Tolna Megyei Népújság, 1986. május (36. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-24 / 121. szám

1986. május 24. ( TOLNA \ — 6 'NÉPÚJSÁG MÚLTUNKBÓL I- Mit gondol, milyennek képzelik ma általában az emberek a sertéste­nyésztőt?- Ezen még soha nem gondolkodtam. A szarvasdiak biztosan tudják, aki meg nem idevalósi, az el sem tudja talán kép­zelni.- Akkor hadd mondjam el. A nagy városban élők, akik csak a mészár­szék kampóin látnak húst, nemigen gondolnak arra, hogy mennyi és milyen munkával jár a sertés tartása, a hús feldolgozása. Annyit tudnak, hogy a kismalacnak kunkori a farka, a sertés pedig rendkívül büdös állat. A falusi ember már ismeri az állat biológiáját, sertést hizlal, etet, és trá­gyáz. De mennyi mindent s mennyi­vel többet kell tudni a sertésről an­nak, aki nagyüzemi sertéstelepen dolgozik?- Tényleg, ha így belegondol az em­ber, nagyon sok a mi munkánk. Etetni kell, takarítani, rengeteg a közös munka, mikor az állatokat áttelepítjük, vagy elő­készítjük a szállításra. Én ugye már idős ember vagyok, aludni nemigen tudok, úgy hogy reggel ötkor már itt vagyok a telepen. I- Hány állatot tartanak itt a kombi­nát szarvasdi telepén?- Összevissza megvan az tizenötezer is. Kétszáz anyakoca fordul állandóan, tíz elletöben fiaztatunk, sőt, még vásárolnak is föl más üzemekből, úgyhogy a hízó­utánpótlással nincs semmi baj. Tavaly is leadtam egymagám 2000 darabot 2200 mázsa súlyban. Ennél persze még több is volt: az egyik évben 2200 hízót adtam le. Mi - ahogy itt errefelé mondják „hízó­sok” - e végtermékig hizlalunk. A sertést 45-50 kilós súlyban kapjuk meg, és százhúsz kilósak, amikor elszállítják tő­lünk. Hat, hat és fél hónapig vannak a kezünk alatt. Az istálló száz méteres, két sorban vannak az állatok. Itt Szarvasdon öten kaptunk külön istállót, ami bizony nem kis felelősséggel jár. Mese nincs, csinálni kell, a sertés csak akkor hízik, ha naponta háromszor enni kap. I- Ez kétségtelen tény, viszont a magára bízott állatokból akár három konda is kitelne.- Ahhoz meg legalább három kondás kellene, ugye? Nahát, én elvagyok ma­gam is, csakhát nem tudom hogyan is lesz miutánunk, mert a fiatalok bizony sokallják a munkát. Hát igen, négy-négy és fél kocsi nedves takarmányt bekeve­rek egy-egy etetésnél. Az előkészített táp fenn van az istálló előtt, a toronyban, savót engedünk rá, a kocsiba beereszt­jük, összekeverjük. Amilyen hosszú az istálló, olyan hosszú a vályú kétoldalt, a takarmányt beleborogatjuk - ez igazán egyszerű munka. Pláne aki érti, annak nem nehéz. Én meg ráadásul igen szere­tem a sertéseket. I- Pedig a sertés elég „szagos” jó­szág. Engem például a természetes szagok soha nem zavarnak, de so­kak szerint a sertés a „legintenzí­vebb szagú” állat.- Minden állatnak más és más a szaga. A lónak, meg a csirkének még erősebb a szaga, mint a sertésnek. Ha csak húsz kiscsirke van a konyhában, mert még nem lehet kivinni a levegőre, bizony gyakran kell szellőztetni. I- Mire kényesek a sertések, a hí­zók, a malacok, a kocák?- A sertés mindenre kényes, mert min­dent észrevesz. Éppúgy, mint az ember. Még azt is észreveszi, ha idegen megy be az istállóba, ugrál, ficánkol ilyenkor. Be­tegség ritkán fordul elő, mert az állatokat beoltják, de érzékenyek a hidegre is, a melegre is. Ha jön a frontátvonulás, nem találják a helyüket, idegesek, nyug­talanok. Ha meleg van, széjjel fekszenek, ha hideg van, akkor meg összebújnak. Ilyenek a sertések - majdhogy azt nem mondom, hogy sok tulajdonságban megegyeznek az emberrel. I- Mi mindenért felel ön itt a mun­kahelyén?- Nekem az a dolgom, hogy kellőkép­pen ellássam az állatokat, s ügyeljek arra, hogy minél kevesebb legyen az elhullás. Ez nemcsak azért fontos, hogy a pénzemnél legyek, a kombinátnak is ez az érdeke, mert így mindenkinek több jut. Nekem is. Tavaly például egész évben összevissza 120 ezer forintot kerestem. Kilónként öt hónapon keresztül ötven fil­lért kapunk, féléves korban, mikor meg­mérik az állatot, megkapjuk a különböze­tet.- ... és a prémiummalacot.- Azt is. Ha ugyanis az abrakfelhasz­nálás egy kiló élősúlyra számítva 3 kiló nyolcvan dekánál kevesebb, prémium­ként malacot adnak. Ezt félévenként bí­rálják - legutóbb én kettőt kaptam. Beál­lítottam azonnal otthon hízónak. I- Ha valaki itt a szarvasdi telepen nem végzi el rendesen a munkáját, milyen következményekkel számol­hat?- Előfordul, hogy igazolatlan napot írnak ki, megvonják a prémiumot, a nye­reséget, s nem teszi zsebre azt sem, amit a brigádtól kap, hisz a brigád minősítése függ a dolgozók fegyelmezettségétől is. Ritkán, de itt is előfordul, hogy elfelejt bejönni a sertésgondozó. Ennek első­sorban a munkatársai látják a kárát, hisz nekik kell a hiányzó helyett dolgozni. Mindenesetre elég nagy felelőtlenség több száz disznót csak úgy elhagyni. Az állat éhes, szomjas, a trágya halmozódik, a gondozó meg elfelejt bejönni. Az ilyen ember mondhatom, nem sokat ér, s előbb-utóbb elbocsátják. I- Nyilván ismeri, hogy milyenek a kívánalmak más gazdaságokban az állattenyésztőkkel szemben. Ezek­hez képest itt Dalmandon szigorúb­bak a követelmények?- Ritkán jut énnekem időm arra, hogy más gazdaságban, vagy más területen dolgozókkal találkozzam. Mostanában az is előfordul, hogy csupán egyetlen szabadnapot veszek ki egy hónapban, vagyis hát 31 napból 30-at dolgozom. Aztán a szabadságidő alatt sem pihenek, akkor terményért dolgozom, aratáskor bálázok, ősszel vetéskor meg vetőgép­hez farosnak állok be. Egy hónap alatt 25 ezer forint értékű terményt kerestem. A 84-es, a 85-ös szabadságom még nem vettem ki, s idén sem veszek ki egy napot sem, mert jövőre márciusban nyugdíjba megyek, ez év végén szeretném átadni az istállót az utódomnak. Nyugdíjba me­gyek, de nem nyugalomba, amíg az egészség engedi dolgozom, - ha lehet, hát kinn a szabadban. Szóval üdülni egy­szer voltam a gazdasággal két hétig Kiev- ben, Moszkvában és Leningrádban. Más gazdaságba nemigen jutok el. Időnként a kombinát három sertéstelepén - Kon- dán, Csurgópusztán és Szarvasdon - dolgozó sertéstenyésztőket összehívják, és szakmai, termelési értekezletet tar­tunk. Gondolom a követelmény egy téeszben sem más, mint itt a kombinát­ban. A munkát mindenhol egyformán jól el kell végezni, persze egy kisebb tele­pen jobban szemmel tartja az ember az állatokat, mint ott, ahol több száz állatról kell gondoskodni. I- Ön ezek szerint kevésbé tud fi­gyelni az állatokra?- Na még csak az kéne! Etetés közben az ember rögtön látja, ha valami baj van. Mindennap többször végigmegyünk az istállón, és az állat elárulja magát. A beteg állat szőre például más színű mint az egészségesé, de árulkodik a nézése, és a mozgása is, fáradt, és csak turkálja a takarmányt. I- Ön 22 éve dolgozik sertések mellett. Ez idő alatt hányféle tartás- technológia váltotta egymást?- Tepsis etetéssel kezdtük, aztán át­alakítottuk az istállókat és önetetőket állí­tottunk be. Majd ismét átalakítás követ­kezett, kicseréltük az állományt - ezer állat volt az istállókban, és padlóról ettek. Ez utóbbi volt a legrosszabb, mert igen sok takarmány pocsékba ment. Amikor ezt megszüntették, ismét etetőket raktak az istállókba, csiga hordta az önetetőkbe az egész napra való tápot. Most a nedves etetés a legkorszerűbb, s a legjobb is, szépen híznak így az állatok.- Önnek hány óra egy nap?- Hivatalosan nyolc óra, de 10-12 órát is dolgozom a sertések mellett. Aztán irány hazafelé, s vagy nyitott, vagy csu­kott szemmel nézem a tévét. De éjjel ket­tőkor már úgy alszom, mint a nyúl, reggel négyig szinte semmit nem alszom. Aztán kezdődik az újabb nap. I- Melyek azok a leggyakoribb té­mák, amelyekről a munkatársaival beszélget?- Beszélgetésre sajnos nemigen jut idő, rengeteg a dolog. Ha pár percre mégis összefutunk, a tévéműsorról meg a fociról beszélgetünk leginkább. I- Rengeteget dolgozik most a nyugdíj előtti években, hónapokban is...- Négy gyerekem van, őket segítem, ahogy csak tudom. A feleségem otthon dolgozik a háztartásban, a legkisebb fiam katona, a két lányom már férjhez ment, a másik fiam itt lakik Szarvasdon. Szóval négy gyerek, s most a hetedik unokám van úton. Hol egyik, hol másik szorul segítségre, én meg amit lehet, megteszek értük.- Mit szeretne az életében elérni?- Saját házam van, jól keresek, a gye­rekeimet erőmhöz képest útnak indítot­tam, pedig 13 éves koromban szolga­gyerekként már a saját kenyeremet et­tem. Úgy hogy én már sok mindent nem­igen akarok elérni. Szívesen utazgatnék, de az állatok miatt nemigen lehet kimoz­dulni otthonról. Majd ha a fiam leszerel, talán eljutok mégegyszer Leningrádba. Tél volt, szép volt, esett a hó és sütött a nap... Szeretném egyszer Leningrádot nyáron is látni. I- Reméljük, valóra válik ez a kí­vánsága. Köszönöm a beszélgetést. D. VARGA MÁRTA Még a burzsoá sajtóban is ritka az olyan hangú cikk, mint amilyent a Tolnavármegye cimű „politikai és ve­gyes tartalmú heti lap” közölt 1898. március 6-án. A szerkesztőség „Munkásgyűlé­sek” címmel terjedelmes - csaknem az egész oldalt kitevő - vezércikket szentelt a kora munkásmozgalmá­nak. A szűklátókörüségnél, a provin­ciális szemléletnél talán csak a mér­hetetlen pökhendiség a nagyobb, ahogyan a témát kezeli a szerző: S. J. Az írást a vezércikk helyén közöl­ték, de semmi hamisítást nem köve­tünk el, ha egyszerűen nyílt levélnek nevezzük, a szerző ugyanis többször is meg (vagy fel) szólítja a cikkben a munkásokat. Az első mondata is megszólítás, íme: „Communista, szociális, anarc­hista urak, tekintetes munkások!” És a folytatás: „Nem tudom, nem mél- tóztatnak-e megharagudni e ma már nagyon is közönséges „tekintetes” czimzésért, mert bár alaposan átta­nulmányoztam a Népszavát és a Vi­lágszabadságot, de a cím és rang kérdésre még eddig önök sem álla­podtak meg.” E lekezelő sorok után a szerző be­vallja, hogy a munkásmozgalom ha­tására kezébe vette Marx, Lassalle Weithing és mások munkáját, s az ol­vasottak számtalan álmatlan éjsza­kát okoztak neki. Úgymond rájött ar­ra, hogy ha a társadalmi bajokat a munkásság érzi meg elsőként, el­kezd mozgolódni. „... én önökhöz szólok, tekintetes magyar munkás urak! önökhöz, akik között egy-két idegenből elszakadt, eszmét áruló hóbortos vigéc lelket­len tanokat hirdetett és önök abból kihalászták az érdekest és kelle­mest, a többit pedig visszaadták a vi- gécnek, hogy árulja el otthon, vagy más világban. S az érdekes és kelle­mes gondolatoknak egy egész hosz- szú listája van, amelynek minden egyes pontja tetszik Önöknek, vörös plakátokon hirdetik s amennyiben módjukban állna - meg is valósíta­nák. Földosztás, dupla gázsi, mun­kásünnep! Kívánják a törvényhozó hatalomtól, hogy május elseje a nor­ma napok sorába iktattassék, amikor szünetel a munka s önök közül egy­két teleszájú legényember előad és ihlettől ittasulva beszél arról, hogy a hatalom a vagyonosok kezében van, a munkásnak nincs joga, átok a ma­gas osztályra.” Gúnyosan teszi fel a kérdést a szerző, nem kellene-e május elsejé­hez hasonló több ünnep, nem kelle­ne-e olyan rendszert bevezetni, hogy a munkások minden hétfőn ta­nácskozzanak, s ez egyúttal legyen fizetett ünnep... A szerző felteszi azt a kérdést is: „Mire szánták voltakép önök ezt a sok gyűlést?” S azonnal értékelést is ad az ügyről, megállapítva, hogy az örökös összejövetelek teljesen fe­leslegesek, mert a munkások soha nem tudnak megállapodni közös programban, mert az egyik mindig többet akar mint a másik, s ez villon­gásra vezet, viszályt szít közöttük. Egyébként is „nem hallott még senki önöktől ily esetben komoly, magyar munkáshoz illő és méltó tervet. Csak a kész előnyt keresik...” ahelyett, hogy „igyekeznének hasznos mun­kát végezni, törekedni a