Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-23 / 198. szám
1986. »uirusztu» %& ( TOOU \ A KÉPÚJSÁG „A gyerekek bókát akarnak” A Badina tánccsoport francia lantjáról Az elsötétített színpadra gyerekeik vonultak be fáklyákkal. Óvatosan vittek egy üveghengerbe zárt kődarabot. A kő a hi.rosimái atombomba perzselő sugaraitól f ekefedett meg és deformálódott el. A fáklyás gyerekek és a színpadon álló, tíz nemzetet képviselő ifjú népi táncosok kézről kézire adták az üveghengert. A jelenet komor fennségét csak nehezen oldotta fel a felcsapó fény. a vidám zene és tánc. • A fenti esemény július 11- én este játszódott le a franciaországi Matha városban felállított hatalmas sátoi színpadán, a XVI11. Bék( Gyermek Világfesztivál megnyitóünnepségén. A fesztivált kétévente rendezik a francia városkában, az eseményre a világ 10—15 nem zetének népitáncos- vagy folklór csoportjai kapnak meghívást. Az idei fesztiválon a szekszárdi Bartima tánc- csoport utánpótlás csapata nak tagjai képviselték Ma , gyarországot. A fesztiválról, az azt megelőző turnéról, az élményeik ről. tapasztalatokról Dráno vicsne Szabó Máriával, a Babits Mihály művelődési központ igazgatóhelyettesével és Kapás Juliannával, a csoport művészeti vezetőjével beszélgettünk. — Nagyon örültünk, amikor a francia felkérést követően a Népművelési Intézet javaslatára a Művelődési Minisztériumtól mi kaptuk meg a meghívást. Azonnal elkezdtük szervezni a csoportot. A fesztivál résztvevőinek korhatára 14 év, így aztán válogatni kellett. A csoportot alkotó gyerekek. 16 fiú és 16 lány közül a legfiatalabb nyolc, a legidősebb tizenhárom éves volt. — Az utazás előtt Sötétvölgyben tartottunk felkészítő tábort, az ilyen felállásban együtt sohasem táncoló gyerekek meglepően hamar ősz- szeszoktak, összerázódtak. Mindenki nagy izgalommal, sok várakozással nézett az utazás elé. Június 26-án hajnali háromkor indult a harminckét gyerekből, a zenekarból és a felnőtt kísérőkből álló csapat Szekszárdról, autóbusz- szál. A kísérőkhöz tartozott, két beszélgetőpartneremen A fesztivál emblémája kívül Béres Vilmos delegá- cióvezető, a szekszárdi áfész elnöke, Doroghi Judit művészeti asszisztens, Hunváry Erzsébet tolmács, Horváti) Gábor gyermekorvos és a két pilóta, Szentgáli István és Deli Tibor, akik összesen 7500 kilométert vezettek. — Június 28-án érkeztünk meg a franciaországi Celles- s'ur-Belle-be, ahol 2500 kilométer megtétele után késő este műsort adtak a gyerekek. Ez volt a fesztivált megelőző turné első állomása. Ezt követően a Mathaba való érkezésig összesen 11 alkalommal léptünk fel a legváltozatosabb környezetben, időpontban. Volt utcatánc. felléptünk vásárban, sport- csarnokban, gyermekcentrumban. — Július 10-én érkeztünk meg. a fesztivál színhelyére. Az ünepélyes megnyitóra másnap este került sor, este kilencórai kezdettel. A megnyitó során a meghívott tíz országot — Kanadát, az Egyesült Államokat, Kubát. Bolíviát, Görögországot, Törökországot, Jugoszláviát. Lengyelországot, Andorrát és hazánkat képviselő tánccsoportok három-három tagja országa lobogóját vitte be a színpadra, és mindenki elmondta hazája gyermekeinek békefelhívását. Ezek után a vendéglátó francia gyerekek a bartáság jeleként kenyeret nyújtottak át a vendégeknek. A mi hazánk gyermekei nevében Bősz Lilla beszélt arról, hogy még ma is háborúra születnek a gyerekek, akik pedig békében akarnak élni. Az ünnepség után minden csoport rövid műsort adott. — Ezután ismét fellépések sora következett, egészen a július 20-i záró gálaműsorig Volt olyan nap, amikor többször is kellett szerepelnünk. Az élményeket, eseményeket felsorolni lehetetlen. Voltak persze szabadnapok is. ellátogattunk gyárakba, fürödtünk az Atlanti-óceánban Az egy hónap során laktunk családoknál, ősi kastélyokból kialakított turista szállókban, kis- és nagyvárosokban. Kapás Julianna művészeti szempontból is véleményt mondott a turnéról, a fesztiválról. — Sehol sem kellett izgul ni a siker miatt. A gyerekek tánctudásával, fegyelme zettségével, lelkesedésével csak kevesen vehették fel a versenyt a többi csoportok közül. Büszkén mondhatom, a legtisztább folklórt táncol juk. Nem volt ritka mások nál a „show jellegű”, pusz tán látványos, tetszetős, de az adott nemzet népművészetétől messze álló produkció Akadt olyan csoport is, ame lyite kitünően táncolt, de mindössze egyetlen számot tudott. Hadd említsem meg, hogy a mieink másfél órás- önálló műsort tudnak adni. kilenc táncszámot, önálló zenei betétekkel. Külön ki emelem a kísérő zenekart. Szabó József, Pál Ildikó, Barta Zalán és Körtés József munkáját. A gyerekek kíséretén kívül többször ön álló műsort is adtak. Időközben befut Horváth Gábor, a csoportot kísérő orvos is. — Csodálatosak -voltak a gyerekek — mondja. — Kitűnően bírták idegekkel, energiával. Hősiesen helytálltak akkor is, amikor az otthonról hozott vírus miatt egyszerre hatan is betegen feküdtek közülük. Zokszó, panasz nélkül tűrtek mindent. Azonnal alkalmazkodtak a legkülönfélébb helyzetekhez. is. Nekem az egész turné alatt ők jelentették a legnagyobb élményt. Fegyelmezni soha nem kellett őket. Az igazsághoz tartozik, hogy ezek a gyerekek nem álla jós fizikai állapotúak. A tánc- csodálatos dolog. Jó erőnlétet. állandó tréninget, fokozott koncentrálást és fegyel met biztosít. És kitűnő ál lóképességet. — A franciák udvarias, kedves vendéglátók voltak — veszi át a szót Dránovicsnt Szabó Mária. — Mindenben a gyerekek kedvében jártak, amikor családoknál laktunk őszinte szeretettel, örömmel fogadtak minket. Szép volt ez az egy hónap, nemcsak a gyerekeknek, nekünk felnőtteknek is örök élmény * Pék Zita a Szekszárdi 5. Számú Általános Iskola jövendő nyolcadikosa kifogyhatatlan az élmények felsorolásában : — Mindenütt nagyon jó volt a közönség, mindig sikerünk volt! Felvett minket a f’-ancia televízió, láthattuk masunkat az újságokban. — Szívesen emlékszem Menettánc a főutcán Ugró.s a legkisebbek előadásában vissza arra, hogy az egyik szereplésünk után — egy kastély tövében — a franciák vendégül láttak minket. Abroszokat terítettek a fűre. arra raktak ki mindenféle finomságot. Az egész olyan volt, mint a mesében. A kastély előtt a fűben ülve vacsorázni. —■ A legjobb barátságba a. kanadai csoporttal kerültünk. ök is szépen táncoltak, ismertek magyar táncokat is. Amikor csak tehettük, együtt voltunk velük. Kedvesek voltak a bolíviaiak is, minden szereplésünkre eljöttek. Bizony, búcsúzáskor mindenki elsírta magát. Kétszer is jártunk Párizsban, egyszer este, egyszer meg egy egész napot töltöttünk ott. Nagyon szép volt. — Felléptünk egy vásárban is. Hepp Anikót kérték meg, hogy húzza ki a tombo- laszámokat. A fődíjait, — egy hatalmas macit — egy olyan néni nyerte, akinek a gyereke autóbalesetben meghalt. A néni nekünk adta a macit, mi pedig cserébe táncoltunk. És ömlenek tovább a szavak barátságról, élményekről, tapasztalatokról, vidám percekről. * A francia turné sikereken, a világot látáson kívül adott még valamit a résztvevőknek. Bebizonyította, hogy békében is lehet együtt élni a népeknek. Hiszen az egyik menettánc alkalmával együtt vonult az Egyesül* Államok és Kuba csapata. Elöl a két vezető, nyakukban egy-egy kisgyerek... A fesztivál rendeződ mim den csoportot megkértek, vigyen magával egy kő vagy márványlapot, amelyre országa nevét vésték. Ezek kel a lapokkal burkolják majd a Mathaban felépítendő Béke teret. A tér közepén mementóként a hirosi- mai követ helyezik el, köré a sok színes kőlapot. Ott lesz ezek között egy siklósi zöldmárványból készült lap is, rajta a felirat: Magyarország (Hongrie). Wenter IMarianu r „Falura vágyom, most már véglegesen” — jelentette ki a tükörnek Székest, miután véget vetett városi tekergései- ; nek, felmondta ismerettségeit a Klauzál téri piacon, elfelejtette szerelmét, Orsolyát. . . Hiszen mindig is tudta, hogy D.-ben a helye, az öreg fésűsen álló parasztházban, ahonnan csak arra az időre származott el, amíg megutálja a várost és önmagát. De soha nem felejtette él azt az bomba macskát, akit kölyökkorában felakasztott a d.-i erdőben. Igen, Székes! vidéki életre vágyott. Elképzelte, amint, rendszeresen hazatér a munkából, amely valamiféle szorgos kétkezi tevékenység lenne, fatelepítés, facsi-ák esz- tergályozása, fafejűek megpofozása, satöbbi. Am a riadt, észjárás mindig megkontrázta az egészséges terveket, Székesi félt a favágók közé menni, mert: úgyis ráfogták volna, hogy útra kelt fenyőfa, aki kémkedni jött az erdőgazdaságba. .. .Ezúttal azonban véglegesen el akarta hagyni a várost; a d.