Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-08 / 159. szám
n Névnap: Ellák, .Edgár A Nap kél 4.55 — nyugszik 20.43 órakor A Hold kél 5.31 — nyugszik 22.06 órakor Harminc évvel ezelőtt kezdte meg a termelést Sztá- linvárosban — a mai Dunaújvárosban •— a Dunai Vasműben, hazánk legnagyobb nehézipari létesítményében az ország első ko hókokszgyártó üzeme. JÚLIUS 8 KEDD O NYÁRON lehet jelentkezni azokra a tanfolyamokra, melyeket a bonyhádi művelődési központ Video és számítógép címmel hirdetett meg. A szeptemberben kezdődő szakköri fogadkozásokon — külön szervezik a gyermekeknek és a felnőtteknek — a résztvevők elsajátíthatják a számítástechnika titkait, sőt, videoisme- retek oktatására is sor kerül. A SOPRONBAN a strandon Godó Imre 29 éves békéssámsoni lakos fürdés közben elmerült és a vízbe fulladt. Mohács külterületén Szerletics Krisztián 12 éves tanuló, helyi lakos egy bá- nyiatóban fürdés közben a vízbe fulladt. Doboz külterületén a Kőrösök torkolatánál lévő szabadstrandon Szilágyi Mihály 20 éves kőműves, helyi lakos a fürdés közben vízbe fulladt. O A MAHART értesíti az utazóközönséget, hogy 1986. július 8-tól a Duna alacsony vízállása miatt további intézkedés ig Szén t endr e—Bel város hajóállomáson a személyhajók nem állnak meg.-f BUTIK-RANDEVÚ néven nyári áruház nyílt hétfőn a Rákóczi út 57. szám alatt az Ipari Reklám és Propaganda Vállalat bemu- tatóiházában. Az idényáruháziban öt állami kereskedelmi vállalat, valamiint 34 kiskereskedő, gmk, illetve kisiparos kínálja a nyári divatcikkeket, a különféle a jón dék tárgyak át, illat szere - két, sportruházati termékeket és iparművészeti tárgyakat. 0 HÁROMNAPOS előkészítő tanfolyam kezdődött hétfőn az ELTE Budaörsi úti kollégiumában 240 magyar egyetemi hallgató részvételével; a diákok az 1986—87-es tanévben kezdik meg tanulmányaikat szocialista országok felsőoktatási intézményeiben. A három nap alatt a hallgatók szakemberekkel, külföldön tanuló diáktársaikkal találkozhatnak és ismerkedhetnek a rájuk váró feladatokkal. A SZEKSZÄRD—BE- ZONS. A KISZ Szekszárd Városi Bizottsága tanácstermében tegnap tartotta megbeszélését az a tizenöt fiatal, akik kiemelkedő mozgalmi munkájuk jutalmaként szeptember 12-én indulnak francia testvérvárosunkba, Bezonsba.-X, ÚJABB VERSENYTÁRGYALÁST NYERT a Technoimpex külkereskedelmi vállalat, s a napokban már alá is n ta a mintegy egymillió dollár értékű exportszerződést két MC 1250 típusú számjegyvezérlésű megmunkó Iáközpont szállítására Indiába. A korszerű gépsorokat párás, különösen meleg klímájú környezetben szerelik majd fel magyar szakemberek segítségével. A Technoimpex 17 nagynevű céget megelőzve nyerte el a versenytárgyalást, a pályázók között japán, NSZK-be- li, francia, angol és amerikai vállalatok is szerepeltek. A berendezésekkel elektromos mozdonyok motorházainak megmunkálását végzik el. Zivatar A várható időjárás az ország területén ma estig: átmenetileg túlnyomóan borult idő lesz, sokfelé várható eső, zápor, főként keleten zivatar. Később nyugat felől elvékonyodik majd felszakadozik a felhőzet. Az északnyugatira, északira forduló szél sokfelé megerősödik, helyenként viharos széllökések is lesznek. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 19 és 24 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától—szombatig: Eleinte felhőátvonulások várhatóak, legfeljebb futó záporokkal. A csütörtöki felihőzetcsökikenés után péntekitől ismét gyákran ílesz borult az ég, és kisebb esők, záporok kialakulására sokfelé számíthatunk. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 11 és 16 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között, lesz. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. A bátaszéki tsz legelőjén találta az 5,5 kilogrammos pöfeteg gombát IPéter József, Bátaszék, iBezerédj u. 5. szám Matti lakos. (Vicze Andrásné) A nagymányokiak a fesztivál nagydíjasai Szövetkezeti néptáncosok országos találkozója Az agrigentóiak siófoki menettáncát taps kísérte végig A nagymányokiak a gálaest előtti felvonuláson A hét végén rendezték meg a szövetkezeti néptáncosok XI. országos találkozóját és versenyét a szokásokhoz híven a Balaton-parton. A színes rendezvénysorozatra az ország 36 együttesét hívták meg, melyek között három — a nagymányoki német nemzetiségi, a bogyiszlói népi és az izményi székely — Tolna megyét képviselte. A bemutatókon szerepelt az a szicíliai — agri- gentói — népi együttes is, amely néhány nappal ezelőtt Bogyiszlón vendégszerepeit. Itt jegyezzük meg, hogy az olasz Val d’Akragas együttes igen nagy sikert aratott a színpadi szereplésekkor és a siófoki hangulatos felvonuláson is. Tehát a hagyományos szövetkezeti néptáncosok találkozója és versenye két kategóriában bonyolódott: külön minősítették a hagyományőrző népi együtteseket és a néptánccsoportokat. Pénteken, szombaton és vasárnap nap közben zsűri előtt folytak a minősítő versenyek. Az izményi együttes a Moldovázás című műsorával arany minősítést szerzett és sikerüket jelzi még az, hogy versenyszámukkal a fesztivál második díját nyerték el. A nagymányoki német nemzetiségi együttes pedig kiemelkedő sikert aratott: ők hozták el a fesztivál nagydíját. A kismányoki bú- osús szokások című összeállítást mutatták be, s a versenyt követő gálaesten — vasárnap este a siófoki szabadtéri színpadon — a közönség elismerését is megnyerték, ami a felzengő tapissai is mérhető volt. A nyolcvantagú nagymányoki együttes — a Balaton-parti rendezvényeken ötvenihár. man szerepeltek — művészeti vezetője Baloghné Wusch i g Ágota a szép . siker után boldogan számol be a nyári és az ősz eleji terveikről, mely rendszeres próbákat jelent, illetve egy fellépést Szekszárdon, a város alapításának 925. évfordulóján, majd a szeptemberi soproni táncostaiálkozón való részvételt. —h— Balesetek Az elmúlt Héten két személy- sériüéses közlekedési balesetet jelentettek a főkapitányság központi ügyeletére. Mindkettő súlyos sérüléssel végződött. Két fő sérült meg súlyosan, egy pedig könnyebben. Az egyik baleset oka figyelmetlenség, a másiké szabálytalan kanyarodás volt. Június 30-án 18.45 árakor Ka- posszékcső belterületén a Pécs— Dombóvár közötti vasútvonal átjárójában Sdikecz Zoltán 19 éves lakatos, Váralja, Kossuth u. 223. sz. alatti lakos az UD— 68—82 rendszámú személygépkocsijával a fénysorompó tilos jelzését figyelmen kívül hagyva nekiütközött a Dombóvár irányába közlekedő Baranya ex- pressvonat második kocsijának. A személyautó első ülésén utasként szállított Sikecz József 43 éves vájárt, Váralja, Kossuth u. 223. sz. alatti lakost életveszélyes állapotban, a gépkocsi vezetőjét könnyű sérüléssel vitték kórházba. Július 1-én 03.17 órakor Dombóváron, a VI. és a Béke utca kereszteződésében Szabó Ferenc, Dombóvár, VII. u. 1. sz. alatti lakos segédmotorkerékpárjával balra kanyarodás közben összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, Lőbel János, Dombóvár, Bethlen u. 13. sz. alatti lakos vezette, ZD 75—25 rendszámú személygépkocsival. A segéd mortokerékpár vezetője súlyosan megsérült. A balesetek körülményeit a rendőrség vizsgálja. À múlt héten megyénkben az igazságügyi, s a rendőri szervek ittas járművezetés miatt 6 vezetői engedélyt vontak be. OL VAST AM De kik pályáznak? Egyértelműen hiszek a különböző pályázatok tanító erejében. Mert kétségtelen, hogy akik részt vesznek valamelyiken, azok érdeklődnek az adott téma iránt, a fölkészülés során a kapcsolódó szakirodalmat vagy a folyóiratokat és a lehetséges egyebeket áttanulmányozzák, ezenkívül pedig a verseny során is használható tapasztalatokat szereznek. És azok, akik nem vetélkednek, nem versenyeznek, nem pályáznak...? Szóval, most nem akarnék „átmenni” pesszimistába, de tény, hogy ők, az utóbbiak jutottak eszembe a tegnapi Stop rovatunk pályázatát olvasva. Őszintén gratulálok a nyerteseknek, akik az ajándékutalványon kívül is nyertek: néhány fontos közlekedési szabályt is fölelevenítettek magukban. De mi van azokkal, akik csak közlekednek, szinte alig lenne mit föleleveníteniök a régen tanultakból, meg egyébként is hányavetien, agresszíven járják az utakat — a szabályokat pedig egyszerűen semmibe veszik. Tudom, hogy őket hiába figyelmeztetik a közlekedő- társak, hogy tíz év alatti gyermekeket ne ültessenek az első ülésre, a sárga fénnyel világító lámpába „ne kocsizzanak bele”. Ennek ellenére próbálkozzunk mind többen a jószándékú figyelmeztetéssel, az illetékesek pedig a gyakoribb bírságolással. Együtt és egyre gyakrabban a kettő talán hatásos lesz. Mindannyionk érdekében. — hm — Adásidő-változás A Magyar Televízió Pécsi Stúdiójának körzeti adása a moszkvai Jóakarat játékok közvetítése miatt nem a szokásos keddi időben lesz, hanem július 10-én és 17-én csütörtökön 18.30 órakor. Mu n ka és sZa bad idő A felvételek a szekszárdi postán 1986. július 3-án 16 óra52 perckor készültek, fizetésnap után. ( Fotó: Gk. Nyitva tartás — Metz István igaz. W gatóhelyettes vagyok, tessék. > — Ma reggel 8 órakor nem tudtam az ügyemet elintézni az OTP-iben. — Sajnos, június elseje óta minden hétfőn kilenc órakor kezdünk, és 19 óráig tartunk nyitva. Pénteken pedig 13-ig vagyunk nyitva. — És hányán járnak úgy, mint én, hogy még a régi nyitva tartási időt ismerjük? — Reggel nyitás előtt 10 —30 személy várakozik. Pe_ dig írtunk minden munkahelynek, az újságban közhírré tettük, hogy szombaton 11 óráig csak a szekszárdi iroda van nyitva, ez is inkább a valutaügyek miatt, hiszen az eddigi öt hétfői tapasztalat azt bizonyítja, hogy a szombiati nyitva tartás alatt is csak 10—40 személy keres fel bennünket, legtöbbjük csekkbefizetéssel. — Mint hétfőn... — Úgy van. — Mit mondanak az érdekelt dolgozók, akik a kevés ügyet intézik? — Mint mondtam, az érdemi ügyintézés kevés, hiszen a hétköznapok 11—12 órájáig a nagy forgatom leszalad. Ilyenkor kérdik munkatársaink, hogy honnan, hogyan engedik el azt a sok ügyfelet — délelőtt. Mert délután meg alig akad dolgunk. — És ha mindenki óhaja szerint tartanának nyitva? — Akkor non-stop nyitva tartás kellene, mert mindig akadna valaki, aki az éjszakai órákban akarna ügyet intézni. — Visszatérek még egy kérdéssel az OTP dolgozódra. Akik hétfőn későig, tehát 19 óráig dolgoznak, hogyan rendezik családi ügyeiket? — Ez a legfőbb gondunk. Sok a kisgyermekes anya. Az óvodák, bölcsődék tizenhét órákor bezárnak. Az üzletek hétfőn korábban zárnák, pláne a megyeszékhelyen kívüli fiókok székhelyén. Szóval nekünk ez a nyitva tartási rend nem a legjobb. — Tudom, hogy a pénzügyi szakmát szigorú törvények határolják körül... — És irányítják belülről. A mi szakmánk nagyon szigorú keretek között el, dolgozik, arra törekedve, hogy a lakosságot 'jól szolgáljuk. Volt már rá nélda, hogy a csütörtöki napot nyújtották meg. Az nem Áfáit be. Az öt hétfői tapasztalat — júniusban — véleményem szerint, ismét azt igazolja, hogy keresni kell a további alkalmazkodási lehetőséget, s ha úgy gazdaságosabb, ahogy most nem, akkor az új formát kell használnunk. — Az OTP keretében hány személyt érint ez az új nyitva tartási rend? — Pontosan 255 munkatársunkról van szó. — Köszönjük a tájékoztatást. — Pj. — A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a totó 27. játékhetére ösz- szesen 8 226 644,5 darab szelvény érkezett be. A nyereményalap 21 989 821 forint. A jutalom : 1 999 075 forint. Az I—IV. nyerőosztályra egyenként 5 997 224 forint, a II—III. nyerőosztályra egyenként 3 998 149 forint került felosztásra. 13 plusz 1 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 699 676 forint, 13 találatos szélirány 12 darab, nyereményük egyenként 299 861 forint, 12 találatos szélirány 473 darab, nyereményük egyéniként 6762 forint 11 találatos szelvény 7033 darab, nyereményük egyenként 455 forint, 10 ta- láüa'tos szelvény 62 088 darab, nyereményük egyenként 77 forint. NÉPÚJSÁG, A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36.7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postaitok: 71. - Felelős kiadó: DR. MLIRZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.