Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-16 / 193. szám

6 Képújság

1986. augusztus 16.- Ön Kakasdon lakik, én pedig több alkalommal utaztam már át a községen és mindig morgolódom, látván az új lakótelepet, amely nekem nem tetszik.- Nekem sem. Nagyon kívül van a falutól, távol az infrastruktúrától, lesznek még ott gondok. Más kérdés, hogy én talán szebb házakat építettem volna oda.

I - Szebbeket?- Pontosabban: lehetnének szebbek, praktikusabbak, mert nem az a szép, ami drága. Láttam már olcsóbb, gazdaságosan megépített házakat, amelyek jól szolgálják a lakóit. Láttam csicsás épületeket, szóval...

I- Divat van az építkezések területén is.- Ez mindig így volt.

I- Annak idején a sátortető, mint kényszerítő körülmény volt a divat Most meg még a vécét is boitívezik.- Mindenhova raknak boltívet. Jó ez a megoldás, ahol funkciója van. Láttam viszont én is présháznál, tanyánál, villánál, lakóépületnél, gazdasági részlegnél - szóval véleményem az, hogy ez a boltíves divat még talán három évig ha tart. Most mindenki „boltívez". A tervezők is kénytelenek erre, megbízóik ilyent kérnek. Talujdonképpen e témakörben is a gazdaságosságot, és a praktikumot kellene nézni. Az a sok boltív azonban nem szép.

I- Önnek családi háza van, Kakasdon.- Igen. 1977-ben építettem, tetőtér beépítéses lakószint van a felső részen is.- Kakasdon mennyi lakos van?- Ügy 1700-1800 személy él a községben. S az utóbbi öt évben 57 családiházat építettek. Míg Bonyhádon ez idő alatt 732 lakás épült meg. Kakasd a térség legdinamikusabban fejlődő községe. Bonyhád közelsége, a termelőszövetkezeti jövedelmi viszonyok miatt van ez.

I- Bonyhádon a városi tanácson Ön a műszaki osztályt vezeti. Ez a csoport építéssel, közlekedéssel...- Hét fő témakörben munkálkodunk. Az a szerencsénk, hogy mindannyian régtől fogva a szakmában dolgoznak, ismerjük a szabályokat, a terepet. S így könnyebben birkózunk a városi és környéki tennivalókkal.- Ez a város dinamikusan fejlődik, hogyha már Kakasára ezt a jelzőt adtuk, Bonyhád is megérdemli, ugyanakkor azt is látjuk, hogy ez a város terül, terül és egyre csak nagyobb térséget foglal el. Mikor készült a rendezési terv?- A várost rendező tervet 1975-ben fogadták el. A DÉLTERV kollektívája készítette. Jó munkát végeztek, ezt az is tanúsítja, hogy még nem kellett lényegesen módosítani. Figyelembe vették a fejlődés folyamatát, irányát, a termelési-gazdasági helyzet várható alakulását. Az a fő koncepció, hogy a városközpontot hagyjuk meg Bonyhád városra jellemzőnek, míg a program a többszintes családiházak építését ajánlja. Ezen az úton járunk.

I- Nekem tetszik a városközpont „átépítése”.- Tulajdonképpen újjáépítésről is beszélhetünk, hiszen számos épületet alaptól fogva újként építették. Ugyanakkor a régiek felújítására igen nagyon sok figyelmet fordítunk. Hübner Mátyás volt a városközpont tervezője, ma is gyakori látogató itt. A munkánk alapja a napi kapcsolat. Aki tudja, hogy egy ilyen, mondjam így: ódon városközpontot lát, szeretné, ha az régi formájában pompázna.

I- Milyen segítséget kapnak ehhez?- Szinte mindenkitől sokat. Amikor a tervet elkészítettük, széles körű konzultációt tartottunk. A lakosság véleményét is meghallgattuk. A különböző társadalmi szervek is szóltak e munkáról - és az ad további erőt számunkra, hogy a lakosság figyelme nem lankad, a városközpont épitését-átépítését nagy gonddal kezeljük, és az ellenőrzés, már a vélemények alapján, jóleső és mint mondtam bíztató.

