Tolna Megyei Népújság, 1986. április (36. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-29 / 100. szám
A "Dëpüjsàg I98fí. április 89. Moziban Falfűrő A lakótelepi lakás fala any- nyira szilárd, hogy beletörik a százas szög, de annyira nem, hogy összetartson egy széthullás előtt álló családot. Mi a teendő? Fúrógépet kell vásárolni... Persze, ez csak poénkodás volt, mindazok, akik látták a legújabb magyar alkotást, bizonyára más következtetéseket is levontak. Szomjas György filmrendező tíz évvel ezelőtt kezdte pályafutását, az úgynevezett eastern (a western kelet-európai változata) filmekkel, mint például a „Talpuk alatt fütyül a szél” és a „Rosszemberek”, ezekkel némi tekintélyt is kivívott magának. Azután egyre inkább az aktuális, napjainkat érintő és bemutató társadalmi problémák felé fordult a figyelme, 1981-ben ő rendezte a sok vitát kiváltó Kopaszkutya, és 1983-ban a Könnyű testi sértés című filmeket. A sorozat újabb darabja, a Falfúró. amely szintén hazai téma. A mű szerepelt a XVIII. magyar játékfilmszemle programján és „a heves vitákat kiváltó társadalmi jelenségek szellemes ábrázolásáért a zsűri ikülöndíját kapta. Géza lakótelepen lakik. Felesége és két gyereke van, gyárban dolgozik. Egy reggel munkába menet meglát egy nőt a szomszéd lakásban. Géza aznap ráborítja a művezetőre az asztalt, kilép a Ëva, a barátnő munkahelyéről. Ügy érzi, ez így nem mehet tovább, önálló vállalkozásba kezd. Fal- fúró lesz, fúrógépével járja a lakótelepet, és lyukakat fúr a betonba. Aztán egy szép napon otthagyja családját, átköltözik barátnőjéhez és új életet akar kezdeni. Ez természetesen nem sikerül. Visszatér családjához, mondván, a nehezén túljutottak és igenis vannak lehetőségek. Ami Végig szórakoztatóvá teszi a filmet, az a jól eltalált jellem és a kidolgozott helyzetkomikum. A filmvásznon karakterfigurák élik az életüket, olyan emberek akikkel nap mint nap találkozhatunk: ideges férfiak, pletykás öregasszonyok, unatkozó kismamák, hűtlen férj, elhagyott feleség, korlátolt házmester és így tovább. A sorrend megfordítható, a jelzők felcserélhetek. Ki ne ismerné őket? Szeri Árpád Hangverseny Zenetanárok VI. országos zongoraversenye Az idei Liszt jubileumi év gazdag rendezvényei sorában kiemelkedő jelentőségű esemény volt a zenetanárok országos zongoraversenye, almelyet ezúttal hatodik alkalommal rendezett meg Székszárd városa. Néhány napra a zene városává avatta Székszárdot e jelentős esemény, olyannak, amilyennek Liszt tervezte 1870-ben szekszárdi látogatását : „Fé- te Sexardique”-ma)k, szekszárdi zenei ünnepnek. Ez alkalommal 44 zongoratanár nevezett az ország minden részéből, Nyíregyházától Bá tony ter enyéig és Tiszafüreditől Szerttlőriinoig, hogy nehéz, mindennapi pedagógiai munkájuk mellett ilyen naëy nyilvánosság előitt tegyenek tanúságot arról, hogy mint aktív muzsikusok, előadóművészekként is megállják a helyüket. Ez az a fórum, ahol találkozik az ifjúság, a pedagógia és a művészet. A rendezvény rangját ez alkalommal is emelte, hogy olyan országos tekintélyű, neves művészek, zeneművészeti főiskolai professzorok vállalták a zsűri munkáját: mint F orrai Miklós, a Liszt Ferenc Társaság főtitkára, Soilymos Péter, Falvai Sándor és Nagy Olivér. Az eseményekben gazdag verseny minden mozzanatáról lehetetlen beszámolni egy megszabott terjedelmű óitokban. Fel kell jegyezni azonban azt a felemelő szép gesztust, amikor a résztvevő versenyzők megkoszorúzták az Augusz-iház előtt álló Liszt Ferenc szobrot. Szombaton este a zeneiskola nagytermében rendezett fogadást előzte meg a legnagyobb izgatom. Itt hirdette ki a zsűri a pénteki és a szombati napokon tartott első forduló eredményét, hogy ki az a 9 fő, aki a vasárnap délelőtti döntő résztvevője lehet. A zsűri nevében Sólymos Péter (sok nagy nemzetközi verseny tekintélyes tagja) értékelte az első forduló eredményét. Többek között megállapította, hogy öröm, megnyugvás a zsűri számára, nogy jó kezekben látják az ország zeneiskoláiban folyó zeneoktatást. A versenyzők igen felkészülitek voltak és döntő többségiben profi színvonalat képviseltek. Nagyszerű, hogy élnek a szakmai továbbképzés e legintenzívebb remek lehetőségével és ölül annak, hogy jó néhá. nyan már többször is megjelentek e nemes találkozón. A fogadás alkalmat adott a versenyzőknek arra, hogy közvetlen hangon tanácsot, véleményt kérjenek a zsűri tagjaitól szereplésüket illetően, mert e találkozó többek között ezt is célozza. Öröm volt látni, hogy a zsűri szívesen állt mindenki rendelkezésére. -Kriltiiikia nélkül ugyanis nem lehet fejlődni. A legtöbb szó arról esett: mit értékel igazán a zsűri. Nem elegendőek a technikai felkészülés, a stílus, a formálás, a tempó, a szép hang képzésének problémái. A kottán is túl kel-l látni és meg kel l ragadni a zenekül- fő mondanivalóját. Öröm Volt hallani, hogy többen kaptak tanácsot a Liszt-1 'Kong óra technilkbi kérdéseikre. Ez azért fontos kérdés, mert a Liszt-li technika zenekarszerű hangzást kíván, de tudni kell ugyanakkor, hol a hangszer adta határ, hogy a fortisszimó ne legyen torz, túl kemény. Vasárnap délután került sor az eredményhirdetésre és ezt követően a győztesek gálaműsorára. A zsűri nevében Forral Miklós értékelte a verseny jelentőségét, a tiszti hagyományok ápolásának ezt a nemes formáját. Megköszönte a rendező szerveknek: a város, a megye, a Művészeték Háza és a zeneiskola mintaszerű rendezői munkáját: kérte Thész Lászlót, a zeneiskola igazgatóját és Lányi Péter művésztanárt, hogy a jövőben is ilyen fáradhatatlan lelkesedéssel szervezzék, irányítsák é találkozókat. Majd emlékeztetett arra, hogy pedagógia és a művészet egy dolog. A nagyok mind pedagógusok voltak. Művész-pedagógusok. Ezt követte az ünnepélyes eredményihirdetés. A zene. tanárok VI. országos zongoraversenyének döntőbe jutott két versenyzője kapott oklevelet: Balázs Ferenc, a bátonyterenyei zeneiskola tanára és Kemény Erzsébet, a szegedi tanárképző főiskola tanára. A Zeneművész Szakszervezet Ikülöndíját a legszebben megszólaltat ott kortárs magyar mű előadásáért László Márta nyerte, a tiszafüredi állami zeneiskola tanára. A Magyar Nép- köztársaság Művészeti Alapjának kölöndíját, 2000 forintot Pusztai Annamária kapta, a budapesti XX. kerületi zeneiskola tanára. A Liszt Ferenc Társaság 3000 forintos kiilöndíját Megyi- móreezné Schmidt Ildikó, pécsi zenetanár vette át. A zsűri kiét megosztott Hl. díjat 4000—4000 forintot ítélt Bartai Ariadne Budapest XII. kerületi és Mezey Gyu- láné Pethő Anikó X. kerületi zongoratanámak. A második díjat ugyancsak megosztva 6000—6000 forintot vett át Bátoriné Lupták Piroska Budapest, VII. kerületi ps László Márta tiszafüredi