Tolna Megyei Népújság, 1986. június (36. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-28 / 151. szám

1986. június 28. TOLNA NÉPÚJSÁG 11 A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Mű­vészeti Társaság kalendáriumának címlapja. Az utóbbi időben egyre többet olvas­hatunk a sajtóban irodalmi társaságok­ról, irodalmi körökről. Hol és milyen kö­rülmények között tevékenykednek, mire terjed ki hatáskörük, milyen szervek tá­mogatják őket, mihez van joguk? Ezekre a kérdésekre Fekete Gyula, a Magyar írók Szövetsége alelnökének tájékoztatása alapján próbálunk - a teljesség igénye nélkül - válaszolni. Fekete Gyula helyesbít: nem irodalmi társaságok működnek Magyarországon - legalábbis nem ezek vannak túlsúlyban -, hanem irodalmi baráti körök. Irodalmi társaságok - baráti körök A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művé­szeti Társaság is, melyről a legtöbbet hal­lani, s amely valóban a legsokrétűbb te­vékenységet folytatja, egy ilyen baráti körből nőtt ki. E társaságnak - noha a magját, a veze­tőségét ma is az eredeti baráti kör tagjai adják - ma már több száz tagja van, s nemcsak írók hanem egyéb, szinte min­den rétegből származó értelmiségiek is. Létezése teljesen független a Magyar írók Szövetségétől; önálló szervezetként - önálló költségvetéssel stb. - tevékeny­kedik. Hatásköre szinte az egész Dunántúlra kiterjed. Az írók közül is főként a Dunán­túlon élő vagy az onnan elszármazókat találjuk soraiban. Tevékenysége igen ki­terjedt: emlékülések, irodalmi estek, konferenciák szervezése, a Berzsenyi­életmű ápolása, mai értelmezése, kutatá­sa, népszerűsítése. Hasonló szerepet vállalt fel az Alföldön alakult Petőfi Társaság, mely rendezvé­nyeit főként Kiskörösön tartja. Az irodalmi társaságok mellett nagyon sok baráti kör működik az írószövetsé­gen belül, a szövetség egyetértésével, szellemi támogatásával. Felsorolni is hosszú lenne őket. Csak néhányat említsünk közülük: Jó- kai-kör, Nagy Lajos-kör, Móricz Zsig- mond-kör, Németh László-kör, Őrley Ist- ván-kör, Szilágyi Domokos-kör. Mindegyik nevében szerepel a baráti szó, hiszen végeredményben baráti kis­közösségekről, Fekete Gyula szerint „asztaltársaságokról" van szó. S noha a fiatalabb írók is baráti körök­be tömörülnek - erről később -, a baráti „asztaltársaságoknak ” is vannak fiata­labb tagjai. Tehát nem beszélhetünk nemzedéki elkülönülésről. Egy-egy baráti kör tagsága tízen felül van általában: írók, a szövetség tagjai, csak elvétve találunk köztük nem szövet­ségi tagokat. Mint elnevezésük is sejteti, ezek az írói csoportosulások szellemi vezérükként választották a névadót, tehát programjuk, vitáik, beszélgetéseik is elsősorban hoz­zájuk kötődnek. (A Jókai Baráti Kör pél­dául a scifi-írókat egyesíti). Összejöveteleiket az írószövetség klubjában tartják, de ha népesebb este­ket tartanak, vitákat szerveznek, vagy egy-egy kiállítást rendeznek, akkor más­hová mennek el. Meg kell jegyeznünk, hogy e körök egy-egy rendezvénye szo­rosan kapcsolódik az írószövetség meg­felelő szakosztályához (költői, prózai stb.), annak védnöksége alatt történik. A volt Kilencek költői csoportosulás tagjait tartja továbbra is egybe az Elérhe­tetlen föld című antológia nevét viselő iro­dalmi kör. Mint ismeretes, első antológiá­jukat az írószövetség KISZ-szervezete adta ki 1969-ben. Az Elérhetetlen föld II. című közös kötetük néhány éve a Magve­tő Kiadónál jelent meg. E csoport szorosan kötődött az ELTÉ- hez, ebben az évben ismét irodalmi este­ken találkozhatunk - sorozatban - a Ki­lencek tagjaival az Eötvös Klubban. Az egyik legnépesebb közösség a fia­tal írók József Attila Köre, mely a legfiata­labb - esetenként még kötettel sem ren­delkező, rendszeresen publikáló - író­kat—költőket tömöríti. Ez a Magyar írók Szövetségének anyagi-szellemi támoga­tásával tevékenykedik, igen tartalmas programmal. Tagjai között természetesen írószövet­ségi tagokat, többkötetes, országosan ismert írókat is találunk. Önálló szervezeti életet élnek, a tagokat saját maguk veszik fel, a vezetőket saját maguk választják. A korhatár 35 év. Gondolhatnánk, hogy az innen kiöregedő írók az írószö­vetség tagjai lesznek, mint ahogy az óvo­dából iskolába megy a gyerek. Nem így van: az írószövetségbe csak azok kérhe­tik felvételüket, akiknek már két kötetük megjelent. Van-e joguk az irodalmi köröknek könyv megjelentetésére? Van, ha valamelyik kiadó vállalja kéz­iratukat. (A Magvető vállalata például a József Attila Kör JAK-füzetekként ismert kiadványainak megjelentetését), de ma­gánúton is kiadhatják fontosnak tartott gyűjteményeiket, ám az írószövetség er­re általában nem biztosít anyagi támoga­tást.- Hogyan értékeli az irodalmi baráti kö­rök létét, tevékenységét? - kérdeztem Fe­kete Gyulát.- Fontosnak tartom őket, hiszen azo­nos vagy hasonló szellemű írókat fognak össze, s mindenképpen pezsgőbbé, szí­nesebbé teszik a szövetség életét is. Népszerűségüket mi sem bizonyítja job­ban, hogy az írószövetség tagjainak, melynek száma 600 körül van, mintegy fele e baráti köröknek is tagja. Nagyon sok irodalmi kör működik az országban a Hazafias Népfront égisze alatt, szakkör­ként. Általában kezdő, kevésbé ismert írókat-költőket (fiataltól idősekig) tobo­roznak soraikba. Ezek is egy-egy klasz- szikus írónk nevét veszik fel, s a népfront anyagi hozzájárulásával antológiákat is megjelentetnek. Azt is vállalják, hogy ápolják a névadó író emlékét, népszerű­sítik műveit. Példaként említhetjük az óbudai Krúdy Gyula Irodalmi Kört, mely 1983-ban Tiszteletkör címmel antológiát adott ki tagjainak írásaiból. Ez az irodalmi kör is azonban, mint a többi hasonló, az írószövetségtől függetlenül működik, az írószövetségnek nincs köze hozzájuk. GYÖRKE ZOLTÁN Tisztelet Huszárik Zoltánnak Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban Nevezték filmpoétának, képírónak, a vizuális beszéd megújítójának, a szuve­rén filmnyelv megteremtőjének. Munkáit illették szürrealista, rene­szánsz; impresszionista és barokk jel­zőkkel. Öt magát reneszánsz, kísérletező em­bernek - aki költő, képzőművész, díszlet- tervező, és filmrendező volt. Aki negyvenévesen rendezte első já­tékfilmjét, s aki ötvenévesen úgy halt meg, hogy tovább él filmtekercseken, amelyek nélkül már nem lehet többé film- történetet írni, sem idehaza, sem másutt. Az alkotó ember, a sokoldalú művész előtt tiszteleg most halála után öt évvel a Petőfi Irodalmi Múzeum a Hommage á Huszárik Zoltán című kiállítás, amely Hu­szárik nyolcszáz grafikájából válogatott kétszáz alkotásával meggyőz arról, hogy a számos díjjal, fesztiválsikerrel elismert filmrendező képzőművésznek is kiváló. Schéner Mihály, aki az aszódi gimnázium rajztanáraként felismerte, támogatta a te­hetséges Huszárik Zoltán képzőművé­szeti törekvéseit, kiállítási megnyitójában úgy vélekedett: „Huszárik, miként a reneszánsz em­ber, az önkifejezés minden lehetőségét megragadta. Grafikáit úgy értelmezhet­jük, mint filmrendezői tevékenységének sajátos útijegyzeteit, érdekes emberek­ről, távoli tájakról különös karakterekről, ám e rajzok, mint szuverén alkotások is, megállják helyüket." Huszárik sok interjúban elmondta, eredetileg képzőművésznek készült, vé­letlenül vették fel a Színház- és Filmmű­vészeti Főiskolára (egy felvételiző barát­ját kísérte el, amikor a vizsgabizottság beszólította az ott tébláboló fiatalembert). Pályája azonban nem volt zavartalan. Harmadévesen elbocsátották a főiskolá­ról. Sok mindennel próbálkozott, volt olaj­bányász, vasúti pályamunkás, biztosítási ügynök, szobafestő, részt vett a Vajdahu- nyad vára restaurálásában, otthon, Do- monyban földet művelt. Aztán a filmgyár szerződtette ügyelő­nek, másodasszisztensnek. Később Vár- konyi Zoltán támogatásával folytathatta főiskolai tanulmányait. Nyolc rövidfilm (egyebek közt a tíz ha­zai és nemzetközi díjat nyert Elégia, az ugyancsak több hivatalos elismerést szerzett Amerigo Tot, a Tisztelet az öreg­asszonyoknak, az A Piacere és két nagy játékfilm (Szindbád 1971, Csontváry 1980) maradt utána. Vonzotta a színház is. Debrecenben Huszárik Zoltán megrendezte Örkény István Macskajá- ték-át (a díszleteket is maga készítette). S azt tervezte, a Csontváry-film befejezése után néhány évig színházban dolgozik. írásai is fennmaradtak. Legutolsó munkájának forgatókönyv-vázlatát az Élet és Irodalom közölte. Filmjeiben, grafikáiban, írásaiban az elmúlás gondolata foglalkoztatta. Az őrök témák érdekelték; a születés, a halál, s ami e kettő között van: szerelem és sze­retet, figyelem minden emberi esendő- ség és szenvedés iránt. Érdeklődése sokoldalú volt. Legfonto­sabbnak mégis a piktúrát tartotta. Hogy miért, arra válaszoljunk saját szavaival. „Azért is, mert következetesen megőrzi képi látásmódomat, és amikor nem dol­gozom, kiváló munkaterápiának bizo­nyul. Egyébként gyerekkoromtól kezdve a népművészet, a képzőművészet és a köl­tészet volt a szellemi nevelőm. Irántuk való érdeklődésem ma is csor­bítatlan. Szeretem azokat az alkotásokat, ame­lyekben az értelem és az érzelem csak­úgy, mint a valóságban, ikertestvérek*’. A kiállítás szeptember 14-ig tart nyitva. KÁDÁR MÁRTA MAI BAJOR MŰVÉSZET A múlt év őszén megtartott európai Kulturális Fórum alkalmából kötött egyezményt a Német Szövetségi Köztár­saság és a Magyar Képző- és Iparművé­szek Szövetsége a kulturális cserére. A csere gyorsan realizálódott. Az ered­mény a mai bajor képzőművészet bemu­tatkozása az Ernst Múzeum termeiben. Az impozáns tárlat csaknem százötven művész alkotásait vonultatja fel valóban naprakészen, mert a rendezők a nagy körültekintéssel válogatott anyagot a kortárs művészek műtermeiből hozták. Egy ország sokrétű művészeti tevékeny­ségéről egy kiállítás nehezen adhat ké­pet, különösen ma, amikor az esztétikai értékek megkérdőjelezése már több évti­zedes folyamattá vált, és a legkülönfé­lébb irányzatok élnek egymás mellett minden európai országban, és az Egye­sült Államokban is. A kiállítás ezért nem vállalkozik keresztmetszet felvázolására, csupán futó bepillantást akar nyújtani a műtermekben folyó munkáról. A legtöbb művel a második világháború után szüle­tett középnemzedék és a fiatalok szere­pelnek. A kortárs német képzőművészet fontos sajátsága, hogy a hetvenes évek végé­nek, a nyolcvanas évek elejének új mű­vészetszemléletét a legfiatalabb lázadó művésznemzedék hordozza, az új „Va­dak”, akiknek vonzáskörébe nem egy idősebb művész is bekerült. Ezek a fia­talok festők, a „heftige Malerei” képvise­lői a hetvenes évek második felében lép­tek fel egységes szemlélettel. A hatva­nas-hetvenes évek társadalmi ideáljaitól csalódottan elfordultak, mert a meghir­detett forradalmak elmaradtak, csak a művészet területén valósult meg néhány eredményük, például az akciófestészet­ben, az egyén azonban vigasztalanul magára maradt az egyre áttekinthetetle­nebb társadalmi folyamatok között, já­téktere egyre szűkül. A fiatal nemzedék tagjai ismét a politikai és társadalmi ta­buk ellen indítottak harcot, nemegyszer a napi politika felé fordulva. Hasonló tár­sadalmi és politikai háttérből indultak az első világháború után fellépett német expresszionisták; nem is csoda tehát, hogy a fiatalok saját nemzeti hagyomá­nyaikhoz nyúltak vissza, amikor mozgal­muknak a művészetek történetéből elő­döket kerestek. A múltban használt kü­lönféle eszközöket és kifejezési formákat keverik egymással, szinte idézetként használva fel az elődök munkáit, mint például Helmut Osterloher Max Pech­stein képeit. Ezzel az eklektikus eszköztárral sajá­tos szemléletet hirdetnek, óhajtott céljuk az emberek felrázása, a ma világának új­rafogalmazása. Legmesszebbre megy Otto Dressier, aki - mint nyilatkozta - ak­ciókat rendez objektek (tárgyak) segítsé­gével, ezzel a közgondolkodást provo­kálja. Ha megvan a téma, amely a társa­dalmi élet fontos és szorongató aktualitá­sa, előállítja a bemutatáshoz szükséges tárgyakat, megtervezi a forgatókönyvet, megkeresi a legalkalmasabb helyet, és társaival együtt lebonyolítják az akciót. Ez mindig a dokumentumon alapul, és szimbolikus tartalmú. Általában nagymé­retű, pop art jellegű művészeti formákat alkalmaz, gyakran bántóan nyers fogal­mazással. Egyik híres akcióját egy nyu­gat-berlini áruház kirakatában rendezte Helmut Osterloher: Boldog szünidő meg. A második világháborúban részt vett öt nemzet egy-egy meghalt katonáját jelenítette meg, kirakati bábukkal eredeti katonai felszereléssel. Mindegyik bábu lábánál táblát helyezett el „Megölték Né­metországban" felirattal, az ország há­borús halottainak számával. Ajelenettel- jesen élőképszerűen hatott. A vitrin előtt szónok vitázott a sebtében összegyűlt tömeggel: „Beszéljünk a terrorról és az erőszakról”. A művész a figyelem ráirá­nyítását végezte el a maga eszközeivel. A „zöldek” környezetvédő mozgalma is utat talált a festőkhöz. Úgyszólván min­den irányzat képviselőinek művei közt ta­lálunk erre utalásokat. Két remekműben is szót kért: Osse Müller Nemzeti Park cí­mű képén municiózusan megfestett er­dőkkel borított hegykoszorúban egy óriási söröskupak, a környezetszennye­zés művészi szimbóluma. Ez a tárgya Hans Friedrich Megsebzett nyomok című képének is. Az ember sorskérdéseit bon­coló művek közt nehéz kategorizálni. A kiállításon egyébként a mai Európa min­den művészeti irányzata képviselt, nagy súlyt kap a minimal art és az analitikus festészet is, a pop artnak is vannak még tartalékai. A tárlatot végigjárva feltűnő, hogy szinte minden műnek el lehetne so­rolni a magyar változatát is, napjaink kor­társ hazai képzőművészete oly közel áll a nemzetközi előképekhez. Különösen az új „Vadak” kedveltek fiatal kortárs művé­szeink között azzal a különbséggel, hogy műveik absztraktabbak, de a színek iránti fokozott érzékenység fénnyel itatja át a szenvedéllyel festett nagy foltokat, a felü­letnek vibráló elevenséget kölcsönözve (Michael Eckle, Peter Dietz, Sid Gastl). A bajor képzőművészet hazai bemuta­tója beszédes dokumentuma annak, hogy a két ország közötti művészeti cse­re ma újra fennáll. B. I. I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents