Tolna Megyei Népújság, 1986. április (36. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-04 / 79. szám
AïNrtÉPÜJSÀG 1986. április 4. Kovács Jánosok a megyében (ill.) A vasúti váltókezelő Birkózó az átlitóközpontban Akiből a sport „varázsolt” vasutast. Egy fiatalember társadalmi megbízatásai. Munka-, utazás-, horgászat- és sportsztori. Négyesek a lottón. Kovács VIII. János elégedett a névrokonaival. A verőfényes reggel... A dombóvári vasútállomáson, a fedett peronon vonatra várók hada hunyorog a nap- sütésibe. Vonatok jönnek, mennek, utasok szállnak fel és le. Az állomás éli megszokott, mindennapi életét. A szabadban dolgozó vasutasok boldogan engedik át magukat a szép idő örömeinek. Szerelvényék kapcsolódnak össze, vagonok koccannak egymáshoz. Egy vasutas íél kézzel, fél lábbal 16- gaszikodik az utolsó vagon lépcsőjén. Szájában síp, kezében serényen lobog a kis piros zászló. Tolatnak. Az I-es áillítóközpont felé ballag Kovács János váltókezelő. Éppen őt keressük. Olajos csigalépcsőn 'kapaszkodunk fel a „toronyba”, ahol Hajcsán István ímenesz- tő térfetvi'gyázó és Hahn Ferenc, a csoport parancsnoka ügyködik. — ;Na, erre aztán nem számítottam, hogy éppen engem keresnek meg a vasútnál dolgozó nyolc Kovács János közül — mondja a fiatal vasutas, míg hellyel kínál. — Szerepéltem én már az újságban, de akkoriban még a sport miatt. Télefon csörög, Hahn Ferenc a mikrofonba ad utasításokat, kar nyúlik ki zászlót lengetve, egy mozdony indul az állítóközpont felé. ■' A sok váltókar és billentyű között biztonsággal igazodnak el az emberek. — Egy barátom hozott engem ide a vasúthoz, ő mozdonyvezető, és javasolta, hogy jöjjek a Vasutasba birkózni. Rostás Miklós az edzőpartnerem is volt egyben’ és rábeszélt arra is, hogy jöjjék ide dolgozni. Kereskedőből így lettem vasutas. Komlón születtem, 1958-ban de sáséi gyerek vagyok. Pé. esett végeztem el a kereskedőim! szakközépiskolát, és három évig a sásdi boltban voltam eladó. Leteszi tányérsapkáját, és oldalt pillantva a főnökre néz, aki szemével int, hogy csak nyugodtan beszéljen. — Több a pénz is, mint a kereskedelemben volt — folytatja Kovács János. — A sport megy azóta is, de közben elvégeztem egy tanfolyamat is, ami a munkámhoz kellett. Voltam én területi első, párszor harmadik, tavaly még elindultam versenyen is. Tehetem kedvem szerint a magamét, hiszen nem vagyok nős, a szüleimmel élek. Mikor hol van rám szükség, ott dolgozom, most éppen reggel fél héttől este hatig. Maradunk a vasútnál a beszélgetésben, győzködöm, hogy ez egy nyugdíjas állás, amibe beleszól Hajcsán István is. — Régen volt az, hogy a vasút valami csodálatos dolognak tűnt. Ma már kevés az ember, itt vannak a gondók, meg a pénz sem olyan rettenetesen sok. Kovács János nem vitatja a mondottakat, inkább arról beszél, hogy önkéntes rendőr, népi ellenőr, és nagyon szereti ezeket a társadalmi megbízatásait. — Szabad időben utazgatni szoktam az országban. De még ilyenkor is végigjárom a vonatokat, megnézem, hogy minden rendben van-e. Ügy látszik, ez már a véremben van. A Dunántúlon járok a legszívesebben, de ha versenyekre megyünk, az is csak utazással jár. Szeretek utazni. — Tizenegyről tizenháromra összezár — hallatszik, ami a kívülállónak semmit sem mond, de minden rendben megy, annyi látszik. Kovács János feláll, és három váltókart húz a megfelelő helyre. — A vasútnál itt Dombóváron nyolcán vagyurtk, hát valahogy meg kéll különböztetni bennünket, így én vagyok Kovács VIII. János. Mióta itt dolgozom, csak így hívnak, de nem is tévesztenek bennünket össze soha. Igaz, menték már el nyugdíjba, meg nem is vagyunk nyolcán aktívak, de ez már rámragadt. — Testhezálló munka ez, 75 kar le-flEöl mozgatásáról, váltók, jelzők kezeléséről kell gondoskodni, én meg szeretem csinálni. Kérdem tőle, hogy ez a név .megfélel-e neki. — Már hogyne felelne meg! Nem cserélném én le ezt semmire. Eredeti, jó magyar név ez, én is magyar ember vagyok, akkor meg minek?! 'Ha már itt tartok, akkor .még elmondom, hogy pecás vágyók, s az az egy jó tulajdonságom is megvan, hogy nem is dohányzóm. A toronyiban lévők elővédnek egy kicsit a horgászaton, de Kovács VIII. Jánost ez nem zavarja. — Autó meg motor engem nem érdekel, pedig pénzem lenne rá ... engem csak a vonatok érdekelnek. Még tévét sem nézek soha, de moziba szívesen eljárok. — Érdekesség? — kérdez vissza, és gondolkodik. — Az a jó, ha itt nincs semmi érdekesség, mert akkor minden rendben megy — szól közbe Hahn Ferenc is. — A sportban volt érdekes. Elmeséljem? Rostás barátommal voltunk egy szabadfogású felnőttbajnoksógon Pécsett. Megjelent egy rettentő erős, hatalmas ember, beszélgetett ott egy edzővel, hogy az EB-n hogyan szerepelt. Na én jól kifogtam, mert ő lett az ellenfelem. Géra Nándor országosan ismert cselgáncsozó volt. Menő a területén. Kikaptam tőle ugyan, de vigasztalt, hogy a versenyt is ő nyerte. Furcsa volt a stílus —, ezt sohasem fogom elfelejteni. — Megelégedett, nyugodt ember vagyok én, mit mondjak még? Akiket én „Kovács Jánosokat” ismerők, azok mind olyan emberek, akik előtt le a kalappal — mondja nevetve. Nem tagadhatom, mert enni szeretek, de nincs igazán kedvenc ételem. Inni meg keveset, de jót — ez az elvem. Száztíz kiló vagyok, a súlyomat is kell tartanom. Hogy szerencsés ember vagyok-e? Nemigen mondhatom, mert 'két éve voLt egy négyesem a lottón, de azóta sincs semmi. Hát szerencse ez?! Dénes Lajos barátommal játszattunk, 41 hétig semmi, de akkor jött a négyes, meg egy marék hármas és kettes. De nem is, mert két négyes volt. Na én ma már nem dolgozom — mondtam és hazakéretőztem. El is engedtek egyből... A síneken robognak a gyorsvonatok, Lassan, méltóságteljesen tolatnak a mozdonyok, a „toronyban” figyelő szemek vigyázzák a rendet, fegyelmet. Kovács VIII. János lekísér bennünket a lépcsőn, aztán így köszön el: — Hogy én milyen Kovács vagyok, azt nem nekem kell megítélnem. Szabó Sándor Gottvald Károly Tervezzünk tárgyakat! Amikor a pályázati felhívás megjelent az iskolákban, bizonyára csodálkoztak az illetékesek. Nem az iparművészeket, nem a tárgyakat gyártó üzemek tervezőit szólítják versengésre, hanem a gyerekeket. Pedig a használati tárgyak tervezése nálunk is felnőttek, kollektívák, üzemek feladata. Komoly ügy a lakásfelszerelési vagy öltözködési tárgyak, játék- és sportszerek kigondolása; a csomagolás meg egyenesen egy grafikai alkotótelep témaköre volt nemrég — Békéscsabán. A pályázat, amelyet a Magyar Kereskedelmi Kamara formatervezési központja, az Iskolatelevízió és az Országos .Pedagógiai Intézet írt ki, mégis remek ötlet volt: bizonyítja ezt a beérkezett 815 pályamű, amelyet a 10—18 éves korosztály küldött be; a még majdnem gyerektől a már majdnem felnőttig. Évek óta, mondhatnánk, évtizedek óta áldatlan küzdelem folyik a tárgytervezés terén, a képzett iparművész és a gyártó, valamint a kereskedelem között. Tárgyainkból hiányzik az a szellemi többlet, ami a fejlettebb tárgyi kultúrával rendelkező nyugat-európai országokra jellemző. Pedig ötlet, feltalálási szintű gondolat nálunk is lenne. Bizonyítja ezt a díjnyertes, vagy csak elismerésben részesült tárgyak sora, amelyek e gyerekek kezéből kerültek ki. És ezek a tárgyaik, vagy a tárgyakat kiegészítő eszközök mind-mind hiányosságokat pótolnak. Mert miért lett volna szükség a tejesládába rácsra — a 13—14 évesek korcsoportjába tartozó Zóka József tervére —, ha nem tapasztalja, hogy a hibás zacskókból kifolyó tej az ép zacskókat is összepiszkolja?! Vagy az ugyanebbe a korcsoportba tartozó Hegyesi Béla szüretelő késére, ha létezne olyan kés, amely veszélytelen, nem okoz balesetet, nem sért meg senkit, a szőlőt viszont remekül levágja. Zóka József az ábécék számára tervezett rácsot, amely hagyja, hogy a láda alján összegyűljön a kicsöpögő tej, Hegyesi Béla pedig sarló formához hasonló kést tervezett, amely csak a belső felén éles. A zsűrinek tulajdonképpen diszkvalifikálnia kellett volna Bálint Rolandot, aki elárulta, hogy bizony még csak kilenc éves — tehát az alsó korhatárt sem érte el. De nem tették. Ugyanis a kis Bálint fiú a szódásszifon lenyomó karját sem tudja még lenyomni egy kézzel (miért is működnek olyan nehezen ezek a lenyomók?), ezért, hogy a poharat ne kelljen tartania, s két kézzel tudjon „dolgozni”, a szifon csőrét egy műanyag szívószállal meghosszabbította. Harmadik díjat nyert. Várszegi Zoltán és György ugyanebben a korcsoportban, mint lakberendező mutatkozott be! Hárman vannak testvérek, s úgy alakították ki szobájukat, hogy minden bútor többféle funkcióban működjön. A lámpa egyben tolltartó is legyen, sőt, a burája, földrajztanuláshoz földgömb (s ne bugyuta bohóc- figura, amivel mostanában elárasztották az üzleteket). Az ágy legyen rolós, hogy akkor is rendben legyen, ha nincs beágyazva. De oklevelet kapott az a kislány is, aki a nővére ruháinak átalakításával pályázott: a kinőtt ruhákat a divatnak megfelelően formálta magára! Néha lehet kapni nálunk is motorral működő száj zuhanyt; Üveges Péter száj- zuhany-terve a víznyomást használja ki, s így olcsósága mellett valósággal feltalálói ötlet! Éppúgy, mint Kalmár Imre szemüvege, amelyet versenykerékpárhoz talált fel. A kerékpárversenyző ugyanis lehajolva tapossa a pedált, s komoly munka számára felnézni, és figyelni az utat. (Az ifjú „feltaláló” maga is versenyszerűen kerékpározik.) A szemüveg műanyaglap és tükör segítségével lehetővé teszi, hogy a versenyző előrehajolva is figyelni tudja az utat. Öröm végignézni ezeket a kezdetleges eszközökkel kivitelezett tárgyakat a Desing Center kiállításán. Ám, aki nem járt Pesten, az is találkozhat vele az Iskolatelevízió műsorában. Ugyanis áprilisban négy vasárnap délelőtt mutatja be őket és alkotóikat a tévé Feltalált tárgyak címmel. Akinek van további ötlete, vagy éppen csak most értesült a tárgytervezési akcióról, az sem maradt le: jövőre megismétlik a pályázatot, ismét lehet jelentkezni kitalált ötletekkel, eltalált módszerekkel, f-eltalált tárgyakkal, TORDAY ALIZ Kopper Judit az Iskolatelevízió szerkesztője két simon- tornyai díjnyertessel. Várszegi Zoltánnal és Györggyel ..— Kovács VIII. János, a vasúton csak így hívnak.. Pályázat, kiállítás, tévéműsor Formatervező gyerekek Kalmár Imre kerékpáros-szemüvegének terve és a szemüveg Hegyesi Béla szüretelőkésének terve
