Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-16 / 193. szám

* NÉPÚJSÁG 1986. augusztus 15. Lovasiskola Tamásiban Csillaggal a homlokán — Becsületes munkabí­rást örökölt — — Csak aludni járt haza — — Fegyelemre nevel — * Tízen vannak, öt póni és öt nagy ló áll Tamásiban a lo­vaspálya melletti istállóban. A Szekszárdi Állattenyészté­si Vállalat nagydorogi póni méneséből és a nagydorogi téeszből kerülnek ide vala­mennyien. A helyet a városi tanács biztosítja. Dél van. A lovak jóízűen ropogtatják a szénát. Illet­lenség ilvenkor — ha rövid időre is — alkalmi bemuta lóra felszólítani bármelyikü­ket is. Csinosra esik a vá­lasztás. Kelletlenül, de mégis engedelmesen 'fordul el a jászoltól. Lovaglókaoitár zabláját fogadja szájába. Maik szusszanással tűri, míg összehúzzák hasa alatt a nyereg hevederét, majd hir­telen horkan ássál i'elnye- rit társait keresve. Lépésben vezetik a tanpályára, a kará­mok közé. Nyugodtan áll. Fülei és farka lendítésével, fej- és nyaktartásával, láb- izmainak rezdülésével láttat­ja, hogy nem véletlenül ju­tott eszébe névadójának, hogy az első perctől kezdve Csinosnak szólítsa. Csinos apja Ramses II névre hallgatott. Anyja a nagydorogi téesz becsületes fogat oslova volt, jól terhel­hető kanca. Ezt a hálás tu­lajdonságot örökölte Csinos is. Maga is nőnemű. Ami még jellemzője, hogy kényel­mes háta van, jó távolságéi** Csinos, a kedvenc zeke és jó az ugróstílusa is. Ami első pillantásra feltű­nik, az a szemet nyugtató vasderes színe és a szép, fe­hér csillag a homlokán.. . * Tamásiban és környékért nagy tisztelet övezi a lova­kat és nagy érdeklődés a lo­vassportot. A város nem ke­vés anyagi áldozatot is hoz a nemzetközi szintű lovasver­senyek megrendezéséhez. Augusztus 20-án 23. alka­lommal állnak rajtvonalhoz -lovak és lovasok, hogy a játé­kos versenyben ügyességü­két, tudásukat bizonyítsák, szépségüket bemutassák.. . Csinos nyergébe most egy szőke kislány ül. Nagy Anett a neve. Haját — biztosan nem véletlenül — rendezte „1 ófarokba”. Elhely ezked i!k a nyeregben, majd követi edzője minden vezényszavát. Lépékben, ügetésben szok­tatja Csinossal a gondolatot, hogy délidében is produkálni kell. — Cica! Határozottan! Tá­masztom a száját és a hátul­ját hajtom maga alá! Gyerünk! Figyelem az ug­rást! Ez határozza meg s fordulómat!. . . Na, most! ... Ez az ! Szép volt ! Még egyszer ! * Az imént pattogó utasítá­sokat Petőcz Imre lovász ad fa. Míg beszélgetünk, szemé­vel követi tanítványát. A legapróbb lazaságra is éle­sen reagál. • — Nem túli kemény hang ez a gyerekeknek? — De igen! — válaszolja katonásan Petőcz Imre. Az első percben megmondtam nékik is és szüleiknek is, hogy csak így lehet ered­ményt elérni. Sokan ezt sé­relmezik. Nem durvaságról, parlagi viselkedésről van szó, csuipán fegyelemről. A ló nem kerékpár, hogy haj­tok egy-kettőt és gurul egy darabig. A ló érzékeny és hangulati lény. Az időjárás éppen úgy befolyásolja min­den cselekedetét, mint az embereknek. Mindent elját­szik a lovasával, mint diák a tanárral. Kipróbál minden kiskaput, ahol meglóghat a feladat végrehajtása alól. Ha egy gyereknek elnézem, hogy fél nyolckor jön haza, amikor hétre beszéltük meg, holnapután már este tíz lesz belőle. Egy lónak sem en­Akadály fölött, a nyeregben Nagy Anett gedhetem meg, hogy elsur­ranjon az akadály mellett, ha ugrania kellett volna. Ha egyszer megengedem néki, máskor és mással is megte­szi, ha nem én lovagolom... Petőcz Imre a hódmezővá­sárhelyi mezőgazdasági főis­kolán végzett, állategészség­ügyi szakon. A lovasklubban került elválaszthatatlan kö­zelségibe a lovakhoz. Itt Ta­másiban Pethes József lo­vásszal gondozzák a lovakat, tanítják az érdeklődő diáko­kat. Tízen-tizenöten járnak rendszeresen lovagolni az, ál­talános iskolások közül, ha- tan-heten a középiskolai korosztályiból. Felnőttek nem próbáik óznák. — Mire nevel a lovaglás? — önálló gondolkodásra, helyzetfelismerésre, határo­zott cselekvésre — igazít rö­vid, sportos haján Petőcz Imre. Itt nem lehet gyerekes fegyelmezetlenség. Az akara­tomat rá kell erőltetnem a lóra. Arra az élőlényre, ame­lyik erősebb és szebb is ná­lam. Nem mindegy, hogy ez milyen formában történik. A gyerekek nagyon eltávolod­tak a természettől, az álla- toktól, igy a lovaktól is. Ke­veset tudnak róluk. A karám mellett gyerekek figyelik, Nagy Anett miként karéjozza Cs'nost. Szabó Szilvia 7. osztályos is közöt­tük áll. Bal vállát mozdulat­lanságra ítélte két héttel ez­előtt a Móka nevű póni, ami­kor Szilvia nem figyelt és. félirebillent a nyeregből, Kulcscsontja sérült, és alig várja már, hogy ismét lóra ülhessen. Kék szemével iri­gyen néz Anettre, aki éppen leszáll és a sikeres ugrásokat megköszönve bújik Csinos homlokához és gyermeki szó retettel súgja, hogy csak a lő hallja: — De jó volt!... DECSI KISS JÁNOS Bogosi már a cseresznyepálinka szagától émelygést ér­zett, amikor pedig belekortyolt a jéghideg aperitifbe, azonmód öikilendeznii kezdett. Az esküvői asztal megdöbbenve nézett az asztalken­dőt szája elé kapva kifelé törtető újdonsült férj után. Aztán az értetlenkedő tekintetek a menyasszonyra sze- geződtek, immár tőle várva a magyarázatot. — Hiába no, szegény Trocinaik — merthogy ifjú hit­vese Bogosit, annak kedvenc szerzője után Trockijnak, még inkább becézve Trocinak nevezte — hosszú volt az éjszaka. Ám a vendégsereglet ahelyett, hogy beérte volna az asszonyka közlésével, tüntetőén hagyta kihűlni az arany­sárgán csillogó Esterházy-tyúkhúslevest. — Tessék már merni — szólt újra kissé elbizonytala­nodva az egy,re mélyülő csöndtől Bogosi arája, majd így folytatta: — Tetszik tudni, Béla egéSz éjjel dolgozott. Bogosi, az estis joghallgató egy a Hullámhoz címzett éjszakai ivóban hallott először a tejüzemről. Évismétlésre vissza tapsolt cimborája, Hege, aki éppen azon a napon hagyta ott a céget, mesélt néki szaívhezszólóan a hófehér tej, az ízletes sajtok, mazsolás és vaníliás krémtúróik, a másnapos májra elengedhetetlen lágy kefir, no és per­sze joghurt különlegességek íny- és gyomorcsiklandozó világáról. — öregem, ha rám hallgatsz, kizárólag éjszakai mű­szakot vállalsz. Az maga az ezeregyéjszaka: gumicsizmás, vászonlkötényes Seherezádék ringatnak hajnaltájt álom­ba, feltéve persze, ha sikerül egy sötét és elhagyott zu­got találnotok, ahol nem lel rátok a művezető. Hát igen, Hegét meglelték. Az még hagyján lett volna, ha a művezető éri őket tetten, de sajna csak egyik sajl- seherezádé marcona, bütykös kezű „kalifája” bukkant rá­juk a sajtérlelő izgató melegében. — Mit vétettem én neked, te brigand, hogy ilyen sa­nyarú sorsra kárhoztatnál?! — vonta kérdőre Bogosi a bütykös ujjak lilában játszó lenyomatait lángoló grogok­kal inhaláló,. sajtparadiosomból k-iebrudalt jogászt. — Hülye vagy, mit majrézol már előre. A rizikó mini­mális. Merő véletlen, hogy éppen akikor járt arra az a vadbarom. Mondhatnám, hogy mint mindig, most is ki­vétel voltam a szabály alól — horkant fel ingerülten He­ge, szeszekkel szemben kiküzdött öntudatossága már sej­tetni engedte a majdani katonai ügyész kérlelhetetlen szi­gorúságát. Tejmacák ide, sajtseherezádék oda, a tejüzem munika- ügyiségen nem sokat kellett Bogosit győzködnie, hogy az éjszakai műszak helyett a nagyobb pénzzel kecsegtető hajnali tejterítésre vállalkozzék. A tejüzem! szállítmány- kísérőknek, ahogy hivatalosan nevezték őket, éjjel egy­kor kezdődött a műszak, hajnali fél háromra járt, mire a kék tejeslád'á'klkal, alumíni'urnkannákkal roskadásig meg- pakolt Ifák kigördültek a városba. Bogosi az első időben nem mert lefeküdni, félve attól, hogy elalszik, és akikor nem lesz megállása Gyuri bácsi előtt. Gyuri