Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-02 / 154. szám
lSHfi. július 2. TOLNA \ NÉPÚJSÁG 5 Hazaszeretet, hazafiság, patriotizmus: «*ï£ népének, hagyományainak, áldozatvállalásra is képes szeretete, történelmével, sorsával való azonosulás. A hazaszeretet konkrét tartalma a történelem alakulásával változik, gazdagodik. Egyes megjelenési formái a fejlődés során visszahúzó erővé válhatnak (nacionalizmus), torz, reakciós formák is létrejönnek (sovinizmus). A szocialista hazafiság, amely a proletár internacionalizmussal szervesen összefüggő fogalom, annak mély megértését és átélését jelenti, hogy a szocialista haza sorsa elválaszthatatlan a többi szocialista ország felemelkedésétől, a nemzetközi munkásság harcaitól. (Filozófiai kislexikon.) A gyakorlati dolgok kötnek a legeredményesebben A BHG Híradástechnikai Vállalat 4. számú gyárában a Babits Mihály ifjúsági szocialista brigád három tagja, valamint Bencze Ferenc munkaverseny-szerve. ző így vallanak a hazaszeretetről : — Akkor éreztem csak, hogy mennyire szeretem a hazámat, amikor egy hosz- szabb külföldi tartózkodás után nem tudtunk időben haza in du irrt. Hiába tudtam, hogy nincs semmi probléma — a rossz idő miatt nem indult a gép —, nem bírtam megnyugodni. — Haza akartam jönni! — kezdi Márkus Judit, lehet. hogy ez nem mond sokat, de számomra akkor vált igazán érezhetővé, meg- íoghatóvá a hazaszeretet fogalma. — Én is külföldön értettem meg valójában ezt a szót. Egy olyan országban jártam, ahol a fiataloknak a jogaik meg voltak a munkára, szórakozásra, de lehetőségeik nem voltak minderre. Akkor értettem meg, hogy a hazaszeretet csak akkor lehet teljes, ha érezzük; tapasztaljuk, hogy dolgozhatunk, lehetőségünk van közösségi munkára, közéletre, szórakozásra vagy mondjuk a vásárlásra is. Ezek a konkrét gyakorlati dolgok kötik az embert a legerősebben a hazájához — mondja Dór Márta. — Hadd kezdjem én is úgy, hogy sok országban megfordultam már — Kapcsolódik be Kiss Antal. Arra jutottam én is, hogy ez az ország megadja azt, hogy kiteljesítsem magam, hogy biztosítsam a családom boldogulását. Véleményem szerint a hazaszeretetít a családban, gyermekkorunkban kezdjük megtanulni, onnan hozzuk magunkkal az elveinket, a szülőföldhöz való kötődésünket. < — A család mellett nagyon fontos szerepe van a munkahelynek, a szükebb munkahelyi közö&ségnék is — folytatja Márkus Judit. Egészen fiatalon kerültem q gyárba doLgozni, itt tanultam meg, mi is az a munkahely, szocialista brigád és ezeken keresztül azt, mit is jelent számomra a haza. — Valóban az a legfontosabb, hogyan „indul” egy gyerék. mit és hogyan lát, hall a családban — szólal meg Bencze Ferenc. Minden itt kezdődik, a szülőké a legnagyobb felelősség. Mindenkinek otthon kell magába szívnia a . hazaszeretet érzését. Az iskola, a munkahely mái' a megalapozott elvekre kell hogy építsen. Ez lenne a kívánatos. Amikor azt kérdezem, hétköznapi szinten hogyan nyilvánul meg a hazaszeretet, beszélgetőpartnereim a következő választ adják: — Becsületesen élni, ta- nulni, nevelni a gyerekeket. Tovább vinni a nemzeti hagyományokat, építeni, dolgozni. Hogy a szeretett haza még szebb legyen. A népfront mindenkié A nevében is benne van. Hazafias Népfront. És a mozgalom a nevét komolyan veszi. Hazafias a szocialista hazafiság értelmében, ami nem választható el a szoci- a lista internacionalizm üst ól. Célt. értelmet, feladatot és elfoglaltságot találhat a mozgalom keretei között az, aki a népfront legátfogóbb programjával. a szocialista haza építésével egyetért. Találkozhat a tevékenységben a hívő a marxistával, és dolgozhatnak egyazon célért az öregek a fiatalokkal. Lehet választani a honismereti mozgalom, a kertbarátkor, a városszépítő egyesületek, a fogyasztók tanácsai, a lakó- bizottságok, a műemlékvédelem, a hasznos hulladékok gyűjtése, az ideológiai nevelő- munka, a gazdaságpolitikai előadások, a béke és a népek közötti barátság szolgálata, és még ki tudja, hány féle tevékenység között Itt van előttem egy féléves program. Van benne béke- és barátsági gyűlés, megyei papi gyűlés, a nemzetiségi munkabizottság alakuló ülése, cigányfórum, falugyűlések, a gazdaságpolitikai és településfejlesztési munkaközösség megalakulása, házi borverseny, és bálok. Mindenki választhat érdeklődési köre, életkora, kedve és ideje szerint, hogy hol kíván részt venni a népfront munkájában. A tömegszervezet, tömegmozgalom nem kíván sem többet, sem pedig kevesebbet aktivistáitól, „csak”, annyit, mint amennyit úgy is megfogalmazhatunk: cselekvő hazaszeretet. Az oldalt írta: Takács Zsuzsa, Wcnter Mariann, Bálint György, Szeri Árpád, a fotókat Gottvald Károly és Kapfinger András készítette. Magyar költők gondolatai Első és legszentebb a haza. (Deák Ferenc) A haza minden előtte * Szívet cseréljen, aki hazát cserél! * Tied vagyok, tied hazám! (Kölcsey Ferenc) (Tompa Mihály) (Petőfi Sándor) Egy sportoló élményeiből „Felemelő érzés volt” Nagy nemzetközi, a világ sportközvéleményét hozó sportversenyek, mérkőzések ünnepélyes eredményhirdetésekor a győztes tiszteletére általában eljátsszák hazájának himnuszát. Magasztos, felemelő érzés ez. Sportolója válogatja, hogy ki miként éli át az érzelmileg telített pillanatokat. Gesztusokra, arcjátékokra példák egész sorát tudnánk felsorakoztatni. Házunk táján maradva, a himnusz és sportoló kapcsolatáról Tolna megye sport- történetének egyik najy egyéniségével, a felnőtt Eu- rópa-bajnoki bronzérmes, egykori szekszárdi ökölvívóval, Kálmán Jánossal váltottunk szót, aki az 1963- as moszkvai Európa-bajnok- ságon érte el sikerét. — Sportpályafutásom apróbb és fontosabb epizódjai bizony már feledésbe merültek. de azok a válogatott találkozók kitörölhetetlenek emlékezetemből, amikor a nemzetek közötti találkozókat megelőzően idehaza vagy külföldön megjelent a zenekar és eljátszotta a szívhez szóló taktusokat Kálmán János Ne tűnjenek ezek csak a képzeletben megjelenő szavaknak, de én minden egyes alkalommal összeszorított fogakkal arra gondoltam, hogy nékem a sportszabályok adta kereteken belül ki kell hoznom magamból a maximumot, hazámat. népemet képviselem. Ezrek, százezrek alkotnak rólam véleményt és itt nem egyszerűen Kálmán Jánosról van szó, amikor megszólal a gong, hanem sokak számára a magyarról, a magyar emberről. A felelősség hatással lehet a sportteljesítményekre is. Ilyen szempontból szerencsés alkatnak számítok. Már az első válogatottbeli szerepléskor a lengyel ifik ellen az először átélt magasztos éráés győzelemre segített és úgy érzem, felnőtt- válogatottként sem okoztam szégyent. Nem értem azokat a sportolókat, akik a himnusz alatt valami különös dologgal „rukkolnak ki”. Terpeszbe állnak, hanyagul felöltözve és így tovább .. . Ezek a sportolók véleményem szerint a játékban is gyakran elkövetnek kisebb-na- gyobb fegyelmezetlenségeket. Már régóta nem sportolok, mondhatni, nincs semmi közöm a sporthoz, de előfordul, hogy amikor a Himnusz váratlanul felcsendül, odahaza is felkelek a székről. Hazánk szép tájain találkoznak Több, mint ... Városismereti versenyek Hogyan, mi módon kapcsolódik egymásba a természetjárás és hazaszeretet? Mindannyian érezzük és nerrí is léhet vitás, hogy a két fogalomnak van némi köze egymáshoz, még akkor is, ha néha nem tudjuk azonnal a választ. A. KISZ Tolna Megyei Bizottságának honvédelmi és sportfelelőse, Vida Mihály véleményét kérdeztük erről a témáról. — A természetjárás, egyik fő célja az egészséges életmód kialakításán és a szabadidő hasznos eltöltésén túl az, hogy a fiatalok ismerkedjenek meg hazánk tájaival és vidékeivel. A különböző, immár hagyományos ifjúsági rétegtalálkozókat .— Országjáró Diákok Megyei Találkozója (ODMT), Országjáró Diákok Országos Találkozója (ODOT) — eleve úgy szervezik, hogy minden évben más terület, település mutatkozzon be a tanulóknak. A haza iránti szeretetet többek között úgy is el lehet érni, ha kötődést alakítunk ki a fiatalokban szülőföldjük iránt, Általános tapasztalat, hogy nagyrészt a szervezőktől függ, mennyiben sikerül a programúkkal a hazafias nevelést szolgálni. Az ODMT várostörténet i vetélkedőjén a középiskolás diákok játékos formában ismerkednék meg az adott város nevezetességeivel, annak történelmi, társadalmi, gazdasági értékeivel. Megemlíthetek egy, a hazaszeretettel látszólag nem különösebben összefüggő példát. Talán kissé erői te tettnek tűnik ebből a szempontból a tájékozódási futás, ami állandó versenyszám ezeken a rendezvényeken. A puszta fizikai erőkifejtésen kívül ennél a sportnál valósul meg leglátványosabban a természettel való bensőséges kapcsolat, Talán így már belátható, hogy ez valamival több, mint egyszerű futás . Nemrég crt véget Dombodban az ODMT Politikai és honvédelmi képzés az MHSZ-ben „Múlt, jelen, jövendő” Egy kis 126-os Polski Fiat gurul Szekszárdról az Öcsényí, Decset, Sárpilist összekötő — más szóval — sárközi úton. A (kocsiban Tischler Tiborné és Kajsza Béláné beszélget. Arról esik szó, hogy óvodai csoportszobájuk berendezési tárgyait a becsi Népi Iparművészeti Szövetkezettel közösen szerezzék be. E miatt már meg is keresték a szövetkezet elnökét, dr. Záborszky Ju- ditot, aki készséggel támogatja ötleteik megvalósítását. A két óvónő — mintha sosem érte volna őket munkájuk során csalódás, kudarc — fáradhatatlanul sorolja a tennivalókat. Azt szeretnék, ha a gyerekek, a környezetükben található dísztárgyak, használati eszközök — melyek népművészeti értékűeik is — készítőivel, alkotóival is megismerkedhetnének. Amint a kis kocsi kanyarog a falvak utcáin, újabb és újabb tervek, programok születnek, gondolatok érlelődnek az óvónőkben a lakóhelyi séták fontosságáról, az otthon. a ház, ezáltal a haza megszerettetéséről. A kötődést megalapozni, az érzelmi gyökereket erősíteni pedagógiai elkötelezettséggel, hivatástudattal és szeretettel lehet csak — érződik az óvónők beszélgetéséből, ök tudják, hogy mit jelent a költői gondolát, hogy: ,.n kertek illatából értsen" a gyerek. A fiatalok honvédelmi képzéséről Szabó Gyulával, az MHSZ megyei vezetősége agitációs és propaganda főelőadójával beszélgettünk: — Az általános elméleti és gyakorlati honvédelmi ismereteket oktatjuk az ifjúság körében. A cél az, hogy mire a katonaság kötelékébe lépnek, megfelelő alaptájékozottsággal rendelkezzenek a fiatalok. Azok pedig, akik nem sorkötelesék, egész életre szóló tartalékot szerezzenek. — Hogyan tudják bevonni ebbe a rendszerbe az érintetteket? — Tudjuk, hogy zömében továbbtanulnak az általános iskola után a gyerekek, a középfokú tanintézetekben a tanterv keretén belül kötelezően hatvan órában szerzik meg a honvédelmi ismereteket, további húsz órán át az MHSZ vezetésével vesznek részt. A nyolc osztály után munkába állókat, vagy kimaradók szűk körét iá tatácsokon keresztül érjük el, tanfolyam formájában végezzük el velük a nyolcvanórás oktatást. — Mit tartalmaz az alapképzés tematikája? — A politikai képzésben a hadkötelezettség, a szocialista országok katonapolitikája, a bevónulókkal szemben támasztott követelmények. a katonai eskü a főbb témakörök. A honvédelmi alapismeretek körébe a lóelmélet, lőkiképzés, tájolóval való bánásmód elsajátítása, tartozik többek között. A sorkötelesek gépjárművezető-képzése szintén a profilunkba sorolható; — Eddig jórészt a sorkötelesekről esett szó, kapnak-e lehetőséget azok a lányok, akik a kötelező tantervi anyag mellett mélyebben szeretnének bekapcsolódni az MHSZ tevékenységébe? — Természetesen várjuk őket klubjainkban. Minden ezer fő feletti településen és valamennyi ötszáz fő feletti üzemben, valamint a középfokú iskolák 82 százalékában működik honvédelmi klubunk, illetve szakosztályunk. Rádiós, modellező, repülőklubjainkkal együtt 126 klubot, 208 szakosztályt számolunk a megyében, ezek 8043 tagot mozgatnak meg. — Milyen tendencia tapasztalható' az elmúlt évekre visszamenőleg a honvédelmi képzésben? — Nagyon kedvező változás észlelhető annak ellenére, hogy egyes iskolákban még él a régebbi szemlélek ami nyűgnek érezte ezt a tantervben. A legjobbak között kell kiemelni a lengyeli szakközépiskolát és szakmunkásképzőt, ahol magas színvonalon, a tanulók érdeklődését felkeltve, őkel; mozgósítva felelnek meg ennek a fontos politikai követelménynek.