Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-23 / 198. szám

1986. augusztus 23. ^ÈPÜJSÀG 7 A Népfront és a művelődés A Hazafias Népfront nemrégiben lezajlott kongresszusát a szó legszorosabb ér­telmében számtalan - mert megszámlálhatatlan - megbeszélés, találkozó, érté- kezlet, tanácskozás, választói és küldöttgyűlés előzte meg, készítette elő. Mind­ezeken éppúgy, mint az összegező kongresszuson újra meg újra elhangzott az a gondolat, aminek ma már mindnyájan tudatában vagyunk, amit voltaképpen ismé­telni sem kellene, mégis újra meg újra szükséges elmondanunk, hogy ne csak tu­datossá, hanem mindennapi cselekvésünk alkotó részévé váljék: az ország jövője, s vele mindnyájunk életének alakulása a gazdasági előrelépéstől, a hatékonyság­tól, a több, de főként a jobb, a minőségi termeléstől függ, csakhogy ez nem képzel­hető el mind teljesebb demokratizmus nélkül. És e kettő - mármint a gazdasági ki­bontakozás és az elmélyülő demokratizmus - sem lehet élő valósággá nagyobb, mélyebb, általánosabb kultúra híján. De mit tehet a legnagyobb tömegeket, a leg­szélesebb rétegeket felölelő s mozgósító népfront a művelődés érdekében? Úgy hiszem, a népfrontnak nem feladata a közvetlen közművelődési tevékeny­ség, bár sok helyütt alkalomszerűen ezt is végzi, amikor ismeretterjesztő előadá­sokat tart, baráti köröket hoz létre, klubtevékenységet szervez, részt vesz a nyelv­védelem, a nyelvművelés dolgaiban, vagy a városszépítő tevékenységben, és min­denütt segíti a kiállítási lehetőségeket, az öntevékeny művészi alkotómunkát. Az ilyenfajta kulturális tevékenységnél azonban fontosabb az elvi kérdések tisztázása, mondjuk az egymással másutt kevéssé érintkező hivatali-szervezeti-intézményi vezetők és a közvetlen közösségi véleményt kifejező népfrontaktivisták között. Mindebben s mind ez által a távolabbi cél, amelyről nem mondhatunk le: olyan iro­dalmi-művészeti közvélemény, alkotói és befogadói közhangulat kialakítása, amely minden tekintetben az érték szolgálatát végzi, a humánus, sőt mindinkább a szocialista személyiség és életvitel fejlődését és terjedését segíti elő. Mik lehetnek a népfront művelődéspolitikájának eszközei? Egyrészt mindenütt s minden szinten a művelődéspolitikai munkabizottságok, amelyek kiváló szakem­berek és társadalmi munkások együttesei, ezért önmagukban is képesek elvi-esz­mei állásfoglalásra, s annak nemcsak a népfrontban való gyakorlati alkalmazására. Másrészt együttműködés a különféle hivatali, tanácsi, művelődésügyi, oktatási s egyéb szervekkel, meg a népfront egyéb munkabizottságaival, mindeme tevé­kenységek koordinálása. Művelődéspolitikai eszköz a baráti körök, egyesületek, klubok, így az anyanyelwédők, versbarátok, versmondók, műgyűjtők köreinekpat- ronálása is. De talán ezeknél is fontosabb a nyilvános és szakmai fórumok létrehozatala, amikor is élénk eszmecserében tisztázódnak a nézetek és feladatok, mindez pedig a sajtó, illetve a tömegkommunikáció révén még nagyobb nyilvánosság elé is ke­rül, s továbbfolytatódik. E fórumoknak még hivatali-intézményi hatásuk is lehet, mert mintegy kikövetelik a közösség kulturális kívánságainak teljesítését. Azután itt van a közművelődési, illetve olvasótábori mozgalom. E táborok egyre inkább a művelődés egészére adnak - szerencsés esetben életre szóló - indítást. Az olvasótáborok mindinkább a közművelődési tábor jellegét veszik fel, ahol eset­leg a vizuális kultúra éppoly központi szerepet kap, mint a könyv. A népfrontban a közművelődésért már eddig is sok minden történt, de a jövőben még szervezet­tebb munkára van szükség, arra, hogy a fórumok-viták elvi eredményei egyrészt szervezetileg is realizálódjanak, másrészt a népfront legkisebb egységeiig általá­nossá váljék a kultúrával való korszerű, igényes foglalkozás. KRISTÓ NAGY ISTVÁN Épül a Bölcske-Madocsai védvonal Vízvédelmi