Tolna Megyei Népújság, 1986. április (36. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-26 / 98. szám

4 tsÉPÜJSÀG

1986. április 26.

Táppénzesek

Ellenőrzés, felülvéleményezés, rehabilitáció

Kinek az érdeke a fegyelem?

Magyarországon naponta 250 ezer ember van táppénzen. Tehát a lakosság 5 százaléka esik ki emiatt a termelésből, aminek népgazdasági szinten óriási a jelentősége. Tolna megyében közel egy millió 200 ezer táppénzes napot számláltak .tavaly, ami azt jelenti, hogy naponta 4473-an voltak távol munkahelyüktől — betegség miatt. S még két megyei .adat: a táppénzre jogosultak létszáma 83 254, azaz a lakosság mindössze 31,3 százaléka.

A meghökkentő adatok ismeretében tegyünk 'látogatást a szekszárdi 1. számú körzet rendelőjében dr. Pozsonyi! György körzeti orvosnál. Ilyenkor, 1.1 ária után már kevesen várakoznak. Elsősorban azok ülnek a váróban, akik felülvéleményezésre — a köznyelv szerint felülvizsgálatra — „hivatalosak”. Matal férfi lép be. Hellyel kínálják, rriajd állapota felől faggatják. A kérdéseket elsősorban dr. Sudár Géza csoport- vezető főorvas — aki a rendelőintézet főorvosi bizottságának elnöke is — teszi fel, majd a vizsgálat titán kéri a beteget, hogy keresse fel a felülvizsgálat miatt a rendelőintézetben. Miután elmagyarázza, hogy az épület új szárnyának melyik szobájában italálható meg, elköszön a férfitől, s máris fogadja a .következőt”, aki szintén fiatalember, s aki a néhány héttel ezelőtti térd- műtétje miatt van táppénzen. Majd rákérdez, hogy rendszeresen és az előírásnak megfelelően tornáztatja és fürdeti-e a lábát.

— Most hajlítsa be. Jól van, úgy látom, símén megy.

A férfi igennel válaszol, majd néhány kérdést tesz fel, melyekre készséges választ, illetve magyarázatot kap.

*

Hódosdné Bérdi Veronika munkaadója a Tolna Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság. Ami a munkahelyét illeti, az Viszont az egész megye. Bgyiik nap egyik község, másik ,nap valamelyik város — megfelelő rendben. Munkaköre : táppénzes be.

tageHlenőr.

Tehát a munkája: ellen- őriznli, hogy a táppénzesek otthon tartózkodnak-e. Tavaly, március 31-től december 31-ig 1378 háznál tett látogatást, 169 esetiben tett észrevételt (azaz nem találta otthon a beteget), s ezek közül 31 adlfcalommal történt

táppénzmegvonás, ami összesen 46 napot jelent.

— Először mindig a körzeti orvost keresem fel, s kiírom a táppénzes naplóból a betegek nevét, óimét, s a még szükséges adatokat, és csak ezután kezdem a körutat.

— Szívesen látják az ellenőrzöttek ?

— Hát ki hogytan... Vian ahol én vagyok az „ügyeletes ellenség”, de aki tényleg beteg, <az meg is köszöni a látogatást... Naponta általában tíz beteget keresek fel. Közülük ketten ^hárman nincsenek otthon. Viszont ez a szám 6—7-re emelkedik ilyenkor 'tavasszal, a kerti munkák idején, de hasonló a helyzet őszei is. Szóval szezonális. ..

— Nőnek, fiatal nőnék való ez a foglalkozás ?

— Nem kifejezetten. Előfordul, hogy ordítoznak velem; több házba nem merek bemenni, mert szabadon van a kutya... De szeretem, imádom az egészségügyiét. Egészségügyi szakközépiskolát Végeztem. Korábban asz- szisztensként dolgoztom, de az anyagiak miatt váltottam. Persze, a hétvégéken a gyermekügyeleten vállalok inspekciót.

— Említette, hogy észrevételt tesz, ha nem leli otthon a beteget. Kinek és ho- Va küldd az erről szóló értesítést?

— Magának a betegnek és a munkahelyénék. Sajnos, Vannak gandj'áink a válllaílla- toikkal, mert nemigen segítik a munkánkat. Gyakran figyelembe sem veszik ezeket az észrevételéket, a szabálytalanságot, sőt a visszaélést nem szankcionálják. S hja van a vállalatnak kifizető- helye, hát ki is fizetik a táppénzt.

*

A keresőképtelenség fogalmat így határozza meg dir. Sudár Géza: — Az az egyén keresőképtelen, laki ikereső foglalkozását egészségügyi Okok míátt nem tudja végezni. Ilyenek egyebek között a betegség, a gyermek betegsége és ápolása, a közegészségügyi okok miatt való eltiltás a munkahelytől'... Hozzáteszem, hogy Mlagyar- ország a társadalombiztosítási helyzetet illetően a világ élvonalában áll. Nálunk a betegség idején a létfenntartáshoz szükséges anyagi javakat az állam biztosítja. Azokban az országokban, melyekben az egyén nem állampolgári jogon van táppénzen, a hiztosító társaságok fokozottabban megnézik, hogy índokolt-e.

— Nádunk is rendszeres és folyamatos az ellenőrzés.

— Persze, mindig is volt ellenőrzés, csakhogy az törté, nelmlleg változott — mondja a főorvos, majd részletesen megvilágítja, hogy a koDr. Sudár Géza tanácsokkal látja el ta beteget

ráhbd ellenőrzési formát mi

érit és miként nőtte túl az élet, s mennyiben változott meg a hetvenes évek második felében, majd leszögezi: — A táppénz „frontján” is pénzügyi fegyelemnek kell lennie, ahogy a népgazdaság bármely területén. — és érthető rezignáltsággal kérdezi (önmagától, tőlem, tőlünk), hogy vajon a táppénzfegyelem valójában kinek az érdéke. Az egyéné? Nemigen. A munkahelyé? A válasz ugyancsak a „nem”, hiszen a táppénzen levő dolgozók murikabére a munkahelyé marad, mely később „átalakul”, mert átalakulhat és felosztódhat jutalomnak. Mindezzel szemben az egészségügy! dolgozóiknak nem fűződik érdekük a táppénzre Vételhez, hiszen azzal saját maguknak adnák több munkát. Tehát az érdekeltségi viszonyok meglehetősen furcsa képet mutatnák.

Az, hogy táppénzes fegyelmünk közel sem példamutató, egyértelműen tény. Csakhogy sok esetben még csak meg sem kérdőjelezhető a visszaélés. Ugyanis „egy-egy krónikus betegséget elő lehet venni unos-untalan. Mert a megfelelő panaszokkal előadott derékfájás táppénzre jogosíthatja a beteget”.

Ugyanezekről beszélgettünk dr. Erdősi Máriával, a megyei kórház és rendelőintézet járóbeteg-ellátási irányító főigazgató-helyettesével. Következő mondatai pontoson ide kapcsod ódnak:

— A keresőképtelenség elbírálásakor az orvosnak abból1 kell kiindulnia, hogy a beteg igazat mond. Ez természetes. Viszont, »menynyiben bizonyos jelék ennek ellenkezőjére utalnak, azt az orvosnak .bizonyítania kell. Nekem az a véleményem, hogy az emberek egy része bizonyos értelemben fegyelmezetlen, egyszerűen .hiányzik belőlük a tartás. Érdemes lenne összehasonlítom a mii táppénzes helyzetünket — természetesen számokkal alátámasztva — mondjuk Svájcéval Vagy Angliáéval... Helyette egy adatra hívom fel a figyelmet. Magyarországon az évi táppénzkifizetés 1983-ban 9 mrlliárd 357 millió forint volt! És itt jegyzem meg, hogy a táppénzes helyzet folyamatos figyelemmel ‘kisérése nemcsak egészségügyi feladat, hanem össznépi ügynek .kellene lennie.

*

iKözismert, hogy a rokkantsági nyugdíjba menők számla évről évre emelkedik hazánkban. A köznyelvben ez valahogy úgy fogalmazódik meg, hogy .milyen sokan betegszenek meg olyan súlyosén fiatalon — azaz jóval a nyugdíjkorhatáruk elérése előtt — hogy le kell százalékéin! őket E téma kapcsán dr. Sudár Géza egy fontos és figyelemre méltó definíciói mond :

— A betegség és a (keresőképtelenség azonos fogalom.

