Tolna Megyei Népújság, 1986. április (36. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-17 / 90. szám
ÁPRILIS 17 CSÜTÖRTÖK Névnap: Rudolf A Nap kél 5.53 — nyugszik 19.35 órakor A Hold kél 10.52 — nyugszik 2.58 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1911-ben ezen a napon született Hervé Bazin francia író és költő, a mai francia irónemzedék egyik legjel entősebb alakja. A GYÖNK bemutatkozik, összegyűlt Gyünkön az a kiállítási anyag a nagyközségről és hat társközségéről, amelyet május 5-től mutatnak be Szekszárdon. a Népújság Galériában. Addig azonban — április 21-től május 1-ig — a helyi lakosság is megtekintheti a gyön- ki művelődési központban. LAKÁSÉPÍTÉSHEZ támogatás. A Decsi Egyetértés Téeszben 1976 óta 53 termelőszövetkezeti tag kapott lakásépítéshez kamatmentes kölcsönt. A kölcsön összege új lakóház építése esetén eddig 38 ezer forint volt, ezt az összeget ez év január elsejétől a vezetőség 50 ezer forintra emelte fél. # A SAJTGYÄRTÄS minőségével kapcsolatos tapasztalaink a Szekszárdi Sajt- és Tejüzem beindítása óta — ez volt a címe annak az előadásnak, amelyet a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület Tolna Megyei Szervezetének szervezésében tegnap tartott Grill János, a tejüzem termelési vezetője Szekszárdon, az új üzem tanácstermében. A GÖNCÖN, a Borsodi Erdészeti és Fafeldolgozó Gazdaság erdészetében fakitermelés közben egy fa rádőlt Szacsuri János 24 éves erdészeti szakmunkás, helyi lakosra. Szacsuri olyan súlyos sérülést szenvedetit, hogy kórházba szállítás közben meghalt. A rendőrség szakértő bevonásával folytatja a vizsgálatot. A SCHWEITZERNÉ DELI MAGDA, nyugdíjas főiskolai igazgató a napokban több előadást tartott a megye különböző szociális intézményeiben a helyes táplálkozási szokásokról, a diétás étrendről, a diabetikus élelmiszerek fogyasztásáról. Ma Tengelicre látogat, ahol délelőtt az óvodában, délután pedig a nyugdíjas klubban tart előadást. ^ EGYÜTTMŰKÖDÉS. A Gödöllői Agrárfejlesztő Közös Vállalattá alakult Gödöllői Búza, Borsó Rendszer a KSZE-vel közösen új repce- fajtákat állít termesztésbe. Ugyancsak közösen végzik a gépjavítást, valamint a szekszárdiakkal együtt szervezik a Rába-erőgépek kölcsönbér- letét. # A RENDŐRSÉG kedden az esti órákban Budapesten elfogta a 21 éves Mezei T bort, és társát, a 34 év. Cauner Gyulát, büntetett e életű, foglalkozás nélkii budapesti lakosokat. Mint azt a Kék fény legutóbbi adásában hírül adták, a két férfi — akik ellen nagy értékben elkövetett, többrendbeli betöréses lopás alapos gyanúja miatt folytattak eljárást — április 7-én megszökött a rendőrség őrizetéből. Mezeit és Caunert előzetes letartóztatásba helyezték, ügyükben tovább folyik az eljárás. > MŰSZAKI HETEK. A Híradástechnikai Tudományos Egyesület szervezésében, a műszaki hetek keretében tegnap Szekszárdon Balás Miklós, a Posta Kísérleti Intézetének munkatársa tartott előadást a többcsatornás beszélgetésekről. # BALATONI hajózás. A MAHART Balatoni Hajózási Leányvállalat közli, hogy április 18-tól a kiadóit ta-, vaszi menetrend szerint közlekedteti személyhajó és kompjáratait la Balatonon. O GYŐRI VADASKERT. Az idei év első hónapjai gazdag áliatszaporulatot hoztak a győri vadaskertben. Először van ivadéka a bar- namedvepárnak. A kis bocs nemét még nem tudták megállapítani, _ annyira féltő gonddal ügyéi rá az anyja. Különböző fajú majmok születtek, s láma is napvilágot látott. Ismét anyai örömök elé néz Elza, a vadaskert nőstény oroszlánja, amelynek eddigi két elléséből három utódá született. Cserealapon Csehszlovákiából zebrapár, amerikai bölény és több párduc érkezett Győrbe, s várnak még mosómedvéket és pónilavakat is. A télen a győri vizeken népes hattyúcsapatok tartózkodtak. Közülük hét szép hattyút befogtak és a vadaskertbe szállítottak az ide látogató gyermekek legnagyobb örömére. A Dunai Kőolajipari Vállalat beruházásában Százhalombattán épülő vegyI ipari alapanyaggyártó (xilol-izomerizáló) üzem munkálatai fontos szakaszhoz érkeztek. A különböző piacokon jól értékesíthető alapanyagot gyártó üzemet május 15-én adják át. 15-20 fok A várható időjárás az ország területén ma estig: egyre kevesebb felhő várható, jelentéktelen eső csak északkeleten fordulhat elő. A déli szél általában mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 15 es 20 fok között lesz. V___________________________________________________________________, Kalcitkristály-bemutató Szekszárdon Különösen szép kiállításul hív a Babits Mihály művelődési központ: Miakovnik István amatőr ásványgyűjtő állítja ki Magyarország jelleg zetes, színes kalcitkristálya- it. A május 3-ig nyitva tartó kiállítás szervesen kapcsolódik az általános- és középiskolák földrajzi tananyagához. Makovnik István, aki egyébként a Vegyépszer Vállalatnál, Pakson, az atomerőmű-építkezésen dolgozik, 25 éve gyűjt ásványokat. Több mint másfél évtizede gyűjti a speciális magyar kalcitkris- tályokat, melyek közül kétezer védett. A „Magyarországi kalcit- kristályok színes világa” című állandó kiállítás, melynek 1200 darabja a gyűjtő tulajdona, Fertődön, az Es~ terházy-’kastély pálmatermében látható. dvm Fotó: G. K. A tárlókban a kalcitgyűjtemény értékes darabjai OL VAST AM Antikvárium Szaporodnak a hírek arról, hogy a megye településein antikvár könyvvásárokat tartanak, most a héten például Bátaszéken. Azok, akik könyvet gyűjtenek, szeretnek olvasni és különösen nagy becsben tartják a régi kiadású, tartalmas és művészi kötésű könyveket, el nem mulasztanák ezeket a könyvvásárokat. Némelyikben valóságos kincsre bukkanhat az ember. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a megye székhelyén, városaiban nem érné-e meg antikvár könyvesboltot nyitni. Biztos vagyok benne, hogy mindig lenne eladó is, meg vevő is —, mint ahogy ezt az antikváriumokban tapasztalni. Iszonyatos zugpiaci összegekről hall időnként az ember... Meglehet, hogy ha lenne megyénkben antikvárium, ahol összegyűjtenék a régebbi, s az újabb, de könyvesboltban már nem kapható könyveket, mérséklődnének az árak is. Ez sem utolsó szempont amellett, hogy egy kellemes kis antikváriumban, ha kedve tartja, akár órákig is elbogarászhat az ember. dvm A műemlékek védelme A lítési idény végén Az elmúlt napok szélső, séges időjárása néhol bizony alaposan megtréfálta a lakosságot. Mennyiben éreztette hatását a hirtelen hőmérsékletváltozás a távhő- ellátás területén? A Ikérdés annál is inkább aktuális, mivel a f űtési idény végéhez érkeztünk. Ri'ha István, a Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat hőszolgáltatási őüzemvezetőjének véleménye szerint a külső hőmérséklet ingadozása az üzemeltetés folyamán nem okozott fennakadást. — A déli fűtőműben a távfűtő-hálózatban Ikerimgtetétt forró víz hőmérsékletét vezényléssel változtattuk, melynél a külső hőmérsékletet, a szélerősséget és a napi fogyasztási csúcsokat vesszük figyelembe. A hő- központoktaa beépített (hőmérsékleti szabályozók a külső hőfok függvényében változtatják a fűtési rendszerekben keringetett szekunder víz hőmérsékletét úgy, hogy a lakásokban az előírt 20 Celsius fokos hőmérsékletet tartani tudjuk. — Hogyan alakult a külső hőmérséklet az elmúlt év azonos időszakához Viszonyítva? — Lényegesen kedvezőbben, kivéve a február hónapot. — A februárban és az elmúlt napokban tapasztalt átlagosnál hidegebb időjárás hogyan befolyásolta a tüzelőanyag-felhasználást? — A fenti jelenségéktől függetlenül összességében az időjárás kedvezőbben alakult. Az 1985 januári, februári, márciusi itüzélőanyag- felihasználásnalk az 1986 január, február, március havi csak 84,1 százaléka volt. — A város lakóitól az elmúlt időszakban több hasznos bejelentés érkezett, amely nagymértékben segítette a gyors hibaelhárításit. A lakások nagy részében sikerült az előírt értéket tartani, de egy-egy alkalommal a szabályozók meghibásodása esetén túlfűtés is jelentkezett. — Melyek voltak a városban az úgynevezett kritikus épületek? — Ezék közé tartozott a Széchenyi utca 55—57 számú épület, az AMsaa lakótelep 9—19-ig, és a Wesselényi utca 3—13-ig, ahol fűtési elégtelenségek jelentkeztek. — Meddig tart az idény? — Gktóber 15-től április 15-ig tart, illetve április 15. után akkor kell fűteni, ha a külső hőmérséklet napi középértéke — az Országos Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint — előreláthatólag nem haladja meg a +10 Celsius fokot, illetve három egymást követő napon a +12 Celsius fökot. — szeri — Ülést tartott tegnap a HNF megyei elnöksége, ahol — többek között — szó esett a településfejlesztési hozzájárulás bevezetésének tapasztalatairól, a Tamási Városi Népfront Bizottság gyermekes ifjúságvédelmi munkájáról. A megyei népi ellenőrzési bizottság vizsgálta korábban a műemlékvédelem helyzetét Tolna megyében. A vizsgálatot követően több terv és intézkedés született. Többek között ennek a vizsgálatnak köszönhető, hogy mára teljes jegyzék van Tolna megye műemlékeiről, és műemlékjellegű létesítményeiről és ennek birtokában lehet tervezni a tennivalókat. Megállapították, hogy egy sor gazdálkodó egység irodája költözött annak idején kastélyba, kúriába, de ezek állagmegóvásáról csak úgy-ahogy gondoskodtak, ugyanis az épületek — természetesen — állami tulajdonban maradtak, a gazdálkodó szervek, zömében állami gazdaságok, csak bérlői azoknak. Ma már a tanácsoknak nincsen pénzük ezeknek az épületeknek a felújítására, a gazdálkodó szervezetek egy része pedig új irodaház építésével oldotta, vagy oldja meg a gondjait. Már a vizsgálat javaslatai között szerepel a társadalmi összefogás gondolata, amiről tegnap a népfront elnökségi ülésén szó volt. Az ülésen Patkó Sándor, a megye főépítésze ismertette a helyzetet, a feladatokat, amelyeknek egy részét Műemléki Felügyelőséggel közösen oldanak meg. Új szolgáltatás Dombóvár körzetében — HUNG AROP AN (hőszigetelő), — COPILIT („U” profilú) üvegezést vállalunk rövid határidővel... Megrendelhető: a TÁÉV központjában, telefon: 12-311/242 mellék. (452) Kertbarátok Növényvédelem a házikertekben ZÖLDSÉGFÉLÉK. A palántámé vetés gondjainál eddig még nem esett szó a táp- kockás uborka- és dinnyepalánták nehezen leküzdhető kórokozóiról (Fuzárium gombafajok), melyek elsősorban a tápkockák talajával kerülhetnek be a fóliasátrakba és már itt számottevő károkat okozhatnak. Az ellenük való kémiai védekezés még nem megoldott, de a Topsin—M 70 WP (0,1%), vagy a Rovral (0,15—0,2%) növényállomány és talajpermetezéssel jónak mondható eredményt ad. SZŐLŐ. A hét végére még sokan tervezik a szőlőtelepítést, melyet általában kisebb, nem. forgatott és nem talajfertőtlenített területeken végeznek el. Ilyen esetekben a gödörbe történő ültetést célszerű alkalmazni. Így az elmaradt tápanyagfeltöltés és a talajfertőtlenítés (cserebogár pajorok!) még elvégezhető. Az elültetett oltványok erőteljes induló fejlődésének ezek meghatározó tényezői. A szerves trágyát a kiásott gödrök fenekére helyezzük és erre szórjuk rá a műtrágyát (pl. 8:21:21 komplex), majd a felszíni ré_ légből származó talajjal jól keverjük össze. Ezután következik a talajfertőtlenítő szer (Basudiin 5G vagy Diazinon 5G, gödrönként 3-4 gramm), melyet szintén felszíni talajjal kell takarni. Lényeg, hogy az ültetésre előkészített oltványok gyökerei a talajfertőtlenítő szerrel és a trágyákkal közvetlen ne érintkezzenek. A nedvességtartalmuktól függően, előzetesen 24— 48 óráig áztatott oltványokat készítsük elő ültetésre. A gyökerek metszésénél a vastagabb részeket csak esetleges sérüléseknél, a sérülések felett vágjuk je. A vékonyabb gyökereket (hajszálgyökerek) ne bántsuk. A minél kevesebb gyökérmetszéssel a talajból fertőző sefo- paraziták behatolási lehetőségét korlátozzuk. GYÜMÖLCS. Almafáknál, ha az előrejelzett felmelegedés bekövetkezik, a hét végére várható a pirosbimbós fenológiai stádium. Ekkor válik időszerűvé a lisztharmat és a varasodás elleni megelőző védekezés. Az áttelelt toka csatka tojások közvetlen az áprilisi fagyhullám előtti napokban tömegesen kikeltek, egyedsűrűségük magasabb, mint az elmúlt években. Ezért almafáknál az alkalmazott gombaölő szert (vagy szerekét) atkaölő készítménnyel szükséges kombinálni. Célszerű olyan gombaölő szert alkalmazni, amely mindkét betegség (varasodás, lisztharmat) ellen hatékony védelmet nyújt. Ilyen például a Rubikan 12 EC (0,05%), Topsin—M 70 WP (0,1%) és a Fundazol 50 WP (0.01%). Csak lisztharmat elleni védelemre igen hatékonyak a Kanathane készítmények (LG és FN—57) és természetesen jók a kéntartalmú szerek is, azonban ezekkel az eső lemosó hatása miatt jóval gyakrabban kell permetezni. A taikácsalkák elleni védekezésre a kistermelőknek jelenleg még csak egyedien speciális atkaölő szer áll rendelkezésükre, a Mitac 20 EC, amelyet 0,3—0,4%-os töménységben, bőségesebb permedében kell kijuttatni. Körtefáknál a varasodás elleni védekezés elvégezhető réztar- talmú vagy rézkombinációjú készítményekkel is. Beda Gyula NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Posta fiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BEN1ZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.