Tolna Megyei Népújság, 1986. június (36. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-14 / 139. szám
f 6 Képújság 1986. június 14. Gulyás Tamás szekszárdi halbiológussal- Most, a nyolcvanas évek vége fele túlzottan sokat foglalkozunk a pénzzel. Talán azért van ez, mert a hatvanas években gyors volt a társadalmi fejlődés, s most, amikor a világ kicsit megtorpant, nem akarunk és nem tudunk lemondani jogos igényeinkről. Ez azért óriási gond, mert az ember belehajszolja magát valamibe, ami esetleg a tragédiáját okozhatja. Gulyás Tamásnak, aki hat éve fogta magát és „ideköltözött” a szekszárdi, Fürdőház utcai pincébe, mit jelent a pénz?- A normális emberi szükségletek kielégítéséig számomra is fontos meghatározó a pénz. Ezen felül nincsenek igényeim, lehet, hogy majd lesznek. Mit értek ez alatt? Kétszoba-összkomfortos lakótelepi lakásban lakom, van egy százezer kilométert futott Moszkvicsom, és ez a teljes vagyonleltárom. Létfenntartási gondjaim - ezt ki kell jelentenem - nincsenek. A pénznek egy másik jelentése is van számomra: a kutatásra fordítható pénzösszeg. Azt hiszem ez az elfogultságomból adódik, mert akárhány számjegyű is lenne ez az összeg, akkor is kevésnek tartanám.- A pénzről azért beszéltem rögtön az elején, hogy ezek után ne is beszéljünk róla. Csakhát az emberek úgy gondolják, hogy aki képes lemenni a pincébe „játszadozni” a halakkal, azt felveti a pénz, pedig szerintem másról van szó.- Nagyon sokan úgy tudják rólam, hogy többszörös milliomos vagyok. Szeretném, ha ez a jóslat valóság lenne és beválna... De látja, megint pénzről beszélünk.- Gulyás Tamás 1979-ben berendezett egy pincét, ahol halkeltetőt állított be és elkezdte a kecsege és más halfajok mesterséges szaporítását... Azt kérdezi ilyenkor az ember önmagától is: mennyit szabad áldoznunk? Számít-e a siker? Az eredmény? Vagy csak elég az, ha kigondolunk valamit és azt konokul megpróbáljuk véghezvinni?- Egy célt kitűzni és azt megvalósítani, szerintem egyenlő a tisztességes és becsületes munkával. Csakhogy ez nekem nem elég. A kutatót az új tudományos felismerés lehetősége hajtja, - így vagyok ezzel én is. Egy új tudományos felismerés lehet, hogy a szó hétköznapi értelmében vett sikert - pénzt, hírnevet és publicitást - jelent. Az igazi siker számomra azt jelenti, hogy a tudomány korlátáit hány centiméterrel tudom kijebb tolni az ismeretlen felé.- Próbálok racionális lenni, és mégis az embernél maradni. Óriási önbizalom kell ahhoz, hogy az ember konokul higgyen önmagában, az általa kitűzött célban.- Másképpen nem megy. Szerintem Magyarországon ötmillió embernek van ragyogó elképzelése, hárommillió igazán tehetséges, s mégiscsak kevesen jutnak el a csúcsra. Ez azért van, mert az emberek egy része megelégszik azzal is, hogy csak felveti a témát és aztán megállapítja, hogy ő ebből világraszóló eredményt tudna felmutatni. Ezzel a felismeréssel befejezte, a megvalósítást meg sem próbálja. És majd valamikor megállapítja, hogy belőle kiváló ember lehetett volna, de nem volt lehetősége. Megkeseredik: a pohárhoz, vagy a kötélhez nyúl... vagy egyszerűen megöregszik negyvenéves korában.- Ahhoz, hogy feladjuk az addig I elért dolgokat - állást, magas fizetést, társadalmi elismertséget - háttér is kell. A család, a barátok, akik hisznek az emberben.- Elsősorban hátország kell, az a háttér, ahova az ember biztonságosan kudarc esetén is visszavonulhat. A legnagyobb a szerepe ebben a családnak. Ha a család ott áll mögöttem, akkor nem érhet kudarc, akkor sem, ha nem tudok felmutatni eredményt. A családom akkor is marad és velem, marad. A másik nagyon fontos dolog: a barátok. Természetemből adódóan ragaszkodom a barátaimhoz. ■ - A tudós ember kivel barátkozik?