Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-02 / 181. szám
A népújság 1986. augusztus 2. Egy tanfolyam után, de ismétlése előtt Ápolás — otthon A legkönnyebb tanácsot adni... A környezetváltozás hatása az idős, beteg emberre. Kell-e elfekvő osztály? ,,A családban csak egy beteg van - annak kedvében lehet járni.” szerűsítjük a dolgát — csakis az lehet, hogy az életkoi kitolódása (ez öröm!) miatt egyre többen szorulnak valamiféle gondozásra — legyen az lelki vagy fizikái. Az átlagosnál jóval fiata- labban házasodták össze. Szülői segítséggel rövid időn beiül saját lakásba költöztek. És jöttek a gyerekek. Igaz, „csak" kettő, de három év- különbséggel. A városban nem volt egyetlen rokonuk sem. úgyhogy a gyereknevelésben kizárólag saját magukra számíthattak. Ráadásul a kisebbik gyereknél valami probléma is volt, ami azt jelentette, hogy tizenva- lahány éves koráig nem lehetett felnőtt felügyelet nélkül hagyni. Tehát szórakozás semmi, otthonülés annál több. Aztán a kislány állapota — korával együtt — változott, pontosabban javult. Szóval ekkor még a harmincöt évet sem töltötték be a szülők. Joggal gondoltak a szórakozásra, a ki-kiruccanásra. Ekkor viszont az asszony szülei karamboloz- lak. Az édesapa meghalt, az édesanya pedig fél évi kórházi ápolás után hazakerült. Dehogy „haza". Hanem a lányához és a vejéhez. Mert mozgásképtelenné, legteljesebb mértékben ágyhoz kötötté vált. Ha egyszerűsítjük a dolgot, fogalmazhatunk úgy, hogy kezdődött minden elölről. Két-három év után a férj és feleség úgy érezte, hogy ezt már egyszerűen nem lehet bírni. Először egymással, majd a mamával is ingerlékennyé váltak, s teljes szívükből úgy érezték: pokollá lett életük ... Már a váláson gondolkodtak, de tudták, hogy kiutat az sem jelent. Egyikük számára bizonyosan, hogy nem. S ekkor jöttek a jótaná- csok. Vigyék a mamát a kórházba. Az elfekvő osztályra. Vagy: vállaljanak — legalábbis egyikük — másodállást, s az abból befolyt ösz- szegböl fogadjanak és fizessenek ápolónőt, hiszen az otthon töltött idejükből semmire sem futja, csak a mama gondozására. Viszont a miama ágált mindegyik „megoldás ellen”. S most kérdezheti az olvasó: van egyáltalán megoldás? A választ a szakemberek, ha nem is egyértelműen, de úgy fogalmazzák meg, hogy igen. De legalább úgy, hogy „félmegoldás" mindenképpen. (S jegyezzük meg, hogy ebben az esetben az úgynevezett félmegoldás mindenkinek töbDr. Baksa Klára bet jelent az ötven százaléknál.) ★ Elhelyezkedünk az asztal körül. A „hiányzók” száma egy, vagy kettő. Hogy kik beszélgetnek? S hogy a már említett „hiányzókkal" együtt mikor és miként alkottak egy közösséget, csoportot, kollektívát...? IA TIT Szekszárd Városi Szervezete és a megyei kórház TIT csoportja tavasszal „Házi betegápolás — gondozás” címmel tartott előadássorozatot. Alaposan megszervezték az igen hasznos és sokakat érdekelhető tanfolyamot, de bizony egy-két előadást kivéve nem volt túl nagy népsűrűség a hallgatóság között, sőt, érdeklődés hiánya miatt maradt is el. Nehogy bárki is a cinizmust vélje felfedezni megjegyzésemben, előrebocsátom, hogy inkább az értetlenség, a meglepettség, a „nem tudom hova tenni” váltakozik bennem, amikor rádöbbenek arra, hogy előadások a jóidő beköszöntővel azonos időben zajlottak. Tehát azoknak, akiknek hallg-atókina kellett volna lenniök, úgy rangsoroltak, hogy előbb a szőlő, előbb a kiskert? Most már ismerkedjenek meg — így előadáson kívül — azokkal, akik „kis csapattá” szerveződtek azokban a bizonyos kellemes tavaszi napokban, s elindítottak valamit, valami nagyon fontosat. Olyan valamit, amire nem csupán egy-egy családnak, Üánem az egész társadalomnak szüksége van. Tehát a névsor — az ülés sorrendjében: dr. Baksa Klára, a megyei kórház főgyógyszerésze, dr. Ferenczi József né,, az egészségügyi szakiskola oktatója, dr. Wagner Gyula, belgyógyász főorvos, Éppel Jánosné, városi TIT-titkár, Nacsa Ágnes, a megyei kórház dietetikusa és dr. Tóth Gyula, belgyógyász adjunktus, aki egyben a megyei kórház TIT-csoporíjanak vezetője. Ök valahányian rneg- értőbbék az előadásokra el nem jöttékkel szentben, tehát tervezik, hogy ősszel megismétlik a sorozlatot, pontosabban egy-két új témával gazdagítva alkalmasabb időben újból kezdik, mert az ott elhangzókra, sajnos, egyre több embernek van szükségé. A továbbiakban beszélgetésünkből vázolok néhány jelentős dolgot, melyekre azoknak is érdemes figyel - niök, akiknek pillanatnyilag nincs idős beteg a családjukban. Először is szögezzük le, hogy a társadalomnak egyre nagyobbak az elvárásai az egészségüggyel szemben az idős emberek ápolását illetően. Sőt, a kritika sem ritka, s az a kérdés sem, hogy miért nem képes az egészségügy intézeteiben gondozni az arra rászoruló idős embereket? A válasz — ha leegyCsak hát a kórházak aktív osztályaitól e feladat ellátását nem lehet elvárni. Viszont geriátriai (elfekvő) osztálya kevés gyógyító intézetnek van, s ha van is, az mindössze húsz-harminc ágyas. Egyébként ez az osztály (35 ágyas) Szekszárdon is megszűnt, s egyáltalán nem ok nélkül. Helyét aktív osztály foglalta el. A szakemberek azt mondják, hogy nem ritka, hogy „aktív ágyakat” foglalnak le az — igen csúnya szó — elfekvők. Viszont hozzáteszik azt is, hogy a családok akár szubjektív, akár objektív okokra hivatkozva, de sokszor nem vállalják, mert nem tudják vállalni idős hozzátartozóik otthoni ápolását. — Már-már úgy néz ki a dolog, hogy egy családot hátrányos helyzetbe sodor az, ha az idős ember hosszú időn át teljes kiszolgálásra szorul. Valamilyen jogcímen — a gyes, vagy a gyed példájára — érdemes lenne bevezetni az öregek otthoni gondozását is — javasolja Wagner doktor. Hogy hány állandó fekvésre „ítélt” öreg van megyénkben, nem tudható. Erre adat nincs. De valószínű, hogy elég magas a számuk. — Pontosan ezért is érdemes és szükséges ilyen tanfolyamokat rendezni — szögezi le dr. Ferenczi Józseí- né, majd azokról a betegségfajtákról beszél, melyeknél az orvosok szigorú fekvést írnak elő. Aztán következnek a fekvéssel kapcsolatos előnyök. illetve problémák, melyekre a hozzátartozóknak figyelniük kell. & az ágyazás: az, hogy milyen fekhelyet kell készíteni a betegnek, hogy az feltétlenül körbe járható legyen, s miként kell megvédeni az ágyat és a beteget a különböző váladékoktól. Vagyis az előbbieket tudva és betartva máris egyszerűbbé válik a beteg ember gondozása, kevesebb terhel ró — ezzel együtt kevesebb a „nyűg” — a család tagjaira. És következnek a további kipróbált és igencsak bevált módszerek ... Miként lehet elkészíteni és használni a különböző kényelmi eszközöket házilag, melynek beiktatása jócskán csökkenti a beteg kiszolgáltaitottsági érzését. Csupán kettőt említünk: az egyik a hosszú és hajlítható műanyag csövecske, melynek segítségével leegyszerűsödik a beteg ivása, azaz azt maga is megoldhatja. A másik az egyszerű konyhai hokedliból barkácsolt hordozható házivécé.- Ezeknek az elkészítése mindkét oldalról csökkenti a terheket. Dr. Tóth Gyula a házi orvosok szerepéről beszél, mely nálunk megoldatlan. A fekvő betegek otthoni látogatása a körzeti orvosok feladata. Illetve a házi betegápolóké, no és a tiszteletdíjas gondozóké. Nacsa Ágnes természetesen a diétáról szól, s még most is meglepődik, hogy amikor előadását tartotta a TIT-íben, mindössze egy konkrét kérdést kapott, mégpedig az epebetegek táplálkozásával kapcsolatban. Viszont többen és élénken érdeklőditek a fogyókúráról. Persze, ezen a beszélgetésen is szóba került, hogy a diétás étkezés milyen drága, s a változatosságot alig, vagy csak igen nagy fondorlattal, ötlétesség- gel lehet megoldani. Persze, jegyezzük meg az. ingyenes tanfolyammal kapcsolatiban azt is, hogy a szíves keringési betegségben szenvedők ápolásáról szóló előadáson vettek a legtöbben részt, és voltak olyanok, akiket korábban már a kórházban ápoltak. A gyógyszerek alkalmazásáról ahogyan a TIT-ben is. most is dr. Baksa Klárától hallhattunk. „Lejárt lemeznek” tűnhet, noha nem az, a házipatika fontossága, ösz- szeállítása és megfelelő alkalmazása. S amit még hangsúlyozni kell: ne ajánlgassunk egymásnak gyógyszereket. S főként orvosi javaslat nélkül ne szedjük azokat. Tóth doktor azit javasolja, hogy az őszi TIT-es tanfolyam után érdemes lenne „kivinni” az előadásokat üzemekbe, nagyobb munkahelyekre! — Sajnos, így, városi szinten nem könnyű ezeket megszervezni — mondja Éppel Jánosné. — Pedig igen nagy szükség lenne rá. — Annál is inkább, mert egy családban egy beteg van. Annak kedvében lehet járni! — így dr. Ferenczy Józsefiné — És ami még igen fontos. A beteget ismerni kell, a „betegre rá kell érezni”. Ez otthon semmi nehézséget, nem okoz. Y>szont a kórházban, ahol hetven beteg jut egy ápolónőre... — mondja dr. Wagner Gyula, No és az úgynevezett lelki ápolás ... Erről a most szabadságon lévő dr. Horty Mária tartott — és reméljük tart — előadást a tavaszi és — a reméljük, sokkal többeket érdeklő — tanfolyamon. Azon a tanfolyamon,, mely nemcsak a betegápolás gyakorlatához nyújt segítséget. Hanem ahhoz is, hogy különösebb fizikai és lelki (!)_ strapa nélkül hogyan lehet könnyebbé tenni a betegség okozta nehéz hónapokat, éveket. S hogyan lehet a családtagoknak megérteni a beteget, magúkhoz közelállónak érezni még a betegségek szomorú árnyaival együtt is. V. Horváth Mária Fotó: Gottvald Károly Legújabb kori históriánk Uj tantárgy a felsooktatasban 1986 szeptembeüétől az ország valamennyi felsőoktatási intézményében új tantárgy oktatását kezdik meg. A legújabb kori magyar történelem stúdiumot a magyar munkásmozgalom története helyett tanulják majd a főiskolák, egyetemek hallgatói. Az új tantárgy programjának egyik kidolgozója, a készülő tankönyv társszerzője Izsák Lajos, az ELTE BTK Űj- és Legújabb kori magyar történeti tanszékének docense. — Miért vált időszerűvé az új tantárgy bevezetése? — Ez a tantárgy már tananyagánál fogva is többet ad, mint amire a magyar munkásmozgalom története szőkébb keresztmetszete miatt eleve vállalkozhatott. A legújabb kori magyar történelem bevezetésének gondolatát az adta, hogy a történelemtanároknak készülő diákokat leszámítva, a felsőoktatási intézmények hallgatói érettségi után intézményesen már nem tanultak nemzeti történelmet. Ezt a hiányt súlyosbította, hogy a középiskolás tankönyvek is csak periférikusán tárgyalják legújabb kori históriánkat. Viszont az egyetemekről, főiskolákról kikerülők — akár orvosok, akár mérnökök, közgazdászok, üzletkötők, politikusok vagy éppen diplomaták — az állami és gazdasági élet legkülönbözőbb területein fontos funkciókat töltenek be. Munkájuk feltételévé kellene hogy váljon a nemzeti történelem meghízható ismerete, mivel e nélkül nem lehet felelős, a nemzet érdekeit figyelembevevő politika, gazdasági és kulturális döntéseket hozni. A történelem magába foglalja az emberiség, a nemzet évszázados, évezredes tapasztalatéit, hagyományait. Ez a tudomány egyszerre tény és logikai tudomány is. önálló gondolatokra, megfelelő következtetésekre, s ezt követően időálló döntésekre csak az képes, aki ismeri a tényeket, s a tények halmazából — függetlenül attól, hogy ez nekünk „jó” vagy „rossz” — képes kiválasztani az igazságot. — A legújabb kori magyar történelem bevezetéséhez — könyvön, segédanyagon túl — elengedhetetlen a megfelelő oktatói gárda ... — Talán ez a tantárgy bevezetésének egyik legsúlyosabb problémája. A bölcsészkarokat leszámítva kevés a történélemtanári végzettségű oktató, ugyaniakkor sok a hallgató. Amíg a magyar munkásmozgalom története című tantárgy oktatásához a tudományos szocializmus szakot végzettek képzettsége megfelelő volt, addig a legújabb kori magyar történelem tanításához ez már nem elegendő, illetve nem megfelelő. E tantárgy oktatásához ugyanis más irányú felkészültség, tájékozottság, átfogóbb szemlélet szükséges. Igaz, hogy szervezünk előadássorozatokat. tanfolyamokat. De ez, tudjuk, csak félmegoldás, hiszen bizonyos rossz beidegződéseket, képzettségbeli hiányokat lehetetlen máról holnapra leküzdeni. — Tehát oktatóknak, hallgatóknak nagy segítséget nyújthat egy jó tankönyv. Hogyan épül fel, miként készült? — A tankönyv pontos címe „Magyarország története 1918—1975 között” — Balogh Sándor professzor irányításával készült, csapatmunkával. Rajtam kívül a könyv megírásában Gergely Jenő, va'laminFFöglein Gizella vettek részt, akik szintén az ELTE bölcsészkarán, tanítanak. A tankönyv írásában arra törekedtünk, hogy a tudomány legfrissebb, legpontosabb eredményeit használjuk fel számos új forrással is gazdagítva az ismereteket. A könyv kétharmada az 1944 útáni eseményeket taglalja, míg az első rész a forradalom, majd az ezt követő Horthy korszak történetét öleli fel. A legfontosabb, hogy nemzeti történelmet akartunk írni, amelyen belül természetesen szerepelnék a munkásmozgalom- történet kérdései is. — Milyen újszerű, a történelemtudományban idáig nem hangsúlyozott I következtetésekre jutottak? — Másfajta megközelítésben vizsgáltuk az eseményeket jó néhány esetben. Tisztázni kívántuk például a magyar társadalom fejlődésében a korszerűség és az elmaradottság fogalmát, ugyanis ezek fejlődésünk egyes lépcsőfokain sajátosan egyszerre voltak jelen. Nem kisébb jelentőségű volt a Horthy korszak tárgyilagos, elfogulatlan meghatározása sem, hiszen, egy konzervatív uralmi rendszer nem azonos, s nem is azonosítható, mosható össze a fasizmussal, tudomásul kell venni, hogy jellegét tekintve nem egységes, homogén. Valójában e korszakiban olyan rendszer működött itt, amelyben, a parlamentáris demokrácia jegyei tekirttélyuralmi elemekkel párosultak. Teljesen eltérő volt például a bethleni konszolidáció és a Gömbös-féle szélsőjobboldali kísérlet. A neve is jelzi azokban, hogy ez is csupán kísérlet maradt! A háborúban való részvétellel, a német befolyás fokozódásával, majd a megszállással azután erősödnek a társadalomban a fasiszta jegyek. De némileg még ez is elhatárolható a Szálasi-féle totális nyilas diktatúrától. Ma már nem elég csupán arról beszélni, hogy a nemzeti történelmet a nemzetközi eseményekkel összefüggésben kell vizsgálni, hanem azt is komolyan mérlegelni kell, hogy az említett kölcsönhatásban milyen mozgás-lehetőségei vannak egy nagyhatalom szomszédságában élő kisebb nemzetnek, s hogy ezekkel mennyire képes vagy tud élni. Mi ebből kiindulva igyekeztünk tisztázni a népi demokrácia létrejöttének és sajátosságainak kérdését is. — Ahogy időben közeledünk napjainkhoz — objektív okok miatt — a tények ismertetése, a tanulságok levonása egyre nehezebb. — Valóban így van, ugyanis a történeti kutatásnak szüksége van egy bizonyos „kifutási idő”-re. Ezért nem határozott meg eddig egyértelműen számos fogalmat, s keveset foglalkozott a népi demokrácia intézményrendszerével is. Fontos volt, hogy az eseményeket történészi módszerekkel örökítsük meg. Valójában erre csak 1962-ig volt lehetőségünk, de az 1956. és 1962. közötti periódus is nélkülözi még bizonyos jegyeiben a teljes objektivitást. Az 1962. és 1975. közötti időszakra pedig inkább csak kitekintésre nyílott mód. Földesi Margit Dr. Tóth Gyula és dr. Wagner Gyula Dr. Ferenczi Józsefné, Nacsa Ágnes és Éppel Jánosné