-i házba készült csendes, falusi remetének. A ház állaga éppenséggel megfelelt az ilyesfajta tevékenységnek; vert fal, tornác, hulló vakolat, titokzatos padlás, homokos pince, s a lejáróban a falba karcolt évszám: 1867. Az udvaron orgona, rózsatövek, gaz és a kút, amelynek ihatalan a vize; falán még igazi tisztiorvos állapította meg ezt a múlt században. ■ , Odabent a szobákban: vegyes bútorzat. Volt közötte kempingágy, de kétszáz eves „nachtkasztli” is; az íróasztal felett Elvis Presley képe, oldalt fafeszület, az aszta) végén japán írógép, de mellette pecsétnyomó állt, vörös viasz társaságában. (Székesi, hülyéskedésből pecséttel zárta le a leveleit.) Szóval a berendezés éppoly elegyes volt, mint Székesi, akiben együtt volt a csibész és a papnövendék, a remete és Solohov, a hős és az áruló, a belvárosi csibész és a szent életű püspök.. . S miután mindezeket végiggondolta, Székesi a pályaudvarra sietett, hogy még időben elérje a D. felé induló vonatot. A fővárosból csak papírt, tollat, no meg az emlékeit vitte magával. Talán azokkal is be lehet fűteni, ha végképp kifogy a fa a d.-i ház pincéjéből. ... — A házat ki kell fűteni — jelentette ki Székesi. amikor a hidegtől kongó szobába lépett. Bedurrantott az olajkályhába, aztán elindult, hogy számba vegye D.-t. Minden megvan, ami tavaly itt volt? Bólya Péter : Tüzt alaak A leltár első tétele a Duna-ág volt. — Kipipálva — mormolta Székesi, amikor meglátta a fehér, befagyott holtágat, rajta a kellemetlen varjakat. A túlsó parton sárgán zörgött a nádas, és a fatörzsek olyas feketén látszottak, mint maga a halál. Székesi letelepedett a padra, a túlpartot nézegette. — Előbb-utóbb át kell mennem oda — dünnyögte. És... Elhatározta, ahogy másnap átkel a jégen a túlsó partra. Nem ő lesz az első (erre nem is vállalkozna); lábnyomok is tartanak a túloldal felé. Holnapig talán csak nem köszönt be hirtelen olvadás, főképp akkor nem, amikor Székesi a túlsó parton üldögél. Hazaiballagott. Leült a melegedő szobában, és azokra az emberekre gondolt, akiket a fővárosban hagyott. Hirtelen elébe kanyarodott a befagyott Duna-ág. — Miért nem ma?! — pattant fel Székesi, felkapta a kabátját, kivágtatott a partra. ..Megbírsz?” — faggatta a jégpáncélt. Hiszen ki tudja, «mikor ment át az a szekér a túlsó partra... Talán egy heie is van már.. . Azóta sokat enyhült az idő... — „Te gyáva féreg” — tegezte le önmagát Székesi, és a jégre lépett. Elszánt, ütemes léptekkel haladt. A jég csak a part mellett recsegett, aztán miár tompa, kemény hangok hallatszottak Székesi cipője alól. Egyre közeledett a téli nádas és a megdőlt, fekete fatörzsek. .. .Vissza is ugyanazon az úton jött. A szoba már meleg és otthonos volt, mire Székesi hazaért. Levette a cipőjét, vizes zokniját, a díványra feküdt. az olajkályha erős mormogását hallgatta. „Ötösön van, lejjebb kellene venni éjszakára” — gondolta, de érezte, hogy már nem lesz ereje felkelni... Azt álmodta, hogy TÜZBÖL van. Láng a lába, tűzosz- lop a törzse, szikra a szeme, parázs a homloka. Lassan haladt a túlsó part felé, a lába sistergő lékeket égetett a jégbe, lobogva, égve nyomult előre, de a part egyre távolodott, futottak, menekültek a száraz nádszálak és a tűzre való öreg fatörzsek... Felébredt. Égette az izzadtság. Peltápászkodott, elzárta az olajkályhát, kinyitotta az ablakot, a zsalugáte.rt. A tűz lassan kialudt, Székesi ismét emberré hidegedet!. Amikor másodszor is elaludt, már gyerekkori mesékkel álmodott. Másnap délután Székesi ismét a leltári sétára indult, A hideg, ropogós idő a Duma-ág felé csalta. .. .Emberek a parton, feketén álldogáló asszonyok, vitatkozó férfiak, a Duna-ág közepe táján szalmacsomók, idébb csónak a jégen. — Én még láttam, amikor beszakadt — magyarázta az egyik férfi —, innen indult ni, ettől a kőtől, tolta a biciklijét, aztán egyszer csak eltűnt. — Pedig tegnap még a szekeret is megbírta a jég — mondta Lőkösné, a védőnő... „De én kiégettem” — suttogta magában Székesi. és megkérdezte Lőkösnét, hogy ki szakadt be a jég alá. Hiszen tudnia kell. kinek okozta halálát. Hepp Anikó és az a bizonyos maci Fesztiválnyitó Mathab vn