zenetanár. Végül az első díj, a 10 000 forint boldog tulajdonosa Szebenyi Júlia lett, a budaipesti VIII. kerületi ze. neis’kola tanára. A gálaműsorban szereplők a zsűri által kijelölt műveket játszották. Pusztai Annamária Shopin: Fantasie- impromtuját sodró lendülettel, fölényes biztonsággal mutatta be. Megyimoreczné Schmidt Ildikó Liszt: Un sospiró című koncertetüdjét meleg dallam tor mái ássál és szép billentesse! adta elő. Bartai Ariadne Liszt : a Villa d’Este szökőkútjaiban csillogtatta a darab emocionális gazdagságát lebilincselő hangszépséggel, ugyanakkor kiválóan tudva a hangszer adta dinamikai határokat. Mezey Gyuláné Pethő Anli. kő Scarlatti három szonátáját interpretálta felszabadult játékossággal, kitűnő stíluSismerettei. Bátoriné Lupták Piroska Debussy: Prellude és Toikká- tájában kitűnt varázslatos harmóniaérzékével és rendkívül finom szólamvezetésé - vei. Ö az egész verseny alatt kimagasló formában tündökölt! A műsor zárószámaként az elsödíj -nyertes Szebenyi Júlia Liszt: Három késői zongoradarabját és Ravel: Nemes és érzelmes keringőit adita elő. Tolmácsolásában a differenciált dinamika, a kitűnő formálókészség, a Ravel-műben a választékos elegancia éppúgy helyet ka. pott, mint a muzsikálás önfeledt öröme. HUSEK REZSŐ Színházi estók Hair Műfaji meghatározását tekintve rock musical, s ha a túl hangosra sikerült előadásban ezt, és csak ezt, nem pedig színházat keresünk, akkor el is fogadhatjuk: ilyen a rock musical, amit egyébként a világsiker hitelesített, tehát kicsinyes okvetetlenkedésnek helye nincs. Viszont mégsem rock-koncertről van szó, a „musical” egyébként is valami olyasmit sejtet, hogy a sok zene közt nem veszik el a színház, tehát közben azért történik valami, ami nem is olyan nagy követelmény, mert a világirodalomban jónéhány példa van arra, amikor mindössze arról van szó, hogy Jancsi szereti Juliskát. Ha úgy tetszik, vannak esetek, amikor ennél nagyobb dolog nem is történhet. A Hair-ben viszont nem történik semmi, illetve semmi, ami túllépne a gyanús közhelyeken, mert minden épelméjű ember tudja, hogy szent a béke, átkozott, aki háborúra úszít, s nem gyilkolásra születtünk. Ezeket nem kell deklarálni, az már viszont kérdéses, hogy tökéletesen egyformák vagyunk-e valamennyien. Inkább azt mondanám, a demokratikus egyenlőség azt jelenti, hogy mindenki a maga helyén legyen tisztességes, életvitelben, munkájában, ez pedig akár keresetbeli eltéréseket is jelenthet, sőt, jelentsen is. Közhelyek, nem érdemes ezekről szót ejteni, a Hair azonban ennél tovább megy, mert a társadalom peremére szorult hősei kábítószerrel tiltakoznak az igazságtalanság ellen; a színpadot időnként el is lepi a marihuánából felszálló füst, ami nem Abel füstje. A műsorfüzetben azt mondja a rendező, Sándor János, hogy „egy narkotikum sem tudja véglegesen elfeledtetni rossz érzéseinket”. Egy szó zavar itt engem: véglegesen. Aki berúg, vagy altatóval védekezik rossz érzései ellen, épp úgy nem talál „végleges” megoldást, mint aki kábítószerrel él, legyen az akár az árnyék- székben ál-élvezett szipózás, aminek már nálunk is harminc valahány áldozata van. S van-e hitele annak, amikor azt mondja valaki: legyetek szabadok, csináljatok, amit akartok? Ezt a rock musicalt egy ál-szabadság gondolata hatja át; Hegel erről nagyon okos dolgokat írt, s ha a szerzők nem is olvasták, a darabnak lelkesen tapsoló fiataloknak jót tenne, ha legalább néhány bekezdésén átrágnák magukat. Mert valóban életünk alapkérdéseiről van szó, s ezeket, ha így jobban tetszik, akár el is lehet dalolni. De még mindig hol marad a színház? A szerzők is érezhetik ezt, tehát a sovány történetet alkalmi látványossággal próbálják mozgásba hozni, s csak így történhet meg, hogy megjelenik személyesen Marx is, aki A töke hatalmas kötetével egyszerűen leüti az Ave Mariát imádkozó apácákat. De van más is, terroristák, kivégző osztag, gonosz rendőrök, sőt az első rész végén két kisasszony templomi füstölővel bolyong a nézőtéren. A füstölőben valódi tömjén van, ez azért mégis csak megnyugtató. A Hair egy tőlünk távoli világ állapotrajza, de — hogy divatos kifejezéssel éljek — „modell-értéke” nincs, függetlenül attól, hogy New Yorkban a vietnami háború idején mutatták be. Ideát, óvilági szinten, ez a narkomán filozófia akkor is gyanús, ha a legsötétebb agresszióról van szó. Az előadás egyébként jó, s mindenekelőtt a szegedi színház művészeinek állóképességét dicséri, akik egymást követően két előadást énekeltek, táncoltak végig. CSÄNYI LÁSZLÓ Világirodalom Camus, a XX. századi francia irodalom egyik nagy írója úgy gondolta, hogy a világ, úgy, ahogy van, abszurd, s benne az ember helyzete reménytelen, bár ez a reménytelenség egyben hősiességet is jelent, ahogy híres filozófiai traktátusában, a Sziszüphosz mítoszában megfogalmazta. Ez akár foglalata is lehet annak a filozófiai iránynak, amit egzisztencializmusnak nevezünk, s nálunk jobbára Sartre nevéhez fűződik, bár a gyökerek mélyebbre nyúlnak, a dán Kierkegaardig, akinek minden lényeges munkája magyarul is olvasható, s két német gondolkodó is ide tartozik, Kari Jaspers és Martin Heidegger. Mint filozófiai irányzat korán több ágra szakadt, de a jelek azt mutatják, hogy múló pillanat volt a filozófiai történetében, néhány irodalmi alkotás azonban túlélte a divatot. Camus munkássága feltétlenül ide tartozik: a Közöny, A pestis, színművei közül a Caligula mindenképp maradandó érték. S az A bukás is, amiből Esztergályos Károly készített tévéfilmet. A bukás egyetlen hosszú monológ, melynek főhőse a „semmibe vettetve” saját szorongását — Kierkegaard óta divatos műszó — vetíti ki a világba, amely bűnös, s aki él, mindig egyedül van, „szemben a bírókkal", s a bukás az emberi csődöt is jelenti, melyben egybefolyik igazság és hazugság. Vigasztalan filozófia, ami mindig az átéltből, a személyes élményből indul ki, s ez A bukás alapgondolata is, de vajon alkalmas-e egy mesterien megírt monológ arra, hogy tévéfilm váljék belőle? Ha a szerep oldaláról nézzük, hálás lehetőség, s Kozák András meggyőzően vall egy teljes órán át, mégis, mintha állandóan azt éreznénk, hogy Camus szövege ellenáll Esztergályos szándékának. Vitatható az is, hogy regényről vagy inkább filozófiai elmélkedésről van-e szó, s ez már magában hordja a kételyt is, hogy megszólalhat-e az eredeti szöveg az új környezetben. A rendező maga is érzi, hogy fel kell oldania a hosszú monológot, tehát látomásszerű jeleneteket sző közbe, sejtelmes helyszíneket, elillanó nőkkel, akik a regény emlékezés-áradatában valóságosan jelennek meg, itt azonban nehezen tudjuk beilleszteni őket Camus világába. Azt természetesen felesleges lenne számon kérni, hogy az elég terjedelmes regényből mennyi fért el a filmben, inkább azt hiányoltuk, hogy az öngyilkos nő motívuma, pedig ez áll a regény középpontjában, nem kapott elég hangsúlyt, az életével számot vető párizsi ügyvéd nem véletlenül tér vissza ehhez az emlékhez. Milyen hát a Camus-változat? Érdekes, de nem meggyőző vállalkozás, egy nagy színészi teljesítménnyel, sok homállyal, megújuló kételyekkel. A műsorszerkesztés szeszélye következtében csak át kellett kapcsolni az egyes csatornára, hogy folytatódjék a világirodalom. Itt Balzac Contes drolatiques című sorozatának egyik pajzán históriáját láthattuk Imperiá- ról, a szépséges és ravasz kurtizánról, és az épp oly ravasz franciskánus fráterről. Ez a változat egy kicsit nehézkes volt, hiányzott belőle Balzac frissessége, az óvatos szemérmesség sem jellemzi az eredetit. Az pedig külön rejtély, hogy miért óvták ettől a 18 éven aluliakat. Cs. __________________________________________________________________I R ádió A keresztes pókot szeretni is lehet A köznyelv felemás módon nevezi azokat az embereket, akik valamely szokatlan szenvedélynek hódolnak. A megnevezés az érintettek közül sokaknak sértő, másoknak hízelgő lehet. A mániákus gyűjtőkről van szó, akik valamilyen tevékenységet fontosnak tartanak és azok relikviáit, tárgyi emlékeit gyűjtik, cserélik, leveleznek értük fél világgal. Vagy olyan foglalkozásnak hódolnak, amelytől sokan mások irtóznak. Perjés Klára szerkesztőri- porter az elmúlt vasárnapi „Kopogtató” műsorát az ilyen embereknek szentelte. A tárgyszerű „felkonferálásban” rögtön fel is hívta sokunk figyelmét arra, hogy megnevezésükben kerüljük a szélsőségeket, ne használjunk munkájuk megítélésére paneleket, akkor mikor jószerével nem is tudjuk, hogy miért szeretik azt. E huszonöt perces adás a négy főszereplő jellemzésére, bemutatására és mániájának leírására kevés is lehet. Ez esetben mégsem így történt. Az arányosan megszerkesztett jellemzések, a markáns leíró részletek megtették a magukét. Vitathatatlanul a négy kis- riport közül a legértékesebb az agrármérnökről, a Fővárosi Állat- és Növénykert rovarházában dolgozó pókgondozóról készült riport volt. A riporter részint önmaga pókok elleni utálatát is levetni igyekezve próbálta megtudakolni a budapesti születésű fiatalembertől, hogy egyáltalán lehet-e szeretni ezt a foglalkozást. De arra is kíváncsi volt, hogy milyen körülmények vitték rá ezt az embert, hogy tanult szakmáját elhagyja. E kis személyrajzot követte a tehenész-állatgondozó, csipkeverő férfi esete. Hihetetlenül ellentmondásos, ám szavaiban -mégis roppant egyértelmű élettel ismerkedhettünk meg. A panelíházban a szobájába zárkózó középkorú férfi, miután nehéz munkáját leteszi, parányi tűt vesz a kezébe és szebbnél- szebb csipkéket készít. A különleges 'képességek bemutatásának második kiválósága a babakészítő asz- szony volt, aki Kádár Jánosnak, Gagarinnak, Bemard professzornak és Carter volt amerikai elnöknek is kedveskedett egy-egy saját készítésű babával. A „Kopogtató” után nemcsak az itt hallott emberék váltak kedvessé a hallgatóiknak, hanem valami apró ösz- szetevőt meg is értettünk abból, hogy milyen emlékék, érzések és szenvedélyek vezetnek megszállottan emberéket arra, hogy szokatlan erővel és lankadatlan türelemmel valami rendhagyót alkossanak. szűcs