- Maradjunk inkább a kutató szónál. I - Rendben.- A barátaim nem szakmabeliek. Mégis nagyon sokat adok a véleményükre, éppen azért, mert nem szakmabeliek. A kutató biológussal konzultálni szoktam, és nem tanácsot kérni. Mert mindketten másképpen látjuk a témát, vagyis a kutatót konok makacsság jellemzi, és az ő kék madarában hisz csak... I- Meddig mehet el a kutató, mikor lehet felismerni a hibát, és mikor kell feladni véglegesen az elképzeléseit?- Erre csak hosszasan lehet válaszolni. A kutatómunkának van egy általános elfogadott sorrendje. Kevés kivétellel minden kutató azt csinálja, hogy a téma teljes megismeréséhez szükséges összes kísérletet elvégzi. A kísérletek száma több tízezer is lehet. A feldolgozás után választ kap arra, hogy a kiinduló gondolat jó volt-e, hogy lehet-e egyáltalán eredménye a kutatásnak. Ez a munka rendkívül aprólékos és lassú. A másik típus - közéjük tartozom én is - a kockázatosabb módszert választja. Olyan kísérleteket állít be, amelyekre csak igen vagy nem válasz kapható. Ha ezeket az igen-nem válaszokat ipszilon alakú elágazásoknak tekintjük, akkor érthetővé válik a dolog, s az igen válaszok oldalán haladva hamarabb eljuthatunk az új tudományos felismeréshez. I - Mi ebben a kockázatos?- Az, hogy amikor két nemleges választ kapunk, amikor tudjuk, hogy a kiinduló gondolat hibás volt. Szent-Györgyi Albert mondta: „A természet az értelmesen feltett kérdésre értelmes válaszokat ad." Meg kell kockáztatni a kérdést, s hamar megkapjuk a választ. Ez benne a kockázat. S talán az is, hogy többször érhet bennünket kudarc.- Egy kicsit túlhaladtunk témánkon. A kezdetekhez kell visszamennünk, ahhoz az 1979-es évhez, amikor ide a Fürdőház utcai pincébe halak kerültek. Gondolom akkor senki sem hitte és gondolta, hogy 1986- ban a világon bejegyzett szabadalom lesz a „Mesterséges termékenyítésre alkalmas ivartermékek előállítása halakból” és feltalálják azt a molekulát, amely befolyásolja az állatok szexuális funkcióit, a szaporodást.- Először is: azt, hogy az állatok szaporodásbiológiai folyamataiban az agy és nem az agyalapi mirigy a mérvadó, nem én, vagy mi fedeztük fel, hanem egy amerikai professzor, aki ezért Nobel-dijat kapott. A mi tudományos eredményünk az, hogy az amerikai tudós által kimutatott hormontermesztésű vegyületet, szintetikusan előállítottuk. I- Ez egy magasabb fokú biológiai kísérlet eredménye. Megmagyarázná, hogy itt tulajdonképpen miről van szó?- Az mindenki számára természetes, hogy minden élő szervezet önálló biológiai rendszer. Ezek a rendszerek rendkívül sokrétűek. Például a halak, változó test- hömérsékletű állatok, nem a légköri oxigént lélegzik be, az ivartermékeiket egyszerűen kijuttatják a természetbe. A madarak tojással szaporodnak. Az emlősállatok állandó hőmérsékletűek és az utódaikat méhen belül nevelik. Ezek csak kiragadott példák a különbözőségre, de mégis találunk azonosságot. Ez pedig abban mutatkozik meg, hogy a faj fennmaradását és szaporodását mindenhol az agy irányítja egy speciális peptidhormon segítségével, amit tudományos néven Gonadotrop Releasing hormonnak nevezünk. Ez a vegyü- let ugyanolyan a hímekben és a nőstényekben, a férfiakban és a nőkben is. Ennek a vegyületnek a jelenléte és a vérpályában lévő mennyisége határozza meg a szaporodási funkciókat.- Erre csak azt tudom mondani: az állat, a hal és az ember is szaporodott ez idáig. Tehát nem tudom felfogni, hogy mitől világra szóló egy megtalált molekula vagy egy biológiai eljárás.- Túlságosan egyszerű volna azt mondani, hogy a várható haszon óriási. Én magam sem tudom még teljes egészében átfogni és végiggondolni a dolgokat. Vegyük a pontyot, amit nagyon szeretünk halászlének. Egy évben egyszer szaporodik, májusban. Természetes körülmények között egy anyahal után 10-25 megmaradt ivadékot számolunk. A mi eljárásunkkal egy anyahaltól szerencsés körülmények között egymillió-ötszázezer ivadékot tudunk előállítani. Magyarország pontyszükséglete közelítő pontossággal 5- 600 millió ivadék évente. Nem tudom most még pontosan megbecsülni, hogy mi lenne a gazdasági haszna annak, ha ezt az 5-600 millió ivadékot à 100 legjobb fejlődési erélyű, takarmányértékesítésü pontyanyából állítanánk elő.- Tudom, hogy egyetlen gyógyszermolekuláért dollármilliókat adnak. Amit Gulyás Tamás és munkatársai felfedeztek, az ilyen molekula. Vagyis, én már azon gondolkodom, hogy mikor lesz ebből a magyar népgazdaságnak és a kutatónak gyakorlati haszna.- Szerencsés embernek tartom magam. Azért mert a kezdettől fogva munkáhe- lyemtől, a megyei tanácstól, intézményektől és a város lakóitól nagyon sok segítséget kaptam és kapok most is. A kezdeti eredmények után az Innovációs Alaptól kértem 150 ezer forintot, kaptam igen előnyős feltételekkel egymilliót és három évre. Ez a cég ma már Innofinance néven kis bankként működik. Együttműködésünk ideje alatt négy, úgynevezett „uniós", a világ valamennyi számottevő országára kiterjedő szabadalmi bejelentést tettünk, amelyek közül az első kettő azóta már a nemzetközi védettséget is megkapta. A szabadalmi költségek összege meghaladja a 30-40 millió forintot. I- Kitért a válasz elöl. Akkor most újból megkérdezem: Ezek a költségek megtérülhetnek egyáltalán?- Egy vegyület gyógyszerré válása hosz- szú, bonyolult és nagyon mereven szabályozott folyamat. A mi esetünkben az állat- gyógyászatban felhasználható termékünk gyógyszerkönyvi bejegyzése és engedélyezése végső stádiumban van. A szükséges hatósági vizsgálatok most fejeződtek be, igen jó eredménnyel. A dollármilliókra, amit remélek, hogy megkapja az ország - végül is kitérő választ fogok adni. Köztem és a finanszírozó bank között van egy hallgatólagos megállapodás: amíg ők nem szólnak bele a biológiába, addig én nem szólok bele a menedzselésbe. Ez azért van, mert egyszerűen tudják rólam, hogy képes vagyok egy új tudományos felismerés gyakorlati megalkotására, én viszont elhiszem róluk, hogy a lehető legjobb üzletet fogják megkötni... Arról nem is beszélve, hogy új utakra lépünk a szaporodásbiológiában is... I- Sok sikert kívánok és köszönöm a beszélgetést! HAZAFI JÓZSEF MÚLTUNKBÓL Előkelő helyet foglalt el az egykori statisztikákban a leventefoglalkozások elmulasztása miatt kiszabott pénzbüntetés. A fiataloknak nem nagyon tetszett a fegyelmező gyakorlat, az alaki kiképzés, a vasárnap délelőtti lekötöttség - és sorolhatnánk tovább az okokat. Tény, hogyha alkalom kínálkozott, a foglalkozások helyett máshova mentek a 12-21 éves fiatalok. A foglalkozások elmulasztása rendszerint pénzbüntetést vont maga után, de ha valahol bizonyítani lehetett, hogy az intézmény ellen izgatás történt, a bíróságok nem fukarkodtak a börtönbüntetés kiszabásával sem. így volt ez például Bonyhádon is 1928. október 21 - én. Az eseményről a Tolnamegyei Újság számolt be 1929. január 12-én. A többi között a következő olvasható: „Kolpek Ferenc 23 éves kistormási születésű, bonyhádi péksegéd október 21 -én a községháza udvarára ment, ahol Radácsi Ede leventeoktató parancsnoksága alatt felvonulásra készen állott 300 levente. Ezek között állott Haus Ferenc péksegéd, üzletvezető, Kolpek barátja is, akihez Kolpek magából kikelve ezeket ordította: Hogy lehetsz olyan ' marha, hogy üzletvezető létedre ide álsz. Állj ki a szakaszból, hiszen nem adnak itt neked kenyeret, ne engedj magadból bolondot csinálni. Nem a leventeintézmény ad neked kenyeret, hanem a gazdád!” A tudósító szerint Kolpek eljárása „nagy felháborodást” váltott ki. A községi rendőrök azonnal lefogták, és átadták őt a csendőröknek. A csendőrök a kihallgatás után Szekszárdra szállították Kolpek Ferencet, aki vizsgálati fogházban töltött több napot. Végül a szekszárdi törvényszék hét hónapi börtönre ítélte Kolpek Ferencet. A dunaföldvári népkonyha Ma már kevesen tudják Dunaföldvá- rott, hogy nemcsak Budapesten és vidéki városokban, hanem olyan községben is, mint Dunaföldvár, működött „Népkonyha” 1929-ben, a gazdasági válság idején. Igaz, a sajtó sem igen foglalkozott ennek az intézménynek tevékenységével, iratok pedig nem maradtak fenn. Pedig, amint megnyitották, naponta száznál több ember kapott ott egytál meleg ételt. A népkonyha létezéséről a Tolnamegyei Újság 1929. március 2-i számából tudhatunk meg néhány adatot. Idézünk a cikkből: „Az elmúlt dermesztő napokban gyakran olvastuk a lapokban az emelkedett lelkek gyöngéd felszólítását: Ne feledkezzünk meg éneklő madarainkról. - Bizonyára akadt pár meleg kacsó, melyek magvat hintettek szenvedő kis muzsikusainknak. Mennyivel mélységesebb és megrázóbb volt a dunaföldvári vezető lelkek mondhatni vészkiáltása: mentsük meg háziszegényeinket^A napszámosok munkanélkülisége és a nyári aratás nélkül maradottak páros réme már hónapok óta ott ólálkodott a szegények háza- tájékán, s most két hatalommal: a rettenetes hideggel és járványos betegséggel szövetkeztek, durva ököllel zörgették meg a betapasztott apró ablakokat. A nyomorgók fásult lélekkel, tehetetlen kezekkel nézhettek volna a biztos pusztulás felé...” S ezt követően a cikk szerzője leírja, hogy a község két bankára, a szerzetes rend és a község vezetőinek felhívására 500-500 pengőt adományozott a szegények megsegítésére. Ezt követően felkeresték a birtokosokat, kereskedőket, pékeket, akik lisztet, pénzt, gabonát, zsírt, ruhát, orvosságot és más eszközöket adományoztak a szociális akció részére. „A missziós hölgyek még aznap felkutatták az egész várost, s ahol igazi nyomorgókat találtak, már másnapra meghívták ahhoz a tál ételhez, amit az irgalmas lelkek melege forralt fel nekik. Azóta 120-130 ember kap ebédet a Missziós Házban.” Arról is tudomást szerezhetünk a tudósításból, hogy fekvő vagy elaggott szegényeket otthon részesítették segítségben. Az akcióban részt vettek az ifjú vöröskeresztes aktívák is. A hárommillió koldus A rövid hír szinte alig észrevehető a Tolnamegyei Újság 1929. június 8-i számában, a címe is mindössze három szó: Szegényház épül Gyönkön. A hír a következő: „Mint ismeretes, a Gyönki Keresztény Nőegylet, mely eddig is eltartotta a szegényeket, elhatározta, hogy azok kielégítőbb ellátására szegényházat létesít. Gyönk község képviselőtestülete, méltányolván azt az áldozatkész jótékony munkásságot, melyet a nőegylet a szegények állandó gondozása terén kifejt, legutóbbi közgyűlésén kimondotta, hogy a házvételhez jelenleg 500 pengővel járul hozzá, és azonkívül évente 400 P segélyben fogja a nőegyletet részesíteni." Minden elismerés azoké, akik az elesettek segítségére siettek. Mégis, még napjainkban is, az idősek körében gyakran megfogalmazzák: csak oda ne kerüljek... Ennek oka, hogy bizony a szegényházakban nagyon szegényes volt minden. De sokan szorultak segítségre. S hogy ez így van, idézzük ugyanebből az újságpéldányból a következőt: „Hárommillió koldus”. A tudósítás szerint ekkor jelent meg Oláh György Hárommillió koldus című könyve. „Valami halk rémületdöbbenti meg az ember szívét, a torkát fájó érzés szorítja és a két szemét köny- nyek égetik, ahogy Oláh György könyvét olvassa. Árva magyarok koldusmilliói sorakoznak fel végeláthatatlan sorokban, mint sápadt kísértetek...” Körülvezet bennünket az országban. Megmutatja... a „rogytömegeket”, akik kapumélyedésben, épületállványok alatt hevernek, mert nincs számukra hajlék, ahová bemehetnének és nincs számukra ágy, amelyen gondterhelt fejüket lehajthatnák. Apró mozaikok sorakoznak egymás mellé, hogy egységes képet adjanak...” Politika per Szekszárdon A húszas évek végén Magyarországon fellendült a munkásmozgalom, mind többen kapcsolódtak be a politikai mozgalmakba. Mind többen ismerték fel, hogy a tőke ellen, a rendszer ellen csak következetes harccal lehet eredményesen küzdeni. Az elégedetlenkedők mind gyakrabban nyilvánosan mondtak véleményt, s egyre gyakrabban mondtak ítéletet a bíróságok. Az országos képpel megegyezett a Tolna megyei helyzet is. Bíróság elé került Müller Mihály szegedi cipészsegéd, akit a társadalmi rend felforgatására irányuló bűntett miatt három évi fegyházra ítélt a szekszárdi törvényszék. Müller Mihály a dunakőmlődi útépítők között arról beszélt, hogy rossz a kubikosok sorsa, hosszú a munkaidő, kevés a kereset. Müller arra szólította fel a munkásokat, hogy érdekeik védelmében hagyják abba a munkát, és követeljenek magasabb bért, emberibb életet. A csendőrség letartóztatta Müllert, akit kihallgatott, s átadott a szekszárdi törvényszéknek. Az eseményről a Tolnamegyei Újság 1929. december 7-i száma adott hírt. 20 mázsa bab, 5 mázsa liszt és 1 millió pengő 1946 tavaszán nagy bajban volt az Első Mözsi Gőzmalom R.T., mert a vízgyűjtő hűtőmedencéje még 1945-ben összedőlt, és a szívógázmotor hűtését emiatt nem tudták elvégezni. Márpedig a malom munkájára szükség volt. De ez nem volt olyan egyszerű dolog. Nemcsak úgy megrendelni valamit, s várni arra, hogy a szakemberek elvégzik a munkát. Ne feledjük, 1946-ot írtak akkor. A malom vezetői nem a szakemberhez, hanem a megye főispánjához fordultak kérelmükkel. Idézzük levelük egy részletét: „A vízgyűjtő beton medencéhez, illetve annak elkészítéséhez cement, sóder (dunai homok) szükséges. Ezeket az anyagokat csak áruért (zsír, liszt stb.) lehet beszerezni, amihez külön hozzájárul a megoldhatatlan, avagy, ha megoldható, akkor is szintén csak élelmicikk ellenében a vasúti- és kocsifuvarok. Az építőmesterek sok ajánlatai közül mellékelten csatoljuk a legkedvezőbb ajánlatot, amely szerint 20 mázsa bab és 5 mázsa főzőliszt termé- szetbeniekkel és 1 millió pengővel kp-val vállalná a betonmedence elkészítését. Az volna a kérésünk, hogy az eddig összegyűjtött, illetőleg megtakarított 15 mázsa bab és 5 mázsa főzőliszt készletünkből a betonmedence elkészítéséhez, Kőszegi építőipari vállalkozónak a babot és a lisztet részére kiutalni, illetve a malomnak ehhez az engedélyt megadni szíveskedjék.” Az 1946. március 19-én kelt kérelmét a megye főispánja támogató soraival továbbította a Közellátási Minisztériumnak, mert az ily nagy mennyiségű bab és liszt kiutalására még a főispánnak sem volt jogköre. Az iratok arról tanúskodnak, hogy nagy gonddal járták el az élelmiszerkészletek felhasználásánál. K BALOG JÁNOS
