Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-26 / 175. szám
19H(í. július 26. NÉPÚJSÁG 3 Tizennégy munkahelyről negyvenegy párttag A kisüzemek pártszervezete 1971 júliusában alakult. Akkor 15 munkahelyről 42 kommunista alkotta az alapszervezetet. Tervezték, hogy lesz tapasztalatcsere, de nem találtak la környékezi hasonló pártszervezetet, mindent magúknak kellett kikísérletezni. A .cégek olyan ki csili, hogy néhol cöak egyetlen párttag van. Mivel dolgoznak, telephelyük Szekszár- don van, nem szívesen tartoztak körzeti alapszervezethez, ha egyáltalán odatartoztak. Voltak közöttük ugyanis „kallódó” párttagok is, akik éppen, hogy sehova sem tartoztak. A városi körzeti alapszervezetekben a többség nyugdíjas, merőben más problémákkal, mint az aktív dolgozók. Kilenc éve még tartoztak a kisüzemek párt- szervezetéhez vidékről bejárók is, ' ma már ilyenek nincsenek, mert vagy munkahelyet változtattak, vagy pedig hazamentek a községi alapszervezetbe. Az, -hogy Szekszárd a telephelyük, még nem jelenti azt, hogy itt is dolgoznak, mert például a Szigma építőipari kisszövetkezet tagjai elvileg az egész országban vállalnak munkát. Igaz, egy hete ők már nem is tartoznak ide, tízen kiváltak és önálló alap- szervezetet hoztak létre Ilyen értelemben itt a legnagyobb sikernek az számít, ha egy-egy kollektívában akkora létszámot ér el a párttagság, hogy önállósulhatnak. Hogy mennyire vannak „kallódó” párttagok, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy mire megalakult a Szigma -párt- szervezet, addigra már 14-en lettek. Jelen esetben a kallódó nem -minősítést jelent, főként nem a párttagokra nézve, csupán annyit, hogy a legcélszerűbb, ha egy munkahelyen dolgozók egy alap- szervezethez is tartoznak. A vállalatok központjai is több helyen találhatók, hiszen ezek a kis szervezetek általában nem önállóak, hanem országos hálózat részei. A kisüzemek pártszervezetét annak idején azért hozták létre, mert a munkahelyedként 1—2—3 párttag a megnövekedett 'követelményeknek nem tudott eleget tenni. A kezdeti időszakban a legnagyobb gondot az jelentette, hogy a párttagok nem ismerték egymást. Gondjaik, munkahelyi problémáik nagyon eltérőek, sokszor érthetetlenek voltak egvmás számára. Fokozta a nehézséget a munkaterület szétszórtsága, a gazdasági feladatok, érdekek különbözősége. az irányító központok távolsága. / Mindjárt érthetővé válik a helyzet, ha felsoroljuk, hogy milyen munkahelyek is tartoznak az alapszervezetihez. E pillanatban, és ezt azért fontos hangsúlyozni, mert bármikor újabb párttag érkezésével újabb munkahely is beléphet. Ide tartozik a Növénytermesztési és -Minősítő Intézet területi központja, a Tüzeléstechnikai Vállalat, a Temetkezési Vállalat, az Épfu, az Elektromos Gépjavító Vállalat, külön a Gelka-bolt, a Her- bária Vállalat szekszárdi telepe, a Gyapjú- és Textil- nyersanyag-forgalmi Vállalat, a Tüzép szekszárdi telepe. a Kisállattenyésztő és -Értékesítő Szövetkezet, az Információtechnikai Vállalat, a Halért részlege, és legújabban a Dózsa Sportkör. Átjelentkezésük már megtörtént, de a munkába még nem léphettek be. A sorból kihagytuk a Vetőmag és Szaporítóanyag Felügyelőség területi központját, mert annak vezetője, Csató Károly, egyúttal az alapszervezet titkára, kezdettől fogva. — Négy évvel ezelőtt számoltunk be a városi pártbizottság végrehajtó bizottsága előtt a munkánkról. Az akkor elmondottak máig érvényesek, a meghatározott feladatokat tekintjük munkánk irányelvének. A kezdeti nehézségeken, bizonytalanságokon már régen túlvagyunk. Értünk el eredményeket, ezekkel nem dicsekedni akarunk, csupán jólesik elmondani, hogy ma már a szervezeti élettel nincs gondunk, pedig az első és legfontosabb feladatunk ennek megteremtése volt. Nem várt nehézséget okozott a kisebb követelményekhez, lazább fegyelemhez szokott egyes párttagok, pártcsoportok újból bekapcsolása a rendszeres szervezeti életbe. — Éppen erről szerettem volna érdeklődni, hogy milyen a szervezeti felépítés ... — Szigorúan kellett vennünk a fegyelmet, pedig magyarázatok bőyen adódtak arra, hogy ki miért nem tudott megjelenni a taggyűlésen, vezetőségi értekezleten. Hat pártosoport működik, ezek megteremtése és az önálló munka megkövetelése meghozta az eredményt. Három olyan párt- csoportunk van, ahol egy munkahelyen dolgozók a tagok, és három közös. Az utóbhí esetben a tevékenység jellegét éppúgy figyelembe kellett venni, mint azt, hogy közeli essenek egymáshoz a munkahelyek. — Hogyan állítják össze a munkát érvét? — Ennek meghatározása nálunk — ha lehet — még fontosabb, mint másutt. Ma már úgy van ezzel a párttagság, hogy érdeklődéssel várják egymás beszámolóját, és mint kívülállók, de egymást jól ismerő emberek hasznos tanácsokat is tudnak adni. A vezetőség első számú feladatként kezelte — és ennek most már meg is van az eredménye — a hatáskörébe tartozó termelő, szolgáltató és kereskedelmi egységek megismerését. a kapcsolatok kialakítását a munkahelyi vezetőkkel, párttagjaink munkahelyi főnökeivel'. Éhhez hasonlóan fontos, hogy a pártcsoportok mellett hatékonyan működjön a pártmegbízatások rendszere is. Nálunk nagy szerepe van a párttag aktivitásának. kezdeményező készségének. Szeretném azért azt is hozzátenni, hogy az alapszervezettől nagy dolgokat senki se várjon. — Hogyan oldották meg például a politikai oktatást? — Rugalmasan, kezdetben kísérleteztünk a szervezett, kötött formával, meg is volt ennek akkor a szerepe, ma már ehhez nem ragaszkodunk. Amikor utánanéztünk, kiderült, hogy a politikai végzettség jó az alapszervezetben. A pártcsoportok inkább a szakszervezeti oktatásra figyelnek oda a munkahelyeken. Az alapszervezet tart évente 2—3 politikai vitakört az aktuális témáról, ezek mindig jól is sikerülnek. — Mennyire tudnak önállóan dolgozni a pártesoportok? — Már kialakult a munkarend, a munkamódszer, önállóan, jól tevékenykednek, megfelelő arányban foglalkoznak a politikai, gazdasági, társadalmi kérdésekkel, jelentős munkát végeznek a helyi szocialista briigádmozga 1 ómban, az ifjúságpolitikai és a nőpolitikái feladatok végrehajtásában. Kevesebb az eredményünk, a pártépítés terén, mert területünkön kevés a fizikai dolgozó, és a többségük nem is fiaital nő, azért persze egy- egy párttagot alapszervezetünk is felvesz. Szerintem a pá r tcso po r t -b i;Za lm iák feladata a legnehezebb pártmegbízatások egyike. Lehetőségeikhez, képességeikhez mérten . valamennyien becsületes, lelkiismeretes munkát végeznek. — A párttKtokámak sem lehet könnyű ... — Azért dl lehet végezni, kezdetben sókkal nehezebb volt, itt senkiinek sincs köny- nyű dolga, még a gazdasági felelősnek sem, hiszen a tagdíjak összeszedése is gondot okoz. Az iroda tulajdonképpen az alsó fiókomban van. Nálunk szezonális a munka, mint általában a mezőgazdaságban, ezlért nem is tervezünk erre az időszakra taggyűlést sem. Az alapszervezetben adminisztráció is több van, mint másutt, hiszen a tagságot értesíteni kell a rendezvények időpontjáról, de jó a munkamegosztás a vezetőségen belül, bár az információknak nálam keli összefutni. Amikor elvállaltam, nem igazán tudtam, mit vállalok, de most már folyamatos munka folyik, nincsenek nagyobb gondjaink. Sokat lehetne még írni erről a furcsa alapszervezetről, hiszen náluk sok minden másként van, mint egy munkahelyi, vagy lakóterületi pártszervezetben. Itt van például a kádermunka, a véleményezési jogkör, vagy éppen a társadalmi ünnepek kérdése. Minden kérdésre nekik kell megkeresni a választ, a sajátosságaiknak megfelelően. Hogy jó közösség alakult kii, azt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a nyugdíjasaik, ameddig lehet, maradnak, csak később jelentkeznek át a körzeti alapszervezetbe. Érdekes feladata az is, hogy a párteso- portolkat alkalmassá teszik az önálló szervezeti életre. Most például arról van szó, hogy a Temetkezési Vállalatnál alakul pártszervezet, nem a központban, hanem a megyében egy, Szekszárdié ilyenolyan vállalati ügyben úgyis be kell utazni. Ez is kérdés, érdekes alapszervezet lesz, ha megalakul, bár végső soron többé-kevésbé minden pánt- szervezet élete, működése sajátos. különbözik a többitől. Korszerűsítik a közvilágítást A közvilágítás korszerűsítésére ötéves kutatási-fejlesztési programot dolgozott kli az Állami Energetikai és Én erg iabi ztonság tecbni kai Felügyelet (Energiafelügye- !et). A két szakaszban megvalósuló fejlesztési programban 15 kutatóintézet, illetve vállalati kutatócsoport vesz résZt. A már kifejlesztett, valamint a jövőben kifejlesztendő világítási berendezésekkel megteremtik a lehető. ségét annak, hogy az áram- szolgáMató vállalatok a közutak mentén a legkorszerűbb fényforrásokat szereljék fel. Számítások szerint az új berendezésék. mindenekelőtt a hagyományosnál 8—9-szer nagyobb fénybasznosítású ná'trii um lám pák alka Ima zásával hazánk közvilágításának vi lilám osen e rgia - fogyaszt ás á t csaknem a felére lehet csökkenteni. Jelenleg a közterületeken elhelyezett fényforrások évente 4000 órát üzemelnek, s 650 ezer megawattóra elektromos áramot fogyasztanak. A kutatási-fejlesztési programban létrehozott energia- takarékos berendezésekkel évente 280 ezer megawattóra villamos energiáit, vagyis 1,1 milliárd forintos villanyszámlát lehet megtakarítani. ITÏÏ-ÏÏT571 HÍRRE Akármilyen legyen is az időjárás, ez jo beszédtéma, ahonnét el lehet aztán kanyarodni az élet más problémáihoz, másfelől pedig az időjárás valakinek mindig rossz, másnak meg jó. A mólóban lévő héten az eső nagyon kellett a mezőgazdaság egy részének, nem kellett a nyaralóknak és az aratóknak. A hűvösebb napok jól jöttek a dolgozóknak és rosszul a vízpartokon napozóknak. Ez a hét uboiikaiszezan volt abból a szempontból, hogy nem dúskáltunk eseményekben. Egyetlen intézmény, szerv és szervezet sem teszi a nyár közepére üléséit, előadásait és egyéb rendezvényeit, közönségre ilyenkor csak a szórakoztató rendezvények számíthatnak. Mindez nem azít jeleníti, hogy a termelőmunka, ügyintézés szünetelne, az élet azért nem állt meg, a munka folyik: például szedik az uboókát, mások meg mái- járják az üzleteket, hogy mindent időben összeszedjenek a tanévkezdésre. Köpenypróba a Korzó Áruházban Tömagkapcaolat - ámbár/ kapcsolat A párt számára semmi sem lehet fontosabb, mint a 'kapcsolata a tömegeikkel. A vezetők számaira általában, a politikusoknak még inkább nem lehet semmi fontosabb &z emberi kapcsolatoknál. A szocializmusban legfőbb érték az ember és ha ez így van, akkor ezt az embert ismerni kell, münden apró gondjával, bajával, eredményeivel és terveivel együtt. Beszélgetés az emberekkel — ez a célja, értelme annak, amikor az ország és a megye vezetői ellátogatnak egy-egy településre. A megyéi pártbizottság első titkárának tolnai látogatásán is történitek olyan apró események, amilyenekről általában nem számolunk be a tudósításofobam, de amelyeknek a hatása beépülhet a legelméle- tihb döntésekbe, mint emberi háttér. A termelési főmérnök elmondta például, hogy egy nagy tétéi exportmegrendelésből nyolcvan darab hibás alkatrész érkezett vissza. A dolognak nincs nagy jelentősége, hétszázezrles tételnél ez nem sok, hiszen az ember nem gép. Az már viszont elgondolkodtató, ha kiderül, hogy mind a nyoleván alkatrészt ugyanaz az ember gyártotta. Az illetőt persze nem elbocsátani kell, hanem megkeresni számára a megfelelőbb munkakört. Azt is érdkes megfigyelni és hadd „pLetykálkodjon" egy kicsit az újságíró, hogy miről beszélgetnek egymás között a vezetők akkor, ha „nem hivatalos” tájékoztatóról van szó ... Jelen esetben egy megyéi első titkár egy mezőgazdasági és egy ipart szövetkezet elnöke, az MSZMP KB munkatársla, valamint egy halászati szövetkezet elnöke volt együtt. ligy' felcsigázva az érdéklódést, talán hatásosabb lesz a válasz: ugyanarról, amiről a többi ernlber, a gazdasági helyzetről, kis és nagy ügyekről, a népi aktualitásokról. Szub/akthr morok Elfogult vágyók a kiskereskedők mellett, mert szereznék a lányomnak divatos pulcsit, lila „akármit” és még csak nem is drágábban, mint amennyibe, az állami üzletekben kerül az. ahii nem is „menő cucc”. Tudom, hogy nélkülözhetetlenek a kistelepüléseken és a városokban a kisiparosok, akiket ki lehet hívni egy apróbb hiba megjavítására is. Ezek tények, mint ahogy tény, hogy szükség van a kisvállalkozásók mindenféle formájára is. Az már viszont egyáltalán nem a leg- önvendeteteébb tény, hogy a nagyüzemekéi, gyárakéit, szövetkezeteket többnyire, nem a leggyengébbek, leglustábbak hagyják otlt és válnak maszekká, ilyen-olyan kisszövetkezet vagy gmk tagjává. Pont azok válnjalk ki, akik a legjobb szakemberek és szeretnek is dolgozni. Sajnos, nemegyszer azért önállósítják »agukat, mert nehezen viselik el a szervezetlenséget, a iátszait- muinkét vagy azt, hogy az utóbbit is megfizetik, őket, a jól dolgozókat pedig nem munkájuk arányában honorálják. Be mindebből szerintem nem az következik, hogy növelni kell a maszekok, gmk-k számát és létszámát, hogy több kiskereskedőre van szükség, hanem éppen az, hogy dolgozzon jobban az állami, szövetkezeti ipar és kereskedelem. Dr. Márton János, az Agrárgazdasági Kutatóintézet főigazgatója, akt mondta a Hazafias Népfront kongresszusán, hogy „a lángos- sütő a magyar szocialista gazdaság tisztes tartozéka, még talán' fejlesztése is lehet, de jelképe nem”. Maxőgazdamégl pillanatkép Valamikor a mezőgazdaságiban munkacsúcs vólt a nyár. Mast is az, csak nem mindenki veszi észre. Bármennyire is meglepő, a termelőszövetkezeti tagók is nyáron mennek nyaralni. Aki nem hiszi, hogy ez meglépő léhet, kérdezze meg a nagyszüleit. A szülők ebben a kérdésiben már nem „megbízhatóak”, különösen, ha fiatalók. A nagy nyári munkákat ugyanis kevesen el tudják végezni a nagyteljesítményű gépékkel. A munkák állásáról csak pillanatképet tudunk közölni, aimely már el is évül, amint leírjuk, a gépek ugyanis dolgoznak tovább. Hogy milyen fontos lehet az időpont és mennyire „adnak” arra a szövetkezetek, hogy mennyi idő alatt készülnek el például a búza aratásával, azt mi sém bizonyítja jobban, mint a tolnai termelőszövetkezet elnökének a megfogalmazása, aki a fentebb említett látogatáson azt mondta1: A búza aratását július 16-án fél nyolc tájiban fejeztük be. A megyéi tanács jelentése szerint a megyében ütémesen, teljes kapacitással folyik az őszi búza aratása, a munkát a hét elejéig 37 mezőgazdasági nagyüzemben fejezték be, a készenlét fóka kedden kilencvenszázalékos volt. Mire ezek a sorók megjelennek, már csak jelentéktelen mennyiség marad a földeken. Jól halad a minőség szerinti átvétel is. vitás eset, 'reklamáció nem volt. Kazalrakás Faddon Ittasan senk! ma közlekedjen I Általános társadalmi cél az italozás megfékezése. Keit terüléten lehet ez ellen adminisztratív eszközökkel fellépni, az egyik a munkahely, a másik pedig a közlekedés. A héten, is közöltünk hint arról, hogy elvették valakinek a jogosítványát. Nem azént írtuk meg az esetet, hogy megszégyenítsük az illetőt, hanem azért, hogy legyeinek, akik ezen elgondolkoznak. Ilyen értelemben „megelőzőnek” szántuk az ítélet közlését. A megyei tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésének is egyik napirendje volt a közlekedésbiztonság. Akkor a tudósításban azt emeltük ki, hogy mennyi az ittas járművezető. Tőlük veszik el mostanában mind gyakrabban és mind hósz- szabb időre a jogosítványt. Most egy másik tényre is szeretnénk felhívni a figyelmet. Nagyon sok balesetet okoznak a .gyalogosok is, zebrán és másutt, ahol óvatlanul vágnak át az úttesten. Nem ritka v, főútvonalakon a részeg járókelő, és még jó, ha tud járni, mert az is előfordul, hogy kivilágítatlan kerékpáron közlekedik cikcakkban vagy éppen fekszik az út közepén. Ittasan még gyalogolni is veszélyes! 1HAKOSI IBOLYA