bácsi volt a FŐNŐK, mellé osztották be ta­nomnak a jogászpalántát. A szikár klsöreg hetek múlva is „csak” magázta Bogosit, de észrevehetően tetszett neki az egyetemista suta, ám annál odaadóbb igyekezete. Meg kell hagyni, Gyuri bá’nak ugyancsak jó dolga volt tanít­ványa mellett. Csak pörgette ujjai között a számlákat, boltos-hölgyekkel flörtölt, amie a jugászculáger a ládákat cipelte. Az ABC-áruháza'kban reggel ötkor már frissen lefőzött kávéval várták őket. Bogosi mindanyiszor száj- tátva bámulta az öreget, amint a kávé után, szinte éh­gyomorra, villámgyorsan leeresztett a torkán három üveg Szalonsört. A fekete galléros, két decis cseresznye a kö­vetkező boltban járt ki a mesternek. Természetesen a sö­rök itt sem hiányoztak. Így ment ez azután nyolc-tíz üz­leten át, mindaddig, amíg úgy kilenc óra tájt a homá­lyosuló szemekkel pislogó főnök fájronitot rendelt el. Meg kell hagyni, Gyuri bácsi kínálta mindannyiszor tanítvá­nyát is, csakhogy Bogost üres hassal, kia'lvatlanul képte­len volt akár egy kortyot is magához venni. Akkor aztán az öreg mindenféle deliicattess-eíket próbált rátukmálni, amit a tejesek a boltosoktól kapták, mivel az eladatlan, felgyülemlett zacskós tejet, frissen szállított, de megsérült áruként „leírva” visszavitték. — Fiam, sose feledd el, hogy ami belefér a kálóba, az belefér, és punktum — avatta be a mester jogászát a szállítómunkások hiszekegyébe, amikor az furcsáivá néz­te, ahogy az öreg teritőmüvész bugytijával boszorkányos „sebeket” ejtett a boltosok eladatlan, tejben ázó vissz­áruján. — Nincs ebben semmi vasziszdasz, csak sohasem szabad túllépni a keretet. Tódor János: Tejkannibál Bogosi észrevette, hogy főnöké titokban egy kicsit azért tart tőle: vajon nem azért tették az irodisták a nyakára ezt a jogászt, hogy lefülelje az ő svarojait? így azután, ha akarta, ha nem, Bogosi kénytelen volt elfogadni a bérkiegészítő juttatásokat. Barátnője reggelente megüt­közve fogadta a több kiló kávéval, cukorral, csokoládé­val felpakolt tejüzemi szállítmánykíísérőt. — Mi lesz, ha egyszer megbuktok? — kérdezte a lány. s mindjárt válaszolt is magának: — Akkor aztán rö­pülsz az egyetemről. .. Te akartad, gondolta Bogosi, hát akkor jöjjenek hozzám fehér fityulás, bőrkötényes, gumi­csizmás krémtúrőleányök-aszonyök ! Ám a Hege által grogmámorban lefestett tejdizőzök egyelőre késtek. Ehelyett egy cukorbajú, szemüveges, és meglehetősen izgágának látszó művezető fogadta az éj­szakai műszakba dezertált ifjú munkaerőt. Bogosina'k mér az első pillanatban ellenszenves volt. „Hogy a franc­ba lehet a pufajkához nyakkendőt kötni?!” A jéghideg raktáriba került, ahol ember magasságban sorakoztak a tejes- és kalkaószacskókikial megrakott műanyagládák. Neki és a másik segéderőnek raklapokra kellett tornyoz­ni ezeket, hogy azután a targonca a kocsihoz szállítsa. Ti­bi, a másik rakodó, jogerősen kiszabott javító-nevelő munkáját töltötte a tejüzemben, a művezető megkülön­böztetett figyelmét élvezve. — Jogász vagy, haver, legalábbis annak mondanak. Akkor mondd meg nekem, légy oly szives, hogyan le­het egy ártatlan embert meghurcolni, tönkretenni?! — fa­kadt ki a borostás fiatalember, amikor a culágerkedés elől egy sötét, de meleg bódéba menekülve beavatta sor­sába Bogosit. Tibor „ártatlanságában”, egy általa kiprovokált vere­kedés végén, mintegy véletlenül, lerántotta a pultról a presszógépet. Jópofa, belevaló vagány volt, bármikor ké­pes arra, legyen a helyszín egy kávéház, vagy egy vasúti resti, hogy összetarháljon két korsó sörre valót. Amikor a jogásznövendék a nőkre kérdezett rá, Tibi úgy bámult kollégájára, mint egy ütődöttre. — Hogy itt belevaló nők... ha léteznének ilyen macák, én lennék az első. aki tud róluk. El vagy tévedve, bará­tom. Bogosi egyszeriben Hegére gondolt, s próbálta kitalál­ni, hogy