Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-12 / 36. szám

FEBRUÁR 12 SZERDA Névnap: Lídia, Lívia A Nap kél 6.56 — nyugszik 17.01 órakor A Hold kél 8.37 — nyugszik 21.01 órakor Nyolcvan évvel ezelőtt, 1906. február 12-én szüle­tett Mádon, és 23 éves korában, 1929-ben áldozta fia­tal életét a kommunista eszmékért Lőwy Sándor sü­tőmunkás, a magyar kommunista mozgalom mártírja. 0 A DALMANDI Mező- gazdasági Kombinát és az AÎP NSZK-beli cég tegnap 100 szakember részvételével tanácsíkozást és gyakorlati bemutatót rendezett a West- ' falia Bio-Milker fejőberen­dezések üzemeltetésére, to­vábbá a fejéstechnikai mód­szerek megismerésére és gyakorlati alkalmazására. A szakmai program első ré­szében öt előadás hangzott el, majd a szakemberek a kombinát szarvasmarha tele­pén megtekintették a gya­korlati bemutatót, amelyet konzultáció követett. A PLATTHY GYÖRGY festőművész kiállítását ren­dezi meg február 17-től a Bonyhádi Városi Ifjúsági és Művelődési Központ. A már­cius 7-ig nyitva tartó kiállí­tást dr. Losonci Miklós mű­vészettörténész nyitja meg. ' -X» IDEGENVEZETŐK ve­télkedője lesz február 17-én 17 óra 30 perces kezdettel Szekszárdon, a Babits Mi­hály Megyei Művelődési Központ kamaratermében. A nyilvános, szórakoztató válogató verseny döntőjét az Utazás ’86 című kiállítás idején, Budapesten rende­zik. + TAMÁSIBAN ülést tar­tott tegnap délután a városi (tanács végrehajtó bizottsá­ga. Megtárgyalták a város közművelődési tervét és tá­jékoztató hangzott el az al­koholizmus elleni küzdelem módjairól, eredményeiről, további feladatokról. # AUGUSZ-HÄZI hang­verseny lesz február 16-án 17 órai kezdettel a szekszár­di zeneiskola nagytermében. Közreműködik: Fial ussy Má­ria klarinéton, Körtés Jó­zsef fuvolán, Megyimórecz István fagotton, M. Schmidt Ildikó és Thész László zon­gorán, valamint a Spirituálé együttes. # NÖVENDÉKHANGVER­SENYT rendeznek a szek­szárdi Liszt Ferenc Zeneis­kolában február 13-án este 17 óra 30 perces kezdettel, melyen az iskola húsz diákja ad számot tudásáról. O A BURGENLANDI tar­tományi múzeum sikeres esztendőt zárt 1985-ben: az előző évihez képest 8,75 százalékkal nőtt a látogatók száma, s különösen nagy ér­deklődést keltettek az intéz­mény időszakos kiállításai. A múzeum idén is több ilyen rendezvényt szervez; köztük egy Liszt-kiállítást. A SZÜNETELŐ kompjá­rat. A MAHART értesíti az utazó közönséget, hogy Esz­tergom—Párkány (Sturovo) közötti kompjáratát a jég­zajlás miatt bizonytalan ide­ig szünetelteti. 0 SZALLODATÜZ Ja­pánban. Huszonnégy sze­mély vesztette életét azt kö­vetően, hogy kedd hajnal­ban tűz ütött ki egy japán szállodában, a Tokiótól nyolcvan kilométerre lévő atagavai téli üdülőhelyen. A hotel egyik része, egy há­romemeletes faépület telje­sen leégett. A tűz oka egye­lőre ismeretlen. (D GYILKOS GYÓGY­SZER? Ismét halottja van egy amerikai fájdalomcsil­lapítónak, amelyet millió- számra használnak. A New York melletti Yonkers váro­sában meghalt egy 23 éves fiatal nő, s a halál okaként a Tylenol fájdalomcsillapí­tóval szervezetébe jutott ci­ánt mutatta ki a vizsgálat. 1982-ben Chicagóban és kör­nyékén hét halálesetet oko­zott a Tylenolban lévő cián. Az akkori vizsgálat szerint a halálos mérget kívülről, a gyártás után juttatták a kapszulákba. A jelenlegi esetben egyelőre nem tud­ják, hogyan jutott méreg az orvosságba, de a gyanús so­rozatot azonnal vizsgálatnak vetik alá. Fába álmodott szobrok... Somogyi pásztorfaragó ősök mintájára vette elő­ször kezébe a faragókést Nagy Ferenc faszobrász, a népművészet mestere. Egyik munkája, a Patkó Pista-kürt részlete. '/-----------------------------:--------------------­Megszűnik a havazás VW • • Lassanként -elvékonyodik, majd felszakadozik a felhőzet, egyre több helyen gyengül, illetve megszűnik a havazás. A szél fokozatosan mérsék- lődik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet ma mínusz 3 és plusz 2 fok között várható.