Tolna Megyei Népújság, 1986. április (36. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-26 / 98. szám
198«. április ÍS. KÉPÚJSÁG 5 Egy húrm pendülve Napi bevásárlásaink alkalmával egyrs többször ta- pasztaltefcjük, hogy ülj szokás — rossz gyakorlat! — van terjedőben a megyeszékhely néhány élelmiszerüzletében. Egyes anyukák és esetenként nagymamák — az elnéző kereskedelmi dolgozók segítségével — vezették be az új médit. Arról van szó, hogy — engedve a magukkal vitt apró gyermekek nyafogásának, esetenként „ihiázitizésének" — a gondoláról levett csokoládé nem a kosárba kerül, hanem a gyerek elmaj - szólja. A pénztárnál aztán vágy bemutatják a papírját, vagy... elfelejtik. Különösen áll ez, ha a csemete nem az édességet, hanem a kiflit kívánta meg. Anélkül, hogy a rendész szerepében tisztelegnénk, megfogalmazhatjuk, nem értünk, nem érthetünk egyét ezzel, hiszen ellenkező az erkölcsi nevelés követelményeivel, a szocialista embertípus tulajdonságaival, Ugyanis a könnyű, a jogtalan szerzés magjait ültetik él, fegyelmezetlenségre, elvtelen megalkuvásra, cinkosságra, és tőhbék között — mondjuk ki! — lopásma is tanítanák. Úgy gondolják, nem az ilyen tulajdonságra „felvértezett” gyermekékre, később felnőttekre van szüksége a szülőnek és a társadalomnak. Megkockáztatjuk a kérdésit: Vajon gondolnak-e erre az anyukák és nagymamák akkor, amikor a nyafogókat ilyen módszerrel csendesítik? Vagy gondolnak-e arm a kereskedelmi dolgozók, hogy segítők „a félrenevelés- ben”? A választ ki-ki megfogalmazhatja magának. Az előzőekhez hasonlóan friss — témánkhoz kapcsolódó — információval szolgált régi ismerősöm „Képzeld — mondta felháborodottan —, egy első osztályos gyerlkőc anyókája azt üzente a tanító néninek, hogy ültesse el a fiát jelenlegi padszomszédja mellől, mert már óvodái korától gyűlöli „azt” az ő csemetéje. Hogyan és mire neveli az ilyen szülő a gyermekét?” — kérdezte elkeseredve, s megkérdőjelezte a humánumot. Való, hogy ez utóbbi negatív, példa is a családi nevelés hiányosságára uital, de ez a két újikeletű dolog azért nem jelenti azt, hogy csak mai jelenséggel állunk szemben. Hadd hozzunk néhány példát ennek igazolására! Részlet egy több éve használt általános iskola ellenőrző könyv bejegyzéséből: „Kedves Anyuka! Lacikának hetek óta hiányzik az írásfüzete. Kérem, szíveskedjenek megvásárolni, mert a gyermek nem tud dolgozni. I-:né." A szülő üzenete: „Kedves tanítónéni én it a bobba nem kaptam füzeteit és én nem tudok azér mindennap a járásszékhelyre bebuszoz- rti hogy vegyek. Egyébként az én időmben aztat az iskolában is meglehetet veni. Olgyák meg most is! Tisztelettel : R-né.” Miután kommentár ehhez sem kell, ígéretünkhöz híven példálózunk tovább. Kérdezzük: Nem a nevelés hatékonyságát csökkenti-e az iskolai fogadóórák(an), szülői értekezletek(en), iránt tanúsított közömbösség? Nem a nevelés ellen vétünk-e azzal, hogy ellátjuk bőven zsebpénzzel a gyereket, de azt már nem kérdezzük meg tőle, hogy „édes fiam (lányom), miire köllitöt- ted? Nem jelent-e mulasztást az, ha esténként elfelejtkezünk arról, hogy megkérdezzük, mi történt, mit tanultatok az iskolában, mit láttatok a moziban, vagy a múzeumban ? Vajon nem a család tennivalóit jel- ai)k-e azok a tanítói, tanári megnyilvánulások, amelyek a nevelőtárs, a partner szerepének betöltését várják el — joggal — a szülőkitől. (És, hogy ez késik, az nap mint nap kiderül.) Tudjuk, a tartalmas kapcsolatokra, a jó együttműködésre is szép számú példa akad. Kár lenne 'tagadni ezt, hiszen a jól dolgozó szülői munkaközösségek, az érdeklődő, a segítő, a tevékenykedő szülők — akik társadalmi munkájukkal az iskolai nevelés-oktatás feltételeinek javításához jelentősen hozzájárulnak — cáfolnák a csupán negatív jelenségeket. Téves lenne az is, ha általánosítanánk. De.. . Tény azonban, hogy az új oktatási törvény már nemcsak a szülők jogait, hanem kötelességeiket is megfogalmazza. Új dolog ez, azért nem árt, ha kicsit ismerkedünk vele. „A gyermekek és a tanulók, szülőjének, gondozójának, törvényes képviselőjének (a továbbiakban együtt: szülőjének) joga, hogy: a. az óvodai, iskolai munkát megismerje, b. a nevelés, illetőleg az oiktatás kérdéseiben a pedagógusoktól tájékoztatást, tanácsöt kérjen, c. az óvoda, iskola működésével kapcsolatiban véleményt nyfilvánítson, illetőleg javaslatot tegyen, oktató munkájában közreműködjék, d. képviselői Utján az intézmény vezetésében részt vegyen. Nem is ezzel, hanem a másik oldallal volt a nagyobb gond, ezért is kellett törvénybe foglalni: „A szülő kötelessége, hogy a. gyermeket, tanulót a feladatai teljesítésére nevelje, b. cselekvőén támogassa az óvodát, iskolát, nevelési feladatainak ellátásában, c. a családi neveléssel segítse az értékek megismeré. sét és megbecsülését.” A jogokból és kötelességekből világosain kitűnnek a feladatok. Ahhoz, hogy az oktatás a kívánt szinten -tudja ellátni munkáját, szükséges a cslalád, a családi nevelés segítsége, mondhatjuk úgy is, a nevelési feladatok megoldásában az egy húron pendülés. Az oktatás folyamatos továbbfejlesztése anyagi és erkölcsi támogatása ugyanis nemasák a kormányzat kiemelkedően fontos feladata, hanem egész társödailmurtk ügye. Ezért is kell hogy ne csak jogainkkal éljünk, de a kötelességünket is teljesítsük. ÉKES LÁSZLÓ Agyműtét A Tolna Megyei Tanáé» Kórház-Rendelőintézetének, traumatológiai osztálya az intézmény egyik legmozgalmasabb munkaI helye. Itt egy hét végén 70—80 sérült emberen is segítenek. lAz ellátás kiterjed a legegyszerűbb rándulástól az életmentő koponyaműtétig, képriportunk egy ilyen operációt örökített meg. Az osztály tizenöt orvosa, akik közül már -tíznek két szakvizsgája is van, segítőikkel, műtősökkel, ápolókkal, naponta átlagosan hét műtétet végez. A szekszárdi „baleseti” orvosai évente mintegy harmincezer embert részesítenek kezelésben. Gottvald Károly képriportja Beöltözés segítséggel ; __ I A z osztály három műtőjének egyike Az altató dr. Rákász József és dr. Baráth György Csapatmunka a -műtét harmadik órájában Balázs Gyöngyi, a műtősnő Fölszabadultan Felkészülve
