Tolna Megyei Népújság, 1986. június (36. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-30 / 152. szám
2 KÉPÚJSÁG 1986. június 30. Befejeződött a JKSZ kongresszusa PANORÁMA BUDAPEST A határozatok, valamint a kiegészített és módosított szervezeti szabályzat elfogadásával Belgrádiján szombaton délután befejezte munkáját a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének XIII. kongresszusa. A négynapos tanácskozáson záróbeszédet mondott Milanfco Renovica, akit a Bosznia-hercegovinái Kommunisták Szövetsége javasolt a JKSZ KB elnökségébe. Az újonnan megválasztott Központi Bizottság a kongresszus befejezése után ösz- szeült első ülésére, hogy megválassza a JKSZ KB elnökségét. A francia nemzetgyűlés első olvasásban jóváhagyta a terrorizmus elleni harccal és az állam biztonságát aláásó kísérletekkel foglalkozó törvényjavaslatot. A szavazásnál a szélsőjobboldali Nemzeti Front ismét a kormányhoz csatlakozott, bár sajnálkozott, hogy a halál- büntetés visszaállítása nem került szóba. A javaslat ellen szavaztak a szocialisták és a kommunisták. Tényleges, elvi bírálattal KGST környezet- védelmi tanácskozás Ábrahám Kálmán államtitkár. az Országos Környezetés Temészetvédelmi Hivatal elnöke delegáció élén szombaton hazaérkezett Tál finnből, ahol részt vett a KGST környezetvédelmi tanács június 23—28. között megtartott ülésszakán. A tanácskozás keretében megtárgyalták a KGST-tag- országók tudományos és műszaki haladást szolgáló 2000- ig szóló komplex környezet- védelmi programjának legfontosabb feladatait. Elsősorban azt vizsgálták, hogy a biotechnológia legújabb eredményei miiképpen hasznosíthatók a környezet állapotának megőrzésében és javításában. A Központi Bizottság a kongresszus befejezése után megtartott első ülésén megválasztotta elnökségét. Az elnökség átlag életkora 10 évvel fiatalabb az előzőnél. A testület szinte teljesen megújult: eddigi tagjai közül csak Vidoje Zarkovi- cot választották újjá. A JKSZ KB Elnökség elnöki tisztét a szervezeti szabályzatnak a tisztségviselők rendszeres időszakonként és meghatározott sorrendben történő cseréjére vonatkozó előírása szerint a következő egy évben Milanko Renovica tölti be, titkára pedig két éven át Radisa Gacsics. csak az FKP és a szakmai szervezetek éltek. A kommunista képviselők elítélték a „bűnbánó” terroristáknak kilátásba helyezett kedvezményeket, mint ami ellenkezik a francia jogrenddel, élesen támadták a külföldiek szervezeteinek jogait sértő kitételeket. A l’Humanité rámutatott, hogy a terrorizmus jó ürügy a kormánynak a szabadságjogok korlátozásához. A hamisíthatatlan személyi igazolvány, meg az igazoltaSzomibaton hazaérkezett Belgrádiból az MSZMP küldöttsége, amely Havasi Ferencnek, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével részt vett a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége XIII. kongresszusán. A delegáció tagja volt Horváth Miklós, a Vas megyei párt- bizottság első titkára és Györke Sándor, hazánk belgrádi nagykövete. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Branisztav Novako- vics, a JSZSZK budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. tások, meg a szállodai bejelentők hány magányos öregnek adják vissza a biztonságérzetét Párizsban, ahol év eleje óta már 13-at gyilkoltak meg a lakásán? — teszi fel a kérdést az FKP lapja. Az Emberi Jogok Ligája szerint tűrhetetlen a tervben, hogy annak alapján lépés történik a rendőrállam felé. Szó sincs itt már megelőzésről, vagy szabadságról, csak elnyomó intézkedésekről. Szombaton országos tanácskozást tartottak a mun- kásőrorvoso’k a testület országos parancsnokságának székházában. Az értekezleten részit vevő, mintegy 300, társadalmi munkában szolgálatot teljesítő munkásörorvos értékelte a testület egészség- ügyi szolgálatának fejlődését az elmúlt három évtizedben, s megvitatta az elkövetkezendő évek főbb tennivalóit. * Szombaton hazaérkezett Finnországból a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének küldöttsége, amely Fadányi Mihály elnök vezetésével június 23—28. között megbeszéléseket folytatott a Finn Frontharcos Szövetség vezetőivel a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről és az 1986-os Békeév nemzetközi rendezvényeinek előkészü létéiről'. * A Német Demokratikus Köztársaság Nemzeti Néphadseregének Központi Zenekara tíznapos vendégszereplésre vasárnap hazánkba érkezett. A katonaművész vendégek hazájuk és a baráti szocialista országok zeneműveiből és katonadalaiból összeállított műsorukkal Budapesten, és több vidéki városban, lépnek fel. MOSZKVA ötnapos, tártál más,félénk vita után. szombaton a moszkvai Kreml Nagypalotájában véget ért a szovjet írók VIII. kongresszusa. Munkájában csaknem hatszáz író, költő és irodaliomkritikus vett részt a 78 nyelven alkotó szovjet írók soknemzetiségű társadalmi képviseletében. BONN Köpeczi Béla művelődési miniszter június 22—28 között látogatást tett az NSZK- ban Dorothee Wilms asszonynak, a közoktatási és tudományos ügyek miniszterének meghívására. A magyar miniszter tárgyalt Dorothee Wilmsszel és Anton Pfeifer minisztériumi parlamenti államtitkárral, s fogadta őt Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter. Köpeczi Béla Kölniben — Hans Schwier észak-raj na-feszt fái iái kulturális miniszterrel — megnyitotta A magyar kultúra éve az NSZK-ban elnevezésű programsorozatot. ítélethirdetés Hágában A hágai nemzetközi bíróság felszólította az Egyesült Államokat: ne avatkozzék be Nicaragua belügyeibe Francia terrorizmus elleni törvény Pillantás a hetre Az Erdei Ferenc tudománypolitikai klub június 30-án 16 órakor a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában tartja ülését. Előadó: Berecz János, az MSZMP KB titkára. * Sopronban rendezi meg június 30. és július 2. között a Művelődési Minisztérium általános iskolai osztálya, az Országos Technikai Központ, Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Sopron városi csoportja és az Országos Pedagógiai Intézet, a X. országos általános iskolai fizikatanári ankétot és eszközkiállítást. A megbeszélés a Liszt Ferenc Művelődési Központban lesz, és témája a fogalomkialakítás és a feladatmegoldás. ■ * V Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen rendezi a Magyar Biokémiai Egyesület július 2—4. között a XXIV. biokémiai vándorgyűlést. A meghívott szakemberek érdeklődési körüktől-függően három szimpózium munkájában vehetnek részt, s elsősorban az agrár- és élelmiszerbiológiával foglalkoznak. * . . Az iparjogvédelmi illetékek 1986. július elsejétől változnak. Ennek a hatásáról tart tájékoztatót július 3-án 14 órakor Lantos Mihály, a Danübia Szabadalmi Iroda ügyvivője. Az előadást a MTESZ Kossuth Lajos téri székhazában a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület szervezi. * Tanulnak a tanárok. A Bolyai János Matematikai Társulat fontos szerepet játszik az oktatás színvonalának emelésében azzal, hogy évenként rendezett vándorgyűlését a matematikatanárok továbbképzésének szenteli. Az idei — immár XXVI. — vándorgyűlés július 3-a és 6-a között lesz a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán. A Magyar Közgazdasági Társaság, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat közösen rendezi július 4—5-én Miskolcon a XXV. közgazdász vándorgyűlést. A vándorgyűlés témája a „Vállalati magatartás és mozgástér”. Válogatás a hét külpolitikai eseményeiből Bár ezúttal szombatra semmit sem jeleztek előre a hír- ügynökségek, egyelőre nem kell az eseménytelenségre panaszkodnunk: július jó néhány érdekességgel köszönt ránk. Fontos utazások, tömegmegmozdulások, tárgyalások, ünnepségek és egy nagyon jelentős választás szerepel a következő napok kínálatában. Hétfő: A nyugat-európai országok immár harmadik értekezletüket tartják az Eurék a-programról. A londoni tanácskozás előtt jelentették be, hogy a kilencvenes évek közepére elkészítik a Hermes űrrepülőgépet, amely az Euréka-program jelentős részét képezi majd. Kedd: Tiranába érkezik egy magas rangú görög küldöttség, hogy a két ország viszonyának rendezéséről tárgyaljon az albán kormánnyal. Megfigyelők szerint Görögországnak jó esélye van arra, hogy úttörő szerepet játszhasson az Albánia és Európa más államai közötti kapcsolat megteremtésében. Szerda: Kétnapos tiltakozó sztrájkot szervez a chilei ellenzék. Az akció újabb jelzés az ingatag katonai diktatúra számára: egyre egységesebbek az ország demokratikus politikai erői, s egyre aktívabban lépnek föl Pinochet ellen. Csütörtök: Egy nappal azután, hogy Turgut özal török kormányfő Ciprus északi, Törökország által megszállt részébe látogat, Kiprianu ciprusi elnök Párizsba utazik. A Mitterrand-nal és Chirac-kal folytatandó tárgyalások központi témája természetesen a szigetország elhúzódó megosztottsága, a válság lehetséges megoldásai. Péntek: Az Egyesült Államok nemzeti ünnepén díszes külsőségek között adják át a centenáriuma alkalmából felújított New York-i Szabadság-szobrot. Az ünnepségen jelen lesz Mitterrand francia elnök is, hiszen az emlékművet annak idején Franciaország ajándékozta az Egyesült Államoknak. \ Vasárnap: Japánban általános választásokat tartanak. Az esélyes egyértelműen a kormányzó liberális demok rata párt, amely már hosszú ideje gyakorlatilag komoly vetéiytárs nélkül van hatalmon. A megosztott ellenzéknek ezúttal sincs sok esélye a változás elérésére. Mai kommentárunk A Macao-játszma Hétfőn Pekingben kezdetet veszi a Macao-jutszmu. Ezúttal nem az ismert kártyajátékról van szó (azt amúgy is kisbetűvel és k-val írják), hanem a Távol- Keleten található legrégebbi európai gyarmat jövője röl. Macao — másképpen Macau — az azonos nevű félszigeten elterülő város és néhány aprócska sziget, összterülete mindössze 16 négyzetkilométer, s lakos sága sem éri el a félmilliót. Hongkong szomszédságában egyre inkább halászati, mintsem kereskedelmi jelentőségét szokták kiemelni, hiába, túl nagy a konkurencia. Persze, 1557-ben, amikor a portugálok bérbe vették Kínától, még egészen más volt a helyzet. Jelentőségére jellemző, hogy Portugália 1887-ben -felmondta a korábbi szerződést, és teljes fennhatóságának elismerésére kényszerítette a kontinensnyi méretű, de katonailag, gazdaságilag akkoriban gyenge birodalmat. A Kínai Népköztársaság csak 1955-ben jelentette be igé nyét a korábbi erőviszonyokon alapuló status qua megváltoztatására, s további harmincegy évnek kellett eltelnie a tárgyalások megkezdéséig. Kétségtelen, hogy a Hongkong-szerződés — Kína 1999-ben visszanyeri az ellenőrzést a városállam fölött, de további évtizedekig garantálja jelenlegi gazdaság» és társadalmi rendjének megőrzését — nagy hatással volt Macao és talán Tajvan jövőjére is. A pekingi vezetők egyetlen percre sem titkolják, hogy ilyen vagy olyan módon, de vissza akarják szerezni 'az anyaor szágtól elszakított területeket. Az „ilyen” (háborús) megoldás lehetőségének háttérbe szorításával egyre valószínűbbnek tűnik az „olyan" (tárgyalásos) rendezés. Nagy-Britannia után most Portugália is hajlik a megállapodásra, s ha a Macao körüli szerződés megszületik, a sor nyilvánvalóan a most már egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő Tajvanon lesz. A kuo- mintangista kormányzat akarva-akaratlan kénytelen lesz számolni a világpolitika realitásaival. Kínának kettős célja van a három kis területű, de az anyaországhoz képest csekély lakosságú félsziget, illetve sziget megszerzésével. Egyrészt ki kívánják elégíteni a nemzeti érzéseket, aláhúzva Kína nagyhatalmi státusát. (Elvégre egy igazi nagyhatalom nem egyezhet bele a korábbi, egyenlőtlen feltételek mellett kötött megállapodásba — vélik pekingi politikai körökben.) Másrészt azt remélik, hogy a három gazdasági központ feletti ellenőrzés meggyorsíthatja a kínai modernizálás folyamatát. A külföldi tőke, technológia s import jelentős része eddig is Hongkong és Macao közvetítésével jutott el Kínába, s az ezredforduló után Peking még inkább fel szeretné gyorsítani a fejlődés ütemét. Portugália aligha bánná, ha megszabadulna egykori gyarmatbirodalma utolsó emlékétől — s persze, a vele járó tehertől. Lisszabon azonban gazdasági előnyöket remél cserébe. Az alkudozás elhúzódhat, ám a játszma végső győztesének kiléte aligha kétséges. HORVÁTH GÁBOR A postahivatalok új nyitva tartási rendje A Magyar Posta az ügyfelek jobb kiszolgálást, a várakozási idő csökkentése érdekében a postahivatalok nyitva tarfását, valamint a postai és távközlési szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyfél- fogadást július 1-jétől módosítja. Ezzel azt is lehetővé teszi, hogy a dolgozók munkaidőm kívül intézhessék postai ügyeiket. Vidéken a szombaton zárva tartó postahivatalok pénteki mghosszabbitott nyitva tartását — az ügyfelek igényeihez igazodva — megszüntetik és helyette hétfőn 1 órával meghosszabbítják ezeknek a hivataloknak a nyitva tartási idejét A postahivatalok nyitva tartása. Munkanapokon : A megyeszékhelyeken legalább egy postahivatal 20 óráig, a városokban és volt járási székhelyeken 18 óráig állnak a posta ügyfeleinek a rendelkezésére. A megyeszékhelyeken és a nagyobb városokban lévő lakótelepi postahivatalok 8—10 órai nyitással és 17—19 órai zárási idővel dolgoznak. Kisebb településeken (falvakban) a helyi intézmények, tsz-ek, üzemek munkaidejéhez igazodóan 8—16 óráig tartanak nyitva a postahivatalok. Szombaton: Vidéken (megyeszékhelye' ken, városokban, volt járási székhelyeken) összesen 149 hivatal, 8—14 óra között (de legalább 12 óráig) áll a lakosság rendelkezésére. Vasárnap és munkaszüneti napokon a megyeszékhelyen legalább egy hivatal 8—‘12 óráig tart nyitva. A posta a hivatalok zárva tartása alatt is biztosítja: — vidéken és a városokban az erre kijelölt nyilvános távbeszélő állomásról történő táviratfeladást, illetőleg a távolsági beszélgetést utólagos díjitérítés mellett; — pénzgyűjtő szolgálatot a kereskedelmi egységekre; — a táviratok, expressz levelek és expressz csomagok soron kívüli kézbesítését; — a falvakban zárva tartó hivatalok előtt felszerelt levélszekrények szombati kiürítését és a küldemények továbbítását ; — városokban szombaton és vasárnap a levéLgyűjtesí és -továbbítást ; — szombaton a teljes hír- lapszolgálaltot (kézbesítés és árusítás), vasárnap a forgalmas helyeken a hírlapárusí- tá&t. A háznál történő sikertelen kézbesítés esetén a küldeményt a kézbesítőhivatal ban a teljes nyitva tartás ideje alatt át lehet venni. A városokban kérhető távbeszélőn a másodszori kézbesítés. Ismét üzemel a Barátság távvezeték Gyors munkával helyreállították a Barátság kőolajvezetéknek Kékese község határában megsérült szakaszát, s így szombat este ismét megindult az olajszállítás. Kivágták és újjal cserélték ki azt a 12 méteres csőszálat, amelyen anyaghiba miatt mintegy 15 centiméteres hosszúságban repedés keletkezett, a hosszanti hegesztési varrat mentén. A mintegy 40 órás átmeneti olajszállítási kiesés nem okozott fennakadást a kőolajfinomítók munkájában, s az üzemanyag és az olajtermékek forgalmazásában sem.