társadalmi bajok megszüntetésére, a mindin­kább felhalmozódó közületi ellenté­tek kiegyenlítésére.” A szerző, akinek vajmi köze lehe­tett a munkásosztályhoz, tovább fo­kozta cikkében a gúnyolódást. A munkaidő csökkentésére irányuló törekvés csúfolását tűzte tolla végé­re. Idézzük: „6-8 órai munkát köve­telnek. Nem méltóztatnának élet­rendjeiket a következőkép beoszta­ni? Felkelés 8 órakor, munkába me­net 9-kor, 10-től fél 11-ig ozsonna, ismét munka délig, 1 —3-ig kávéházi szórakozás, 3—4-ig munka, 4-től fél ötig ozsonna, ismét munka fél hatig, séta, szórakozás. Ezért pedig na­ponkint 3-4 forint díjazás, természe­tesen a szünnapra is.” A gúnyo­lódás a századfordulón követelt há­romszor 8 ellen irányult. Azt kívánta lejáratni. Nem hagyta szó nélkül a szerző a bérkövetelést sem. Messze eltúlozva a bérharcot, azt állította a szerző, hogy a munkások legalábbis annyi bért követelnek, mint amennyit elér­tek akkoriban a professzorok, egye­temi tanárok. S a gúnyolódásnak még mindig nincs vége. „Komoly bajok ezek, munkás urak, nagyon! Hiszen ma-holnap megér­jük azt, hogy önök smokingban lát­nak munkához és megkívánják, hogy a pap köszöntse önöket és nem viszont, mert hisz azt mondják, hogy önök fizetik a papot, szolgálja kegyelmeteket. Magyar munkások, komolyabb feladat vár rátok...” Elismeri, hogy a századfordulón forrong a társadalom, addig ismeret­len vágyak keletkeznek, jelen van a hit és a hitetlenség, a vagyon és a nyomor, a tudás és a sötétség - a munkások pedig gyüléseznek... De véletlenül sem említi, hogy a társada­lom osztályokra tagolódott, s az el­lentmondások, az ellentétek leg­többje éppen ebből ered. Pedig, úgy­mond, olvasta Marxot. Nos, ilyen körülmények között mit kellene tennie a munkásságnak a szerző véleménye szerint? Idézzük: „Ne a jogról tanácskozzatok, ha­nem a kötelességekről, a magatok, a család, az állam és az emberiség iránt tartozó feladatokról! Mert az ember léténél fogva kötelességek teljesítésére van teremtve és csak ennek természetes eredménye a jo­gok gyakorlása.” Nyoma sincs a cikkben annak, hogy elismerné a szerző: a munkás is ember, kizsákmányolt, hogy na­gyobb falat kenyér illetné meg a ter­melt javakból. S hogy követeléseiért el kezdett szervezkedni a munkás, a szerző számára ez csak a gúny tár­gya volt. Ö csak azt látta, hogy ösz- szejönnek, gyüléseznek, s látszólag mindig ugyanazt mondják. Nem látta, nem láthatta, hogyha a mondat ugyanaz is, de évről évre gazdagabb lett annak tartalma. SZERVEZKEDŐ MUNKÁSOK DUNAFÖLDVÁROTT Nem ismerjük, hogy a fentebb idé­zett cikk megírásakor a szerző tudta- e, hogy ugyanabban a lapban, amelyben gúnyolódott, megjelenik egy lényegesen rövidebb írás is, amely a munkásmozga­lommal foglalkozik. Dunaföldvár és kör­nyékének mozgalmáról szólt az írás. Idézzük: „A dunaföldvári szociálista za­vargások miatt az ottani csendörség 10 főnyi legénységgel lett megerősítve, mert újabb hiteles értesülések szerint az izga­tások ott mind nagyobb mérvben terjed­nek, s a fejérmegyei paraszt szocialisták­kal állandó összeköttetésben vannak. Legutóbb már gyűléseiken a formaszerű lázadás kitöréséről is tanakodtak. Főleg az előszállási és baracskai elégületle- nekkel paktálnak és értekeznek a földvá­ri szociálisták, kiknek létét tagadni nem lehet, mert azok állandó izgatás miatt mind veszedelmesebben mozgolódnak.” A KIRÁLYT IS ÉRDEKELTE A MUNKÁSMOZGALOM A Tolnavármegye 1889. március 6-i számában olvassuk a rövid hírt: „Perczel Dezső belügyminisztert Ö Felsége a múlt hétfőn külön kihallgatá­son fogadta, mely kihallgatáshoz egész legendákat fűztek a hírgyártók. A belügy­miniszter a szociálizmus terjedése ellen foganatosított intézkedésekről tett jelen­tést a királynak." K. BALOG JÁNOS Tili Józseffel, a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát állattenyésztőjével

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents