Tolna Megyei Népújság, 1986. május (36. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-24 / 121. szám
1986. május 24. "népújság 11 Balázs Samura emlékezünk Balázs Samu és Márkus László Molnár Ferenc: Egy, kettő, három című egyfelvonásosában CSÁSZÁR ISTVÁN: KÖVÜLETEK Nyolcvanéves lenne május 18-án, öt esztendővel ezelőtt halt meg. Érdekes-értékes alakja volt a magyar színpadnak. Megjelenésében, testtartásában, arcélében volt valami gunyoros, ugyanakkor elegáns, mondhatni előkelő. Mennyi negatív, reakciós, ellenszenves figura bőrébe bújt bele gazdag pályája során! Bánffyhunyadon született 1906. május 18-án. Színészdiplomáját 1928-ban kapta meg Budapesten, aztán Kolozsvárott lépett színpadra, játszott 1937-ig. Az ott vendégszereplő Bajor Gizi partneréül választotta az Azrába. Ez meghatározó volt további pályafutására, innen útja ugyanis a Nemzeti Színházba vezetett. Klasszikus és modern darabokban, a legkülönfélébb szerepkörökben lépett a közönség elé: a Pygmalion Pickering ezredese, Az ember tragédiájában Rudolf császár és Lucifer, a Vízkereszt Malvoliója, von Walter az Ármány és szerelemben, Kent a Lear-ben, a Peer Gynt Gomböntője - mind más és más jellem. Ő azt vallotta: „Azonosulj és ítélj! Ne mozdulj ki a színpadi figura világából, de ne add fel magad.” Ezt az elvet követte játékában, ezt tanította a főiskolán 1946-52 között, a színészi mesterség tanáraként. Filmezni a negyvenes évek elején kezdett. 1951-ben két filmszerepéért - a Különös házasság kanonokja és a Dalolva szép az élet Réz Győző karnagya - Kos- suth-díjjal tüntették ki. Jellegzetes alakja ma is fel-felbukkan a televízióban bemutatott sorozatfilmekben: Liliomfi, Bakaruhában, Utószezon stb. 1966-ban, 60. születésnapján a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. 1970-ben ment nyugdíjba - de nem nyugalomba. Sokat és szívesen rádiózott, és a Madách Színház színpadán bukkant fel jellegzetes alakja mint a Spanyol Izabella Talavéra püspöke, az Álomfejtés Ferenc Józsefe, és mint Firsz a Cseresznyéskertben. Ebben felejthetetlen volt. Érdemes belelapozni a róla írt kritikákba. Az azóta elhunyt Nagy Judit írta róla Film, Színház, Muzsikában: „zordon méltóság, ellenállhatatlan humor” jellemezte. „Két lábon járó méltóság” - olvashattuk másutt. Csendben, hírverés nélkül élt. 1981. szeptember 25-én távozott örökre. A Népszabadság nekrológjában olvashattuk róla: „Légköre volt. Valami sajátos, fanyarul méltóságos hangulat vibrált a színpadon, ha megjelent. Valami csak rá jellemző három lépés távolság, ami azonban paradox módon mégis szinte testközelbe hozta nézőjéhez az ábrázolt alakot.” Csicsikov, Sartorius, AI, Firsz - hiányzik. Szeretettel emlékezünk rá. ERDŐS MÁRTA Senki sem mondaná rám, hogy öreg vagyok, pedig az emlékek olyan szemétdombjával rendelkezem, mint egy aggastyán. Valószínűleg a kor tette azt, amiben éltem. A kor, amely az elmúlt harmincnégy év alatt több alkalommal nemcsak megtagadta, hanem le is tagadta önmagát. Több rétegből állnak az emlékeim, mert több világ maradványaiból halmozódtak. Néha, amikor túl korán ébredek, mint ma is, kotorászgatok a már-már felismerhe- tetlen tárgyak között. Most éppen könyveket találtam. Gyerekkoromban a Hársfa utcában laktunk egy antikvárium szomszédságában. Rácz Lajosnak hívták a tulajdonost, - tudom, hogy a nálam idősebbek közül sokan ismerték, én csak arra emlékszem, hogy kövér volt, krumpliorrú, vörösen iz- zott a homloka, szivarcsutkák szaga vette körül, és átjárt a szemben lévő kocsmába, ahol a Gschwindt-likőrgyár plakátjai voltak a falon, például az, hogy „Marha, mért nem iszol Gottschling rumot?”. Önként adódó és olcsó megjegyzés, de nem hagyhatom el, hogy azóta Rácz Lajos és a plakátok is eltűntek a Hársfa utcából, csak a kocsma maradt, mintegy jelképezve a mindent átvészelő emberi értékeket. A nálam később születettek el sem tudnak képzelni egy olyan apró antikváriumot. Méltánytalanságnak tartom, hogy a használt könyvekkel kereskedő, mostani, főútvonalon pompázó, jól szervezett, túladminisztrált boltokat ugyanúgy nevezik, mint Rácz Lajos dobos odúját, ahol nemhogy szabott áraknak, számlakönyveknek, betűrendes polcoknak, de leggyakrabban a tulajdonosnak sem lehetett nyomára lelni. Igaz, hogy kirakat az volt. Valami kopott ás aknarepeszektől sebzett, lapos szekrényszerűség a falon, amit - tekintettel a háború utáni időkre - üveg helyett, nagylyukú drótháló fedett. Ebben a kirakatban fedeztem fel megsárgult kartonkötésben Tolsztoj Nem tudok hallgatni című röpiratát. El is loptam, még aznap. Magyarázatul, de nem mentségül, azt hozhatom fel, hogy a cím alatt ott állt zárójelben, hogy „Az oroszországi kivégzésekről", és ez felgyújtotta az akkori divat szerinti klottgatyás és mezítlábas gyermeki fantáziámat; másrészt ez volt az összes között a legvékonyabb könyv, és így viszonylag könnyen kirángathattam a résnyire feszített ajtón. A bűncselekmény ekövetése után napokig félve sompolyogtam Rácz Lajos boltjának közelébe, bűnös gyönyörűséggel elolvastam a füzetet, és bármilyen meglepően hangzik is, nagy részét megértettem. így kezdődött önálló kapcsolatom a könyvkereskedelemmel. Később - miután jelentősebb vagyonhoz jutottam - rövid alkudozás után megvásároltam egy fagylalt áráért a Robinson-nak egy elrongyolt, de békebeli, ifjúsági példányát, a fedelén Mühlbeck Károly színes rajzával. Mit tudtok ti Mühlbeck Károlyról? - kérdezhetném, vattaszakállamat simogatva.) Ezután már állandó látogatója lettem a rejtelmes boltnak, délutánokat töltöttem ott, a penészszagú homályban. Végtelennek tűnő világ tárult fel előttem. Sok írót ismertem meg akkoriban, akikről csak később tudtam meg, hogy az egész világ ismeri a nevüket. Akkor még csak olyan tiszteletlen pajtásság volt köztünk, mintha csak ott ültek volna az elemi iskolai társaim között. Sok könyvről nem tudtam még, hogy nem tűnnek-e el azután, hogy rájuk csukom az utolsó oldalt, élni fognak nélkülem is. De én nem ezekről akarok beszélni, hanem azokról a könyvekről, amiket, tudom, nem fogok megtalálni soha többé. Először is egy közvetlen 1900 után kiadott könyvecske: A velocipédezés iskolája, mámorítóan bárgyú rajzokkal. Olyan valószínűtlen volt, mint a Legszebb Grimm-mesék, sőt még valószínűtlenebb, mert ezeknek a mulatságos emberkéknek és szerkentyűknek a bricsessz- nadrágos, gyümölcstál kalapos, sűrűn satírozott világa kétségtelenül létezett valamikor. 