I- Persze én hallottam olyan véleményeket is, amelyek nem hízelgöek - hogy enyhén fogalmazzak.- A Szecskára gondol.

I - Pontosan.- No, ott a közművesitési gondok élesebben jelentkeztek mint másutt.

I- Ez a városrész is elkülönül a várostól.- Igen. De oda vittük már a vizet, a villanyt. Az volt a helyzet, hogy összevárjuk a közművesítéshez szükséges valameny- nyi pénzt, és úgy teljesen beépítjük a területet s az után adjuk el a telkeket. De ez esetben háromévet csúszott volna a városrész építése. A mostani kényelmetlenségnek ez az ára ismert volt előttünk, a lakóknak is mondtuk, de ők építeni akartak, helyesen. Türelmet kérünk, és jóindulatú támogatást.

I- És a türelem eredménnyel is jár, gondolok a három társulásra.- Valóban, a szennyvíztársulások megalakulása 766 lakásra, nagyon szerencsés előre vivő cselekedet volt. Ezért is mondtuk: akkor legyen csak szilárd burkolatú út, ha már a földben van minden vezeték. A gáz is. Az idén például a városban 14 kilométer hosszúságban építettek gázvezetéket. Városunkban vannak még olyan utcák, amelyeket húsz éve építették és még mindig nincs szilárd burkolatú útja. Ezek adják a gondot, és a munkához örökké kevés a pénz.

I- Mint mindenütt, így a városfejlesztéshez is kevés a pénzünk. Önök mennyi forintot költenek el egy évben?- Évente körülbelül tíz millió forintot költhetünk el, ha mindent összadunk. De engedje meg, hogy még visszatérjek a Szecskához. Ott ugyanis azt is kifogásolták, hogy mekkora terület van parlagon, fölöslegesnek tartják ezt egyesek. Holott a területet karélyosan beépíttetjük és ott középen, ahol most semmi nincsen, oda építik majd a szükséges intézményeket, boltokat stb. Ez a fenntartott hely tehát majd beépítésre kerül.

I- A városközpontban több értékes épület van. A Műemlékvédelmi Felügyelőség miként vélekedik az ott folyó munkáról?- Pénzt is kapunk tőlük, azonban a szakmai segítség, az nagyértékű. Régi fényképet, rajzokat stb. küldenek. És mi a munkánkban ezeket hasznosítjuk. A Völgység Múzeum például a Hóhnig- házban lesz. A Szabadság téri üzletsor átépítése is a felügyelőség közreműködésével kezdődik, és általában a város- központban lévő házakhoz csak akkor nyúlunk, ha a lehető leg biztosabban tudjuk, milyen volt az épület korábban, lehetőleg építése idején. A zsinagógáknál is ezt a gyakorlatot követtük. Az a szerencsés helyzet állott elő a városépítéssel kapcsolatban, hogy például a Népbolt, az Ofotért, a cipőipari szövetkezet és más vállalatok is pénztárcájukhoz nyúltak, adtak segítséget forintban is, amikor üz- I létük került átépítésre. Az a helyzet, hogy a városfejlesztési összeget lakásszámhoz kötik a jogszabályok, ám a mi esetünkben inkább közületek használta épületekről van szó. így a kevés pénzzel való gazdaságos munka nagyon előtérbe kerül. Rendkívüli eset nem fordul elő. Amikor hozzáfogunk egy nagyobb munkához, kérjük a lakosság véleményét abban a vonatkozásban is, hogy mit hozzunk előbbre, mit halasszunk el.

I- A városépítés új korszakát éljük tehát. De van-e megfelelő építési szervezet e munkához?- Van. A költségvetési üzem elsősorban, annak is kiváló szakemberei, akik szeretik az ilyen kényes munkát. Aztán a helyi lakosság is támogató, hiszen a családi házak magánerős kivitelezése is olyan szakmai irányítással történik, amely biztosítja egyrészt a tervek betartását, másrészt pedig az aktív részvételt a városépítési munkában.

I- Úgy tudom, hogy az osztály két dolgozóját a közelmúltban kitüntették.- Igen. Müller József miniszteri kitüntetést kapott, Ambrus Antal pedig a Ki- válóTársadalmi Munkáért-et. Mindketten régi jó szakemberek, ismerik területüket, a lakosságot, a terveket. De ez mondható el mind a tizenegy munkatársamról.

I- Ha már ilyen jól vélekedik kollégáiról, engedje meg, hogy akadékoskodjak: az építési tervekkel-munkával kapcsolatban a felügyeleti, felettes szervek hogyan elégedettek?- Megfelelő önállóságot kapunk. Ez a legjobb vélemény rólunk. A szakmai döntés itt történik, megfelelő előkészítés után. Mindenki tudja itt a végcélt, a feletteseink bírálata nem késik, de ez is jószándékú. Az önállóság a felelősség érzetét növeli bennünk, s ezért ha egy-egy esetben például a megyei szakmai zsűri valamit nem ajánl, akkor mi azt is vállaljuk, hogy az építtetőnek elmagyarázzuk a miértet. Évente egy-két esetben van erről szó, de még nem volt rá példa, hogy ne tudtuk volna lebeszélni az ügyfelet a rosszról, s rábeszélni a jóra.

I- Feltételezem, ezek után a tervezőkkel is megfelelő a kapcsolatuk.- Rendszeres látogatóink a szekszárdi és a pécsi tervezők. Link Péter, Balázs Csaba, Váczi János és Molnár Mária például szinte hetente jön egyeztetni, tárgyalni. Nekem az a szokásom, hogy konkrét ügyben a konkrét előadót kérem a tárgyaláshoz. így az áttételt elkerüljük, s pontosan értjük, értelmezzük mindany- nyian amiről szó van.

I- Fogalmazhatok így, e beszélgetés végén, hogy a város nyitott könyv?- Lehet. Városunkat szerető polgárok ezrei figyelik a szakigazgatási szerv, a műszaki osztály munkáját. Mi itt megkaptuk a munkához szükséges feltételeket, jól együtt tudunk dolgozni azzal, aki ilyen szándékkal jön. S ez úgy gondolom a városkép alakulásában is látszik.

I- Igen, látszik az Önök munkája, amelyhez a jövőben is sok támogatót, tanácsadót, segítőt és pénzt kívánunk.- Mindegyikre szükség van...- Köszönöm a beszélgetést.

PÁLKOVÁCS JENŐ

MÚLTUNKBÓL

A közelmúltban megkezdődött a Tolna Megyei Levéltárban az Évszázadokon át című dokumentumkötet-sorozat harmadik kötetének szerkesztése. A kötet 1918-1944 közötti időszak mintegy 550 válogatott dokumnetumát tartalmazza majd. A fejezetek közül az első a polgári demokratikus forradalommal foglalkozik, az utolsó pedig a zsidók deportálásával, Tolna megye kiürítésének elrendelésével, s az első szovjet katona megjelenésével fejeződik be. Mi a mai rovatunkban az első fejezet néhány témájával foglalkozunk.

1918. október végén váratlanul érte a közigazgatási apprátust a tömegek politikai aktivitása, fellépésük elsöprő lendülete. Nem volt felkészülve sem a megye, sem a járás, és készületlenül érte ez a községeket is. A forradalami tömegek aktivitásának egyik formája: a községi jegyzők, főjegyzők - esetleg bírók - elleni harag, a jegyzők elzavarása a községek éléről. A dokumentumok között találjuk a járási főszolgabírók jelentéseit, amelyek az elmenekült jegyzőkről adnak tájékoztatást az alispánnak, vagy a megye főispánjának.

A dunaföldvári járás főszolgabírája 14 049/1918 iktató számon 1918. december 4-i kelettel az alábbi jelentést küldte az alispánnak a járás helyzetéről:

F. évi 26 374. számú távirati rendeletére jelentem, hogy járásom jegyzői között a következő változások vannak:

Dunaföldvár községből Niefergall Nándor főjegyző, s Huber Ferenc II. jegyző távozott el; maradt még kettő, kik eddig vezették az ügyeket. Ma tettem szóbeli előterjesztést a kormánybiztos úrnak, hogy ide Krehlinger Géza kisszékely! főjegyző kirendelhető.

Györköny községből Lemle Béla jegyző távozott el, ki vissza sem megy többé, mert nyugdíjaztatását fogja kérni korára való tekintettel. Az ügyeket az ottani aljegyző vezeti.

Paksról Popovics Gyula főjegyző távozott, ki korára való tekintettel szintén fogja a nyugdíjazását kérni. Az ügyeket az itteni II. jegyző vezeti. - Mindhárom főjegyző ezidő szerint 3 havi betegszabadságot élvez, miután betegségüket szabályszerű tiszti orvosi bizonyítvánnyal igazolták.

Dunakömlődrő! Bauer Károly jegyző távozott el, az ügyeket ezen községben László Imre h. jegyző látja el.

Madocsa községből Szoják Lajos jegyző távozott el, - nevezett ellen súlyos panaszokat adtak be a madocsaiak, amelyek beigazolódván csatolt véghatározat szerint állásától felfüggesztettem. Helyettesül a dunakömlődi helyettest fogom kirendelni, viszont dunakömlődre a paksi IV. jegyzőt.

Nagydorogról Varga János II. jegyző távozott el, ki állítólag állásáról le is fog mondani. A főjegyző itt helyben lévén, az ügyek elintézése biztosítva van.

A többi községekben a jegyzők nyugodtan megvannak, s működnek. Járásom községeibe tehát ez idő szerint vidéki jegyzőnek kiküldése szükségtelen."

A járási főszolgabíró nem közli az indokokat, ami miatt a vezető községi tisztviselők menekülni kényszerűitek, noha pontosan ismerte ezeket. Feleslegesnek tarthatta a közlést az alispánnal, mert ő is jól ismerte a megye lakosságának véleményét a jegyzőkről. S hogy nem volt alaptalan az emberek vélekedése, az alábbiakban részleteket közlünk egy véghatározatból, amelyben a jegyző elismeri vétkeit. íme:

„Nevezett jegyző (Szoják Lajos mado- csai jegyzőről van szó) beismeri, hogy felmentési ügyekben (katonai felmentések) a névjegyzékbe való felvételekért különböző nagyságú összegeket fogadott el, holott azt teljesen díjtalanul kellett volna elvégeznie. A kifogása, hogy ő ezen összegeket, melyek 100, 200 sőt egy-két esetben 1000 koronát tettek ki, ő nem követelte, hanem azokat a felek önként, jó szántukból adták neki mint ajándékot, mentségül egyáltalában nem szolgálhat, mert köztisztviselőnek hivatalos ténykedésért ajándékot elfogadni nem szabad, ez nem méltó a hivatali állásához, s mindenesetre oly súlyosan sérti tisztviselő minőségét, hogy állására és a lakosság bizalmára méltatlanná vált. Súlyosbítja az esetet még az is, hogy természetbeni szolgáltatásokat vittek a jegyző magánlakására, amelyről állítása szerint nem tudott ugyan, de annak súlyos következményeit még ez esetben is feltétlenül viselni tartozik. Panaszosok kis része azt állítja, hogy előzőleg kérte a nagy ösz- szegeket, nagy része pedig azt, hogy nem kérte ugyan, de ügyükben mindaddig nem csinált semmit, míg önként bizonyos összegeket fel nem kínáltak. Ezen eljárás burkolt presszió a felekkel szemben. - Ezt a jegyző tagadja ugyan s azt állítja, hogy mindenkor a felmentés megérkezése után hozták el neki a tetszés szerinti összegeket, de mivel ezen tagadásával szemben sok egyénnek az állítása mindenesetre oly erkölcsi súly- lyal bír, amely a jegyző ez iránti tagadásának értékét teljesen leszorítja, utóbbit figyelembe nem vehettem, annál is kevésbé, mert a megengedett díjazásnál többet nemcsak kérni, hanem elfogadni sem szabad, s ennek megszegése feltétlenül fegyelmi eljárást vona maga után”

A madocsai jegyző tehát elismerte, olyan szolgálatért, amit ingyen kellett volna teljesítenie, jelentős összegeket kapott a hivatalában vagy otthon - tisztességtelenül. Aki nem tudott fizetni, nem került fel a felmentendők listájára - mehetett a frontra, s akár négy esztendőn keresztül is „lakhelye” a lövészárok lehetett, ha közben ott nem veszett.

