 55-ire emelkedett. + TANSZERCSOMAGOK állami gondozottaknak. A PIÉRT és a Népbolt Válla­lat szekszárdi, 23-as számú papírboltja látja el a me­gyében élő állami gondozott és rendszeresen nevelési se­gélyben részesülő gyereke­ket tanszercsomaggal, isko­laszerekkel, illetve kétéven­ként iskolatáskával. Tolna megyében 120 kisgyermekről gondoskodnak ily módon, s a tanszerek árát az illetékes tanácsok fizetik ki. Az üz­let eddig százezer forintos forgalmat bonyolított le az ilyen csekkekből. MEGJELENT a dombó­vári és városkörnyéki híradó augusztusi száma. Az ünne­pi köszöntőt Lép Ferenc or­szággyűlési képviselő írta. A kiadványban helyet ka­pott a város hosszú .távú te­lepülésfejlesztési koncepció­ja, a VII. ötéves terv főbb adatai és elképzelései, a közművelődési terv teljesí­tése, és a következő öt év programja. Beszámolót ol­vashat a lakosság a közér­dekű felvetések megvalósí­tásának ütemezéséről, a ki­tüntetésekről és még, sok más, közérdeklődésre szá­mot tartó témáról. 0 TEHETSÉGGONDOZÓ számítástechnikai szakkör indul szeptember 15-től a Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskolában. A vá­ros és városkörnyék tehet­séges felső tagozatos diák­jainak jelentkezését várják, közülük választják ki azt a tízet, akik a szakkör tagjai lesznek. A foglalkozásokat heti 2 órában, délutánon­ként tartják majd. # JŐ HÍRREL SZOLGÁL a Tolna Megyei Mentőszer­vezet, ugyanis tájékoztató­juk szerint a hidegfront be­törése megyénk lakóinak egészségi állapotában 'hang­súlyozandó változást nem okozott. Az elmúlt napok­ban szám és megoszlás sze­rint sem volt más a mentő- szolgálat dolgozóinak igény- bevétele, mint bármelyik más időszakban. O PERINGBEN szeptem­ber 5—10. között rendezik meg a CIME nemzetközi egészségügyi árubemutatót. A Kínában negyedik alka­lommal sorra kerülő ren­dezvényen az idén harmad­szor vesznek részt magyar vállalatok. A vásáron a Gamma Müvek nukleáris mérőműszereket, A Phar- matrade kozmetikumokat, gyógyiszap és Richtofit ké­szítményeket mutat be. A Medimpex Gyógyszer-külke­reskedelmi Vállalat gyógy­szereket visz a kínai fővá­rosiba, s szakmai előadások­ra hívja a már meglévő és a lehetséges partnervállala- tok képviselőit. Az idei kí­nai szakkiállításon két tu­catnyi ország több mint száz vállalata vesz részt. Több neves amerikai, nyugat-eu­rópai és japán cég is bemu­tatja legújabb egészségügyi műszereit, kórházi berende­zéseit és gyógyszereit. Győrött, a trófeabíráló bizottság épülete előtt felállított óriás faszobrot Raffay Béla szobrászművész egy 140 éves, ötven tnázsás szilfa rönkből faragta. Hűvös idő A várható időjárás ma estig: Nyugat felől mindenütt beborul az ág, és eső is várható, majd nyugat felől lassan felszakadozik a felhő­det. Megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet napközben csupán 17, 22 fokig emelkedik. Fejőház Sión gárdán j A A fejóházban asz automatikus vezérlést szerelik Fejő- és tejház építését kezdte meg a sióagárdi Sió­völgye Termelőszövetkezet A közel ötmillió forintba ke­rülő épületet a szövetkezet házilagos kivitelezésben ké­szíti el, a belső épületgépé­szeti munkákat pedig a? ALCSIRED Szolnoki Szarvas­marha-tenyésztő Mezőgazda- sági Társaság végzi el. A Sióvölgye Termelőszö­vetkezetben régi hagyománya van a szarvasmarha-tenyész­tésnek. Jelenleg két helyen Janyiapusztán és a siöagárdi majorban van tehenészetük A Holstetn-friez és a ma­gyar tarka keresztezésü állo­mány számát növelni akar­ják, ezért született a döntés a sióagárdi telepet három­száz tehén befogadására te­szik alkalmassá,- A tervek szerint a meglévő épület mellé egy új istállót, egy kétszer nyolc állásos, halszál" ka rendszerű fejőházat és egy korszerű tejházat építenek. A fejlesztés során bővítik a janyapusztai telepet is, ahol kétszáz hízómarhát tarthat­nak majd egyidejűleg, kötet­len tartású rendszerben, Az új létesítményt 1986 őszén adják át. Kenyér­keresőben Ne tévesszen meg senkit a cím, s ne gondolják, hogy mindennapi mun­kánkról szólok. Hanem a mindennapi kenyerünkről, mellyel szombaton megint gondok voltak Szekszárdon. Hogy mi volt az ok, pilla­natnyilag nem tudjuk, hi­szen. amikor vasárnap a „téma” nyomába eredtünk, nem találhattuk meg azo­kat, akik a pontos választ megadhatták volna. így csak a tudomásunkra jutott tényeket rögzítjük. Tehát a megyeszékhely üzleteiben a délelőtt folya­mán — volt, ahol már reg­gel kilenckor, volt ahol ti­zenegykor — elfogyott a kenyér. Több helyen mond­ták, hogy a szekszárdi sü­tőipari vállalatnál már egy gramm tartalékkenyér sincs, így megpróbálnak Bonyhádról szerezni. Hogy ezzel az utóbb említett „akcióval” volt-e sikerük, nem tudom, de úgy hiszem, nem. Ugyanis vasárnap délelőtt úgy százian tértek be a Garay presszójába — természetesen kenyérért. Sajnos, ott is csak a szo­kásos mennyiséggel' rendel­keztek, ami hamar elfo­gyott. így ők is a sütőipar­hoz fordultak, s a korábbi megállapodásra hivatkozva ,,kenyérpótlást'' kértek, s maguk mentek volna el ér­te. De kenyérmorzsa sem volt. így az étterem részé­re megvásárolt kenyeret is eladták a családoknak, akik kenyér nélkül marad­tak a hét végén. Igaz, akik a Garayban ebédeltek és vacsoráztak, nem kenyér nélkül fogyasztották el az ételt, mert a Gemenc szál­loda megosztotta testvér­egységével a „mindenna­pit”. Várva az illetékesek autentikus válaszát, csak egy megjegyzés : néhány napja múlt augusztus 20-a, az új kenyér ünnepe. Szom­baton „régi” kenyérrel is megelégedtek volna sokan Szekszárdon. v. horváth OL VAST AM Egy szondáról Brit kutatók infravörös színképelemzésen alapuló, számítógéppel vezérelt, nagy pontossággal működő al­koholszondázó készüléket fejlesztettek ki — olvasom szombati lapunkban, s bevallom, igen nagy irigységet érzek. Igen, irigykedem, mert szeretném, ha már mi is rendelkeznénk ilyen okos, tévedhetetlen és határo­zott (!) szondákkal. Igaz, közúti ellenőrzések során még nem volt szeren­csém alkoholszondához, s azoknak sem hozzám. De már több gyakorlott „szondafújótói’ hallottam, hogy a ná­lunk forgalomban levő szerkentyűket ilyen és amolyan fújási technikával ki lehet „cselezni”. Igaz, ezt nem nagyon hiszem, mert a szonda mellett mindig szakem­ber is áll és ellenőriz. Viszont a britek készüléke ön­maga tiltakozik, azaz a szabálytalan, illetve nem meg­felelő fújást nem fogadja el. Persze, az lenne az igazi, ha olyan kormánykereket sikerülne kikísérletezni, amely az ittas vezetőt nem fogadná el, egyszerűen, de határozott mozdulattal úgy kipenderítené a gépkocsiból, hogy csak nyekkenne. Go­nosz vagyok? Nem hinném! Gonosz az, aki ittasan ül a volán mellé. — hm — Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 34. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nyereményiilleték levonása után — a következők : 4 ía- lálatos szelvénye 59 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 166 615 forint, 3 találata 7214 fogadónak volt, nyereményük egyenként 681 forint, a 2 találatos szelvé1- nyek száma: 247 144 db, ezekre egyenként 25 forintot Fzetnek. »AtÁÍ-4 s A SKÁLA SZEKSZÁRD ÁRUHÁZ akciós területén augusztus 26-tól szeptember 2-ig az dlelmiszerosztály árengedményes vásárt rendez. amíg a készlet tart. Ajánlatunk: Díszdoboz Málnabefőtt, dobozos Rostos körteszörp Régi ár: 130,— 23,— 26,20 Üj ár: 91,- 16,10 18,30 Napszemüvegek 30 százalékos árengedménnyel. Minden kedves vásárlót és érdeklődőit szeretettel várunk az áruház akciós területén. (437) STOP A szabályszegések sokasa gából következtetve jánmű vezetőink jelentős hányadii még műidig nem ismeri kel­lően azokat a jogszabály­változásokat, amelyek a közelmúltban! léptek ha­tályba, s amelyek mások melllett fő>lag a szabályta­lankodó autósakat érinthetik érzékenyen, „zsebbevágóan." Ezek közül előszói- az it­tas vezetés szabálysértésé­ről szóló előírást említjük, amely szerint ez év márci­us 1.-től: „aki a) gépi meghajtású jár­művet úgy vezet, hogy szer­vezetében szeszes ital fo­gyasztásából származó al­kohol van, vagy a jármű vezetését ilyen személynek engedi át, b) 'nem gépi meghajtású járművet szeszes italtól be­folyásolt állapotban vezet vagy hajt (az eddigi ötezer helyett) tízezer forintig ter* jédő pénzbírsággal bünte­tendő.” E mellett természe­tesen — úgy mint koráb­ban is — a vezetői enge­dély visszavonására is sor kerülhet. • A minisztertanácsi ren­delet új előírása, szerint az a járművezető, aki a köz­úti közlekedés szabályaiba foglalt várakozási tilalmat vagy korlátozást megszegi, ötezer forintig terjedő pénz­bírsággal sújtható. Ezen szabálysértés miatt a rend­őrség és a közterületfel­ügyelő is helyszíni bírságot szabhat ki. A sebességkorlátozás túl­lépése szabálysértésnek bün­tetési tétele az alábbiak sze­rint változott: „Aki a köz­úti közlekedés szabályaiban tam/órálban meghatározott, vagy a jelzőtáblával km/órá- ban jelzett sebességkorláto­zást huzamosain vagy jelen­tős mértékben túllépi, tíz­ezer forintig terjedő pénz­bírsággal sújtható.” (Eddig ennek a pénzbüntetésnek is ötezer forint volt a felső ha­tára.) Ugyanígy büntethető, aki vasúti átjárót biztosító berendezést megrongál. Autók adásvételénél a vevők védelmét szolgálja az a jogszabály-módosítás, amely szerint ötezer forin­tig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki a termék mi­nőségének tanúsítását elmu lasztja, illetőleg vásárlási tájékoztató adására vonat­kozó kötelességét megszegi, vagy a minőséget tanúsító okiratiban a termék minősé­géről valótlan adatot tanú­sít. (Pl. egyes autótípusok eladásánál nem közük a ve­vővel, hogy milyen típushi­bák jelentkezésével kell számolnia.) A vásári és piaci szabá­lyok megszegéséről szóló rendelkezés szerint aki a Merkúrtól vásárolt új gép­kocsit a vásárlástól számí­tott három éven belül vá­sáron, piacon akarja érté­kesíteni, tízezer forintig terjedő pénzbírságba! sújt­ható. Végül érdekelheti az au­tósokat a minőségi kifogás szabálytalan elintézéséről szóló előírás módosított szövege is, amely ötezer fo­rintig terjedő pénzbírsággal rendeli büntetni mindazo­kat, akik a vásárlónak, il­letve megrendelőnek az áru (szolgáltatás) minőségé­re vonatkozó kifogását nem az erre megszabott módon vagy időben Intézik el. Piácsek György tfEPUJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALA1 JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents