Tolna Megyei Népújság, 1986. június (36. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-10 / 135. szám
1986. június 10. NÉPÚJSÁG 3 Gondolkodni lehetne péi- Hául azon, hagy a Nernzet- közi Atomenergia Ügynökség keretében szervezzük meg az atomenergetikában vezető országok „együttműködését egy gazdaságos és főleg megbízható új nemzedéket jelentő reaktortípus létrehozása céljából. Atomháborút nem szabad megengedni, az atomfegyvereket meg kell semmisíteni Külön figyelmei érdemel a nukleáris balesetek nyomán keletkezett anyagi és erkölcsi-lélektani károk kérdése. Úgy véljük, hogy erre vonatkozóan olyan jogrendet kell kialakítani, amelynek keretében az államok köteleznék magukat, hogy ingyenes orvosi segítséget, lakást és más anyagi támogatást nyújtanak a szerencsétlenül jártaknak. Ilyen esetekben természetesen ki kell zárni minden arra irányuló kísérletet, hogy a szerencsétlenséget az államközi kapcsolatokban feszültség és bizalmatlanság szítására használják fel. iMég valamint a nukleáris biztonságról : nem szabad megengedni a nukleáris terrorizmust. Megtörtént, hogy szándékos károkat okoztak atomipari vállalatoknak az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában'. például dúsított hasadóanyagot loptak el. Ezért rendkívül fontos feladat egy megbízható intézkedési rendszer kidolgozása, hogy megelőzhető legyen az atomterrorizmus, annak minden megnyilvánulása. A békés atomenergia, éppúgy, mint a békés világűr, azt igényli, hogy minden állam egyesítse erejét e kérdések megoldására, mégpedig nem a kiválasztottak körében, hanem széles nemzetközi fórumon, valamennyi érdekelt állam részvételével. De nem ez az egyedüli ta. nulság, amit le kell vonnunk az atomenergetikai szerencsétlenségekből. A csernobili baleset sem mérhető össze azzal, milyen következmé. nyekkel járna akár a jelenlegi mércével mért legkisebb atombomba robbanása is. Világszerte pedig tíz. és tízezer atomtöltet halmozódott fel, s ezek mindegyike — hangsúlyozom, mindegyike — olyan Jratasztrófa előidézésére képes. amelynek méreteit egyszerűen még elképzelni is lehetetlen. Ez atomkorszakunk valósága. A nemzetközi ügyekben vallott véleményünket így lehetne megfogalmazni: atomháborút nem szabad megengedni; az atomfegyvereket meg kell semmisíteni. Ebből kiindulva a Szovjetunió előterjesztette az atomfegyverek teljes megsemmisítésének a gyakorlatban is me gva 1 ósí tha t ó pro gr am j á 1. Támogatják ezt barátaink és szövetségeseink, támogatta minden józan gondolkodású ember. Ezért vagyunk ilyen eltökéltek, elvtársak, az atomkísérletek kérdésében. H;i betiltjuk ezeket, máris felépítettük az első szilárd gá tat a tömegpusztító fegyverzet növelésének útjában. Az pedig, hogy ehhez a problémához hogyan nyúlnak az államok, sajátos fokmérője politikájuknak. Aki az atomfegyverek megsemmisítésére törekszik, az a kísérletek betiltását követeli. Aki ragasz kodik ehhez a fegyverhez, az el is követ mindent, hogy a kísérletek folytatódjanak. Csaknem egy esztendeje, hogy a Szovjetunió nem végez atomrobbantásokat. Ez azt bizonyítja, hogy komolyan, felelősségtudattal . kezeljük a háború és a béke problémáját. De tekintsünk csak az Egyesült Államokra. Ott szinte egy napot sem tudnak elképzelni atomfegyver-kísérlet nélkül. Azt mondják: a jelenlegi körülmények között enélkül nem lehet sem növelni, sem korszerűsíteni a meglévő fegyverzetet. Nos, valóban, újabb kísérletek nélkül a régi fegyver nem tökéletesíthető, új pedig nem hozható létre. De hiszen mi éppen ezt akarjuk! A Szovjetunió azt javasolja, hogy semmisítsék meg az atomfegyvert. Ezért, a béke érdekében vállaltuk a kockázatot, amikor meghosszabbítottuk egyoldalú moratóriumunkat. A Szovjetunió szeretné meggyőzni az Egyesült Államokat, hogy kövesse példáját, majd állapodjanak meg az atomkísérletek végleges betiltásában, beleértve az erről szóló megállapodás végrehajtásának átfogó, megbízható ellenőrzését. Az eddigiekből ítélve azenban Washington csak arra hajlandó, hogy kockára tegye az emberiség sorsát saját önző érdekei miatt. Lehetetlen, erkölcstelen és veszedelmes politika ez! Még egy dologról feltétlenül szólnom kell itt, Budapesten. Az európai helyzetről. Európában annyi atomfegyver halmozódott fel, hogy sűrűn lakott földrészünk a szó szoros értelmében a földkerekség legrobbanékonyabb helye lett. A genfi szovjet—amerikai tárgyalásokon , új tervezetet nyújtottunk be, amelynek célja Európa mentesítése a közepe^ hatótávolságú szovjet és amerikai rakétáktól. Ez összességében néhány száz olyan atomtöltetet jelent, amely képes Európa földjét ,,felperzselt földdé” változtatni. Egyedülálló esélyt adtunk arra, hogy megnyíljék az út az atomleszerelés felé Európában és szerte a világon. Kölcsönösen, szakaszosan és arányosan csökkentsük az atompotenciálokat Igaz, Angliának és Francia- országnak is vannak atomfegyvereik. Ezek egyelőre semmilyén tárgyalások napirendjén nem szerepelnek. Álláspontunk a következő: a legfontosabb, hogy ez az erő ne növekedjék, ha a Szovjetunió és az Egyesült Államok megsemmisíti közepes hatótávolságú rakétáit. Mi azonban készek vagyunk továbbra is lépni, s már javasoltuk Londonnak: ha lemond az atomfegyverről, akkor a Szovjetunió arányosan csökkenti nukleáris eszközeit. Természetesen ez a kérdés azonnal nem oldható meg. De haladhatunk fokozatosan. Mondjuk megállapodnánk abban, hogy az azonos biztonság elvei alapján és megbízható ellenőrzés mellett, kölcsönösen, szakaszosan és arányosan csökkentjük az atompotenciálokat. A Szovjetunió kész ilyen tárgyalásokat kezdeni Angliával is és Franciaországgal is. Azt kérdezik tőlünk : és ’mi legyen a nem nukleáris fegyverekkel. hiszen ezekből is nagyon sok van Európában, és önmagában ez is nagy veszélyt jelent. Országaink amellett vannak, hogy lényegesen csökkentsék a hagyományos fegyverzetet Európában, az Atlanti-óoeántól az Urál-hegységig. Ilyen részletesen kidolgozott és meghatározott időtartamra szóló programot készülnek megvitatni Budapesten a Varsái Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének holnap megnyíló ülésén. Nehéz és bonyolult időket élünk, elvtársak. Da teljes meggyőződéssel kijelentem: az emberiség nemcsak arra képes, hogy fennmaradjon, hanem arra is, hogy megtanuljon emberi módon, vagyis békében és szabadságban élni. Ezért azonban küzdeni kell. ’ Keményen és közösen. Nemcsak a háború veszélye ellen, hanem az államok nemzetközi együttműködésének elmélyítéséért is. s azért. hogy meg teljesebben aknázzuk ki Földünk és a világűr lehetőségeit. A közeli napokban a Szovjetunió elvi fontosságú javaslatot terjeszt az ENSZ elé. Lényege egyszerű: tegyük a világűrt a „csillag- béke”, ne pedig a „csillag- háború” színterévé. Az emberiség képes rá, hogy együttes erővel, közös fellépéssel előbbre jusson a világmindenség kutatásában és kiaknázásában, közös földi szükségleteink kielégítése érdekében. Ez komoly, nagyszabású program. Javasoljuk, hogy megvalósítására az ENSZ keretében hozzák létre a kozmosz-világszervezetet. Ez megfelelne minden — k.is, közepes és nagy — állam érdekeinek. Az a gyakorlat, amelyet a szocialista országok az Interkozmosz szervezetben szereztek, bizonyítja, hogy ez válóban! így van. Elvtársak! A történelem úgy alakult, hogy országainkban a szocializmus sorsa kezdettől fogva szorosan összefonódott. A szocialista forradalom oroszországi győzelme megnyitotta a magyar munkáshatalom létrehozásának távlatát is. A hősi harc az 1919-es Magyar Tanácsköztársaságért —, s ebben Csepel proletariátusa is részt vett — elősegítette a szovjethatalom megerősödését is oroszföldön. Lenin, a szovjet és a magyar kommunisták első nemzedéke örökül hagyta ránk a proletár osztályszolidaritáshoz való hűséget. Ez a szolidaritás segít abban, hogy megvalósítsuk, s ha kell, bátran védelmezzük közös vívmányainkat, mindazt, ami a legjobb, a legértékesebb a népeink közötti kapcsolatokban, a kommunista célokat és eszményeket. Kedves Elvtársak! Még egyszer köszönöm a szíves fogadtatást. Sikereket kívánok Önöknek, az egész magyar népnek a szocialista építésben, az MSZMP XIII. kongresszusa határozatainak megvalósításában. Diadalmaskodjék földünkön, Európában és határain túl a béke és az együttműködés ! Mihail Gorbacsov nagy tapssal fogadott beszédét befejezve a magyar forradalmi munkásmozgalom számára különösen értékes emléket adományozott a gyár kollektívájának: Venyiamin Szibirszkijnek, az OSZSZSZK? népművészének „Üdvözlet a magyar munkásoknak” című festményét. A kép Lenint és Szamuely Tibort ábrázolja 1919 májusában, a Vörös téren. Az SZKP KB főtitkára az ajándékot átadva felidézte, hogy Számú ^ ely Tibor részt vett az egykori moszkvai májusünnepen, s Lenin akkor adta át neki a magyar munkásakhoz írt levelét, a Tanácsiköztársaság dicsőséges időszakának fontos kordökumentumát. A kollektíva néveben Erdei István köszönte tneg az ajándékot zárszavában, s a magyar munkások ajándékaként a Tanácsköztársaságot idéző szobrot nyújtott át Mihail Gorbacsovnak. Ez. zei fejeződött be a barátsági nagygyűlés és a szovjet vendégek csepeli látogatása. Mihail Gorbacsov belvárosi sétával folytatta hétfői programját. Ide is, miként Csepelre, elkísérte felesége, Raisza Gorbaosova, s ott voltak a magyar vendéglátók, akikhez csatlakozott Kádár Jánosné is. Ugyancsak jelen voltak az SZKP KB főtitkárának kíséretében lévő szovjet vezetők. Pontban 13 órakor, mikor a Belváros szokott kora délutáni életét élte, Mihail Gorbacsovot és feleségét Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, Szűcs Istvánné, az V. kerületi párt- bizottság első titkára és Szekeres László, az V. kerületi tanács elnöke üdvözölte a Váci utca és a Kígyó utca sarkán. Úttörők virágcsokrokkal kedveskedtek a vendégeknek, akik hazai járókelők és külföldi turisták érdeklődésétől kísérve gyalog indultak a Vörösmarty tér felé. Mihail Gorbacsov útközben többször is megállt, és szót váltott a járókelőkkel. Fiatalok egy csoportjától életükről, tanulmányaikról érdeklődött. Egy szovjet turistacsoport tagjait is megszólította, tréfásan kérdezve őket: üzennek-e haza valamit. Elismeréssel szólt a megújult Váci utca hangulatos városképéről, külön is érdeklődve több múlt századi épület koráról, felújításának idejéről. Megállt a Taverna Szálló előtt, s nagy tetszéssel nyilatkozott a tervezők és a kivitelezők munkájáról. A szovjet vendégek a Vigadó épülete előtt köszöntek el Kádár Jánostól és feleségétől, a többi magyar vendéglátótól, belvárosi kalauzaiktól. Találkozó az MSZMP Központi Bizottságában Mihai'1 Gorbacsov hétfőn a Központi Bizottság székházában találkozott Kádár Jánossal, és a Magyar Szocialista Munkáspárt más vezetőivel. A megbeszélésen részt vettek az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és a Központi Bizottság titkárai. Szovjet részről jelen volt Vagyim Medvegyev, az SZKP KB titkára, Nyikolaj Krucsina, az SZKP KB tagja, a KB osztályvezetője, valamint több más szovjet személyiség. Elvtársi beszélgetésre került sor az MSZMP XIII. és az SZKP XXVII. kongresszusa határozatainak végrehajtásával összefüggő időszerű kérdésekről. Megkülönböztetett figyelmet szenteltek a szovjet—magyar együttműködés fejlesztése és elmélyítése távlatainak. Megerősítették az SZKP és az MSZMP eltökéltségét, hogy fejlesztik együttműködésüket a szocialista építés minden területén, gazdagítják a párt- és államközi kapcsolatok tartalmát, minden eszközzel elősegítik a gazdasági műszaki-tudományos' és kulturális együttműködés hatékonyságának növelését, új, korszerű formáinak alkalmazását. A találkozón hangsúlyozták a testvéri szocialista orszá- gok összehangolt erőfeszítéseinek megkülönböztetett jelentőségét a béke, a nemzetközi biztonság szavatolásáért és a leszerelésért vívott harcban. Kifejezték a két ország szándékát: a jövőben is tovább erősítik a szocialista közösség egységét és össze- forrottságát, amely a. béke és a társadalmi haladás legfontosabb tényezője. A találkozó szívélyes baráti légkörben, a kölcsönös megértés és a teljes egyetértés jegyében zajlott le. Látogatás a Rozmaring Tsz-ben Varsói Szerződés A Politikai Tanácskozó Testület üléséről Június 10-én Budapesten megkézdi munkáját a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének ülése. * Nemcsak az európai, de az eg.'sz nemzetközi politika elképzelhetetlen a Varsói Szerződés Szervezete nélkül. A szocialista országok védelmi szövetsége az európai népek és az egész emberiség előtt kiállta a próbát, bebizonyította, hogy a nukleáris háború megakadályozásának, az egyetemes biztonság erősítésének hatékony eszköze. A Varsói Szerződés növekvő súlya nemzetközi téren kedvezően hat a világpolitikai légkör alakulására — írta hétfői szerkesztőségi cikkében a Pravda. A tagállamok Politikai Tanácskozó Testületének ülésein elfogadott dokumentumokból összeáll a szocialista országok részéről a békés Európáért, az emberiség jobb jövőjéért folyó közös harc krónikája — állapítja meg a lap. A tagországok egyöntetű döntésével 1985-ben húsz évre — további tízéves hosz- szabbítás lehetőségével — meghosszabbították a szerződést. A szövetség azóta még nagyobb energiával bontakoztatja ki a valóban békés Európa megteremtésének széles körű programját — mutatott rá a Pravda. Európában és a földrészen kívül is nagy figyelemmel és érdeklődéssel fogadták az SZKP-nak és a szovjet államnak e cél elérésére "irányuló új, nagyszabású kezdeményezését, amelyet a Német Szocialista Egység- párt XI. kongresszusán elhangzott felszólalásában ismertetett Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára — emlékeztetett