Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-23 / 198. szám
198«. augusztus 23. Alkalmasság Sokat beszélünk mostanában arról, hogyan lehetne javíta- * ni a gazdaság teljesítőképességén. Mindenekelőtt okosan tervezett és szervezett munkával, s méghozzá úgy. hogy azok, akik egy bizonyos munkát végeznek, mesterei is legyenek annak. Azok is, akik a terveket készítik, s azok is, akik végrehajtják. Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára nagyon pontosan fogalmazott a Központi Bizottság június 18-i ülésén: „Amikor önkritikusan és kritikusan vizsgáljuk dolgainkat, arról is kell beszélnünk, hogy a legtökéletesebb irányítási és szabályozórendszer sem tud felszámolni olyan gondokat, amelyeket, a vállalaton belül kell megoldani. A magyar vállalatokon belül jelentős tartalékok vannak... Nem véletlen, hogy egy külföldi szervezési vállalkozó az első látásra lehetségesnek ítél 30—50 százalékos hatékonyság javulást abban a gyárban, ahol a magyar szem megszokásból semmilyen hatékonyság javító lehetőséget sem vesz észre... Mindez mutatja, hogy a vállalaton belüli munka hatékonyságának javításában nagy felelősség hárul a vezetőkre, igen jelentős a személyi szubjektív tényezők szerepe mind a munka megszervezésében, mind pedig a fegyelem javításában.” Milyen is a mi magyar szemünk? Csak azt vesszük észre, ami jobb, több, eredményesebb, tisztább másutt, mint itthon, azt viszont már nem, hogy ha néha nem is többet, de másképp kellene dolgoznia mindenkinek, hogy több legyen, jobb és eredményesebb minden nálunk is. Néhány héttel ezelőtt a székesfehérvári műszaki konferencián jártam, s nem győztem csodálkozni azon, hogy a sok tudós elme milyen okosan mondja el, hogy mit kellene csinálni. A szekcióülés, amelyen részt vettem egy középület legfölső emeletén volt, pikkelyekben hámlott a vakolat, az ajtókról hiányzott a kilincs — székkel támasztottuk be. A tudás gazdasági jelentőségéről, a sok egyébről volt még szó, többek között arról, hogy gondolkodó ember nélkül nincs alkotás, és nincs produktum, s hogy a munka jellege lényegesen megváltozik, ha nem csupán kenyérkereset miatt, hanem hivatásból végzi az ember, hisz benne, hisz a maga és a munkája fontosságában, nem nyűgnek érzi, hanem örömmel végzi azt. Mert alkalmas a rábízott feladat ellátására. Nagy felelősség hárul a vezetőkre, igen jelentős a szubjektív tényezők szerepe — szól az idézet egy mondata. A felelősség azonban nem csupán abból áll, hogy a vezető különböző fórumokon képviseli a cégét, hanem abban is, hogy a szakmai irányításhoz is ért. A vezetői alkalmasság alapvető három követelménye mellett számos pszichológiai tesztvizsgálat is ismeretes ma már. Az egyik legnépszerűbb tesztmódszer a hatvanas évek óta a Guilford—Zimmerman-féle, — ez többek között azt is vizsgálja, hogy eléggé férfias-e a férfi, vagy nőies-e a nővezető, — ha nem az, akkor gyanús. Egy fontos beosztásban ugyanis nem dolgozhat gyanús személy, — még ha az intim szférát illeti is. Meglehet, ebben is van valami. A legfontosabb ma a gyors helyzetfelismerő képesség, ez pedig akárhogy csűrjük- csavarjuk, szakmai tudás nélkül nem megy. Mert hisz hiába tudja például egy állami gazdasági igazgató, hogy most és nagyon gyorsan el lehet adni a lencsét, ha a magot hideg időben vagy vízjárta területre vetette — oda az üzlet. Ülök a buszmegállóban, jó egy hely, mindig hall ott az — ■ ember valami érdekeset. Fiatal fiúk, videóról beszélgetnek, nincs nekik, de jó lenne, — teljesen világos. Ekkor száguld mellénk egy jól nyírt társuk, hat váltós biciklivel, világoskék nadrágban, bokáig zárt, drága cipőben, az ing természetesen világoskék, a szájában rágó. „Dolgozol már?” — kérdi tőle az egyikük. „A” — mondja a jól fésült — május óta nem dolgozom, majd most ősszel elmegyek a húsiparhoz öltözőőrnek.” Azt hittem, nem jól hallok. Valahány öltözőőrrel találkoztam, fájós lábú néni volt, kávét főzött és cipelte az ételhordót. Most meg ennek a fiúnak ez lenne a jó? Csak erre lenne alkalmas, semmi másra? Egyáltalán megnézte, vagy megkérdezte-e tőle már egyszer legalább valaki, hogy mihez lenne kedve? S ha nem tanul, ha szakmája sincs, hát akkor is valami erőt próbáló munkát végezhetne, olyat, amiben megmutathatná magát. S tanulhatna is. Mit fog csinálni harminc meg negyvenévesen, s egyáltalán ha nem most, akkor mikor derül ki, hogy mire alkalmas? Izgalmas kérdés, nem árt vele kicsit mélyebben foglalkozni. Éppen mostanában hallottam, egy tanáremberről 45 éves korában derült ki, hogy nemcsak szakmailag, de emberileg is alkalmatlan a pályájára. Eddig többszáz gyereket tanított, s jó néhány tantestületben megkeserítette mindenkinek az életét. Mondjuk 23 évesen fejezte be az egyetemet, s azóta — 22 éve — nem ákadt senki az égvilágon, aki megmondja neki: alkalmatlan az utánunk következők szellemi, erkölcsi és etikai nevelésére, oktatására. De vajon miért nem szólták? Tapintatból, jófiúságból, hanyagságból, az intrikától va. ló félelem miatt? Nem lehet tudni. Az eset nem egyedi, pedig egészen biztos, hogy mindenki alkalmas valamilyen munkaterületen hasznos produktumra. Meglehet, ez a tanárember kitűnő bérszámfejtő, vagy biztosítási ügynök lett volna. Ha szólnak neki idejében. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy görbeujjú borbély borotválja a férfiakat, kőszívű óvónő nevelje a gyerekeinket, s olyan építész tervezze a házainkat, aki nem tudja, hogy előtte van észak, háta mögött dél. A pályaalkalmassági vizsgák, ahogy hírlik, mostanában kevésbé alaposak — pedig hát éppen most, mikor a gazdasági helyzetünk a fő téma, nem mindegy, hogy asztalos, vagy testnevelő tanár lesz-e valakiből. Aki a helyén van, aki értelmes feladatokat kap nap mint nap, látja a célt, tisztességes munkával gyarapodni képes, attól úgy hiszem nem kell számonkérni a fegyelmet és a rendet, a kötelezettségtudatot és a felelősségérzetet. „A fegyelmezéstől idegenkedő, a fegyelemre neveléstől félő, vagy mindezeket jelentéktelennek minősítő vezetőktől meg kell válni, mert alkalmatlanok posztjukra. Szocialista értékrendünkhöz tartozik, hogy védjük, támogassuk a fegyelmezett embereket. Megengedhetetlen a munkát ímmel- árnmal, fegyelmezetlenül végzők mentegetése” — mondta Havasi Ferenc a már említett Központi Bizottsági ülésen Pedig hány helyen dolgoznak kelletlenül, fegyelmezetle- 6 nül, hányán nem adnak arra, hogy milyen a munkájuk, mit mond róluk a szakmai közvélemény. Gyanítom, nem csupán ők a hibásak, ' hanem akik szűkebb, vagy tá- gabb környezetükben elnézik, megengedik, bocsánatos bűnnek tartják a hanyagságot. A hanyag, a lusta, a nemtörődöm, a trehány ember legtöbbször azért ilyen, mert nem alkalmas a munkája elvégzésére, s a munkahelyén nem dolgozik, legfeljebb — alkalmatlankodik. Jó lenne, ha az a bizonyos „magya szem” ezt mielőbb észrevenné. Nagyapák és unokák kedvenc helye Túrázók Szeks/.ardon D. Varga Márta Kaptinger Andra* képriportja Talán nrm KMtrtl ay. lii cilWi 8*o»w.ía*ók Közelebbről pontosabb? „Vis««* vigyem?" Hélidoben
