Tolna Megyei Népújság, 1986. június (36. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-07 / 133. szám
1986. június 7. ( TOLNA \ NÉPÚJSÁG 11 Ajándékozás és vásárlás útján került a Szépművészeti Múzeumba Delmár Emilnek, a két háború közötti évek neves gyűjtőjének az európai szobrászat köréből válogatott kollekciója. Korábban is juttatott már a múzeumnak a mecénás értékes szobrokat. Kiállítás a Szépművészeti Múzeumban r ff r A DELMAR-GYUJTEMENY (1984-ben az örökös 23 igen jelentős művet adományozott, illetve adott el a Szépművészeti Múzeumnak.) Az anyag jelentősége és a nagy érdeklődés miatt most szeptember 1-ig nyitva tartó kiállításon mutatják be Európai szobrászat címmel Delmár Emil gyűjteményét a múzeum márványtermében. Fontos esemény ez a múzeum életében is, hiszen a szobortárba ezt megelőzően ilyen jelentőségű anyag az 1914-es Ferenczy István-féle bronzgyűjteménnyel került. S fontos esemény azért is, mert a Delmár- hagyaték ilyen gazdag bemutatására sem volt még lehetőség korábban. (A Szépművészeti Múzeum tulajdonában lévő műveket egy, a Magyar Nemzeti Galériában őrzött szobor is kiegészíti.) Harmincnégy remekmű, a 14. és a 18. század közötti időszakból. Az olasz, a francia, a német, az angol, az osztrák, a németalföldi művészet köréből. Szerepel a kiállításon a padovai mester Augustino Zotto a Pokol hegye című plasztikája, amelyet korábban Andrea Ricconak tulajdonítottak. A mű nemrégiben frankfurti kiállításon vett részt, s ott lehetővé vált a pontos meghatározás. Rendkívül értékes a Benedetto da Maiano után készült egykorú dombormű, Giovanni della Robbia festett terrakotta szoborcsoportja, Hage- nauernek, az osztrák barokk szobrászat fontos alakjának terrakottaalkotása. Mindez azt is dokumentálja, hogy Delmár Emil milyen sokoldalú gyűjtő volt. Az 1925-35 közötti években számos műtárgyat vásárolt külföldön és Magyarországon, megszerzett régi magyar gyűjteményeket. A régi külföldi szobrokon kívül igen értékes volt keletázsiai iparművészeti gyűjteménye. (Ez utóbbinak nagy része az Ipar- művészeti Múzeum tulajdona.) Az 1959-ben elhunyt Delmár Emil maga is neves művészeti író volt - tanulmányokat, sajtókivágásokat láthatunk a tárlaton. A Szépművészeti Múzeumban személyéről, működéséről is megtudhatunk adatokat. Fotón láthatjuk egykori budapesti lakásának enteriőrjét, a kiállításon szereplő szobrok egyike-másika a képen is felismerhető. Delmár nagy érdemeket szerzett a magyar műemlékek megvédésében. AII. világháború idején - már külföldön - elkészített egy térképet, hazánk jelentős műemlékeiről, azzal a céllal, hogy a szövetségesek bombázásakor ezeket a helyeket kíméljék meg. A gyűjteményt már a háború előtt is feldolgozták a műtörténészek. Amikor a hagyaték első része a Szépművészeti Múzeumba került, dr. Balogh Jolán foglalkozott vele. S több műleírás, reprodukció a külföldi publikációkba is bekerült. Az anyag és a gyűjtő jelentőségét hangsúlyozandó - megjelentetnek egy vezetőt illusztrációkkal, tárgylistával, bibliográfiával, a gyűjtő életművével foglalkozó tanulmányokkal. S a hazai múzeumi szokásoktól eltérően a későbbiekben is megjelölik a szobrokat: „a Delmár-gyűjteményböl”. KÁDÁR MÁRTA SZÍNES KÖRHINTA Zöldellő hegyek, kicsi házak a háttérben. Sok-sok gyerek a mezőn. A kép egyik oldala harsog a világos színektől - süt a nap. A gyerekek egymás kezét fogják. A másik mezőben mintha keresnék egymást, sötét van, nem süt a nap. Török kisfiú látja így a világot. Más gyerekek másként, kevésbé „komoran”, vil- lódzó színekkel. A Balatoni Úttörőváros galériája küldte el üzenetét és köszöntését a fővárosba. Kacskaringós, szép madarak hátán jött a gyerekek tarka álma a Vili. országos úttörőtalálkozóra. Négyéves japán, tízesztendős arab, már tinédzserkorú szovjet emberke alkotása a patinás falak között. Az első üzenet ez: komolyan kell venni ebben a nagyon komoly épületben a gyerekeket! Komolyan, mert vallanak szüléikről, társaikról, a világról, arról amely a meséké, s arról amely a hétköznapoké. Két japán alkotás egymás mellett. Egyik az édesanya portréja. Csendes mosoly, széttárt karok. A másik az édesapáé. Talán beszél, talán kiabál. Arca homályban, szemét sötét szemüveg takarja. A másik teremben két madár, két alkotás. Az egyik - harsogóan piros, kiterjesztett szárnyai alatt a világ. A másik hideg színekkel komponált, alulról látszik, nehézkes. Az első percekben a nézőnek az a benyomása, hogy ebben a színes körhintában csak szédülni lehet. Aztán ráérez a kiállítás rendezőinek - minden dicsérő szó kevés munkájuk méltatására - gondolati ritmusára. Az első teremben az összetartozásról és a békéről valló alkotásokat láthatja a belépő. A másodikban a szülőkről, a társakról mondanak éj - a színek és a forma nyelvén -\nagyon sok megszívlelendőt a gyerekek. A harmadik - a nagyterem a kiállítás csúcsa. A mesék és az álmok palotája ez, állatokkal és bohócokkal, repülő emberekkel és titokzatos erdőkkel. Itt meglepetés várja a látogatókat: asztalok, rajzeszközök. A gyerekek, akik a kiállítást megnézik, rajzolhatnak, festhetnek is. Vagyis üzenhetnek nekünk arról, hogy még nem mindenütt süt minden gyerekre a nap. RUTTKAY LEVENTE Csukvasz Veszna (Jugoszlávia): Szabadság madara Sándor Anikó (Magyorország): Kisdobosavatás MŰVÉSZET Forgalmi dugó Egyik reggel a villamos elütött egy férfit. Figyelmetlenül lépett a sínek közé, vagy sietett, megkockáztatva az átkelést a csilingelve közeledő jármű előtt, utólag már nem lehetett kideríteni. A járókelők nyomban tárgyalni kezdték az eseményeket, s észre sem vették, hogy a sínen veszteglő villamos mögé újabbak érkeztek, melyek eltakarták a rálátást a baleset színhelyére, így aztán, akik valamivel odébb álltak, csak a szerelvények mögül gomolygó füstre figyeltek. Kigyulladt az utca, terjedt a hír, pedig a villamos mögött csak az úttestet aszfaltozták. Újabb villamosok érkeztek időközben, és a baleset után pár perccel már öthat szerelvény ácsorgott egymás mögött. A később érkező szerelvények is lassítani, végül megállni kényszerültek, így mire a helyszínre ért a mentő, a szerelvények a város két végén lévő remizek között már összeértek, s a sínen egyetlen, több kilométeres hosszúságú villamos állt. A sérültet a helyszínen elsősegélyben részesítették, s mivel a forgalom a helyszínelés miatt nem indulhatott, az egyik forgalomirányító egy újítási javaslatot nyújtott be a vállalat újítási bizottsága elé, amely azt nyomban el is fogadta. Az újítás érdeméül kiemelték, hogy annak megvalósítása jelentős megtakarítással jár, általa roppant mértékben sikerül fokozni a járatsűrűséget, azon kívül a jövőben a villamosvezetőkre, forgalomszen/ezőkre, diszpécserekre semmi szükség, más munkakörbe átirányíthatók. Mindössze a nyugdíjas utasoktól érkezett a szokottnál valamivel több panasz a közlekedési vállalathoz. A levelekben az idős emberek azt emlegették, hogy nekik bizony nehéz dolog az egymásba érő szerelvény egyik kocsijából a másikba a lépcsőkön keresztül átkapaszkodni. Javaslatukra a kocsik ajtajait egybenyitották, így az utasok bármely irányba zavartalanul haladhattak a kocsik belsejében. Az újítás legfőbb erénye csak a későbbiek során tűnt ki. Mármint, hogy a villamosok többé nem üthetnek el senkit. Igaz, a szerelvényben reggel és délután a csúcsforgalom a korábbiakhoz hasonlóan (amikor a még a villamosok mozogtak) jelentkezett, de a közlekedésiek úrrá lettek ezen a nehézségen is. Új bérleteket nyomtattak, s azok érvényessége a járdákra szólt. Aki felmutatta, az leszállhatott a szerelvényről, s a járdán pillanatok alatt elérhette úticélját, míg a zsúfolt villamosban csak tülekedve haladhatott előre. És mivel 1985-ben az embereknek még nem jutott idejük arra, hogy igazán éljenek, hanem csak siettek mindenhová, ám az élet olyan fontos dolgaira, hogy például milyen illatú a sárga tulipán, sajnálták a perceket, hát mindenki lement a járdára sietni, s a zsúfolt villamost elfeledték. Azt pedig a poros utcán addig sütötte a nap, addig verte az eső, míg évek alatt borostyán lepte el. Zöld alagútja alatt gyermekek hancú- roztak, s ha unokáikkal a nagyapák egyszer arra jártak, felemlegették a villamost, a gyerekek pedig kerekre nyílt szemmel, kicsit hitetlenkedve hallgatták a mesét a balesetről, meg a forgalmi dugóról. CSENDES CSABA Keresztvitel (Antwerpen XVI. sz. első fele) Madonna gyermekkel (osztrák mester kb. 1455-1460)
