Tolna Megyei Népújság, 1986. április (36. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-28 / 99. szám
ÁPRILIS Névnap: i*Va!éria 28 A Nap kél 5.33 — nyugszik 19.50 órakor HÉTFŐ A Hold kél — nyugszik 7.55 órakor Kilencven évvel ezelőtt .született Charlie Rivel (1896 —1983) spanyol bohóc, m inden idők egyik legnagyobb elownja, bohóca. J O A TERMÉSZETJÁRÓ ÜTTÖRÖK városi szintű találkozóját rendezte ímeg .szambát on a Tamási Városi Úttörőelnökség a Kisszékely! erdőben. A részt vevő tíz útitörőcsapat képviselői tér. kép alapján tájoltak1, turisztikai ismereteikről adtak számot, ügyességi és sport- feladatokat oldottak meg, valamint mozgalomtörténeti ismereteiket is bemutatták. ^ BEFEJEZÉSÉHEZ közeledik Bátaszé'ken a gázprogram első üteme. Az egy éve elkezdett mimikáik során az újtelepi részen négy kilométer hosszan 230 lakásba kötötték be a vezetéket, emellett közületi épületék is gázt Ikapták a 15 millió forintos beruházás részéként. + LILLAFÜRED szomszédságában, a felsőhámori sziklafalaiknál a hét végén három napon át rendezték meg a VI. Bükki Bouldert az akrobatikus sziklamászók nemzetközi találkozóját és versenyét. Az évenként megtartásra kerülő, a nagyiközönség számára látványos verseny már egész Európában igen népszerű, s most rekordszámú nevezést hozott. Tíz ország — Anglia, Ausztria, Brazília, Csehszlovákiá, Franciaország, Lengyelország, Magyarország, az NSZK és az NDK, valamint Svájc legjobb akrobatikus sziklamászód vettek részt a találkozón, csaknem háromszázan, 54-en pedig a rangos, igen nehéz versenyen. A gazdag program során szakmai tanácskozásokat, filmvetítéseket, különböző baráti és szórakoztató rendezvényeket tartottak. A leglátványosabb természetesen a sokszor több mint 10 méter magas, függőleges fal- siimaságú sziklafalakon lebonyolított verseny volt. Ezt több ezer néző izgulta végig. A nagy felkészültségű akrobatikus- sziklamászóik csupasz kézzel, segédfelszerelé- sék nélküli másztak a fehér mészkő sziklafialakan kijelölt hét, különböző nehézségi fokú útvonalon, gyűjtögették a pontokat. A verseny első helyezettje a csehszlovákiai Ailes Monavek lett, a második László Bence, a Budapesti Hegyi Sport Club versenyzője, a harmadik pedig klubtársa Babosán Gábor. A találkozó vasárnap, az ünnepélyes díjkiosztást követően, a résztvevő versenyzőik látványos, mókás, jelmezes sziklamászásával zárult. Bámulatos ügyességgel másztak a sziklafalon szmokingos, keménykalapos úriemberek, diplomatatáskával, bohócok, kerékpárjukat is magúkkal vonszolva, hálósipkás, háló- rühás öregurak, repülték boszorkányok seprönyélen a hosszú biztosítókötélen, s még sok tréfás figura szórakoztatta a találkozó nézőseregét. + SZOMBATHELYEN, a Hotel SaVariában vasárnap befejeződött a Magyar Fogorvosok Egyesületének háromnapos vándorgyűlése. A tanácskozáson — amelyen mintegy kétszázan vettek részt — harminc előadás és számos felszólalás hangzott el a fogszuvasodás megelőzése és gyógyítása, a rágó- íunkició zavarai és a fogászati röntgenológiai problémai témakörökben. A hazai szakembereken kívül a Szovjetunió, az NDK, Lengyelország és Firanaiaország több egyetemének képviselői is tartottak előadást. A SZOCIALISTA BRI- GAD-vetél'kedőt tartottak a közelmúltban a dombóvári MiÁV Körzeti Üzemiőnökség rendezésében. A versenyben 46 szooialiisita brigád vett részt, a DV1MSE sportcsar. nökáhan. A csapatoknak 3 kérdéscsoportra kellett választ adni, melyben politikai tesztláp, szakmai és munkavédelmi kérdés szerepelt. Az 5 tagú zsűri maximálisan 50 ponttal díjazhatta a válaszokat. Az élmezőnyben kialakult 3-as holtversenyt újabb politikai tesztlapokkal döntötték el. Első helyezett lett a sárbogárdi „Petőfi Sándor” szocialista brigád, a második helyet kapta a dombóvári „Baross Gábor” szocialista brigád, harmadik helyezett pedig a szintén’ dombóvári „József Attila” szocialista brigád lett. (Beles Lajos) A Magyar Állami Hangversenyzenekar Kobayashí Ken-Ichiro, a világhírű karmester vezényletével lép (fel április 29-én, este fél nyolckor iSzekszárdon, a Babits Mihály művelődési központ színháztermében. Az Országos Filharmónia idei évadjának utolsó hangversenyén Brahms: III. szimfónia, iF-dűr, op. 90., és IBartók: Concerto című művét hallhatják a zenebarátok. \ Nyárias meleg A várható időjárás az ország terű létén ma estig: Időnként többiek 'r megnövekszik a felhőzet, elszórtan várható zápor, nyugaton esetleg egyegy zivatar. A déli, délnyugati szél néhol megélénkül. Meleg marad az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül alakul. V ________________________________ ✓ A megnyitás előtt Tömeg 'a gyorskiszolgáló pultnál (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A döbröközi új óvoda megépülése után a régi óvoda épülete felszabadult. A község lakói viszont már régóta sürgették, hogy Döb- röközön is létesítsenek korszerű boltot, olyat, ahol egy- helyen az élelmiszerek mellett iparcikkeket is vásárolhatnak. Az igények kielégítésére a dombóvári áfész megvásárolta az épületet és mintegy másfél millió forint költséggel bolttá alakította, s ellátta modern berendezéssel. A 250 négyzetméteres épületben eladótér, megfelelő raktárak és szociális helyiség is van. A megnyitás napján 1,3 millió forintos árukészlettel várták a vásárlókat. Az új bolt népszerűségét mi sem bizonyltja jobban, mint az a tény, hogy az ünnepélyes megnyitón mintegy kétszáz érdeklődő vett részt, és az új ABC-bolt első napi forgalma meghaladta a 100 ezer forintot. Magyarszéki Endre OL VAST AM Diákszínjátszók Diákszínpadok bemutatóját rendezték meg Szek- szárdon, a Babits Mihály művelődési központban. Közel kétszáz fiatal vett részt a területi seregszemlén, hogy bemutatkozzon egymás és a megyeszékhely közönsége előtt. Nem olyan verseny volt ez, ahol elsőket és helyezetteket hirdettek, kizárólag a szereplés, a megméretés szándékával, a tanulás vágyával érkeztek megyénkbe a középiskolások. Mint mindig, itt is voltak jobb és kevésbé sikerült előadások, sőt, egészen kiemelkedő teljesítményt is láthattak az érdeklődők, szakemberek. Jó kezdeményezés idén, hogy az előzőektől eltérően nem csoportokat jutalmaztak, hanem azokat az egyéni, kiemelkedő alakításokat, tehetséges fiatalokat, akiknek esélyük lehet a későbbiekben is ezen a pályán, legalábbis rokon területen maradni. A szokásos nyári színjátszótáborba őket hívták meg. De ami talán ennél is fontosabb, a többiekről sem kell lemondani, hiszen irodalmat, színházat értő és szerető embereket formál nagy részükből az amatőrszínjátszás... És ez nem kis dolog. — tzs — Hét végi munka a gyárakban Egyedenként értékelik a hízókat Még az elmúlt évben kezdődött a tárgyalás, egyezkedés a kajdacsi termelőszövetkezet és a Szekszárdi Húsipari Vállalat között. Arra vállalkoztak a kajdacsiak, hogy a termelőszövetkezet segítségével hizlaló gazdák jószágait egyedi minősítés alapján vegyék át, és fizessék ki. A községben már sok sok év óta eredményesen munkálkodnak a szövetkezeti tagok, és más foglalkozásúak a ser té sn e velés ben, -h i zl ai ás - ban. A szövetkezet további támogatásokkal — táppal, kedvezményes áron vásárolható takarmánnyal, állator- •vosi szaktanácsadással stb. — segíti a hizlalással foglalkozókat. Kajdacson közel 4000 hízót adtak el a háztájiból a szövetkezeten keresztül. Most ismét kedvet adtak a gazdáknak: hízóikat egyedi alapon értékelik. A tartási kedv nőtt, s az idei program szerint a négyezer hízót a háztájiból minden bizonynyal felvásárolhatják. Az egyedi elbírálás hízónként átlagosan 60 forint többletpénzt jelent, azaz a minőségre ösztönzi a gazdákat. A sok kedvezmény máris érezteti hatását. A minap ugyanis ismét 126 hízót küldtek Szekszárdra, ezzel együtt idén már 1354 szép, vágásra érett sertést küldtek feldolgozásra. Egyébként a háztájiban tenyésztett sertések egyedi értékelését eddig csak a kajdacsi termelőszövetkezet szervezte meg. Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság ’közlése szerint a 17. játékhéten 5 találalos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyeremény- illeték levonása után a következők: 4 tialálatos szelvénye 79 fogadónak volt, nyereményük egyenként 146 573 forint. 3 találata 10 801 fogadónak volt, nyereményük egyenként 536 forint. A 2 találatos szelvények száma 320 742 darab, ezekre egyenként 23 forintot fizetnek. A folyamatosan termelő gyárakban, üzemekben ez a hétvége is munkával telt el. A mezőgazdaság megfelelő ellátása érdekében sok vegyipari vállalatnál vasárnap is három műszakban dolgoztak. Az Észak-magyarországi Vegyiművekben például a kukoricatáblák mostanában esedékes gyomtalanításához szükséges szerek készültek. A Ttszamenti Vegyiművekben a szuperfoszfát műtrágyát állították elő a hétköznapokon megszokott munkarendben, s az elkészült termékeket még vasárnap vasúti kocsikba rakták, hogy miélőbb eljussanak a felhasználó gazdaságokhoz, szövetkezetekhez. Folyamatos műszak volt a Csepeli Vasműben is, ahol a hétvégekre sem állítják le a Martin-, illetve az ívfényes kemencéket. Vasárnap a gyár dolgozói közül három műszakban több százan dolgoztak a kemencék és a cső- gyártósorok mellett. A Hungarocamion telephelyeiről vasárnap mintegy 70 kamion indult útnak magyar árukkal, különféle iparcikkekkel, friss hússal és primőrökkel megrakodva egyebek között Ausztria, Olaszország, Anglia, a Skandináv Államok és a Szovjetunió felé. Fészekrakók FIGYELEM! A D. D. TÜZÉP Vállalat értesíti kedves vásárlóit, hogy 1986. április 29-én megnyitja új FÉSZEK Áruházát és TÜZÉP-telepét! Cím: Kaposvár. Keleti ipartelep. Dombóvári út. Nyitva tartási idő: hétfőtől-péntekig 8—17 óráig. szombaton 8—13 óráig. telefon: 12-502 11-196 Gazdag áruválaszték — kényelmes vásárlási lehetőség, udvarias kiszolgálás! (599) A gépjárműközlekedésben nem elegendő csak a közvetlenül szembe jövőkhöz és az előttünk haladókhoz igazodni. Éppoly fontos az utánunk jövők szemmel tartása, mint az előttünk mozgóké. Avdsz- szapillanitó tükrök tehát a jármű életfontosságú kellékei, s tanácsos, hogy a gép- járművezető állandóan használja is őket. Egyes országok előírásai szigorúan szabályozzák a visszapillantó tükrök megfelelő elhelyezését. Ennek ellenére az életveszélyes „holt tér” mindig megvan. Holt térnek nevezzük azt a szöget, amelyben a tükrök nem mutatják a velünk egy irányban, de szorosan közelünkben haladó másik jármüvet. Optikai holt térnek nevezik a szakerriberek mindazokat a területeket is, amelyeket haladás közben — valamilyen akadály, fedettség miatt — a járművezető nem lát be kellően. Különösen az előzések megkezdésekor fordul elő gyakran, hogy csak a velünk elsőként szembejövő járművet figyeljük, annak a sebességéhez, távolságához mérten kezdjük meg a saját előzésünket. Pedig ügyelnünk kell a mögöttes forgalomban résztvevő vezetők szándékára is. A visszapillantó síkltükör nem oldja meg a holt tér problémáját, és mégis a legtöbb országban — főleg a síktükör valós helyzetképe miatt — a bal külső Visszapillantó tükör ilyen. A konvex tükrök viszont felnagyítják a hátsó teret, és csökkentik a holt teret. Hatásuk olyan, mint egy széles látószögű lencséé. Minél erősebb a görbülete, annál nagyobb a kilátás, minél nagyobb ez a belátott tér, annál kisebb a baleseti veszély. A tükrökkel foglalkozó iparág a jelek szerint mindent megtesz az optimális visszapillantó tükörért. Kezdve a kápráztatást mellőző több szuper vékony fémoxid- réteggel bevont tükröktől a fűthető, az állítható tükrökön át égeszen a színezett üvegű tükrökig, minden irányban folynak a kísérletek, új technológiák segítségével a sík- és a homorútükör előnyeit új egységgé kívánják ötvözni. Legmesszebb talán az úgynevezett aszfé- rikus tükörrel jutottak. Ennek egyik része egy aránylag gyenge hajlat, mely a bal külsötükör belső, tehát a kocsi felé eső mintegy háromnegyedrészét teszi ki, és belefolyik a külső, megmaradó, erősen hajlított egynegyed- részbe. Ezzel a tükörrel már előrehaladottak a kísérletek, a svéd Saab autógyár egy idő óta ilyen visszapillantótükörrel látja el gyártmányait. A belső tükröknek is van már olyan változata, amely érdeklődésre tarthat számot. Három részből áll: középen egy nagyméretű síktükör, amely reális képet ad a mögöttes történésekről, két szélén pedig egy-egy kisebb méretű, domború tükör, amelyen kiláthatunk az oldal- ablakokon. Mindent egybevetve: a legjobb tükör is csak segédeszköz. Bele kell rögződnie minden autóvezetőbe, hogy — természetesen a tükrök használata mellett — időnként oldalra is pillantva ítélje meg a mindenkori helyzetet, mérje fel a mögötte és mellette kialakuló — mindig gyorsan változó — közlekedési szituációt. B. I. r ■\ "KÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V. y ABC-bolt nyílott Döbröközön