a Pravda. A Varsói Szerződés tagállamai legfontosabb feladatuknak tekintik, hogy minden területen tökéletesítsék sokirányú együttműködésüket, s ezáltal meggyorsítsák társadalmi és gazdasági fejlődésüket. Ezt a célt szolgálja a KGST tagországainak 2000-ig szóló komplex tudományos-műszaki fejlesztési programja, amelyet a KGST moszkvai felső szintű gazdasági értekezletének határozatai alapján fogadtak el — írja a Pravda. A szocializmus gazdasági és védelmi erejét erősítve a testvéri országok hatékonyan járulnak hozzá a nemzetközi biztonság erősítéséhez — állapítja meg szerkesztőségi cikkében a Pravda. PANORÁMA A kora délutáni órákban a Rozmaring Mezőgazdasági Termelőszövetkezet Meriklon Gazdásági Társulásánál folytatódott Mihail Gorbacsov programja. A pesthidegkűti tsz-központban Havasi Ferenc, Pál Lénárd, és Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, Kófcai Géza és Radies Katalin, a KB osztályvezetői, Krasznai Lajos, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának első titkára, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Láng István, az MTA főtitkára, vailamint több tudományos intézet vezetői fogadták a szovjet vezetőt. Murvai László, a főváros II. kerületében és a pilisvölgyi térség tíz községének határában több mint 4200 hektáron gazdálkodó szövetkezet veze. tője tájékoztatta a Rozmaring alaptevékenységéről, valamint a Meriklon Kutatási, Fejlesztési, Termelési GT- ben folyó munkáról. A tsz tradicionálisan dísznövény- termesztéssel foglalkozik; a GT-,ben dolgozók elsősorban szaporítóanyagokat állítanak elő. Üvegházaiból évente nyolcmillió szegfű, 650 ezer gerbera, 80 ezer dugvány fokföldi ibolya kerül a hözai és a szocialista piacokra. A fővárosban húsz, vidéken 18 üzlet árusítja a nemzetközi kiállításokon is számos érmet nyert 'virágokat. A biotechnológia iránt igen nagy érdeklődést tanúsító Mihail Gorbacsov elmondta, hogy a Szovjetunióban is felfelé ível az ágazat, nagy reményeket fűznek eredményeihez. Kérdésére á társu. lás vezetői beszámoltak arról is, hogy az eddigi holland importot kívánják felváltani a szövettenyésztés útján itthon előállított egész- • séges, vírusmentes burgonyával. Üj termékük a piacon a burgonyapalánta és a miniburgonya. Végezetül a látogatás emlékére a tsz kollektívájának nevében faragott díszdobozt nyújtottak át a magas rangú vendégnek: Fónai József fafaragó népművésznek, a Rozmaring Tsz tagjának alkotását. A főtitkár feleségének színpompás rózsacsokorral kedveskedtek. Viszonzásul a vendégek a szovjet tájakat megörökítő fotóalbumot ajándékoztak a kollektívának. Este a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága díszvacsorát adott az SZKP KB főtitkárának tiszteletére, a Parlament Vadásztermében. A vacsorán Kádár János és Mihail Gorbacsov pohárköszöntőt mondott. BUDAPEST Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait dr, Kurt Waldiheimnek, az Osztrák Köztársaság szövetségi elnökévé történt megválasztása alkalmából. BECS Fred Sinowatz, osztrák kancellár hétfőn lemondolt kormányfői posztjáról. Utóda Franz Vranitkzy, jelenlegi — ugyancsak szocialista párti — pénzügyminiszter. BERLIN A választásra jogosultak 99,73 százaléka adta le szavazatát vasárnap az NDK- ban tartott parlamenti és megyei tanácsi választásokon. A leadott szavazatok 99,94 százalékát a Nemzeti Front jelöltjei kapták. Ismerkedés a budapesti Belvárossal