Tolna Megyei Népújság, 1986. május (36. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-24 / 121. szám
10 TshËPÜJSÀG 1986. május 24. Hazai tájakon A KULTÚRA VÁRA: KESZTHELY ; A Festetics kastély - a mai Helikon kastélymúzeum IRODALOM Most jelent meg Kötet nélkül A Tatabányán megjelenő Új Forrás című irodalmi folyóirat Új Forrás Füzetek címmel sorozatot indított. Elsőként a Kötet nélkült, a fiatal Komárom megyei költők verseit adta ki. A gyűjtemény Faludi Ádám, Flórián Mária, Holló András, Kakuk Tamás és Rigó József alkotásait válogatta egybe. A legfiatalabb huszonegy éves, a legidősebb harmincnégy esztendősek. Két összefogó kapocs van köztük: egyrészt kötet nélküliek, mint azt a józan és egyszerű cím is jelzi, másrészt pedig mindannyian Komárom megyében élnek. De szó sincs helyi színről, helyi sajátosságról; ezen az itt-ott, nem Budapesten élő költők, Írók, akik valóban tehetségesek, már régen túljutottak. Eszerint is kell megítélnünk őket. S ha eszerint ítélünk, mert másképpen nem is lehet, akkor a Kötet nélkül ugyanúgy figyelemre méltó, mint bármely hivatalos kiadónál megjelent antológia. Belőle Faludi Ádám, Holló András és Kakuk Tamás egyaránt méltó lenne arra, hogy külön-külön, önállóan is megismerjük őket. F. L. Kakuk Tamás: Tollaslabda a folyónál Az ütők között az évek íve száll. Lágy röpték s néha egy-egy ravasz fonák. Minden adogatás: erős, kemény. A folyó felől előre tör a sötét. A játszma félbeszakad. Hajnalra hordalékát halomba hordja a lét. Az Európában elsőül rendszeresen működő mezőgazdasági főiskolát alapító, majd a magyar nyelv és tudomány ápolását szolgáló helikoni ünnepségeket szorgalmazó Festetics György levett kalappal állt meg Berzsenyi Dániel előtt, amikor a nagy költő közeli niklai otthonából belátogatva, Keszthely utcáin bandukolt. Jelképes tiszteletadás volt ez a Festetics család fiától. Nem csoda, hogy a bécsi udvar nem kedvelte Festetics Györgyöt, de áll a Georgikon, áll a tangazdaság majorja is, - ma már mint múzeum, - Festetics helikoni ünnepségeiből tisztesen ápolt hagyomány lett, s az ország egyik varázslatosan szép kastélyában megmaradt a hajdani nagyszerű könyvtár nyolcvanezer kötettel. De él-e Festetics György felvilágosult szellemének öröksége? A bölcsesség és a haza szeretete, amely összefűzte a kortárs gondolkodókat? A mi egyik kincsünk a megőrzés lehetősége. Keszthely szemmel láthatóan jól sáfárkodik a rábizottakkal. A közelmúltban kerültek le az állványok a Balaton környék legnagyobb gótikus templomának, a főtéri Plébánia templom 15-16. századból feltárt freskói elől, a roppant áldozattal helyreállított Kastély Múzeum és parkja megnyílt a látogatók előtt, a látványos Major Múzeum terjeszkedik, megszépült. Múlt századi „geográfiai” szótárban olvashatjuk, hogy „Keszthely magyar város, igen regényes és egészséges vidéken. A lakosok főleg szőlőművelésből, kézművekből és kereskedésből élnek. Van itt jeles urasági kastély és kert, derék uradalmi épületekkel és példás gazdászattal, ásványos fürdővel a Hévíz pataknál s a Balatonban jövedelmes halászattal.” Akkor 7050 volt lakói száma, mára megháromszorozódott s a jövedelemforrások között nyugodtan állhatna első helyen az idegenforgalom, hiszen a város fele érdekelt benne. Főutcája nyári, téli sodrása felér nagyvárosokéval - emlékeztetve egykor virágzó kereskedelmére -, maga a város azonban aligha hivalkodhat szépsége feltűnő jegyeivel. Talán az árnyas kis utcák őriznek valami csendes, békés megnyugvást kisebb városaink hangulatából. És hát a kastély remekbe kovácsolt kapujával, az agráregyetem, a volt ferences kolostor, a Goldmark-ház udvara. A Goldmark Károly Művelődési Központ panteonjának márványtáblái külön is felhívják figyelmünket Egry József festőművész és Csokonai Keszthelyen töltött napjaira, az amerikai polgárháború neves északi tábornokára, a keszthelyi Asbóth Sándor 48-as honvédtisztre. Egyelőre beszorultak volna ide a kapualjba, mint