vajon hol verhették annyira meg. A joghallgató olykor restelkedett Tibi' előtt, mivel a művezető folyton öl dicsérte a másik rovására. — Ne törődj vele. Engem nem zavar. Azt hiszed nem vettem észre, hogy rám utazik a ticsúr... — szerelte le Bogosi magyarázkodását a (presszó)gépromboló. Amiikor már végképp megunta a példabeszédeket, kérte a művezetőt, helyezze őt el innen, mert tudomására ju­tott. hogy a kannás megbetegedett. A tejiüzemi éjszaká­ban a kannást övezte a legnagyobb tisztelet, mivel az övé volt a legkeményebb robot. A művezető végül is bele­egyezett, hogy Bogosi a kannákkal próbálkozzék, bár nem sok bizodalma volt az egyetemista iránt. Éjszakánként nyolc—kilencszáz tejes és tejfeles kan­nát kellett a kocsikra juttatni, s ez a jogász végső erő- tartalékait is felemésztette. Előfordult, hogy hazafelé tartva Tibivel betérték az útba eső kocsmába, leültek az asztalhoz megvárni, amíg a hosszú sorban kigyózó, mun­kába induló bányászokat kiszolgálják, és Bogosi pillana­tok alatt feneketlen álomba zuhant. Barátja hagyta ilyenkor aludni, itta a fröccsöket és kitartóan virrasztót! mellette. Bogosi egyedül Tibort avatta be a tejüzemben, hogy esküvője lesz, no és persze ami a legfőbb, törvényes felesége. Nem kell tovább prűd házinéniket győzködni, leselkedő házibácsik ocsmányságait — „engedékenysé­gükre” figyelemmel — eltűrni. Eszébe se jutott, hogy az esküvő napját megelőző éjszakára szabadságot kérjen. Április negyedikén szerettek volna esküdni, de a taná­cson közölték velük, hogy ez lehetetlen, miként is juthat eszébe valakinek, hogy a felszabadulás napján kösse ösz- sze szerelmével élete fonalát?! Így aztán csak április 3. jöhetett szóba. A meghívó tá­viratokat április 1-én kézbesítette a posíta, így a rokon­ság áprilisi tréfának hitte a dolgot. Április harmadikén hajnali fél négykor a kannák már a terítést végző kocsikon sorakoztak. A kannás in­tett Tibinek, s mindketten az öltözőbe lapóztak. Bogosi két üveg bontatlan cseresznyés üveget vett elő (fekete gallérost!), az egyiket átnyújtotta a javító-nevelősnek, majd két egymás melletti vécéfülkébe telepedték. Az aj­tót magukra zárták, iszogattak, beszélgették. Bogosi terveiről mesélt: ügyvéd lesz, de nem ám hol­mi pénzhajhász hólyag! Olyan, aki a szerencsétlenek vé­delmét fizetség nélkül is vállalja. Mától kezdve pedis nem gondol tovább a többi nővel, hiszen holnaptól őneki saját kiis felesége lesz. A kannásnak nyomban ügyfele is akadt, ugyanis Tibi, átkopogva a fülkéket elválasztó fu- néron, felkérte, hogy a következőkben, ha netán úgy es­ne, vállalja már az ő állandó jogi képviseletét. Még javában tartott a szeresznye, amikor a művezető becsörtetett az öltözőbe. — Mi a kórságoit csinálnak maguk a vécéiben?! — üvöl­tötte, mint a fába szorult féreg. — Éppen rádgondolunk, te szarjanesi! — válaszolta te­le szájjal röhögve Tibor: — Ha akarsz valamit, bejö­hetsz ! Amikor előjöttek, a művezető már-mér fuldokolt dü­hében, zsíros, szalmasárga haja az arcába lógott. — Ki vannak rúgva! Vegyiék tudomásul, ki vannak rúgva! Maga pedig... — villantotta hajától tarka szem­üvegét Bogosira — maga pedig ... szégyellje magát! Meg fogjuk írni az egyetemnek, hogy bűnözőkkel barát­kozik. — Csak azt próbáld meg, te szemét... — ordította ek­kor Tibi, s még mielőtt Bogosi közbeléphetett volna, a művezető torkának ugrott, és fojtogatni kezdte. A kannás Tiborra vetétte magát, de alig tudta levá­lasztani főnökükről a tigrisként tomboló fiút. Tusolás közben Bogosi Editre gondolt. Fekszik az al­bérleti ágyon, a teste öntudatlanul is várja az ő hazaér­kezését. Fáradtan, kába fejjel odabújni egy meleg női testhez, elrejtőzni benne... Együttlétü'k legmeghittebb pillanatai voltak ezek. Vajon ma reggel is alva találja még?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents