Tolna Megyei Népújság, 1986. június (36. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-21 / 145. szám
Æ S' TOLNA \ A MÉPÜJSAG 1986. június Ül. „Magyar napok” Helsinkiben II Szövetkezeti Madrigálkórus hangversenyútjáról A legigazibb értelemben vett rokoni szeretet, figyelmesség, köriildédelgetés milliónyi apró jele övezte a Madrigálkórus május 31-től június 9-ig tartó jutalomútját az északi országban, s ezek a dolgok talán még egy „mérges" versenysorozat győzelmeinél is értékesebbek ... képest, amint Vaini'kkala Az egyik fellépésen a2 ebédnél több liter számÁm sorjában ... Szekszárd és Tolna megye közönsége előtt ismeretes, hogy néhány évvel korábban körünkben járt és koncertezett a Helsinkin Insinööri Lauilajat, azaz a Helsinki Mérnökkórus. Ennek az alkalomnak a viszonthívása volt a magyarok mostani útja. Az már külön érdekesség, hogy — ha jól számoltam — röpke néhány napon belül ez már a negyedik finn—magyar tudósítás megyei lapunkban: olvashattunk itt járt baráti küldöttségről, miniszteri szintű gazdasági megállapodásról, közte az első finn—magyar vegyesvállalat alapításának bejelentéséről, s ami a legközelebbről érinthet bennünket politikailag is, érzelmileg is: Tornio városa és megyeszékhelyünk, Szekszárd testvérvárosi kapcsolatra lépték. Még egy emlék: apró, rö- vidnadrágos legényke koromban böngészgettem néhai, néptanító-iskolamester atyám íaluisi könyvtárában, s kezembe akadt egy 1930 tájáról származó könyvecske, ha jól emlékszem, Szekfű Gyula tollából. Persze, hogy bizsergető dolog volt olvasni hangzórokonságokról: vér — veri, kéz — keszi, hal — ka- la, menni — menne . . . miként most is magasra rándította vendéglátóink szemöldökét a felismerés: ha igaz. Európában egyedülálló rokonnemzet vagyunk, akik elöljárószók helyet közvetlen toldalékokkal ragozunk: asztal — asztalon, pölte — pöldelle... Csakhogy a Szekfű-könyv baráti „jótanáccsal” is agitált: úgymond, ne szégyelljük „halzsíros”, északi rokonainkat ... Hát erről immáron szó sincsen. Finnország jelenlegi életszínvonal-helyzete ugyancsak megkörnyékezheti a hatvanas évek legendás Svédországáét, s amint mondják — el kell hinnünk nekik — csak idő kérdése, hogy lekörözzék őket. Mi az, ami számunkra, délre jött rokon számára követésre méltó? Hogyan történhetett mindez? Első benyomásunk, hogy ez a nép tiszta: kívül is, belül is. És mérhetetlenül szívós. Dolgozni nemcsak szeretnek, hanem tudnak is. Akár megfordítható. S ami ezzel közvetlenül összefügg : sóvárogtatóan kulturáltak a köznapok minden dolgában, megnyilvánulásaiban ... Kodályuk, Lisztjük, Bartókjuk persze nincs (Sifaéli- ust honfiúi büszkeséggel, ugyanakkor reálisan besoroló értékítélettel emlegetik) : hát istenem, vesznek tőílünk kölcsön. És ezt is milyen természetességgel, keresetlenül őszinte szeretettel!. . . A csapat moszkvai landolás és az esti, Tolsztoj-exp- resszre való „behajózás" után ébredt finn földön. Élményeink már eddig is gyűltek, de ezek egészen más természetűek voltak ahhoz ez a határállomás — mosolygó, szőke hajú, kék szemű vámosa kérdi magyarul : „Ván kérem válárni elvá- molnivalójuk?” Van, van, dehogyis van ... Tudja ezt ő is, hisz amit hoztunk, népek közti rokoni szeretet, kicserélendő saját, nemzeti értékeket majd az ő vérei, egyben saját atya- fiaink fogadják a legnagyobb örömmel, hogy később, visz- szaútban ugyanúgy „feltankoljanak” elvámolhatatlan javakkal: kölcsönös viszont- várással, kölcsönös érték- nyújtással. Kissé szabadkozón mondták : ez a Satakuntatalo szálló amolyan turistalakhely, de Helsinki központjában fekszik, ezért esett rá á választásuk. Nem volt mit szégyenkezniük. Tiszta volt, nett, otthonos, még az idősebbeknek is fiatalító. Aztán az is igaz — miként ilyenkor lenni szokott —, aludni is csupán órákat aludt a társaság, hiszen mindent meg akart nézni, mindent fel akart szívni magába: a fehér éjszakák bédekker mondta, gyöngyházfényű sejtelmes- ségét (éppen kifogtuk) kíváncsian vallatták a néhány, korábbi kapcsolat okán családoknál elszállásolt kórus- tagot: „na, milyenek? neked is bevittek egy üveg sört az éjjeliszekrényedre?” Hát igen. Mert ez már a vendégszeretet túlcsorduló bűnözéseként is értékelhető: ugyanis józanok. Arcpirítóan józanok. Hogy volna-e ebben „drill”, nem tudni, de az előző állítást tanúsítják na elfogyasztott (nyálosunga- tóan gusztusos poharakban f ladott) jeges vizek, tejfélle- segek, házi sörök — mézsör például, aminek csak a neve sör, alkoholhoz vajmi kevés köze. Hát ezt a magunkba mé- lyedni valót is hazahozhattuk __ Fa rizeusok ne legyünk persze, mert ittunk valódi finn söröket is szaunázás közben: Karjala és Lahden nevezetűeket többek között, dte ez más. Éppúgy lefordít- hatáblán a dolog magyarra, mint Beyer Mathiász és Dö- mösi Levente meztelenlkedé- se a szauna után a borzongató vizű tengerben: ezen ugyan lányaink jókat sikongattak, de abban a közegben még a megítélése is teljesen más volt ennek a „melegövi pornónak”... No, de a lényeg. A koncert ék. A Por,voo-i székesegyházbeli fellépést megelőzően — egyébként is, Porvooban. ezen a helyen nyilvánították Finnországot független, szabad államnak, innen a furcsaság is: Sándor cár őszintén megbecsült, kato- nacsákós szobra az oltár közelében ... —, egyszóval Por- voo-t megelőzően látogatás és éneklés szerepelt a programban, Helsinki Käpyla városrészének öregek otthonában. Ez sem minden konzekvencia nélküli. Úgymond mélyen meg lehet ítélni egy társadalmat arról, hogyan viseltetik a rászorultjaival : gyerekekkel, öregekkel, elmebetegeivel, rokkantjaival szentben. Ebből is jelesre vizsgáztak. Az első találkozás még kicsit szégyenkeztető melegsé- gű momentumot is rejtegetett: öreg néni magyarul mondott sorokat a Kalevalából (és finnül ki tud közülünk?), személyesen találkozott Vikár Bélával. Nem mondta ki, de a miliőben benne leiedzett: az a nemzet, akinek ilyen, Vikár Bélához hasonló fiai vannlak, az unokáival sem kell szégyenkezzen . . . No talán nem kellett. A . hangverseny-hirdetés ugyan kissé „kívánnivaló-hagyó” volt maga után, de szép kö-. zönség gyűlt egybe már itt, Porvoo-ban is, hogy azután 5-én. csütörtökön, az egyedülálló, világhírű helsinki Temppeliaukio hatalmas méretű — és páratlan csodájú — sziklatemplomát dugig töltse meg a közönség. Futott már lényegesen nagyobb formákat is ez a kórus, mint itt, ekkor, a maga „elgyötörtségében” „meg- hurcoltatottságában”*, ám a kívánnivaló csalk a bomba- formát illetheti, mert Kodály. Bárdos, Badh, Brucknek, Ge- sualdo, Vistoria, Byrd Jobbágy Valérék által megszólaltatott művei nyomán még' az a finn hallgató is „átma- gyarúlt”, aki, a szlenges kiszólás szerint nem a'kart... (Aki pedig nem hiszi, hát csak járjon utána ...) Miit lehetne még idevenni? Julhani Mäkelä, Markka Puska (korábbi és mostani kóruselnök), aztán Juh'ani Hokkanen, Esiko Jalaste, Viil. jo Kojo... és mások poharainak jeges vizes, de annál melegebb csengését; „hö_ lökyin kölökyn” (amit a magyar temperamentum rögtön és humorral „f ordított” ...) S még egy végezetül, az elmondhatatlanoik, hiánytalanul fel nem sorolhatók gyűjteményében. Már mondtuk korábban, hogy ez az emberi környezet igen intelligens, igen kulturált tájék, ennélfogva, a benyomásaink ítélete alapján., igen demokratikusak is eme „halzsíros” északi rokonaink ... Bizonyára furcsál- kodnának, ha a kezükhöz jutott tudósításban Jobbágy Valér neve mellett nem szerepelne két kedves jóbarát, örökké segítőkész csoportvezető neve’ is, Péti Imréé és Fodor Tiboré. Aki pedig az ott töltött napok mogyoróhéjiba szorult krónikáját szeretettel és a vendéglátók iránti tisztelettel lejegyezte: Dobai Tamás KAUSEIMPIA KIRKKOLAULUJA JA MAD- RIGAALEJA TEMPPELIA VKION KIRKOSSA to 5. 6. kló 19.00. Unkaríl. SZEKSZÀRDIS MADRIGÁL-kuoro, mk 20,—. Felhívás a Kirkfco Ja Kaupunki című lapban I _ M agyaros vendéglátás Nagyon meg kell becsülni manapság a külföldi turistát, vendéget. Végtére is idegen- forgalmi bevételeink és nyereségeink jókora hányadát adják annak a pénznek, amelyből az onszág gazdálkodhat. E bevételek nélkülözhetetlenek a külkereskedelmi egyensúly megőrzéséhez, a kiutazó turizmus lehetőségeinek fejlesztéséhez. De hát ezt nélkülem is tudja mindenki. És bizonyára azt is, hogy mintegy húsz év alatt az igen-igen szerény magyar- országi turizmus hovatovább felnőtté vált, ha ott nem is tant, ahöl a nagy idegenforgalmi hagyományokkal rendelkező országok. Ezen idő alatt nyolcszorosára emelkedett a hazánkat hosszabb-rö- videbb időre meglátogatók száma. A vendégék ittlétéből tavaly 383 millió rubel és valamivel több mint 285 millió dollár folyt be az államkasszába. Európa vesztesége Az idegenforgalom szakemberei — év eleji terveik szerint — turistából és pénzből is többet remélnek, mint tavaly. Várakozásukat igazolták is az év első három hónapjának adatai, mind a szocialista, mind pedig a nyugati országokból ugrásszerűen növekedett ugyanis az érdeklődés hazánk iránt. A korábban reálisnak hitt tervek megvalósítását most ennek ellenére veszély fenyegeti. Számos külföldi turistacsoport ugyanis elállt utazási szándékától, vagy éppen azt kérte a magyar partnerektől, hogy Iklésőbb dönthessen róla: ákar-e jönni, vagy sem. Ezúttal a gyakorlatban is tapasztalhatjuk, hogy az idegenforgalom a külkereskedelemnél is érzékenyebben reagál a politikai változásokra. Eddig sem tankönyvből kiolvasott axióma volt számunkba ez az egyszerű összefüggés, hiszen a magyar idegenforgalom fejlődése csak részben volt köszön'hfető hazai erőfeszítéseknek, abban jókora szerepe jutott a hatvanas években megkezdődött politikai enyhülésnek és más tényezőknek. Érzékeny szeizmográf 'tehát az idegen- forgalom, amely most számos tényező együttes hatására kedvezőtlen . irányba mozdult el. Az Okok egyikeként tarthatjuk számon a nemzetközi terrorizmus idegenforgalomra gyakorolt hátráltató hatását. Egy svájci biztosítótársaság szerint tavaly mintegy nyolc- száz merényletet jegyeztek fel, s ezek közül minden negyedikét amerikai állampolgárok ellen követték el. Tárgyunk szempontjából ennek azért van jelentősége, mert a jelek szerint elsősorban az amerikai turistacsoportok távolmaradásával kell számolni ezen a nyáron. Hiába van nálunk a nyugati országokhoz képest szilárd , köz- biztonság, arra aligha számíthatunk, hogy kizárólag magyarországi céllal átrán- dúljanak az öreg földrészre az 'észak-amerikaiak. Vonzó programokat Befolyásolhatja idei idegenforgalmi mérlegünket a dollár viszonylagos gyengülése is a nemzetközi pénzpiacon. A hozzánk hosszú évék óta nagy tömegben érkező nyugatnémet turisták közül ugyanis sokan könnyen lehet, hogy ezúttal más helyszínit választanak majd nyaralásra. A dolognak az a Végtelenül egyszerű magyarázata, hogy erősödő pénzükkel könnyebben válogathatnak majd a kínállatból. Tegyük hozzá, hogy az idegen- forgalom gazdái jó néhány országban máris erőteljes akcióba kezdtek, hogy pótolni tudják az amerikai turisták elmaradásával támadó űrt, s így kétszeresen is számítanak Európa nagy utazóira, a nyugatnémetekre. Bár most, e cikk írásakor nyugalom honol ausztriai határátkelő-helyeinken, a korábbi hetek túloldali eseményei szintén nem használtak a turistaáramlásnak. Június van már, de „menet közben” is ajánlatos volna az idegenforgalmi tervek realizálásának elősegítésére újra és újra átgondolni a teendőket. Mert az egyértelmű, hogy az év első negyedében a múlt év hasonló időszakához képest tapasztalt 25 százalékos — a bevételeket tekintve ennél is nagyobb arányú — emelkedés nem folytatódik automatikusan. Ráadásul nálunk az összes beutazások fele a két nyári hónapra esik, így aztán jókora változásokat érhet még meg az eddigi statisztika. Nem kétséges, hogy különösen nagy a jelentőségük ezúttal azoknak a rendezvényeknek, amelyekre, kis túlzással, odafigyel a világ. Jó néhány ilyen esemény van, volt és lesz az idén hazánkban, mint például a különféle orvosi kongresszusok, a kemping-világtalálkozó, a Forma 1-es verseny, a nemzetközi jogásztanácskozás. Lehet mosolyogni rajta, hogy hazánk nemrégiben teherautók terepversenyének adott helyet, de azért ne menjünk el amellett a tény mellett, hogy ez az esemény hozzávetőlegesen ezer holland, osztrák és NSZK-beli vendéget csábított ide. Tévedéseink Igen, alighanem mielőbb érdemes volna felülvizsgálni gyakran tapasztalható nehézkességeinket az élet ap- róbb-naigyobb dolgaiban. Azt a nézetünket például, hogy ami nálunk nincs, nem szokás, az csakis nevetséges lehet. Eközben szívesen adományozunk önmagunknak állandó jelzőket, feltéve persze, ha azok ránk nézve kedvezőek. Ezék egyike, hogy szíves vendéglátók vagyunk, olyannyira kedvesek, előzékenyek, hogy az már magyaros. Egymás közt szólva ez valami nagyon nagy dolog, mint Örkény Istvánnál a „rmagyarni”, ami az író jóslata szerint előbb-utóbb bekerül majd a világ összes nyelvébe, mint afféle minden örömök és . kedvező helyzetek helyettesítésére alkalmas fogalom. Ez persze tréfa. Komolyra fordítva a szót, nem kétlem, hogy azt a bizonyos magyaros vendéglátást sűrűn em- legétők is el tudnának képzelni a magyarosnál is magyarosabb vendéglátást. Jobbat, praktikusabbat, vonzóbbat — ha úgy tetszik. Mert van mit javítani. Erre utal, hogy alig néhány év alatt 19-ről 15 dollárra csökkent a hozzánk látogató nyugati vendégek napi költekezése. Pedig időközben a szállás, az étkezés, a program drágább lett. A Visszaesésnek regiment oka lehet, közöttük bizonyára nem lebecsülhető, hogy a kínálat nem mindenütt tartott lépést az igényekkel. Sokak dolga A magyar konyháról mondták nemrégiben külföldi idegenforgalmi szakemberek, hogy tapasztalatuk szerint egyre kevésbé vonzó az idegenek körében. Kissé merev, és nem alkalmazkodik a másutt gyorsabban változó ízléshez. Véleményük szerint a vendéglők színvonala között óriási a különbség, de még a legramgosabibaknál is él az a helytelen szokás, hogy élőbb az italospincér jelenük meg, s csak aztán az, akinél ételt lehat rendelni. Holott a helyes az volna, ha ételhez kínálna a pincér hozzávaló italt. A mind több helyen kapható hamburgerek és hot-dogok pedig egyenesen kritikán aluliak a külföldi vélemények szerint. És sajnos, igazuk van. A mai helyzet — úgy tűnik — sokféle intézkedésit követéi, alapos, de gyors mérlegelés Után. Hosszú távon mindenképpen nagyobb figyelmet érdemel a gyógy- idegenforgalom, amelynek résztvevői — a nemzetközi tapasztalaitok is ezt erősítik meg — hosszabb időt töltenek el egy-egy helyen, és többéit is költenek, mint a többiek, ráadásul általuk megnyújtható a kurta kéthónapos szezon. Hajtanék arra lis, hogy a hazai turizmus fejlesztésiére is buzdítsak, hiszen ez is a devizatákarékos- ság egyik formája léhet. Ha azonban több és többet költő külföldieket akarunk, el kell fogadnunk, hogy ők a vendégek, mi pedig — valamennyien és nem rossz értelemben — alkalmazottak vagyunk. A szálló portása éppúgy, mint a vendéglős, a fogathajtó éppúgy, mint az idegenvezető, a közlekedési rendőr íredig ugyanúgy, akárcsak az utca embere. Egytől egyig udvarias vendéglátók. FEJÉR GYULA