Ritkán lehet ennyire szókimondó korabeli dokumentumot találni az iratok között. A főszolgabíró fenti összefoglaló jelentése 1918. december 4-én, a véghatározat pedig december 3-án kelt.

December 5-én a tamási járás főszolgabírája ugyancsak a 26 374. számú alispáni távirati utasításra jelentett:

„...jelentem, hogy ezen jelentésem óta (november 12 óta) járásom községeiben rendzavarás nem történt, a lakosság nyugodtan viselkedett, bár teljesen meg- nyugodottnak nem mondható. Az elmenekült községi jegyzők közül Réber Ferenc szakályi és Keszler Károly nagykó- nyi jegyzők nem tértek vissza állomáshelyeikre, mivel velük szemben a lakosság viselkedése még mindig erős mértékben fenyegető. Visszatérésük hosz- szabb időn át nem következhetik be, ezen községek adminisztrációja akként biztosított, hogy nevezett jegyzők felcserélve lettek: Réber Ferenc Nagykónyiba, Keszler Károly pedig Szakályba rendeltetett ki. Községek ezen rendelkezést megnyugvással vették.”

A fent idézett jelentések mint látjuk, 1918 december első napjaiban készültek. A főispán jó két héttel később, december 22-én küldött összefoglaló jelentést a Belügyminisztériumnak. Ebből kiderül, hogy a fentebb említetteken túl a tolnai községi jegyző, Virányi Károly önálló jogkörrel rendelkező az Kliegl Béla; Simonmajorból Linka Ottmár, Decsről Halasi Andor, Bonyhádról Szepessy Nándor, Kurdról Vanyek Béla, Gyönkről Várkonyi Imre, Högyészről Ritter Béla, Kisszékelyből Grélinger József volt kénytelen elhagyni állomáshelyét, hogy mentsék testi épségüket a lakosság haragjától. Többségük még a járási főszolgabírónak - a közvetlen felettes szervnek - sem jelentette be, hogy hova, merre távoznak, vagy távoztak. Emiatt egyiknek, másiknak a fizetést sem tudta kézbesíteni a megye, az összegeket letétbe helyezték. A tömegeket mozgató mozgalmak csitultával a főispán-kormánybiztos úgy vélte, elérkezett az ideje annak, hogy a jegyzők visszatérjenek állomáshelyeikre. A kiadott rendelkezése szerint azonban lehetőség kínálkozott arra is, ha valakit nem fogad a volt községe, irányítsák át más településre, s ha netán az egész megyében sem helyezhető el, a szomszédos megyékkel kell kísérletezni. Ott is akadt nem kívánatos személy. A főispáni akció eredményét nem ismerjük, de tény, hogy például a dunakömlődi képviselő- testület - mint az korábban már egy alkalommal említettük - határozatilag mondotta ki, hogy nem fogadja vissza elmenekült egykori jegyzőjét, a nagydorogi elöljáróság pedig azt rögzítette írásban, hogy az egykori jegyző működéséhez a nyugodt légkört nem tudja garantálni...

A Magyar Tanácsköztársaság időszakában is távozásra kényszerült több jegyző. Az áprilisban megválasztott munkás-, paraszt és katonatanácsok intéző bizottságai (direktóriumok) több esetben felmondtak a jegyzőknek, mint olyanoknak akik nem kívánatosak a község vezető posztjain. Távozásuk oly nagymértékű volt, hogy ez már a közigazgatás normális menetét veszélyeztette. Emiatt a megyei tanács kénytelen volt rendeletileg kimondani, hogy a volt jegyzők elbocsátása vagy megtartása megyei hatáskörbe kerül, velük a megyei intéző bizottság rendelkezik.

Legyünk igazságosak: a jegyzők egy része nem hajtotta túl a kivételes törvényeket, nem voltak zsarnokok, diktátorok, igyekeztek a háborús körülmények ellenére is emberileg, józanul rendelkezni. Ök háborítatlanul végezhették munkájukat mind a polgári demokratikus körülmények között, mindpedig a proletár- diktatúra időszakában.

K. BALOG JÁNOS

Sebestyén Lajos osztályvezetővel