Ütőn a betegellenőr

Mert például akit rehabilitáltak, vagyis számára alkalmas munkát biztosítottak

— tehát dolgozik —, az ettől még (beteg marad... Csakhogy nagy gondokat érzek a rehabilitáció körül is. De mondok egy példát az előzőekre, s tulajdonképpen kifejezi a problémát is. Tehát néhány — elsősorban — fővárosi üzemben meghatóan szép precedens figyelmeztethet mindannyi ónkat fontos dologra. Egy esztergályosnak amputálni kellett egyik lábát. Az egyik szocialista brigád egy kiszupenált eszterga- padot vitt ki a volt munkatárs lakására, s olyan ülőalkalmatosságot szerkesztettek, melyen ugyanúgy képes dolgozni a rokkant — Illetve már rehabilitált — társuk, mint korábban. Igaz, a beteggel bajlódnia kell a vállalatnak, az anyagot oda és Vissza kell szállítani. Ennek ellenére hasznot hoz, azaz a jó szervezés segítségével nyereséget is termel vállalatának, ugyanakkor ő is újból rátalálhatott önmagára.

Csakhogy a gond ott van, hogy a jövedelemszafoályozás egyre kevésbé teszi érdekeltté a vállalatokat a fogyatékosok, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában. Viszont a rehabilitációs munkahelyek köre igen szűk, sőt 1983-ban és 84-toen e munkahelyek lényegében be is töltődtek. (Ugyanis

1983-ban jelent meg az EüM és PM együttes rendelet», mely szabályozza a rehabilitációt. Ezt követően megyénkben is emelkedett a rehabilitáltak száma, azaz csökkent a számukra alkalmas munkahelyek száma.)

— Abban az időben valóban érezhettük, hogy „megtanultunk szoaiiálpolitizálni”

— mondja dr. Sudár Géza idézve dr. Csehák Judit szavait. — De kérdem, hogy általában milyen lehetőségek vannak ma. Például egy traktorost rehabilitálunk azzal, hogy a korábbi tízezer forintos jövedelmét követően 2300 forintos portási állást adunk .neki? Ugye, nem?

Befejezésül következzék egy idézet, mely az egészségügyi és szociális ágazat fejlesztésének irány el veiből való, természetesen a VII. ötéves tervidőszakra vonatkozóan: „A fogyatékosok és megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rehabilitációjának biztosítása érdekében el kell érni megyénként 4—6 ilyen típusú munkahely (védőmunfcahely, szociális foglalkoztató, célvállalat és szövetkezet) megszervezését. A munkahelyek létrehozásának pénzügyi fedezetét részben biztosíthatja a rehabilitációs tevékenységet, nem folytató vállalatok e célra rendelkezésre álló fejlesztési forrásainak koncentrálása.”

V.HORVATH MARIA Fotó: G.tK.

Tegnap este a feleségem megint széles mosollyal fogadott.

— Jaj, ne! — suttogtam, és rángatózni kezdett a szemhéjam. Tudtam: ismét valami új reformötlettel hozakodik elő.

Nem fér a bőrébe. Éjjel-nappal a gazdasági híreket hallgatja, a HVG-t olvass'a, és Uiska Tibor képe arany keretben lóg az ágyunk felett. Az egyik nap drasztikus szabályzókat vezetett be a kenyérpocsékolást visszaszorítandó, a másik nap pedig a zsebpénzemre kivetett új jövedelemadó rendelettel lepett meg. Később vérszemet kapott. A fiaimnak szerződéses üzemeltetésbe adta a nagymamát, majd kidolgozta a vécépapír-fogyasztásunk rendjét, egy disznóvágást és két gyomorrontást feltételezve évente per fő. Végül pedig híres tudósok tanulmányaival bebizonyította a 15 wattos villanykörte előnyös hatását a lelki életre, szemben a hatvan wattossal.

Vajon mit talált ki megint?

— Tudod, mit csinálunk, Gá? — Gá, az én vagyok. Néhány napja úgy döntött, hogy három betűt megtakarít a nevemből.

— Tudom — mondtam. — Közös megegyezéssel beadjuk a válópert, mert úgy olcsóbban kijövünk egymásból.

— Megőrültél? — nézett rám. — Most rúgjam fel ezt a virágzó üzletet, amikor beindult? Soha! Idefigyelj! Mit mond neked ez a rövidítés: CSGMK?

— Nem tudom, de hogy valami rossz, arra mérget vehetsz.

