Tolna Megyei Népújság, 1986. június (36. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-21 / 145. szám
10 NÉPÚJSÁG 1986. június 21. A VIRÁGOK FEHEREK ÉS KÉKEK IRODALOM Szépen magyarul Kifejezetten érdekes? Kifejezetten? Német hatásra elterjedt módhatározó. Nem német eredete miatt vagyunk ellene, hanem mert zsargonszerű, elszürkítö divatszó lett. „Kifejezetten" azzá lett. Pedig ami kifejezetten csinos, ellenszenves, beteg, törekvő stb., az határozottan, kétségkivül, valóban, igazán, jellegzetesen, szembetűnően, nyilvánvalóan az. És ami divatszóval érdekes, az lebilincselő, megkapó, magával ragadó, figyelmet keltő, fontos, különös, furcsa, hasznos, jelentékeny. Ilyen divatos, sablonos, elszür- kitő közhelyek, klisék teszi stílusunkat színtelenné. Ezeket a divatos szavakat éppen azért kell kerülnünk, mert használatuk sok kifejezőbb szót kiszorít mindennapi beszédünkből. Ezek közül sorolunk most fel néhány nagyon elterjedtet, amelyeket gazdag szókincsünkből válogatva megfelelőbb szavakkal helyettesíthetünk. Gyakran használt divatszó az átütő. Idegen szemlélete ellenére meghonosodott, sőt elkoptatott, gépies sablonszóvá lett. Az átütő erejű, átütő siker, átütő győzelem helyett stílusunk élénkítésére sokkal jobb szavakat találhatunk. Például az átütő erejű helyett kirobbanó sikerűt mondjunk; az átütő siker ragyogó, fényes, nagy siker, az átütő győzelem pedig hatalmas, elsöprő, döntő győzelem. Az igényel a hivatali és a kereskedelmi nyelvben gyakran használt szó: lakást igényel, anyagigénylés, jegyigénylők. Ilyen használatát elfogadjuk. De ellene vagyunk, ha olyankor is felbukkan, amikor egyszerűbb, természetesebb megoldás is lehetséges. Részletes elemzést, magyarázatot igényel helyett mondjuk inkább azt, hogy magyarázatot kíván, vagy magyarázatra szorul. A jelent ige használata legtöbbször puszta szószaporítás, legfeljebb a választékosság látszatát kelti, de legtöbbször csak henye toldalék. Például előrehaladást jelent. Egyszerűbben a jelent ige elhagyásával fejezhetjük ki: valami előrehaladás. Sok ilyen kifejezést egyszerűsíthetünk: eredményt, fejlődést, gondot, kárt, meglepetést, nehézséget, veszélyt jelent valami. Egyszerűen csak valami fejlődés, gond, kár... Az állandósult szókapcsolatokban is sok a sablon, az elkoptatott szólam. Ezekre is felhívjuk a figyelmet. Ha lehet, mondjunk helyettük mást. Például: a teljesség igénye nélkül; halvány gőzöm sincs róla; ez van, ezt kell szeretni; vannak még hibák; a távozás hímes mezejére lép; minden alapot nélkülöz; elismeréssel adózik valakinek vagy valaminek (megdicséri, elismeri érdemeit, értelmét). A mindennapi köznyelvből valók a következő közhelykifejezések: (Andersen meghalt), nincs mese; el van maradva egy brosúrával; itt állok megfürödve; a berendezés (vagy más egyéb) marad; igyekszik a dolgozó; csak elhalálozási sorrendben; jobb ha tőlem tudod meg; na lássuk, miből élünk (kártyázási műszó). Nem kifejezetten érdekesek, azaz nem éppen magával ragadók - ne használjuk nyakra-főre őket. KISS ISTVÁN z asszonyt hangos szirénázással vitte be a kórházba hétfőn a mentőautó. Hétfő volt, ez biztos - gondolta az asszony ébredező kábulatában. Nem volt tv-adás, csak a rádióban, kabaré. Reggel óta várt valamire, akkor hétfőn, de most csak arra emlékszik, hogy amikor bekapcsolta a rádiót, a férje még nem volt otthon, és éppen felhangzott a szignál: „...hallgassunk kabarét, a kabaré az nagyszerű dolog...” Még nem akarja kinyitni a szemét, úgyis tudja, hogy mit fog látni, csak a hétfőbe, a kabaréba kapaszkodik mániákusan. Lehet, hogy kedd van, vagy csütörtök, vagy szombat? Majd megmondják az ágyszomszédok, ha kinyitja a szemét, de éppen azokra nem kíváncsi. Mindig ugyanazok. Olyanok mint ő, orvossággal próbálkozók, aztán falcolók, akik pengével vagdossák fel az ereiket, gázosok és delirium traemensek csonttá soványod- va, józanul hisztérikusak vagy apátiába merültek, akiket infúzióval táplálnak. „A kabaré az nagyszerű dolog”. A legjobb táncos volt, egy este tizenöt, húsz partner. Verekedtek is miatta. Anyu mindig elkísérte, Martinit ittak jéggel, citrommal, cukrozott szélű pohárban. Száraz Martini volt, nem szerette, de anyu mindig azt rendelt. Anyu következetes volt, és játékszabályokhoz alkalmazkodott. Sosem engedte, hogy a fiuk fizessenek neki. A fiú táncoljon jól, és védje meg! Ez a dolga, semmi más. Asztaluknál csak az foglalhatott helyet, aki így viselkedett. Anyu elbeszélgetett a fiukkal, utánozhatatlan könnyedséggel kikérdezte őket családjukról, iskoláikról, beosztásukról, terveikről. Anyu nagyon jó asz- szony, nem olyan mint apu, akivel alig találkozott, mióta elköltözött tőlük. Szépségét is anyutól örökölte, mert ő mindig szép volt, még most is az. Vagy már nem? Megrettent. Behunyt szemmel, azzal az eredendő kábasággal, ami a kórházi ágyak felocsúdóinak jellemzője, a takaró alatt, állától lefelé végig simította testét, addig, amíg a keze leért. Érezte melleit, ott megállt, tenyerével egy pillanatra megtartotta. Még mindig elmegy melltartó nélkül, gondolta hasát behúzta, ám így is megérezte azokat a zsírpárnákat, amelyek annyiszor és olyan nagyon elkeserítették. Dühös lett, gyűlölettel gondolt a férjére, mert mindig dicsérte azokat, és konokul állította, hogy nagyon is jól állnak neki. Meggyőződése volt, hogy olyankor gúnyolódik vele.- Még mindig szép vagyok - mondta, a tükör nem hazudik, gondolta tovább, és látta magát behunyt szemhéja mögött,' élesen látta ahogy a nagytükörben alakja fehéren világit, keze a feje felett, magasan összekulcsolva, jobbra-balra fordul lassan, hogy testének formái, akár a vízhullámok, felbukkanjanak és merüljenek alá. Keze a lágyékán pihent meg, azorf a határon, ahol az aprócska bolyhok már elkezdődnek. Megborzongott. Zsombok Tímár György: Az asszony nem nyitotta ki a szemét, nem volt kíváncsi környezetére, kezével lágyékán, könnyű álomba merült: anyjával ült egy csillogó teremben, száraz Martinit szürcsölgettek citrommal és jéggel, a fiuk egymásután sorjáztak táncra kérni öt, és anyut is, és mindannyian azt gondolták, hogy ő anyunak a húga. Hétfőn, amikor a férfi hazaérkezett, szólt a rádió, éppen vége volt a kabarénak. Kikapcsolta, és a feleségét kereste. Csöngettek. A szomszédasszony állt az ajtóban.- Már megint - mondta az asszony köntösét összefogva. Úgy állt ott, mintha bűnös lenne valamiért. A férfi be akarta hívni, de aztán meggondolta magát.- Elvitték - mondta a szomszédasz- szony -, alig egy negyedórája. Itt a telefonszám, ahol megkeresheti - nyújtotta az asszony a cédulát. A férfi elvette. - Köszönöm - mondta, és becsukta az ajtót. Bement a hálószobába, szétnézett. Tudta, hogy mit fog találni. Az éjjeliszekrényen orvosságos dobozok voltak halomban. Rögtön felhívta az ügyeletet, ott szenvtelen hangon közölte vele valaki, hogy a felesége túl van az életveszélyen, de még nem tért magához, valószínűleg napokba telik, amíg észheztér, így semmi értelme, hogy meglátogassa, különben is, ismerős, nem ez az első eset, a dolog éppen úgy nem komoly, mint ahogy a többi sem volt az, hiszen mindig időben gondoskodik arról, hogy a mentőállomás tudomást szerezzen tettéről. A férfi letette a telefonkagylót, sokáig állt még ott, és gondolkozott. Üvölteni szeretett volna, de nem tette. Megszokta már. Belehuppant a fotelbe, arcát a kezébe temette, így aludt el. Éjjel kettőkor ébredt. A kényelmetlen ülveal- vástól görcs húzta a nyakát meg a lábait. Csütörtökön, mondta az ügyelet, öttől- hétig van látogatás. A negyedik virágboltban talált kékszinű virágot.- írisz - mondta az eladó, egy fiatal, csinos lány.- írisz? - kérdezte, de csak azért, hogy a szó különös szépségét ízlelje.- Az - válaszolt a lány -, melegházi nevelés, sajátságos mutáció. Égszínkék.- Ez a virág eredetileg nem kék?- Az alapnövény sötétlila. Hány szálat parancsol?- Tizenegyet. A lány ügyesen elrendezte a virágszálakat. - Zöldet? - nézett a férfire kérdőn.- Természetesen. A lány ízlésesen megkötötte a csokrot, és celofánba csomagolta. Felment a műkőlépcsön, aminek a közepe már régen kikopott, az ódonnak tűnő kovácsoltvas-korlát tetején a fa olyan fényes volt, mintha politúrozták volna. Sajátságos, klórral átitatott kórházszag lengte körül. A nővér azt mondta, hogy a kilencesben van. A múltkor a hetesben volt, gondolta a férfi. Az ajtó nyitva, az asz- szony pontosan szemben feküdt, magasra rakott párnán pihent, szeme becsukva, fehér kezei a takarón. Szép volt igy, az ajtóból. Kicsit fáradt, zilált, rendezetlen, de szép.- Szervusz, drágám - lépett az ágy mellé a férfi. A csokrot előre nyújtotta. Az asszony túlságosan is lassan nyitotta ki a szemét. Olyan volt, mint a régi filmen a premierplan. Kicsit ködös, elmosódott. A férfi nézte, ahogy eszmél, és itt már nem találta olyan szépnek, mint az ajtóból. Az asszony tudta ezt.- Bejöttél? - kérdezte elhaló hangon, fejét kissé oldalra billentve.- Igen - mondta a férfi még előbbre nyújtva a csokrot. Szorításától megziz- zent halkan a celofán a markában. Az asszony hirtelen felült. - És anyu? Ö nem jött el?- Hiszen vidéken él.- Talán nem is értesítetted? - Az asz- szony hangja kellemetlenül élessé vált. A férfi a virágcsokorral elbizonytalanodott. Nem értesítette, nem is állt szándékában. Minek? Ez a harmadik kísérlete az idén, neki éppen elege van már belőle, nem hiányzik még az anyós is a nyakára, hogy mint egy Elektra közlekedjen a laf- kásban.- Tessék drágám. Ezt neked hoztam - mondta a férfi, hogy elterelje a beszédet. Az asszony nézte a csokrot, arca eltorzult, hisztérikusan lökte félre a virágokat. Előredűlve, gyűlölettel sziszegte a férfi arcába. - Még itt is? Ebtíen az állapotomban is gyötörni akarsz? Nagyon jól tudod, hogy gyűlölöm a sárga virágot! A férfi visszahökölt. Nézte a virágokat. - De hiszen...kékek. Tudom, hogy a kéket szereted...azért hoztam...íriszek., alig sikerült kéket szereznem...különleges íriszek...- Vidd el! Látni sem akarom! Sárgák, érted?! Sááárgák! - Visszahanyatlott a párnára, behunyta a szemét. - Anyut akarom látni - mondta most már csöndesen. A férfi tanácstalanul állt kezében a virágcsokorral, néhány tétova mozdulat, aztán sarkon fordult, és kisietett a kórteremből. Mindenki utána nézett, csak az asszony nem. Otthon értetlenül bámulta a virágokat. RÁBAKÖZI PEREC Gyalog jártuk az országot cimborámmal, mint Mátyás király egykoron. És ha igazságot nem is tudtunk tenni sehol, mert csak hírlapírók voltunk, sok mindent megfigyeltünk a tekintetben, hogy boldogul-e a kiránduló, ha elkerüli a turistaközpontokat, a szállodás városokat? Vagyis, hogy jár az utas, ha járt utat elhagy a járatlanért? Hisz minden faluban vannak vendéglátásra alkalmas szobák, sőt olyan tulajdonosok is, akik ezeket a szobákat kiadnák. Mindenütt főznek valahol. A napköziben vagy a téeszben, vagy valamelyik helyi kisüzemben. A kiránduló a pénzéért hozzájuthat-e ezekhez a szobákhoz, meg a téeszben főzött ebédhez? Nemigen. Legtöbbször marad a sétatéri pad, amin elfogyaszthatja a csekély kinálatú boltban talált félszáraz zsemlét, rozsdásodó dobozú konzervet. Gyalogtúránk közben egyszer az is megesett velünk, hogy meg kellett szakítanunk a gyaloglást, s valamelyik faluból az utolsó vonattal bevonatoztunk a közeli kisvárosba, hogy elérjük a szállodát. De lekéstük a csatlakozást: a szobákat már elfoglalták. Persze szabad szoba minden szállodában van. Ebben is volt, csak már laktak benne. Egy kéttagú, talán jugoszláviai delegáció. Viszont a két tag nem tartózkodott odahaza, hanem valahol a környékben vendégeskedtek, s be is jelentették, hogy az ottani vendégházban töltik azt az éjszakát, fönntartva közben szállodai helyüket is. Ott várakoztak a bőröndök, száradtak az ingek, borotvapamacsok. Mi nem sokat várakoztunk. A főtéri fák alatt szemlélődő rendőrtől megkérdeztük, hol lakik a tanácselnök, és elballagtunk hozzá. Mint annakidején a szolnoki polgármesterhez Móricz Zsigmond, hogy nála éjszakázzon. - Á, maguk a szállóban fognak aludni - tárta szét karját a tanácselnök, akinek korántsem volt akkora lakása, amekkora a polgármesteri hajlékban egyetlen szoba lehetett. Befogott hát a Ladába, és visszaszállított bennünket a szállóba, ahol viszonylag hamar meggyőzte a direktort. A delegáció szobájában gyors ágyneműcsere, s ki a csomagokkal a megőrzőbe! Aztán reggel korai ébresztő, és a személyzet mindent visszaállított úgy, ahogy a két külhoni vendég hagyta. Akik mit sem sejthettek meg abból, hogy a vendégeik voltunk. Legföljebb ha megdicsérték magukban a szállót. Nicsak! Milyen gyakran cserélik itt az ágyneműt. Hiába, Magyar- ország tiszta ország. Ez velünk is csak egyszer történt meg, s kizárólag úgy, mint országjáró riporterekkel. De általában nem volt szerencsénk nekünk sem. Tyúkól nagyságú (és szagú) szo- bácskák keskeny sezlonján húztuk meg magunkat ketten, szalmazsákon a folyosón stb... Ehhez igazított árakkal. Húsz forint egy éjszaka. Meg: „Ingyér, ha tényleg nem rablók. " Előfordult, hogy főtt étel miatt is letértünk a gyalogösvényről, és a vaspályát használtuk. Csorna felé döcögött velünk a személy, mert már előző nap se ettünk főtt ételt, s úgy döntöttünk, most megvacsorázunk. A szemközti bőrülésen egy nagy nejlonzsák perec zötyögött. De nem akármilyen perecek ám, hanem egynek- egynek huszonöt-harminc centi volt az átmérője. S a kellő vastagság hozzá! Tendenciózusan dicsérni kezdtük a zsák perechez tartozó asszonyságnak a portékáját. - Nem portéka! - mondta. - Lakodalomba viszem. - Bár, ha a Balatonon árulhatnám, nagy pénzt lehetne vele learatni. Húszért, huszonötért is adhatnám darabját. Itt nálunk csak hat-hét forintba kerül egy. - És milyen perec ez, hogy ilyen szép nagy? Biztosan nagyon finom is! - Finom ám! Rábaközi perec. Ünnepi magyar étel - mondta, de csak nem akart megkínálni. - És hogyan készül? - érdeklődtünk. Nem számítva arra, hogy tényleg elsorolja. De csak sorolt, s nem kínált. „ Négy és fél kiló liszt a lakodalmi adag'. Három deci pálinka, két deci rum, ötven tojás