Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-17 / 167. szám

1986. július 17. ♦ ' TOLNA \ __ IrsrïÉPÜJSÀG 3 Intézkedések a gyalogosok és a kerékpárosok biztonságáért A Közlekedési Minisztérium megkülönböztetett ' figyelmet fordít a iközúti forgalom leg­védtelenebb résztvevőire, a gyalogosokra és a kerékpár o. sökrla. Évente ötezer gyalo­gost és több mint másfélezer kerékpárost ütnek el az uta­kon, s ezzel az évi 20 ezer közúti baleset több mintegy- harmiadának ők a szenvedő alanyai, áldozatai. A szerencsétlenségek Okai­nak vizsgálata kiderítette, hogy a gyalogosbaleseték egyiharmadia azért következik be, mert az adott ' helyen nincs járda, s ezen belül is ott történik a legtöbb baj, ahal hiányzik a közvilágí­tás. A rosszul megvilágított kijelölt gyalogosétke 1 öhelyek szintén a veszélyes zónák közé tartoznak. A miniszté­rium irányításával1 mind a tizenkilenc megyei tanács él­készítette VII. ötéves tervi járdaépítési programját. En­nek alapján az öt év során összesen 2000 kilométernyi járda épül az országban, fő­ként a - településeken belüli, veszélyesebb helyéken, a leg­forgalmasabb utak méllett. Jélenleg 50 ezer kilométerre tehető a települések útjainak hossza, de ennék csak 60 szá­zaléka mellett húzódik biz­tonsagot jelentő járda. A tanácsok anyagi lehetősé­geik arányában határozták meg a járdaépítés ütemét, a minisztérium szakmai és ter­vezési segítséget nyújt a munkához. A kijelölt gyalogosátkelő- helyek kéllő megvilágítására szintén program készült. Az Energiagazdálkodás Az energiagazdálkodással kapcsolatos kutat á&i -fejlesz­tési célokról szerdán sajtó- tájékoztatót tartott Papp István, az Energiagazdálko­dási Intézet vezérigazgatója. Egyebek között elmondta, hogy a VII. ötéves tervidő­szakban, is minden eszközzel seg'tik a hagyományos ener­giaiforrások hasznosításának fokozását, az ehhez szükséges új módszerek és eljárások el/ terjesztését, új energiaforrá­sok felfedezését, az energia­felhasználás mérséklését, a műszaki -technikai eszközök korszerűsítését. Ezek a kuta- tás-fetjlesztési feladatok szo­rosan kapcsolódnak az öt­éves terv gazdaságfejlesztési elképzeléseihez. A program öt súlyponti területre kon­centrálódik, amelyeket hat fejlesztési al program egészít ki. Ezek keretében egyebek között eljárásokat dolgoznak ki a szénmentesíitésre, a fe­keteszén, a barnaszén és a lignit dúsítására, valamint új technológiai eljárásokat ve­zetnek be a villamos energia ésszerűbb felhasználására, a mező- és erdőgazdaságban keletkező melléktermékek hasznosítására. Tervbe vették a huiladékhő hasznosítását is, valamint a háztartási és kom­munális villamos- és hőtech- niikai készülékek, tüzeléstech­nikai eszközök korszerűsíté­sét. Papp István arról is szólt, hogy az energiagazdálkodás­sal kapcsolatos kutatás-fej­lesztési program már az el­múlt tervidőszakban is jelene tős eredményeket hozott. 1901 és 1985 között a kutatá­si eredmények hasznosítása révén csaknem 1,1 millió tonna nyersolajnak megfelelő szénhidrogént takarított meg a népgazdaság, 30 milliárd forint értékű energetikai ké­szüléket és berendezést állí­tottak elő az üzemek. A kutatási-fejlesztési ered­ményeknek is »nagy részük van abban, hogy a terme­lő vállalatok fajlagos energia­igényessége öt év alatt 13— 14 százalékkal csökkent. elmúlt öt év alatt 1500 átke­lőhelynél helyeztek el kor­szerű nátriumlámpákat. A statisztikák bizonyították, hogy ezeken a helyeken je­lentősen csökkent az éjsza­kai balesetek száma. • Az el­következő két-három évben az összes többi átkelőhely közei tágítását is korszerűsí­tik, s 1988. végére már vala­mennyi zebrát megfelelő fényerősségű, a gyalogosok biztonságát fokozó lámpáik­kal világítják meg. A kerékpárosok védelméért is tettek intézkedéseket az elmúlt években. A Közleke­déstudományi Intézet felmé­rése 1983-ban arra mutatott rá, hogy mintegy 480—500 kilométer hosszban feltétle­nül meg kell teremteni a biztonságos kerékpározás fel­tételeit. A keréfcpárút-építési programhoz a minisztérium anyagilag is hozzájárul: amennyit a helyi tanácsok szánnak erre a célra, ugyan­annyit megpályázhatnak a minisztériumi keretből. A program első évében, 1984- ben 37 kilométernyi kerék­párút épült, tavaly már 56 kilométer. A korábban meg­lévőkkel együtt így 1985 vé­gére ‘a hálózat hossza elérte a 160 kilométert. A jelenlegi .tervidőszakban újabb 340 kilométernyi utat építenék a kerékpárosok szá­mára, évente 50—60 kilomé­terrel bővül a hálózat. A 90-es évekig tehát minden­hol lesz kerékpárút, ahol azt a korábbi felmérések indo­koltnak és szükségesnek tar­tották. A Tamási Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága leg­utóbbi ülésén tájékoztató hangzott el a lakosság tüzelő- és építőanyag-ellátásáról, és a város zöldterületének, ját­szótereinek védelméről, a parkosítás helyzetéről. Mihályi István, a Tüzép- telep vezetője tájékoztatójá­ban elmondta, hogy a telep idei első félévi áruforgalma a tervezettnek megfelelően alakult. Tüzelőanyagokból mennyiségi szempontból volt növekedés, a szén minőségi összetételéiben azonban nem volt javulás. A mecseki szén­A 110 éves múltú Szegedi Ipari Vásár az idén július 18-án, pénteken nyitja ka­puit. Látnivalóit, 550 hazai és külföldi cég termékeit 10 napon át tekinthetik meg az érdeklődők — jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Csikós Ferenc, a városi ta­nács vb-ftitkára, a vásár igaiz­gató tanácsának elnöke. El­mondotta, hogy a kiállítók a vásárok hagyományos terü­letén, a Marx téren kaptak helyet, 34 000 négyzetméte­res területen'. Nemzetközi jelleget köl­csönöz a vásárnak, hogy — jórészt testvérvárosi kapcso­latok révén — az idén min­den korábbinál több külföldi, összesen 186 finn, jugoszláv, lengyel, NSZK-beli, olasz és szovjet vállalat mutatta be termékeit. Hagyomány már Szeged testvérvárosának, Odesszának részvétele. Onnan 61 vállalat cikkeit hozták el a vásárra, s. ezek a zárás után a dél-alföldi áruválasz­tékot bővítik majd. A finn Turku cégei élelmiszer-, mű­szer- és elektronikai termé­kekkel szerepelnek, a lengyel Lodz kiállítói elsősorban, tex­til- és ruházati cikkekkel mutatkoznak be. Először vesz részt a szegedi vásáron az olaszországi Modena megye 8 vállalata, nyomdai gépekkel, gáz- és elektromos tűzhelyek­Vb-ülés Dombóváron A nők védelmében (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Dombóvári Városi Ta­nács legutóbbi1 ülésén dr. Zahorcsek Alfonz kórház- igazgató főorvos tartott tá­jékoztatót az onkológiai el­látásról és annak hatékony­ságáról. A dombóvári kór­házban a múlt év végéig na­pi kétórás szakrendelés ke­retében működött, de ez év­től már külön főfoglalkozású orvos beállításával onkológiai gondozóként látja el a város és városkörnyéken a szerve­zett szűrést, a betegek gyó­gyítását és gondozását. Biz­tosítják a dombóvári kórház­ban kezelt minden 30 év fe­letti beteg nő vizsgálatát is. A vidéki szűréseket heti két napon végzik a tüdőszü- résekkel párhuzamosan. Szük­séges lenne a lakosság na­gyobb mértékű megjelenésé­nek biztosítása a szűrővizs- gálatokon, melyhez nagy se­gítséget adhatnának a köz­ségi, üzemi és intézményi vö­röskeresztes aktivisták. Ezt követően Csillag László ta­nácselnök-helyettes számolt be a városban élő cigány la­kosság helyzetének javítására 1981-ben hozott feladatterv végrehajtásáról. Elmondta, hogy a cigányok életkörülmé­nyeiben tapasztalható pozitív változások ellenére sok, még a megoldatlan' és részben új­ratermelődő probléma. Nem látványosak a hátralévő fel­adatok, de továbbra is tár­sadalmi méretű erőfeszíté­sekre van szükség. Magyarszéki Endre bányák nem tudták leszállí­tani darabos szénből az el­múlt év azonos időszakának mennyiségét sem. Építőanyagokból általános keresletnövekedés nem ta­pasztalható. Az első félévben a rendelkezésre álló árualap, pal — egy-két termék idő- sízakos hiányával együtt is — ki tudják elégíteni a lakosság y igényeit. Végezetül a telepve­zető elmondta, hogy mind tüzelő-, mind építőanyagból fölmérték a második félév igényéit, de zavartalan ellá­tás csők az építőanyagok te­rületén várható. kel, éttermi és presszó fel­szerelésekkel. A legnagyobb számban a jugoszláv kiállí­tók vesznek részt ezen az ipari seregszemlén, most 105 vajdasági és más területek­ről érkezett cég mutatja be termékújdonságait. Ami a 331 hazai kiállítót illeti, jelentkezésük elfogadá­sé mái az áruk újdonsága, ver­senyképessége, a műszaki fej­lődés szeretjeitek legfőbb fel. tételként. A vásár idején a Magyar Kereskedelmi Kamara és a szabadkai gazdasági kamara szakmai napokat rendez a határ menti árucsere és a termelési kooperáció előmoz­dítására. Űj vonása a vásár­nak, hogy jelentősen kibőví­tették a „vásárlók utcáját”, amelyen ezúttal csaknem száz vállalat, szövetkezet és kis­iparos árusítja is a termé­keit. Az OKISZ Labor a Ma­gyar Divatintézettel közösen naponta rendez zenés divat­bemutatókat. A vásár területén postahi­vatal működik, amely alkal­mi bélyegzőt használ. A MÁV 50 százalékos utazási kedvez­ményt nyújt a július 27-ig nyitva tartó vásár látogatói nak. A vásárigazgatóság a belépődíjak negyed részét felajánlotta a Rák ellen, az emberért, a holnapért alapít­vány javára. Tájékoztató a tüzelő- és építőanyag­ellátásról Szegedi Ipari Vásár - nyitás július 18-án A vevők igényéhez alkalmazkodni Termékfejlesztés a Szekszárdi Bútoripari Vállalatnál A modul elemes ülőgarnitúráé a jövő Manapság úgy mondják, nem könnyű sem a vevőnek, sem a kereskedőnek, sem pedig a gyártónak. 'Telítettség van a (bútor­piacon. Az utóbbi időben az ízlés is sokat változott, ke­vésbé keresik az úgyneve­zett doboz bútorokat, a vá­sárlók jobban kedvelik azokat a termékeket, ame­lyek díszesebbek? egy kicsit megtörtebb, íveltebb a vo­nalvezetésük. Elsődleges szempont az, hogy praktikus, és variálható legyen, vala­mint kis helyen el is férjen. {Mindent figyelembe véve, a követelményeknek nem könnyű eleget tenni. A Szekszárdi Bútoripari Vállalat elsősorban kárpito­zott garnitúrákat készít. Ti­zenegy éve, 1975-ben kezdte gyártani az egybeöntött, for­gó fotelokat is. Termékszer­kezetében a döntő változást az utóbbi három év hozta. A szükséges váltásról, fej­lesztési lehetőségekről, vala­mint a megvalósításról a gyár főmérnökével, Angyal Lászlóval beszélgetünk. — A mai helyzet azt dik­tálja a gyártóknak — kezdi Angyal László —, hogy nye­reségesen, a vevőknek tetsző bútorokat készítsünk. Ez meghatározza a gyártmány- fejlesztés irányát is. — Az őszi BNV-re új ter­mékeket fejlesztettünk ki. A már meglevő . kárpitozott garnitúrák mellett olyan termékkel jelenünk meg a piacon, amelyeknek a vari­álhatósága az eddiginél jó­val nagyobb. Elhelyezésük előnyös kis lakótelepi laká­sokban, de nagyobb családi házakban is megállják a helyüket. Az eddig jól be­vált modul elemes variálha­tó szekrénysorok „mintájá­ra” terveztettük meg új ülő- garnitúránkat Heczendorfer László Munkácsy-díjas bel­sőépítésszel. Az alapötletet a bővíthető modul elem ad­ta. Az elsődleges cél az volt, hogy tetszetős legyen a bú­tor, szerkezetében ne legyen túlkomplikált, ahol lehet, ott kerüljük el a fölösleges, bonyolult, rugós szerkezete­ket. Hiszen minél bonyolul­tabb mechanikai szerkezet­ről' van szó, annál nagyobb Kispál Ferenc gyártás- előkészítő a tervrajzok „mühelynyelvre” fordí­tását ellenőrzi a meghibásodás lehetősége is. Fontos, hogy minden hely ki legyen használva, igy az ülőfelületek alatt tá- rolóhely legyen, a kanapé á gyn emu tartót is tartalmaz­zon. — Hogyan variálhatók ezek a bútordarabok? — Akár ülőgarnitúrát, akár sarokgarnitúrát is le­het összeállítani a termék­ből, de kombinálható szótó fotelággyal is. így ha valaki vásárol egy ülőgarnitúrát, később kibővítve néhány elemmel, sarok vagy egyéb alakzaitú kárpitozott garni­túrát is összeállíthat kedve, ízlése, valamint pénztárcája szerint. A kanapét kétsze­mélyes és egyszemélyes vál­tozatban. így különálló gör­gős fotelként, sorojható úgy­nevezett „szettfotelként”, valamint fotelágyként és sa- rókelemként állítjuk elő. — A jó terven kívül prob­léma az is, hogy néhány hó­nappal a gyártás után a szövetek színe megváltozik, az újabb szállítmányok szí­ne nem azonos az eredetié­vel. — Ez eddig gond volt. A problémát sikerült megolda­ni. A Latex Kőszegi Bútor­szövetgyára új. korszerű festőüzemet létesített. A színárnyalatokat, a színbe­állítást, színképelemzéssel veszik úgy, hogy gyakorla­tilag a színek között árnya­latnyi különbség nincs, le­gyen az bármilyen időelté­réssel készítve. — A bútorok árát az al­kalmazott szövetek is dön­_ tőén meghatározzák ... — A kárpitozott bútorok anyagköltségének hatva n- hetven százalékát a szöve­tek ára adja meg. Éppen ezért az olosóbbságra töre­kedve, de a minőség megőr­zése mellett elsősorban a jó alapanyagú magyar szövete­ket használjuk fel. Lehet a magyar alapanyagból jó színvonalú, olcsó terméket gyártani. — A variálható modul ele­mes ülőgarnitúrán kívül má s fék vőalkal ma to sságo t is készítenek? — Tulajdonképpen megint csak a variálási lehetőséget szem előtt tartva, francia- ágyat is gyártunk, amelyet két fekhely egybekapcsolá­sából alakítottunk ki. A franciaágy kategóriában ez a termék olcsóbb lesz, mint a forgalomban levők. — A gyenrnekheverőknél is hasonló elvek alapján fejlesztettek? — Elsősorban a kis hely kihasználására törekedve fejlesztettük ki a kétszemé­lyes gyermekheverőt, ami könnyed mozdulattal1 alakít­ható egyszemélyesből át. A heverő fiófcrendszerű, és a kihúzható részben ágyneinű- tartó van. A sarok gyermekheverő is hasonló megoldású. Sa­rokra helyezve nem olyan magas az emeletes ágy, a helykihasználás Is jobb, a szülőnek is kényelmesebb, hiszen a felső ágy mellma­gasságban van, és természe­tesen a gyereknek sem kell magasra másznia, így kevés­bé balesetveszélyes. — Három fekfaelyes válto­zatot is készítenek. Az alsó fiókrendszerűen kihúzható, csakhogy itt nincs ágynemű- tartó. Célszerű lenne ezt itt is kialakítani. A háromgyer­mekes családok gyerekszo­báinak berendezésénél sokat lehetne segíteni ezzel. A bú­tor kombinálható lehetne könyvespolccal1, vagy más, kiegészíthető elemmel is. — Az ötlet nem elveten­dő, hiszen nem lezárt ter­mékfejlesztésről van szó, hanem bővülő variálási le­hetőségről. — Az öntött forgó fotelok élettartamát növelik. Ké­nyelmesebb 11 Älellit mutat­tak be a BiNV-n. — A fémvázra öntött lágy poliuretán alapanyagú fote­lok helyett a kemény habból öntött fotelok gyártására té­rünk át. A rugalmasságot megfelelő ráépített párná- zalttal biztosítjuk. Ezeknek a foteloknak az élettartama jóval nagyobb. A három éve elkezdődött, beruházást nem igénylő gyártmányfejlesztés remélhetőleg változást hoz a vállalat életében. Ehhez a piaci igényekhez való gyors alkalmazkodás szükséges. A rugalmas szemlélet és tenni akarás eredményeként re­mélhetőleg a termékek iránt nő a kereslet. Szekér Fotó : Czaks Növeli exportját a győri Gardénia A Győri Gardénia Csipke - függönygyár felküzdötte ma­gát a sikeresen exportáló vállalatok sorába. Az évek­kel ezelőtt még szinte kizá­rólag a hazai piacra dolgo­zó vállalat tavalyi árbevéte­lének több* mint 30 százalé­kát exportból teljesítette, s az idén az első félévben to­vábbi 15 százalékkal növel­te exportját a múlt esztendő hasonló időszakához képest. Az eddigi eredmények annál is biztatóbbak, mivel' a gyár külföldi partnerei a tapasz­talatok szerint a harmadik és a negyedik negyedévben rendelik a nagyobb tétele­ket. Az előirányzott csak­nem 540 millió forintos idei árbevételükből mintegy 160 —170 millió forint értékű termékük a tőkés országok­ban talál gazdára. A dinamikusan fejlődő vállalat gyártmányait, a mintás, bordűrrel díszített függönyöket, teritőket a vi­lág 31 országában értékesíti. Az új piacok megnyerése, il­letve a meglévők megtar­tása érdekében fokozott fi­gyelmet fordítanak áruik megbízható minőségére, ru­galmasan alkalmazkodnak a vevők igényeihez, kis tételek gyártására is vállalkoznak, és intenzív gyártmányfej­lesztéssel bővítik kínálatu­kat. Új termékeik közé tar­tozik a plüss hatású füg­göny, a színiben harmonizáló díiszpárnahuzat és ágyterítő. Gyártásukhoz tavaly helyez­tek üzembe egy speciális gépet. Holczer Ferenc kárpitos a modul elemes ülőgarnitúrát kárpitozza

Next

/
Thumbnails
Contents