a néprajztudós Sági János fejfája? Lehet, de figyelmeztető feltétele immár megvan, hogy ne csak a Szendrey-telepről gondoljunk a keszthelyi születésű Szendrey Júliára, s köztudott legyen, hogy keszthelyi a biedermeier idők feledett, de kitűnő írója, Nagy Ignác és a merev Zeppelin rendszerű kormányozható léghajó feltalálója: Schwarz Dávid. Itt született a zeneszerző Goldmark Károly és itt írta a János vitézt Kacsóh Pongrác. Az emléktáblák gyarapodnak, a régi utcanevek fogynak. Nem kereszteltem volna át sem a Szent István, sem a Szent László, sem a Festetics utcát. Dehát hol van Berzsenyi és Festetics György szelleme? Talán egy kis botanikus kerten belül Mikus Gyula festőművész műtermében, jó érzékű gyűjtök könyvespolcai, képei között, vagy éppen mai keszthelyi írók - Aranyi László, Karay Lajos, Kántor Lajos, Simán Mária, Szeles József - tisztes szándékában? Keszthely ezeken túl a mai kulturális élet medencéje és szellemi határa kiterjed messzi a városon kívül. Zalaegerszegről, Hévízről, Tapolcáról járnak ide koncertekre, színházi előadásokra, kiállításokra. Már a szem is gyorsul, ha végignézhet Keszthely felől a Balaton végtelennek látszó tükrén s megpihenhet végül az Goldmark Károly szülőháza ország legszebb tája, a Badacsony, Szigliget, Szentgyörgyhegy, Csobánc láttán. Jó tudni, hogy a szellemi ajándékok gazdag tárgyi feltételei pedig napról- napra újjászületnek, gyarapodnak. A Balaton-part egyik karakteres városa így válhat ismét hű nevének eredetéhez, a Castellumhoz, Kestelhez, Kezthelhez, Kostelhez, kastélyhoz s lehet ennek jegyében is a kultúra „vára”, „erőssége”. KOCZOGH ÁKOS Harmónia - az emberiség szükséglete A harmónia fogalma a köztudatban úgy él, mint valamiféle abszolút pozitívum, egyfajta kellés: az, ami kell, vagyis olyasmi, amit meg kell valósítani, ami ha megvan, jó, ha pedig nincs, feltétlenül törekedni kell az elérésére. Az ipar vagy a kereskedelem harmónikus fejlődéséről éppen úgy beszélünk, mint a harmonikus házasságról, vagy a gyermekek harmónikus világáról. Shaa filozófia vagy a művészetek fejlődését nézzük, valóban végigkísérhetjük az emberiség ama történelmileg meghatározott törekvését, hogy harmónia jöjjön létre. Már az ókori görögök a kalokagathiát hirdették, vagyis a harmóniát a szép és a jó, mégpedig az erkölcsi értelemben vett jó és szép egységében vélték felfedezni. A reneszánsz, az ókori szépségeszmény felelevenítője, szintén a harmóniát tekintette vezérelvnek. Az emberi test harmóniáját éppen úgy felfedezhetjük Raffaello vagy Botticelli festményein, mint az ember és a természet végtelen összeffonódá- sát. Vagy ha Mantegna Szent Sebestyénére gondolunk, arra a fiatalemberre, aki megadással, sőt odaadással áll a nyilak elé, akinek eszébe sem jut, hogy védekezzék, vagy a félelem bármi jelét adja, ismét csak a konfliktusmentesség példájával találkozunk. A valóság dolgai egyértelműek, minden úgy jó, ahogyan van, s a lázadás gondolata még a halál küszöbén sem merül fel Mantegna Szent Sebestyénében. A reneszánsz végén, Michelangelonál látjuk először, hogy a harmónia nem magától értetődő. Az ő Mózese dühös, csalódott,, kétségbeesett. Nyoma sincs arcán a bölcs megelégedésnek vagy a megadásnak. Szinte úgy érezzük, most azonnal fölugrik, kezében a kőtáblákkal. Ez a Mózes látja, hogy népe az aranyborjút imádja, hogy visszatért a bálványokhoz, s ezért szét akar ütni köztük. De ugyanígy az Utolsó ítélet Krisztusa is, mint egy ifjú titán ítélkezik jó és rossz fölött, s a lelkek hiába sóvárognak a megbocsájtásra, nincs kegyelem - ezt érezzük a Sixtusi kápolna freskóján. Vagyis ez a világ már láthatóan konffliktusokkal terhes, itt drámák zajlanak. A manie- rista Tintoretto Szent Sebestyénének minden izma megfeszül, szinte az egész testét arra összpontosítja, hogy elkerülje a nyilakat. Lázadó hős tehát, aki ellenáll a világ díszharmóniájának. A hegeli filozófia ebből a szempontból nem más, mint egy olyan rendszer, mely végső fokon kiküszöböli a világ ellentmondásosságát. S ha a 19. század nagy magyar költőjére, Petőfire gondolunk, ő is azt vallotta esztétikájának: ami szép - igaz, s ami igaz - szép. Századunkban pedig József Attila szavai szerint: „A költő - ajkán csörömpül a szó, / de ő az adott világ varázsainak mérnöke / tudatos jövőbe lát / s megszerkeszti magában, mint ti / majd kint, a harmóniát". Az emberiségnek harmóniára van szüksége. Nem is vitatja senki. Csakhogy a kérdés éppen ott van, hogy mit is nevezünk harmóniának. Mert Petőfi esztétikája egyáltalán nem mond ellent a mindent megváltoztatni akaró forradalmár attitűdjének. Óva intett a hamis próffétáktól, akik azt hirdetik, hogy „itt van már a Kánaán”. Dehogyis állította, hogy a 48 előtti Magyarország harmónikus volna, de még a forradalom alatt, 1848 áprilisában is így írt: „Megint beszélünk, s csak beszélünk / A nyelv mozog, s a kéz pihen; / Azt akarják, hogy Magyarország / Inkább kofa, mint hős legyen ". A forradalom győzelme tehát egyszersmind nem egy új korszak spontán megteremtődése, ahol tettekre immár nincs szükség. S Petőfi nyomán elmondhatjuk, hogy minden korszak megteremti a hamis prófétákat, s csatasorba állítja őket a fennálló védelmezésére. A hamis próféták ugyanis művészetben és politikában nem tesznek mást, mint a harmónia meglétét bizonygatják. S ez az a probléma, mely nagyon is elevenen él. A képlet ugyanis valahogy így írható le a hamis próféták logikája szerint: a harmónia jó, arra is szükség van. Ami van, az jó, tehát harmónikus, s lehetőleg ne változzék semmi, mert ha változik, akkor felborul a kényes egyensúly. S ha már változásról van szó, akkor az lehetőleg legyen minél kisebb, legyen „kicentizve”. A közmondás (addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér), ebben az esetben annyit jelent: addig mehetsz el, ameddig az igencsak törékeny egyensúlyi állapot nem borul fel. Itt a végtelenségig sorolhatnánk a példákat, a közélet minden területéről. Sokszor olvassuk, tapasztaljuk, hogy az emberek egymás és a köz ügyei iránt közönyösek. Még ma is sokan vallják magukénak, a „ne szólj szám, nem fáj fejem" elvét, ugyanis - szerintünk - jobb a dolgokat nem bolygatni, ritkán jön valami jobb dolog az előző után stb. A harmónia iránti nosztalgia tehát egyben megszüli a közönyt, a gyávaságot, a szürkék világát. Régi igazság, hogy csak az nem követ el hibát, aki nem tesz semmit. Voltaire Candide-jában jó adag szatírával mutatta be Pangloss mestert, aki bármilyen borzalmakon ment is keresztül, váltig hirdette, hogy ez a világ a lehető világok legjobbika. Nos, a hamis próféták tisztük szerint hirdetik azt, hogy alapvetően minden úgy jó, ahogyan van, minden rendben lévő, s ami a társadalomban konfliktust eredményez, az vagy nem is létezik, vagy pedig mellékes. Természetesen vannak alapvető kérdések, mint például a lét és a tudat viszonya, de ha valaki elveszíti értékes óráját, aligha nyugtatja meg, hogy az tudatunktól függetlenül objektive létezik. S ugyanígy bármilyen nagyszerű példának okáért a metró, nem vethető össze a nyugdíjasok helyzetével. A „harmónia minden áron" elv képviselői tehát a szürkék világát idealizálják, a gondolatokat és tetteket Prokruszte- szágyba kényszerítik, s így a fennállót, a már meglévőt kívánják védeni, s mindenfajta haladás és haladó mozgalom ellenségei. A munkásmozgalomban is felmerült ez a kérdés a szakszervezetek feladatával kapcsolatosan. Amikor némelyek úgy vélték, hogy a szakszervezetek nem mások, mint a termelés igazgatásának adminisztratív apparátusai, Lenin ezzel szemben még az elméletileg meg sem fogalmazott ösztönös munkáskifogásokat is többre értékelte, mint a bürokratizálás apológiáját. Ha az embereknek valami fáj, s ha ők maguk nem is tudják, hogy mi fáj, ezzel már a szakszervezeteknek igenis foglalkozniuk kell, és semmiképpen nem azt bizonygatni, hogy nem is fáj olyan nagyon, sőt egyáltalán nem fáj. Lenin tehát egyenesen kívánatosnak tartotta a bajok kimondását, s egyáltalán nem féltette ettől - jól tudjuk - áldozatok árán létrejött szocialista fejlődés harmóniáját. HERMANN ISTVÁN Anekdotakincstár Új magyar anekdoták 1962-ben jelent meg Békés István Új magyar anekdotakincs című kötete, amely a századfordulótól a felszabadulásig eltelt időszak érdekes, jellegzetes, csattanós hazai kistörténeteinek sokaságát tartalmazza. A mű tulajdonképpen- a szerző szerint is - Tóth Béla nevezetes Magyar anekdotakincsének a folytatása. Tematikai sokrétűségével, megújult tartalmával, feldolgozási módszerével e nagy hagyományú, szórakoztató és népszerű irodalmi műfaj egyik leggazdagabb kötete, amely eddig századunkban napvilágot látott. Sárosy Andor, a behemót termetű énekesszinész, a kedves bormegissza a huszas évek végén a Teréz körúti Színpad tagja volt. Sárosy nem ivott sokat, de a kevés is megártott neki. Ezért vezette be Nagy Endre, a színház művészeti vezetője a lehelőpróbát. A színházba érkezéskor Sárosynak rá kellett lehelnie Nagy Endrére. Egy ilyen próba után a színész feltűnő vidáman dülöngélt be az öltözőbe.- Volt fejmosás? - kérdezték a kollégák.- Ál - legyintett Sárosy. - Ma becsaptam a direktort. Visszafelé leheltem! Rózsahegyi Kálmán, a népszerű színész egy alkalommal nagyon türelmetlen volt a délelőtti próbán.- Gyorsan díszítsenek, a mindenségit!- hajtotta a díszletezőket. - Ne húzzák az időt! Az ember délután játszik, este játszik, ideje sincs, hogy éljen... A direktor hallotta Rózsahegyi kifaka- dását, így hát megkérdezte:- Te, Rózsi, mit játszol te ma délután?- Alsóst, ferblit, tarokkot, ahogy jön... Gyulai Pál, a neves kritikus zordonan őrködött családja erkölcsein is.- Nem tetszik nekem ez a te kimara- dozó életmódod, Gyuszi - korholta a fiát.- De apa, te is voltál fiatal!...- Voltam, voltam, de én legfeljebb ha egyszer-kétszer maradtam ki hetenként.- Egyszer-kétszer?... Kevés az, apa...- Jó, akkor kimaradoztam háromszor- négyszer... mondjuk, ötször-hatszor... Kimaradoztam hétszer-nyolcszor... De nem mindennap, ahogy te teszed! Eötvös Károly kávéházi asztalánál a nyaralásról folyik a szó. A tervezgetők egyike Ostendébe igyekszik eljutni, egy másik a Bódeni-tó szépségét dicséri, egy harmadik pedig Abbáziába készül. Eötvös, a Balaton szerelmese mordul egyet, és megszólal:- Lárifári! Aki jól akar fürdőzni, az menjen a Balaton mellé! Az egyik asztaltárs gúnyosan kérdi:- Károlykám, fürödtél te már a Balatonba?- Fürdött a manó! Nem vagyok én bivaly, hogy pocsétába bújjak...! >x< Karinthy Frigyes második feleségével, dr. Böhm Arankával vásárolni ment egy üzletbe. A hírére és népszerűségére kissé hiú író miután kiválasztotta a portékát, így szólt a kereskedőhöz:- Tessék, itt a pénz, az árut küldje kérem haza!- Hova haza?- A lakásomra, Verpeléti út 2. De kihez, kérem.- Hozzám. Karinthy Frigyes író vagyok. A boltos arca felderül. Hátrasiet az irodába a feleségéhez:- Nézd már, fiam, ki van itt? A Böhm Aranka férje! Dollinger Gyula sebészprofesszor klinikájának demonstrációs termében súlyos operációt végzett. A medikusok visszafojtott lélegzettel figyelték a műtétet. Csak az első padban ült egy fiatalúr, aki fittyet hányva mindenre, képeslapot olvasott. Aztán amikor az utolsó oldalt is végignézte, ásított egyet, és félrerakta az újságot. A professzor megszólalt:- Még tizenöt percünk van hátra. Asszisztens úr, kérem, adjon annak az úrnak egy másik újságot! >x< Báron Jónást, a hires sebészt sérvpanaszokkal kereste fel egy vagyonos úriember. A vizsgálat végén komor arccal kérdi a professzort:- Tessék mondani, nem lehetne az operációt kivételesen részletfizetésre elvégezni? Ugyanis az utóbbi időben sok veszteség ért anyagilag.- Miért ne lehetne? - kérdez vissza Báron. - Fizetheti három részletben is. Az első részlet után bemosakszom, a második után felnyitom a hasát, s ha kifizette a harmadik részletet is - akkor megoperálom. K. Gy. M.