— Családi Gazdasági Munkaközösség — lehelte felém, mint egy varázsmondatot. — Ma megalakítjuk.

— Köszönöm — mondtam —, egy családba elég négy gyerek.

— Micsoda? — bamibult el. — Hiszen csak kettő van!

— Tudtam, hogy a felét elspdrolod — vetettem oda, és a meghökkenés szelét kihasználva megpróbáltam a szobámba osonni.

— Gá! — fogta meg a kezem. — Ne bolondozz! Új ötletem segítségével egyetlen hónap alatt kétszeresére növelhető a család életszínvonala!

Vissza kellett fordulnom. A feleségem az esküvőnk napja óta szótartó ember volt — sajna. De azért jobb az óvatosság.

— A család életszínvonalát? — kérdeztem. — A kétszeresére? Hogyan ? Megmérgezel?

Láttam egy pillanatig dédelgette az ötletet, de aztán nemet intett.

— Nem jó. Akkor kiesik a fizetésed is.

— Tényleg — mondtam, és kíváncsian leültem a fotelbe.

— A CSGMK — kezdte —, ahogyan a VGMK is, azt végzi el belső erővel, amit eddig külső vállalkozókra bíztunk ...

— No, állj csak meg! — vágtam közbe. — Nem tanítom oroszra Bencét, nem javítom meg a vízcsapot, nem oltom be a kutyát, és nem operálom meg a sérvemet, ha erre gondoltál.

— Dehogy! — kacagott életem párja. — Itt még nem tartunk! A CSGMK-nk jelenleg csupán egyetlen feladat elvégzését vállalná.

— Te jó ég! Nekem ma este meg kell látogatnom Tü- ci nénit! — ugrottam fel, mert kezdtem sejteni, mire megy ki a játék. De a nejem ViSszanyomott.

— Először is: ma este fontosabb dolgunk van. Másodszor: holnap is lesz nap. Harmadszor: Tüci néni tíz éve meghalt.

— Hűha! — csaptam a homlokomra. — Hát ezért nem vette fel a kagylót ma délután! — és visszaroskadtam a fotelbe. Jöjjön, aminek jönnie kell. Jött.

— CSGMK-nk keretében — kezdte nejem, és ragyogott az arca — mától kezdve én leszek Böbe.

— Mi... milyen Böbe? — próbáltam levegőt venni, és belekapaszkodtam a nadrágomba.

— Ejnye Gá! Üzletemberek között nincs szükség efféle képmutatásra. A Lon.tyai Böbéről van szó, a te külső kapcsolatodról. Érted már?

— Nem értem — értettem meg rögtön, és próbáltam halvány zsírfoltnak feltüntetni magam a fotel huzatán.

— Nézz ide! — kapott elő egy slejifnit az asszony. — Mindent kiszámítottam. Hetente egy csokor virág, konyakozás a presszóban, üveg Utal a barátnak, aki kölcsönadja a lakást, plusz kisebb ajándékok Böbének, kölni, ékszer, csokoládé. Kéthavonta egy vidéki út, útiköltség, szállodai számla, vacsora. Telefon nekem, hogy nem érted el az utolsó vonatot, lelkiisimeretfurdalásos ajándék a gyerekeknek, és az idegorvosnak adott paraszolvencia, akihez kimerültségeddel menekülsz. Mindezt megtakaríthatjuk, és cserébe hetente egyszer szőke parókában és egy papírzsebkendőiben keleti osábtánoot fogok neked lejteni szombaton négytől hatig, amíg a gyerekek moziban vannak. Te! Tudod milyen Böbe leszek én egy CSGMK- ban?

Ki voltam ütve. Kár lett volna tagadni. Mindent tudott.

Hirtelen rádöbbentem, milyen nagyszerű asszony is az én feleségem. Nem csinál cirkuszt, nem esik nekem a tíz körmével — papírt vesz elő, számol, és új mederbe tereli válságsújtotta életünket. Igazi magyar reformer! Bár az a szállítás...!

— Azt hiszem, kedvesem — öleltem át az én okos asz- szonyomat —, az a megtakarítás Böbén azért mégsem akkora, hogy a kétszeresére növelje az életszínvonalunkat.

— Nem — mosolygott rám a feleségem. — De majd ha a CSGMK-ban te leszel nekem Béla...!

nógrádi gAbor

„Próbálja hajlítani a lábát...”