Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-08 / 159. szám

1986. július 8.

ítff PÜJSÀG 3

EXPO ’86 - magyar kiállítás

Nem messze az EXPO kikötőjétől, ahol egyebeik között a nevezetes Bounty tojó filmbeli mását is meg lehet nézni, kisebb térség nyílik. A térséget határoló egyik pavilon homlokzatán a ilánc- hídi kőoroszlánok őrködnek, mögöttük a híd sziluettje, a Vár tornyai-bástyái. Ez fogadja a látogatót — s belépve is, egy kicsit a Lánchídon képzelheti magát a Budapestről érkező: a régies stílusú gázlámpá'k, a kockakövekből épített burkolat a régi időket idézik. Díszes, négylovas hintára esik a tekintet, valaha ilyenek is áthajtottak a hídon.

A szemben lévő oldal azonban már nagyon is mai : csuklós Ikarus autóbusz áll az átellenes félkörben. A hazai látogató ugyan felfedez rajta egy-!két eltérést, s ez nem is csoda: ez a busz a kanadai főváros, Ottawa utcáin közlekedik, egyike annak, a mia még viszonylag kevés számú járműnek, amelyet kanadai vállalatokkal együttműködve, a magyar ipar szállít az óceánon túli országba.

Mit mutabat be egy olyan ország, mint hazánk, a XX., sőt, a XXI. század közlekedési csodái között Vancouverben? Egyrészt mindazt, amire joggal lehetünk büszkék: a magyar járműgyártás múltjának néhány kimagasló alkotását, igaz, csak maketten, de igen látványosan — ezek a tárgyaik a Budapesti Közlekedési Múzeum gyűjte. ményéből érkeztek. De ugyanakkor van bőven a bemutatón válogatás a mai magyar ipar ugyancsak büszkeséget kiváltó termékeiből: a gép- kocsiköpenyelkMl — a Taurus termékei — a Bakony Művek járműalkatrészeiig, a különböző villamos berendezésekig, amelyek jórészt a szovjet gépkocsiipar számára készülnek, de immár más nagy autógyárak is használják azokat. Vian itt sokfajta különleges izzólámpa, de helyet kapott az új sínbusz és a budapesti metrószerelvényeU számára készülő kocsik makettje, s egy valódi forgó- zsámolya is. Megtekinthetik a látogatóik egy korszerű vasútbiztosító és -irányító berendezés kapcsolótábláit, képernyőit, kár, hogy nem működés közben. (Egy kicsit kevés mozgó, villogó kiállítási tárgy van a pavilonban — ez különösen szembeszökik más, nem nagyobb országúik kiállításához képest.)

Félreértések elkerülése végett, az EXPO nem kereskedelmi kiállítás, nem • vásár. Oéja nem közvetlenül az üzletkötés, legfeljebb a figyelem felkeltése, az eredmények, a lehetőségeik bemutatása. Ennék a célnak a magyar pavilon, amelyet a HUNGEXPO szervezett, tökéletesen megfelel. Az ott dolgozók — a magyar külkereskedelmi képviselet, a vállalatok, a HUiNGEXPO képviselői — szívesen adnak tájékoztatást minderről, s akinek érdeklődése az üzleti lehetőségekre is kiterjed, megtalálja a megfelelő módot a tárgyalásra, ha nem is itt, a világkiállítás területén. Az sem cél, hogy teljes képet adjon hazánkról — de azért aki ide betér, könnyen kedvet kaphat egy magyarországi látogatásra. Ehhez is kap segítséget az utazási kirendeltségen, s ha valaki csak kisebb magyaros emléktárgyra vágyik, azt is megvásárolhatja. Mi tagadás azonban, az egyik legfőbb vonzóerő az apró, de rendkívül népszerű magyar étterem: a pavilon

eddigi félmillió látogatója közül csak azért nem ültek asztalhoz tízezernél többen, mert nem elég számúkra a férőhely, lg- azután délben és este a kiállítási pavilon közepén kezdődik már a várakozók sora: a gulyásleves, a bográcsgulyás, a lángos, a palacsinta és a többi magyar étel rendkívül népszerű. Kellemes hely az igazán ízlésesen berendezett, régi falusi csárdát idéző étterem. Kana. dáfoan élő magyarokból áll a személyzet, de az ízekhez a Budapestről érkező szállítmányok adják meg az alapot

Persze, az sem igaz, hogy a magyar pavilon célja csupán a hazánk iránti figyelem felkeltése. Az EXPO nemcsak a nagyközönségé, hanem a szakembereké, az üzletembereké is. A „világ legnagyobb ikiis országa”, Kaná- da, például hasznos partner lehet a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok fejlesztésében, s a világ más tájairól érkezett üzletemberek, szak. értők figyelmét sem árt felhívni a lehetőségekre.

Az utas és az igazgató véleménye

Két levél - egy téma

Június elején Petrovics László, Bonythád, Engels u. 15. szám alatti olvasónk levelet hozott a szerkesztőségünkbe. Kérte, közöljük a nyílt levelét, amelyet a Gemenc Volánhoz intézett. A levél közlése mellett döntöttünk, de úgy, hogy az érintett fél is kifejthesse véleményét. Most együtt közöljük a két levelet.

„Tisztelt Gemenc Volán!

Közel tíz éve vagyok az ön utasa Bonyhádi és Szekszárd viszonylatban. Ez idő alatt sikerült megszokni az utazás körülményeit, gyötrelmeit. Nekem már nem újság az, hogy a Bonyhádról Szekszárdra induló reggeli autóbuszok 7 óra 10 percig olyan zsúfoltak, hogy az esetek többségében kényelmes állóhely már luxusnak számít, hiszen nem egyszer utaztam már az autóbusz első- vagy hátsó lépcsőjén egylábon állva.

Bonyhádon, a többnyire Pécsről induló autóbuszok zsúfolásig telnek, és utána következik még ' Kakasd, ahonnan szintén sokan utaznak, és akiknek nem szeretnék a „helyében lenni’’. Körülbelül ez a helyzet a 16 óra, 16 óra 40 perc időszakban is, amikor mindenki igyekszik minél előbb hazajutni. Higgye el, hogy az álló utasok száma a legtöbb esetben (iskolai szünetek idején nem) a dupláját is eléri annak a számnak, ami az autóbusz címkéjén fel van tüntetve. Képzelje el azt az állapotot, ami. kor egy kis autóbuszt indítanak a nagy helyett, mert annak éppenséggel különjáratra kellett menni, vagy műszaki hiba miatt nem tudják beállítani. Ilyenkor úgy utazunk, mint amikor a heringeket viszik étolajos dobozban. ön most mondhatná azt, hogy várjuk meg a következőt, én azonban — gondolom sokan mások is — úgy vagyok ezzel a kérdéssel, hogy szívesebben töltök a családom körében 20 perccel többet, mint az autóbusz-pályaudvaron. Mint ahogy az elején is közöltem, ezeket a körülményeket megszoktam, bár elég nehezen.

Ezt az írást az váltotta ki belőlem, hogy ön folyó hó 4-én 16 óra 20 perces indulásra beállította — már nem először — a BZ 51-40-es rendszámú roncs autóbuszt. Ez a „jármű” már tavasszal is kormos, koszos volt belül, és már az azt megelőző alkalmak valamelyikén valaki az ujjával ráírta a kormos, poros buszra, hogy; „Piszkos”. Ezt a feliratot a jelzett napon is láttam.

A csomagtartóháló leszakadva lóg, az „üléskarfák” csak szögletes vasak, a lámpa- búrák hiányoznak, a felső nyílások tömítése belóg az utastérbe, a műszerfal hiányos, az egykori autóbusz jobb külső oldalán szétkorrodált lemezburkolat.

Még ki sem értünk Szekszárdról, amikor a motortér füstölgőit. Kakasdon már sűrűn ömlött a füst, az autóbusz megállt, mindenesetre előrébb költöztünk. A vezető vizet kért. Négy vödör víz betöltése, az égett ékszíj eltávolítása után elindultunk. Körülbelül 30 kilométeres sebességgel bedöcögtünk Bonyhádra. Ezt szó szerint kell érteni, ugyanis a hátsó kerekek úgy futottak, mintha vasúti talpfákon mentünk vol- na.

Szerintem ezt a járművet már rég ki kellett volna selejtezni (a KPM helyében megvizsgálnám, hogy közúti forgalomban részt vehet-e), vagy legalább kívül-belül lemosni, kicsit rendbehozni.

Tudom, T. Volán, hogy az ön által produkált színvonal nem olyan, mint ez utóbbi. De, hogy ne legyen ilyen, megérné jobban odafigyelni, elsősorban az utasok, másodsorban az ön érdekében. Tisztelettel:

PETROVICS LÁSZLÓ"

A nyílt levélre a Gemenc Volán Vállalat igazgatójától, PeCh Józseftől kértünk választ. ö a vizsgálat lezárása után a következőket válaszolta Szerkesztőségünknek:

„A Bonyhád—Szekszárd viszonylatban közlekedő autóbuszjáratok már Bonyhádon zsúfoltak. A zsúfoltság annak ellenére nem csökkent, hogy ebben a viszonylatban két Ikarus 280-as csuklós autóbusz forgalomba- állítására is sor került, amelyek 6,35 és 6.55 órakor indulnak Bonyhádról Szek- szárdra, és délután 16.40 és 16.50 órakor Szekszárdról Bonyhádra. Az ebben a viszonylatban közlekedő járatok zsúfoltságának megszüntetésére, valamint a kakasdi utasok beutazási lehetőségeinek javítása érdekében ez évben újabb csuklós autóbusz beszerzésére, forgalomba állítására kerül sor.

Panaszos levelének további részében a BZ 51-45 frsz. autóbusz állapota ellen emel kifogást. Ez az autóbusz — amely selejtezés előtt állt — június 4-én vett részt a menetrend szerinti forgalomban. A kifogásolt állapotú autóbusz forgalomba állítására a hirtelen meghibásodások miatt került sor. A megrendelt autóbuszok leszállítási ütemtervének ismeretében a BZ 51-45 frsz. autóbusz június hónapban kiselejtezésre került. Tisztelettel:

PECH JÓZSEF”

„Jó szakmai munka csak összefogással lehetséges”

Szocialista briiád a takarékszövetkezetben

Kis létszám, nagy összetartás

— Azt feltétlenül tessék beírni, hogy a hölgyek nagyon kedvesek és készségesek! — kéri az egyik ügyfél, felismerve, hogy itt újságcikk készül.

Mert a Perezel Etelka brigád tagjaival munka közben lehetett csak szót váltani. A munka sok, és itt a nyári szabadságok ideje. Az ügyfelek pedig nem várhatnak. Ez itt fontos szabály.

A Völgységi Takarékszövetkezet bonyhádi székháza 1980-ban épült, ekkor teremtődtek meg a feltételei annak, hogy brigád alakulhasson. Erre 1981-ben került sor, 1983-ban pedig csatlakoztak a Perczel Etelka brigádhoz a teveli kirendeltség dolgozói is, akik addig is csak névleg alkottak külön brigádot. Az említett két helyen kívül Lengyelen rendelkezik még a szövetkezet betétgyűjtő pénztárral. A brigádtagok tizenkettőn vannak, a szövetkezet személyi állománya pedig tizenhárom fő. Hia családias hangulatról beszélünk, az nem csupán szófordulat, itt valódi értelmében használható kifejezés.

A Völgységi Takarékszövetkezet tavaly fennállásának huszonötödik évfordulójára a Kiváló Szövetkezet címet nyerte el, idén pedig a pénzügyminiszter dicsérő oklevelét. A munka tehát eredménnyel folyik, a megye egylik legjobb takarékszövetkezete, országos összehasonlításban is megállja a helyét. Ez a dolgozóik, a brigád érdeme. Hogyan, mi módon érik el ezt az eredményt?

— Mindez az utóbbi öt év fejlődésének köszönhető. Amikor elkészült a székház, terepet biztosított egy olyan közös munkának, aminek csírái már régebben is megvoltak — mondja Brauer János, a szövetkezet elnöke, a tizenharmadik — tiszteletbeli — brigádtag.

— A dolgozók a lengyeli pénztároson és rajtam kívül nők, nagyjából egykorúak vagyunk, majdnem mindannyian itt végeztünk a bonyhádi közgazdasági szak- középiskolában. Ez is, és a kis létszám is szerencsés körülmények. De a többiről beszéljenek a brigádtagok.

Lapozgatom a brigádnaplót. Rendszeresen vezetett, rengeteg fénykép benne, a leírtak illusztrálására.

Klujber Károlyné brigádvezető, valamint László Istvánná és Márcz Henrikné dolgoznak a pult mögött. Amikor munkájukról, a brigád életéről kérdezem őket, bőven van mondanivalójuk.

— Itt a többiek segítsége nélkül nem lehet boldogulni. Az emberi kapcsolatok a döntőek, és ezek nálunk nagyon jól alakultak. Ezért; senkit nem kell nógatni, folyton a lelkére beszélni, hogy dolgozzon. Ez természetes. Ezért jó a brigád, mi úgy látjuk. Nagyon fontos, hogy számíthatunk egymásra, hiszen pénzzel dolgozunk, és ez nem kis felelősséggel jár.

— Szakmai téren sem maradhatunk le. Ezért aztán, ha lehet, tapasztalatcserére megyünk más szövetkezethez, vagy mi hívunk másokat. Kölcsönösen ismerkedtünk egymás munkájával Zala, Nógrád és Komárom megyei takarékszövetkezetekkel, fogadtunk már Tambov megyei szövetkezeti küldöttséget is. Ezeken a továbbképzéseken sok tapasztalatra lehet szert

tenni, és nem utoloócorbön kapcsolatokra is, ami segíti a munkánkat. Reméljük, nem hangzik dicsekvésnek, de az idén júniusban rendezett megyei szövetkezetpolitikai vetélkedőn a mi két dolgozónk érte el az első és a harmadik helyezést. Nagyon készültek rá, mindenki segített nekik, és meg is lett az eredménye. A szakmai versenyeken egyébként évek óta sikerrel szerepelünk, az idei jó eredmény a hagyományok folytatása.

— A munkakapcsolaton kívül összekovácsolják a közösséget a közös programok. A gyermekeik számára már kedves hagyománnyá vált a Télapóünnepség. Szép fenyőfát állítunk nekik, ajándékot adunk, kedves, bensőséges pillanatok ezek. A gyerekeinken keresztül mi kerülünk közelebb egymáshoz. A brigádgyűlésekre is a teljesen kötetlen, vidám légkör a jellemző. Itt már szinte mindenki törzsgárdatag, ismerjük egymást, egymás családját, és ez elmélyíti a kapcsolatokat. A brigádnak már kezd „híre” lenni a városban, meghívásokat kapunk rendezvényekre, és idén először vonultunk fel egységesen május elsején. Persze, mondanom sem kell, a majálisokat mindig is közösen tartottuk meg ezelőtt is.

— Nagyon szeretünk együtt színházba, kirándulni járni. Megyén belül is, de szerte az országban is. Hogy osak a legutóbbiakat soroljam fel, voltunk Budapesten, a BNV- n, Szegeden, a Bükkben, és szeptemberre szervezünk családi kirándulást a Dunakanyarba, a brigád történetében először kétnaposat. Ez afféle kísérletnek számít, reméljük, sikerrel jár.

A brigád kapcsolatairól Kolozsi Imréné beszél:

— Hagyomány a lengyeli szakmunkásképző intézettel való kapcsolatunk. Ballagáskor a legjobb tanulók számára ajándékot adunk, és a jövő betéteseire gondolva előadásokat, tájékoztatókat

tartunk nekik. A teveli és a bonyhádi általános iskolákkal is jó a kapcsolatunk, szintén ballagáskor és gyermeknapon ajándékozzuk meg őket. Viszonzásul szép műsorral köszöntenek minket a rendezvényeinken. Anyagilag támogatjuk a lengyeli hagyományőrző csoportot is.

A beszélgetés sűrűn megszakad, jönnek-mennek az ügyfelek. Munka közben pedig nincs másra figyelés, mert itt pénzről van szó. A hangulat mégis kötetlen, barátságos. Az ügyfelek zömét névről ismerik a brigádtagok, és jut azért idő néhány kedves szóra. Hiszen a dolgozók az ügyfelekért vannak. Ahogy egyikőjük megfogalmazta, alapvető, hogy az ügyfelekkel és egymással maximálisan együttműködjenek. Megtudjuk még a brigádról, hogy ők is csatlakoztak a MÉSZÖV rajz-pályázati felhívásához, és a működési területükhöz tartozó általános iskolákban meghirdették a versenyt. A gyerekek lelkesen fogadták, s a legjobbak a takarékossági világnapon kapták meg jutalmukat, a nevükre nyitott ifjúsági takarékbetétkönyvet.

— A fő profilunk a betét- gyűjtés és a kölcsönök folyósítása — folytatják a bemutatkozást. — Ezenkívül foglalkozunk biztosítással, hirdetésfelvétellel, totó-lottó árusítással, felvásárlási díjaik kifizetésével, valutaáruisítás- sal. Brigádvá 1 lalásként könyvet is árulunk, a jutalék a brigádpénztárt gyarapítja.

— A történetünk az évszámok tükrében így fest. Szocialista brigád cím 1984- ben, a szocialista brigád bronz brigádérem 1985-ben és ezüst brigádérem 1986- ban. Ez „hivatalosan” is tükrözi a munkánkat. Ügy tapasztaljuk, hogy az a mód, ahogyan szervezzük, csináljuk a munkánkat, bevált. Ezt az utat fogjuk követni a jövőben is — mondja a brigádvezető.

Amikor megkérdezem a brigád jelenlévő tagjait, hogy a többiek nevében is próbálják megfogalmazni „hitvallásukat”, elgondolkodnak. Aztán közösen megállapítják:

— Van munka bőven, de ki lehet bontakozni. Egyikünk húzza előre a másikat. És ez így jó.

A Völgységi Takarékszövetkezetben az idei első félév eredményei alapján 11 százalékkal nőtt a betétállomány, meghaladta a 111 millió forintot, és a tavalyi félévinél 40 százalékkal több kölcsönt folyósítottak.

Wenter Mariann Fotó: Gottvald Károly

Munka van bőven. Hárman a brigádtagok közül