sárgája, ötven szem szaharin, öt deka sütőpor, öt dió nagyságú zsír, öt vaníliás cukor. " - Ez aztán nagyon finom - néztük a zsákot, benne a pereceket. De csak sorolt tovább. „Az ötven tojás sárgáját kikeverjük a cukorral, szaharinnal, zsírral. A szaharintól levegős lesz a tészta. Azután bele fokozatosan a fölvert fehérjét, bele a pálinkát, a rumot. A pálinka mega rum azért köll bele, mert kicsit földobja a tésztát. Ahogy magát is. És kikeverjük a tésztát, épp úgy, mint a hájasét. Legalább másfél óráig keverjük és verjük a sodrófával. Aztán kifőzni! Akkor jó, ha feljön a vízre. Várunk egy napot, megcsináljuk a pereceket, és kisütjük. Péknél. Otthon már nem nagyon kemencézünk. Sokáig eláll. Mennél tovább áll, annál puhább. " Aztán átnyalábolta a zsákot, kiment a peronra, s követkző állomáson leszállt. Mi meg rázódtunk tovább Csorna felé. Ha enni nem is kaptunk, receptet igen: utazzanak be oda. Ott van étterem. ZELEI MIKLÓS Kékek voltak, határozottan kékek. Vázába rakta celofánostul. Telefonált az irodába, és két nap szabadságot kért. Hajnalban rossz szájízzel ébredt, ismét megnézte a virágokat. Ugyanolyanok voltak mint az este. Kékek. Megmosdott, felöltözött, harapott egy pár falatot, aztán kikapta a vázából a csokroL és lesietett az utcára. Felnyitotta a kuka fedelét, és a hulladékra dobta a virágot. Dühösen csapta rá a fedelet. A kocsijához sietett, beindította, és elindult, hogy elhozza anyut a lányához immáron harmadszor ebben az esztendőben. A Fogalmazó úr megállt a kukák előtt. Mind a négynek felnyitotta a tetejét. Egyszerre mérte fel lehetőségeit, gyakorlott szeme és különleges érzéke csalhatatlan biztonsággal fedezte fel az értékeket. A Fogalamzó úr tekintély volt a szakmában, minden MÉH-átvevö személyes, jó ismerőse. Csak ideiglenes bejelentővel rendelkezett. Huszonnyolc esztendeje, kisebb, főleg télidőre eső megszakításokkal a Dobozy utcai éjjeli menedékhelyen volt fix, alsó ágya és Tutó-lakattal lezárt saját szekrénye, igy a felsőház tagjai közé tartozott. Nevét talán már fi sem tudta, mindenki csak igy szólította: Fogalmazó úr, amit egyesek kapcsolatba hoztak ifjonti szakmájával, de ez pont olyan bizonytalan volt, mint minden, ami vele kapcsolatos. A Fogalmazó úr meglátta a virágcsokrot. - Eladható - dörmögte, és megigazította a celofánt. - Szép fehér, friss virágok - folytatta elégedetten, és beleszagolt a celofánba. Még matatott a kukákban, amit értékesnek talált, a reklámszatyorba tette. Kiballagott a Haller-piacra, nézelődött az árusok között, és hamar sikerült eladnia, húsz forintért a csokrot. Egy fiatalasszony vette meg.- Hol szerezte papa, ezeket a gyönyörű fehér íriszeket? - kérdezte a fiatalasz- szony.- Ó, nagyságos asszonyom, az összeköttetés... - mondta a Fogalmazó úr jelentőségteljesen, és beállt a sorba, hogy a kifőzde ablakán át rendelhessen egy tányér bablevest cseresznyepaprikával, két szelet kenyérrel. Q mikor a kifőzés eresze alatt, az asztalnál állva, csöndesen kanalazott, arra a fehér virágcsokorra gondolt. íriszek, és milyen jó illata volt, emlékezett rájuk. Vajon hogyan kerültek ezek a szép fehér virágok a kukába? - töprengett, meg az is, hogy celofánba csomagolták, ízléses szalaggal megkötötték. Vadonatúj volt, akár a virágüzletbe is vihette volna, de ott nem vették volna meg.- Az emberek mindent elpocsékolnak - vonta le a végső következetetést, és kényelmesen visszavitte az üres tányért meg a kanalat az ablakhoz. x f / SZÁZ EV Farkas Pál szobra Fotó: Gottvald