1. ábra; 2. ábra, stb. - mintha csiklandoznának, amikor rágondolok. És ami a legcsodálatosabb, én ebből a könyvből tanultam meg kerékpározni. Addig csak bringáztam, az Éles úr Almássy téri kölcsönzőjéből bérelt „gépen”, de fogalmam sem volt a hajtóláncról, az erőátvitelről, a helyes pedáltechnikáról. Ezért a könyvért úgy fáj a szívem, mint azért a hatéves kislányért, akibe először voltam szerelmes. (Jelenleg dr. Horváth Istvánnénakhívják, iratokkal tudja bizonyítani, hogy valamikor ő volt az a hatéves kislány, de én ezen csak kétkedve mosolygok.) Egy másik könyvnek a szerzője valamilyen Samu volt. A könyv egyetemi hallgatóknak készült, és mindazt tartalmazta, amit a bőrgyógyászatról 1880 körül tudtak. Gondosan végigolvastam ezt is, bár enyhe undorraL forgattam, mert a lapjait helyenként rozsdaszínű foltok pettyezték. MŰVÉSZET Hogy miért olvastam el ilyen könyveket? Mert az eredeti rendeltetésüktől függetlenül, a megfogalmazott világot jelentették nekem. Mert minden létező érdekelt. Szintén az orvostudomány köréből való volt egy szexuálpathológiai, vagy pszi- choanalitikai vallomásgyűjtemény. Abból aztán cifra dolgokat tanultam tiz-tizenkét éves koromban. Ha erre gondolok, akkor aztán valóban sajnálom a mai fiatalokat. Az ő szegényes ismereteikkel. Mit tudnak ők, például... ? De nem is részletezem... Aztán emlékszem még a Kotorékebek tenyésztésére. (Kotorékversenyt nyert ebek fényképeivel.) Ebből is összeszedtem egy halom felesleges ismeretet. Akinek kedve van elbeszélgetni a kortorék- ebekről, annak szívesen állok rendelkezésére, bár nem vagyok ebtenyésztő, de még kutyabarát sem. A tudásom kizárólag elméleti, és mint ilyen is csak kotorékebekre korlátozódik, viszont biztos vagyok abban, hogy ebben a műfajban kevés író versenyezhet velem. És hogy egy ilyen érdekes elmélkedést ne zárjunk le tanulság nélkül, elmondom még, hogy a múltkoriban együtt iszogattam a Batthyány téri áruház mellett egy zödségkereskedővel, aki azt állította magáról. hogy fiatal korában elvetődött valahogy Veres Péterhez.- Olvasni szoktál-e? - kérdezte tőlem Veres Péter.- Minek az nekem? - mondtam.- Azt ajánlom neked, fiam, hogy ha a budira mész, és kezedbe veszed a papírt, azt is olvasd el, mielőtt elhasználnád! Érces hangon idézte ezt a zöldségkereskedő, mint egy maszek próféta. Többen felfigyeltek ránk, és ezért megismételte:- Még azt a papírt is olvasd el! Mondta, vagy nem mondta ezt Veres Péter, én nem tudhatom, de az biztos, hogy igaza van. SZEPESI ATTILA: ELBRUSZ barlangsötétben fóliánsok tört cserepek aranyedények lófejjel-pingált bőrdarab ki rejtette el a hegyek közt bukdosva fölfelé a hóhatáron túlra hol az ember kővé mered vagy szólal szárnyakat KORSÓ fekete korsó peremén az állatöv fényjelei egy lány fut el a fák alatt zenében elvérzik a Nap a Hattyú most kezd fényleni GOBUSZTÁNI SZIKLARAJZ sárga levél egy arc röpül megint a varjak évszaka tavaszig medveálmoké ülünk a veres láng körül mint dohos barlang éjjelén a falon elbotló bölény fölöttünk árnyék üszkösül beáll a hosszú éjszaka •* MAGYAR ÉREMMŰVÉSZET Teles Ede: Anyaság Beck Ö. Fülöp: A teniszszövetség érme