munkák a Duna mentén A szekszárdi szakaszmérnökség em­berei tegnap mentek el - mondja Király István, a földmunkák művezetője. - Ma- docsa magasságában, a község és a Du­na közt a legmélyebb terepponton építet­tek zsilipet. De vannak itt még Tolna me­gyéből többen is. Én is kajdacsi vagyok. Veng Lajos ozorai, őt Kolontára irányítot­ták a gépével. Az apja, Veng Pali is erre­felé dolgozik. A kisebb fia, a Pista a Sió­nál van, a partot építik. Aztán itt van az egyik gépen Keller Laci. ö tolnai. •Végezetül a mellette ülő őszhajú em­bert, Kovács Ferencet méri végig, egy­mást közt régen kialakult, ugratásra ké­szülő tekintettel.- Zé Kovács, vagyis Zombai - moso­lyog a másik - mert Regölyön sokféle Ko­vács van. Akit a munkája a Dunához, a vizekhez köt, az a nomád élettel is eljegyzi magát. Kérdezném, hogyan viselik az asszonyok férjeik távollétét, de a kérdés naiv, Z. Ko­vács még 1952-ben a vízhez horgonyoz­ta a sorsát, de a művezető is itt ette meg kenyerének javát. Az idők persze változ­nak, a lakókocsikban ahol beszélgetünk, televízió, rádió van, akár újságért is be tudnak szaladni a faluba. Idekinn ingyen adják a csöndet - a nyár, amikor nem kell a gépen rázatni magukat, könnyebben telik.- Ehetnénk itt a bölcskei vendéglőben is - mondja a művezető -, de mi magunk főzünk inkább. Hétfőn általában otthon­ról hozunk valamit, pénteken meg sie­tünk hazafelé. A hét közbülső három napján nemigen méricskéljük az időt, reggel hattól este hatig dolgozunk, vagy még tovább is. Ha van munka elég, akkor sose panaszkodunk a fizetésekre, van amikor tízezer forint fölött keresnek az emberek.- Főzni pedig tudnak maguknak.- Benn Bölcskén két hentesüzlet is van - mondja helybenhagyólag ezúttal a főgépész. Aztán magyarázzák, mi is az a kereszt- szelvény, mi is lesz az a fővédvonal. Né­zem a terveket, a skicceket - érteni is vé­lem, de ezt látni kell. Szelíd-e a Duna? A Duna, úgy tartjuk, kevésbé szeszé­lyes, fürgébb és kisebb táplálóinál, de azért úgy nyolc-tíz évenként fellázad, ki­lép a medréből, megművelt területeket tesz tönkre, nehezen fölbecsülhető káro­kat okoz, hogy ne felejtkezzünk meg a hatalmáról. De ha békésen hömpölyög is a medrében, a vízszintjének tartós emel­kedése elegendő ahhoz, hogy a part­menti mélyebben fekvő területeket „buz­gárok” - a laza löszdűnéken átnyomako- dó fakadóvizek - árasszák el. A sokféle más tényező mellett ezért is van fokozott jelentősége a Bölcske-Ma- docsa térségében épülő gátrendszer­nek. Az Országos Vízügyi Hivatal által előírt követelmények szerint az említett térség­ben új fővédvonal, zárógát épül. A hozzá­vetőleg 120 milliós beruházás előkészí­tése tavaly ősszel kezdődött. A Közép­dunántúli Vízügyi Igazgatóság több évre tervezett munkájából a szekszárdi sza­kaszmérnökség az idén 2 millió forint ér­tékű munkát vállalt. A fehérváriak gépé­szeti üzeme S-100-as tológépekkel, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség uszályok­kal, lakóhajóval vonult fel a munkaterü­letre. A szakaszmérnökség feladata a munkterület biztosítása - terepfelmérés, fakitermelés - és a zsilip megépítése volt. Hogyan épül a töltés? A három lakókocsitól indulunk a Duna felé. Valahol Bölcskétől délkeletre, a falu és a part között vagyunk. Délre napszítta földúton, zörgő kukoricás között lehet a vízpartra jutni. A kukoricatábla a falu alatt ér véget, apró gyümölcsű almafák tüne- deznek elő a ligetesen álló vézna füzek és nyárfák közül. A megművelt területet a Duna felé ártéri fák, bokrok határolják. Útban az épülő gáthoz, a művezető mellett Madler György, a székesfehérvá­riak földgépcsoportjának építésvezetője is segít a kalauzolásban. Az elnyurgult törzsű fákra, a sűrű, elva­dult bozótosra mutat.- Ezt a csihatagot kell először kiirtani a part mentén, a töltés tervezett szélessé­gében. Simára faragjuk az altalajt, úgy, hogy a gyökerek is kikerüljenek a föld­ből, mert vízzárónak ez a talaj nem alkal­mas. Fölérünk a még csak másfél-két méter magasra felhordott, úgynevezett mentett oldali töltésre. Innen már jól látni, hogy a part mentén, hogyan épül egymással párhuzamosan a két kisebb töltés. Az ál­taluk közbezárt, felhordások során kimé­lyült medencét sóder és homok keveré­kével töltik fel. Ezt a töltőanyagot uszály­ról üzemeltetett zagyszivattyú a Duna-fe- nékről nyomja, most 1200 méteres csö­vön érkezik rendeltetési helyére. Ez adja a védőgát alapját, majd a megfelelő ma­gasság elérése után a gátra humuszta­karás nélkül. Néhány év múlva majd, ha a mentett oldalon lévő megművelt területek felől nézünk a Duna felé, zsenge, zöld fű­vel benőtt, négy-öt méter magas, szabá­lyos töltésvonal fogja lezárni a horizontot. Kilenc kilométer hosszan kíséri majd a Dunát. Munkagépek az ártéren Az ártéri gátszakasz halmokkal, buc­kákkal tarkított fövenye engedelmesen simul a lánctalpas traktorokkal vontatott, nyesőládás S-100-asok alatt. Borostás még a föld a kifordult gyökerektől. A le­gyalult terep szomszédságában szára­zon hallgat a sarjadék-erdő maradéka. Két traktor rója köreit, hosszú, lapított O- betűket írva. A munkagép - a szkréper - két egymásnak fordított vas-állkapcsa belekapaszkodik a feltalajba. A kihara­pott földet a mezsgye szélein rakja le. Az egyik lánctalpasban Keller István ül. Kérésünkre megáll, kiszáll a forró fülké­ből. Szikár, barna, alacsony ember. Be­mutatkozunk egymásnak.- Tizenegy éve dolgozom itt - mondja. - Meg lehet szokni ezt a munkát. Meg le­het szeretni is.- ...és a meleget?- Ott van néha 50 fok is. A nyomába érkező Szekeres Sándor is megállítja a gépét, odalép hozzánk.- Sarkadi vagyok, de már több mint tíz éve a Dunántúlon élek. Egészségügyi okok miatt jöttem el a bányától. Onnan is van egy kis pénzem, amit félre teszek. Nem is megyek vissza...- Mire gyűjt? Válaszul erre csak elmosolyodik. Egyikük szőke, a másik barna, de mindekettőjüknek fehérük a szemöldöke. Puhán kereng a por, akár a füst. BÓKA RÓBERT A RÁKÁSZ Mint az ujjam, ahogy jár, úgy eszik a rák- Hallja bátyám, furcsa egy horgász­szerelése van magának.- Annak bizony furcsa, de rákfogó készségnek éppen jó.- Rákfogó? - Könnyen nevető fajta, most is egy-kettőre vidám összevissza­ságba szaladnak arcának mély barázdái.- Lásd meg!-vigyorog, s megmarkol­ja a parton fekvő nádbotot. A madzag megfeszül, remeg. Mint fürdés után a ku­tya, ha megrázza magát, záporozik róla a víz. Látom a vége három ágra szalad s a három madzagvég vaskarikát markol. A karikán, minttörökbugyogó, bőven, szel- lősen háló lifeg. A háló közepére halda­rab kötve. Ez a csali.- A rák nemes állat. Olyan vízben sze­ret élni, ami az embernek is jó ivóvíznek és nem hiszem azt, hogy a büdös, romlott májat, húst szereti. Én mindig friss húst teszek csalinak, olyant, amit az ember is megehetne. Hogy ellenfelek lennénk? Ezen soha nem gondolkodom. Ha én meg akarom őt fogni, akkor ő sem lehet alábbvaló mint én. Tisztelem őt. Ha most így végig gondolom, lehet, hogy ellenfél. Mérkőzünk. Én halat teszek csalinak, májat, húsdarabot - ő kivár. Nem kell ne­ki. Akkor én fölkötök egy darab disznó­szívet. Megjön. Játszunk? Nem. Én vére­sen komolyon gondolom, hogy rákot fog­jak. Földműves voltam, de a hatvanas években elért a herót. A szívem. Jövök, megyek. Sehol nincs helyem. A fölvidé­ken születtem, de negyven óta Pesten laktam, a Csepel szigeten. Huszonegye­dik kerület. Jön az egyik barátom, látja semmilyen se vagyok. Te, - mondja - hát itt csúszkál előtted a pénz. A csiga. Szed­tem. Átvették. Az ember forgandó. Jövök, megyek, fülelek. Hallom, a rák. Azt se tudtam mi az. A csiga hét-nyolc forint, a rák tízszer annyi. A szükség. Volt egy ha­ver. Mondom neki. Gyere, mondja. Csi­náltunk egy ötvenszer ötvenes dróthálót és elmentünk Hant községbe. Ott folyik valamilyen Általér vagy Concó, már nem is nagyon tudom. Húsz éve ennek. Volt rák. Fogtunk sokat. Vittük a MAVAD-hoz, átvették. Azóta csinálom. Mondom. Húsz éve. Senkitől se tanultam, nem is tanul­hattam volna, mert a rákászok nagyon féltékeny emberek. Féltik a semmit is. Pe­dig nem sokan vagyunk. Taláz tizen - ti- zenketten. A Nap süt kegyetlenül. Élvezi fenséges hatalmát. Tombol. Az elefántfülnyi tökle­vél lekonyul. Szívesen saját árnyékába bújna, de a napmeleg mindenhova beol­vad, lustán, ragacsosan. A nagykónyi ha­tárban az aranyló napvilág a kukoricát furulyázni tanítja. A növények sóváran néznek a Koppány felé, de az nem áll meg. Fut, szalad.- Mondom a fiamnak, most, hogy le­jöttünk, te gyerek itt baj van. A víz mint az arany tiszta, látom a meder fenekét. A Kó- nyi pataknak a vize mindig szürke szokott lenni. Átlátszatlan. Most meg mint az arany. („Tömeges halpusztulás történt július 27-én a Koppány patakon." Idézet a Tolna Megyei Népújságból. - A szer­ző.) Rákot egyet se fogtam, pedig a Kónyi patakban négy-öt évvel ezelőtt másfél­két nap alatt harmincöt-negyven kilót szoktunk fogni. Mondtam is, valaki irigy­kedik rám. Valaki megirigyelte, hogy egy kis mellékeshöz jutok. Megmérgezi a vi­zeket. Uram én járom az országot, a régi, jó rákászó vizek, mind odavannak. Örü­lök, ha mostanság két nap alatt nyolc-tiz kiló rákot foghatok. A nyugdíjam kettő­ezernyolcszáz. Ez volna egy kis pénz. A MAVAD megveszi kilóját száznyolcvan­háromért, az előkelő szállodák, meg ét­termek fölvásárlóitól kettönegyven-ket- töötven is kijár. Engem különben már na­gyon ismernek. A leghíresebb szaká­csok a barátaim. Akik a legjobban értik a rákot elkészíteni. Nézem a szakácskönyveket, hát bi­zony azokban nem találni rákételhez re­cepteket. A Magyar Néprajzi Lexikon egy szót sem szól erről a mesterségről, a hí­res Révay meg azt írja: rákászni annyi mint rákot fogni.- Az én feleségem nagyon érti a rákot megkészíteni. Ö maga meg nem szereti. Tudja nagyon furcsállottam, hogy a sze­gény embernek sem kell. Nagyvázsony alatt jártam, ott folyik az Eger patak. Ösz- szeakadok a juhásszal. Megy a szó, hát kiböki az atyafi, hogy itt-meg ott úgy jár­nak a rákok, mint az ő nyája a legelőn.- Miért nem szedi uraságod is, ha any- nyi?- Szedik a cigányok. Azoknak való. Igazat mondott. Gyönyörűség volt. A hálón nem egy, két-három rák éviekéit egy húzásnál. Megpakoltam. Otthon tele lett a fürdőkád velük. Tudja mindig úszta­tom egy kicsit őket, hogy tisztuljanak. Ezek a mai vizek már megbízhatatlanok. Na ebből a fogásból aztán én is jóllaktam. A rengeteg ráknak nem volt elég hely a kádban. Nézem, hát egyik másik egyre- egyre szontyolodottabb. Mondom az asz- szonynak ennek fele se tréfa. Hát ritkítot­tuk őket. Tudja csak igazán szép, eleven rákot vesznek meg. Ezeknek meg kicsi volt a hely, hervadoztak. Volt nagy lako­ma. Szarvasdnál jártam, Bonya pusztán. Körülnézek, kezdem a munkát. Megszólí­tanak. Valami urasági tiszttartó vagy ilyen valaki lehetett az úr. Mondja, hogy én na­gyon nagyon jó mesterséget választot­tam magamnak, mert ő is a rákászatból vette a házát, de még a szőlőjét is. Az ura­ság, akinél ő szolgált, nagyon szerette a rákot. Az én emberem meg kitanulta a rákfo­gás mesterségét és ellátta az urasági konyhát. Jó pénzt kapott érte. Tellett házra, szőlőre.- Hát magának?- Nekem? Az állam adott lakást, a jóisten három gyereket, nekem is az asszonynak is be­tegséget... A pénz kifogyott.- Most itt a Koppány mellett fölsült. Legközelebb hova megy? Itt vagyok a fölszereléssel- Nem adom föl. Még csak hatvanhat éves vagyok. Új vizeket keresek. Jó rákászó vizeket. Egy barátom mondta, hogy Szekszárd mellett, a Keselyűsi erdőben van egy víz, amit döglött Siónak hívnak. Azt fogom megnézni. CZAKO SÁNDOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents