Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-01 / 153. szám
^ Képújság 1986. július 1. Moziban Földrengés Ha ikedd, akkor Belgium — ha ínyár, akkor katasztrófa - film. Legalábbis 'ifit, nálunk, ebben a közép-európai kis országiban, amelyet eddig szerencsére elkerültek a nagy itermészeti csapások, emberevő cápák sem úszkálnak a Balaton vizében és tíz-húsz emeletes „toron,yhá- zaink” sem váltak pokoli toronnyá. Elnézést* a bevezető akkor talán itt használható az agyoncsépelit. „ha... — akkor ...” formula, lévén szó filmről. Ügy tűnik, egyre messzebb kerülünk attól az időszaktól,, amikor egy- egy felhőtlen víg játék, fergetegesnek ígérkező bohózat kedvéért tellek meg a mozik. Manapság a ikatasztró- faf'ilm az igazi kasszasiker, annak ellenére, hogy egyikmásik képsor a tévéhíradóból testhosszal -veri a piagáit kulisszák között megrendezett mű-szörnyűséget. Ha úgy vesszük, ez a megállapítás is hovatovább sztereotípia, ennek ellenére, vagy talán éppen ezért van benne valami. Tehát katasztrófa- fikn kell nekünk, vagy kell nekünk a katasztrófafilm — tulajdoniképpen mindegy. Hogy miérit? Ennek is megvan a maga pszichológiája, ám ezzel foglalkozzanak a pszichológusok, ök értenek hozzá. Mindenesetre e sorok íróját sem úgy kényszerítst- ték, hogy éppen erről a színes, amerikai filmről! írjon egy röpke jegyzetet. De valahol mégiscsak sántít a dolog, elvégre itt tartunk az engedélyezett, vagy ha úgy tetszik, a szokásos terjedelem felénél, és eddig még egyetlen sor nem íródott dolgozatunk tárgyáról. Pedig nem nehéz szavakba önteni, mondatokká formálni a mondani valót, a Földr engés cselekményét, mert ezek is pontosan arra a kaptafára húzhatók, mint az összes, eddig nálunk bemutatott katasztrófa film cselekménye. (A mondanivalót italán hagyjuk meg a komolyabb filmeknek.) Adva van egy katasztrófa, azaz a film elején ennek még csak a lehetősége. A vásznon, megkezdődik a harc azok között, akik hisznek a szörnyű események bekövetkezésében, és azok között, akik nem hisznek — vagy mert ostobák, vagy mert ezt kívánják az érdekeik. Esetünkben San Francisco tárul elénk, jó magasról fényképezve, hoigy azután láthassuk, mivé lesz ez a földrengések által veszélyeztetett város, hányán pusztulnak el a felelőtlen, a kiürítést halogató illetékesek helytelen döntése következtében. Pedig, mint mindenütt, itt is voltak, akik jó előre megmondták ... Természetesen egy, a levegőből, jó magasról fényképezett felvétel- sor, mutassa bár a viliág legszebb városát, nem elég ahhoz, hogy igazán azonosuljunk az ott lakókkal, teljes szívvel aggódjunk értük. Ez csak legfeljebb olyan hatást vált ki, mint bármelyik napi hír hajó- vagy vonatsze- renesétlenségekiről — esetleg földrengésekről. Elolvassuk, megnézzük ... és elfelejtjük. Am teljesen más a helyzet, hogy ne mondjam: a hatás, ha csak egyetlen, akármilyen (távoli ismerősünk is van az áldozatok, a veszélyeztetettek között. Márpedi a film készítői, ez alapvető követelmény, gondolkodnak arról, hogy jó né- hányan igazán, kedves „ismerősért” aggódhassunk. Helyes kis kölyök, csinos fiatal nő, férfias férfi és (ne vessük meg érte a forgatókönyv íróit) egy aranyos kis kutyáid létéért vagy nem létéért izgulva gyúrhatjuk gombóccá az átnedvesedett papírzsebkendőt. Ennek ellenére, azt hiszem, mégiscsak meddő az alkotók igyekezete, mert az egészet, jóformán a moziból még ki sem érve, elfelejtjük. Ha csák... Ha csak eszünkbe nem jut, hogy a tavalyi, a filmen látotthoz mérve jelentéktelen — ám igazi — kis földrengéskor milyen riadtan rohantunk be a gyerekeink hálószobájába, a válságosnak tűnő pillanatban nem tudván eldönteni, hogy melyiket kapjuk föl először az éppen csak hogy megmozdult szekrénysor elöl. — gyuricza — Békedalosok találkozója A Győri Balett sikere Baltiroore-ban Liszt-fesztivál Washingtonban Az Országos Béketanács és a Hazafias Népfront Gödöllői Városi Bizottsága augusztus 30-án megrendezi a gödöllői ATE Sportcsarnokban az amatőr békedalosok országos találkozóját. A tehetségkutató rendezvényre szólóénekeseket, illetve 2—3 fős kisegyütteseket várnak. akik dalaikkal, műsoraikkal a béke gondolatát kívánják erősíteni, s a magyar békemozgalom céljainak megvalósításához ázatnak hozzájárulni. A zsűri külön értékeli az előadókészséget, a kapcsolatteremtést a közönséggel, illetőleg a saját szerzeményű dalok előadását. A Győri Balett előadását mondták ki a kritikusok az idei nemzetközi színházi fesztivál legjelentősebb teljesítményének. A kétévenként megrendezésre kerülő seregszemlét június 15. és 30. között tartották Baltimore-ban — először az Egyesült Államokban. A fesztiválra ez alkalommal 19 társulat 27 produkciója kapott meghívást. A színházi kritikusok nemzetközi szövetségének választmánya ebből a mezőnyből emelte ki Markó István társulatának szereplését. A Győri Balett négy darabbal lépett színpadra, s különösen nagy sikerrel táncolta Ravel Bolero című művét és Bartók Csodálatos mandarinját. Másik, magyar vonatkozású esemény volt vasárnap az Egyesült Államokban, hogy befejeződött a Lisztfesztivál. A centenáriumi rendezvény végén a washingtoni Kennedy Centedben gálaestet tartottak. Az egész hetes koncert- és előadássorozatot záró hangversenyen neves amerikai előadók játszották Liszt Ferenc műveit. Rádió A mindenható szb-titkár Nem tudom, hogy önök miként vannak vele, de én nagyon tudom sajnálni azokat a tisztségviselőket, akik egy-egy általuk kialakított ronda ügy kapcsán, azonnal felülnek a ló hátára, és le- sajná'llkozó stílusban beszélnek ( az ügyről. Másként: a közös ügyben igazságtevőként állítják be magukat, és a minden fiókból ellővehető körítéssel szolgáltatnak (IátsZat)igazságoi és törnek pálcát emberek fölött. Az Ifjúsági Rádió csütörtökön a Petőfin sugárzott Segíthetünk? című érdekvédői, mi adásának első szereplőjének kartünete is ezt a száműzni való gyakorlatot példázta. Meggyőződésem, hoy aki (hallotta a kétgyermekes, elvált fiatalllasszony esetét, az nem kelt táncra a riportban hallottaktól. Még akkor sem, ha az év huszonhatodik hetének vége meglehetősen zsúfolt volt a nevezetes névnapoktól. De nézzük csak meg, miben is kérte a rádió segítségét — egyúttal dr. Szegő Tamás jogi tanácsát — a siófoki kórházban dolgozott fiatalasszony. Az ügy egyszerű. A kérdés pedig könnyen megválaszolható lenne, ha az illété- kesék körültekintően jártak volna el a fiatalasszony csereüdültetésének ügyében, és megtartják a szavukat. Emellett még: emberbaráti és kollegái!« oldalról, nem a munkahelyi kilépésként kezelték volna a rokkantnyug- díjazt’atását. Hanem annak, amit jelent. Mégsem ez történt. A munkahelyi szb-titkár nem tartotta sem magánemberként. sem pedig mozgalmi tisztségviselőként fontosnak, hogy valóban megértse az elvált, és leszázalékolt fiatalasszony helyzetét, és ígéretét teljesítve, nekj adja azt a beutalót, amiben megegyeztek. Ám az ígéret ellenére a fiatalasszony helyett a kórház jogtanácsosát küldték el üdülni. Mert hogy ő aktív dolgozó. Nem folytatom. Akinek völt szerencséje végighallgatni a Segíthetünk? adás első blokkját, az újfent megtapasztalhatta, hogy miként is érvényesül a munkahelyi önös érdek irányította kapcsolatrendszer ... szűcs A 20. századi magyar festészet és szobrászat A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításának katalógusa A Magyar Nemzeti Galéria és a Képzőművészeti Kiadó közös vállalkozása fontos kulturális missziót teljesít a könyv megjelentetésével. Hasonló, átfogó jéllegű kiadvány a 20. századi magyar művészetről még nem jelent meg. A kiadvány a Magyar Nemzeti Galéria 20. száziadi állandó kiállítását mutatja be, nagyszámú színes és fekete-féhér képpel. Ezeken keresztül átfogó képet adva századunk magyar művészetéről, mesterekről, mozgalmakról, stílusáramlatokról. Feltárja a művészeti életen belüli gondokat és kényes kérdéseket is. Ezentúl a múzeumi munka értékkivá- lasztó, értékmegőrző feladatáról is ismereteket nyújt. A kötet megírásában, a művészekkel kapcsolatos kutatónjunkában 35 művészettörténész vállalt részt, akik a kötethez kapcsolódó tárlat rendezését évekig, tu. dományos munkával készítették elő. A mind ez ideig legismertebb és legjelentősebbnek ítélt alkotások és általában a 20. századi művészetünk gerincét alkotó művek mellett, ez alkalommal évtizedek óta raktárban porosodó festményeket, elfeledett vagy agyonhallgatott mestereket állítottak az őket megillető helyre. A kötet alfabetikus sorrendben 162 művész életrajzát, 554 mű adatait és elem. zését tartalmazza. Mindegyik cikkhez bibliográfia. a művekhez a kiállítások jegyzéke járul, ennyiben lexikális értékű is a katalógus. Illusztráció gyanánt minden kép elemzéséhez egy fekete-fehér kép járul. Â legkiemelkedőbb alkotásokra 80 színes reprodukció hívja fel a figyelmet. A kötet szövegei tudományos igénnyel, népszerű feldolgozásban íródtak. A szerzők esetenként ütköztetik a véleményeket, de teljesen új tényeket, adatokat is közöl-* nek. Az elmúlt háromnegyed évszázad anyagát a legfontosabb, legizgalmasabb művészeti törekvéseket ösz- szefüggéseiben vizsgálva elemezik. A művek kvalitását még a nagynevű elődök választása biztosítja, akik annak idején — többnyire még a művészek életében — kezdték meg a gyűjtő-munkát. Arról, hogy az egykori tudósok szakértelme a maradandó értéket pártfogolta, minden olvasó és kiállításlátogató maga győződhet meg. A mai kutatónemzedék kötelessége az elődökhöz hasonló elhivatottsággal dolgozni és értékelni a kor- társ művészek alkotásait. A könyv felosztása a Magyar Nemzeti Galéria tárlatának rendszerére épül. mely három fő szakaszra osztva mutatja be a műveket. Az első szakasz a századfordulón kibontakozott nagybányai iskolát, a realista hagyományokat éltető alföldi festészetet és a hazai posztimpresszionizmus mestereit vonultatja fel, Fe- renczy, Gulácsy, Csontváry és Rippl-Rónai munkásságát állítva a középpontba. A második rész a két világháború közötti időszak művészetét öleli fel. az úgy. nevezett posztnagybányai műveket, az expresszioniz- mus, a római iskola, az avantgarde képviselőit, közülük is kiemelve Egry, Der- kovits, A-ba-Novák, Bemáth és Szőnyi munkásságát. A harmadik szakasz 1945- től indul és a jelenkori alkotásokig jut el. A művek jegyzékei és adatai angol, francia, német és orosz nyelven is megtalálhatók a kötetben. Tévénapló A pécsi Tabán Hangulatos képsorok, íme a pécsi Tabán. Történelmi hely, a Mindenszentek temploma feltehetően a XII. században épült, a török időkben a vallási megbékélés szép jeleként három hit fért meg falai között, s itt zajlott le 1588-ban a „pécsi disputa”, aminek szövegét nemrég teljes egészében kiadták, s akinek van türelme hozzá, megtudhatja belőle, miről vitázott a ráckevei Skaricza Máté az unitárius Válaszuti Györggyel. A pécsi útikönyv hitbeli hovatartozásukat fordítva írja: Skaricza követte a helvét irányzatot, de annyi idő után, aki a pécsi Tabán zegzugos utcáit járja, ezzel már nem sokat törődik. Távolról ide látszik a havihegyi kápolna, a Tettye téren pedig gondozott környezetben állnak Szathmáry püspök nyári palotájának romjai, amit a törökök derviskolostornak használtak. Ami a sétálónak látvány, ,az ittlakóknak otthon, s az egyik őshonos büszkén mondta, hogy ö ide tartozik, semmiképp el nem adná házát. Pedig ezek a házak meglehetősen rozogák, nélkülöznek minden kényelmet, s még a csatornázás sem jutott el idáig. A falak nedvesek, s Tillay Ernő, az építész is zavarban van, valóban érdemes lenne megmenteni ezt a hangulatos városrészt, de hogyan? Egyelőre nincs rá pénz, tehát marad minden a régiben, de elöbb-utóbb mégis csak meg kell fontolni, hogy mit érdemes megtartani a. múltból, s mi az, amit nem kell sajnálnunk. Mit látnak majd unokáink? Divat visszavágyódni a múltba, mert akkor az emberek nyugodtan éltek, minden szép volt, s hajlamosak vagyunk elhinni, hogy akkor a kerítés is kolbászból készült. Csak az a meglepő, hogy az ember mindenkor valahová a bizonytalan múltba vágyódott vissza, a római Ovidius pedig már csak az aranykorról álmodhatott. ami „önként folyt becsületben, erényben”, a tavasz pedig „el nem enyészett". Mindenesetre óvatosabban bánnék azzal a bizonyos nosztalgiával, ami ma annyira divatos, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne védjük meg értékeinket, ha azok valóban értékek. Mert indokolatlan babona azt hinni, hogy a közelebbről meg sem határozható múltban minden szép volt, tiszteletet parancsoló, mert bizony, eleink kezéből is kikerült sok silány munka. Nem az a baj, hogy nem őrizzük eléggé a hagyományt, inkább az, hogy nem vagyunk elég modernek. Mai művészetünket jámbor eklektika jellemzi, köztereinken szaporodnak a jellegtelen műalkotások, s miközben jelenleg ötezer (!) művész kínálja munkáit, a modernség jobbára külső máz. hamis csillogás, és sok minden engem arra a nőre emlékeztet, aki gondosan festi a körmeit, de nem hajlandó kezet mosni. A múlt megbecsülése nemzeti kötelesség, de az már más kérdés, hogy mit mentsünk meg a múltból. A pécsi Tabánt, pincesorokat, kommersz szecessziós faldíszeket? Ráday Mihály sorozatában azt mondja, mindent, s mit tagadjam, egyre inkább gyanakodva nézem az az alapjában véve nemes buzgalmat. Az engem is felháborít, hogy ellopják a pesti egykori Festetich- palota kilincseit, de ha már nem tudják (nem akarják?) elkapni a tolvajokat, a kilincs helyére mégis csak kell tenni valamit, az pedig egészen más kérdés, hogy nemes rézmunkák helyett az ipar ma silány műanyag- szerkezeteket gyárt. A minap Budán, a II. kerületben járva, egy szakember azt mondta, a sikló újjáépítésének indokoltságáról sincs meggyőződve, amihez nem tudok hozzászólni, de ha így folytatjuk, a végén mozgalom indul Osbudavára újjáépítésére is, ám akkor gondoskodni kell az „elasztikus emberről" is, akinek hirdetése az egykorú fotográfián jól olvasható, nem beszélve Maiidról, a csodapókról, a régmúlt szenzációjáról. Az, hogy egy cukrász a Városligetben rendbehozza a hajdani Nádor-hidat, legföljebb üzleti leleményre vall, nem beszélve a nyilván jelentős induló tökéről, azt viszont semmiképp nem tartom követendő példának, hogy kimustrált villamosokat cukrászdának rendezzenek be. Még egy újjáépített biedermeier cukrászdáért is mérsékelt lelkesedés van bennem, miután tudván tudom, hogy csak olyan, mintha eredeti lenne, pedig- hát pótanyagokkal dúsított másolat. Jobban örülnék, ha korszerű, a mi igényeinknek megfelelő cukrászdát rendezne be valaki, nem is beszélve egy becsületes borozóról, ahol a modernséget nem üvöltő magnetofon jelenti, vagy hangerősítőkkel felszerelt alkalmi zenekar. A mai nosztalgia-lázban — ez mégis csak fontos — általában nem művészettörténeti értékekről van szó, ezeknek egyébként is van gazdája, hanem az élet nélkülözhetetlen tárgyairól, legyen az egy lámpaoszlop, vagy öntöttvas díszítés, amelyeknek jelentőségét pedig felesleges misztifikálni, függetlenül attól, hogy a műanyag kilincs egyszerűen ronda. Mit fognak látni unokáink? Természetesen azt, amit hagyunk rájuk, de az már az ő dolguk, hogy mit tartanak meg ebből. Az unokáért való aggódás helyett fontosabb lenne, hogy kívánatos, esztétikailag is értékelhető környezetet teremtsünk magunknak, otthont és művészetet, emberhez méltó közeget. Ráday Mihály indulatosan jegyzi meg, hogy — jól fizetnek érte — Ausztriából importáljuk a szemetet, pedig itthon is van elég. miközben műkincseket küldünk Nyugatra, mert azt is jól megfizetik. De ugyanakkor annak meg örülünk. hogy fagylaltot árulnak a kimustrált villamosban, környezetünk védelméről is többet beszélünk, mint amennyit teszünk érte. A zajártalom ellen is ideje lenne végre komolyan fellépni. Most is, amikor ezeket a sorokat írom, szombaton késő éjjel, a szomszédos Dózsa-sörözöben zuhognak a dobok, bőszen dalolnak a kikapcsolódni vágyó vendégek, éppen úgy, mint hajdanán, csak akkor Garai Lajos bandája húzta a szekszárdi nagyszállóban, — de azért ezt mégse tekintsük követendő hagyománynak. Nosztalgiák? Próbáljunk meg végre modernek lenni. Ízlésben, magatartásban, környezetünket pedig ne csak óvjuk. hanem teremtsük is meg. Unokáinknak? Elsősorban magunknak. CSÁNYI LÁSZLÓ Ketten az áldozatok közül