--------------------------------------------------­■A Végéhez kizeledik a téli vásár Már kevés az áru a kedvezményes cikkekből a Korzó­ban is A megyeszékhely két leg­nagyobb áruházában, a Kor­zóban és a Skálában a kö­zeli napokban ér véget az idei kedvezményes téli vá­sár. A Korzó Áruházban a feb­ruár 3—15-ig tartó akcióba 4 millió 378 ezer forint ér­tékű árut vontak be. Ennek mintegy kilenctizedét, 40 szá­zalékos árcsökkentéssel tet­ték ki a polcokra. Már az első héten — különösen az első három nap — olyan rendkívüli volt az érdeklő­dés, a forgalom és a vásár­lás, mint az áruház 15 éves fennállása alatt még soha­sem. Az első három nap min­dig egy-egy millió forint fö­lött forgalmaztak. Ennek tu­lajdonítható, hogy a továb­bi napokra már csak szeré­nyebb árukészlet mairadt. Legnagyobb sikere a férfiin­geknek volt, a kiállított 520 ezer forint értékű készlet­ből az első nap már 360 ezer forint értékű talált gazdára. Tételesen a legnagyobb for­galmat a cipőosztály csinál­ta. tegÿék az eladótérbe. A kon­ténerék felett az eligazító­táblákon pedig mindenkor tüntessék fel a kenyér fajtá­ját és árát. Anyakönyvi hírek Pincehelyen 1986. január hónapban az anyakönyvék- be a következő bejegyzések’ történtek: Születés: Porga Judit, Sza­bó János, Ili Zoltán, Oláh János, Balázs Csaba, Papp Angéla, Takács Andrea, Hor­váth Zsanett, Tasi Ferenc, Kovács Tibor, Kelemen Ba­lázs, Nagy Zita, Závodi At­tila, Hegyi Tímea, Major Viktor, Váli Tibor, Hetesi József, Szabály Viktor, Gyür- ky Réka, Torma Katalin, Sztojka József, Blázsovics Andrea, Bakó Zsuzsanna, Nagy Georgina, Sztojka Ist­ván, Vörös Kitti, Winec’cer Bernadett, Kónya Csaba, Nagy István, Pusztai Lajos, Kukucska Dániel Sándor, Fenyősi Viktória, Juhos Alexandra, Banka Balázs, Horváth Piroska, Horváth Aranka. Haláleset: Szabó Gyuláné Szántó Rozália, Bács Hen- rikné Nánai Etel, Bokor Ist­vánná Szabó Rozália, Mészá­ros Istvánná Lacza Mária, Borbás György, Tóth József, Kanász József, Szíjártó Já- nosné Csizmadia Gizella, Cser.na István, Kajtár László, Simonyii Henrikné Kómer Mária Dorottya, Bükkösi Ist­ván, Schmidt Ádámné Jákob Erzsébet. A Skála Áruház közlése szerint az idei téli vásár át­lagos forgalomban mintegy 20 százalékkal volt eredmé­nyesebb a korábbiakénál. A vásárba 5,5 millió forint ér­tékű árucikkeket vontak be. Lapunk 1985. december 29-i számában bíráló írás je­lent meg: „Hypo-tenger a decsi vasútállomáson” cím­mel. A cikk megjelenése után vizsgálatot rendelt el a MÁV Pécsi Igazgatósága. A vizsgálat eredményéről Weisz József igazgatóhelyettes tá­jékoztatta szerkesztőségün­ket. „A decsi termelőszövetke­zet címére a Budapesti Ve­gyiművek a (feladáskor rendben talált) tartálykocsi­ján hypoküldeményt szállí­tottunk. Igazgatóságunk te­rületén először Vajta állo­máson észleltek szivárgást a tartályból. Mivel a folyás enyhe volt, és vegyi kár­mentésre a vonal többi ál­lomásán még annyi lehető­ség sem volt, mint Decsen (az átvevőnek rendelkeznie kellene a lefejtéshez és kár­mentéshez szükséges eszkö­zökkel) ezért a szolgálatban volt irányítók egyetértésével a rendeltetési állomásra to­vábbították a küldeményt. Értesítették az átvevőt. A termelőszövetkezet december 26-án, tehát karácsony más­napján 16 órakor meg is kezdte a kocsi lefejtését. Sajnos, az átvevő terme­lőszövetkezet nincs felkészül­ve az ilyen küldemények fo­gadására (másnap 11 óráig, kölcsönedényekbe fejtették le a hypót), és a kármentésre sem. A vegyianyag-mentesí- tést néhány lapát homok rá- dobással végezték. A külde­ménynek több mint felét si­került átfejteni. Az időköz­iit is legtöbben a cipőket ke­resték, majd ezt követte a kötöttáru, a divat és a kon­fekció. Itt is szembetűnő, hogy már az első héten na­gyon nagy volt az érdeklő­dés. ben kiszélesedett lyukon a többi anyag az állomás te­rületén elfolyt. A kifolyt hypo közömbö­sítésének módjáról az átve­vő és a vasúti dolgozók ér­deklődésére a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát vegyvédelmi részlege azt a tájékoztatást adta, hogy víz­zel történő hígítással, vagy homokolással a hatástalaní­tás elvégezhető. A hígítást a decsi termelő- szövetkezet elvégezte, há­romszor is lemosta a terü­letet vízzel. (A Magyar Vas­úti Árudíjszabás előírásai ér­telmében a kifolyt áruma­radvány eltávolítást, a vegyi megsemmisítése az átvevő feladata.) A hígítás követ­keztében a környező rakte- rületen, illetve a rakodóvá­gányon sínkoronáig ért a hí­gított hypo és veszélyeztette a vasúti berendezéseket, a sínszálakat, a sínleerősítő és kapcsolószerikezeteket. A te­rep adottságai miatt a fo­lyadék elvezetésére csak szi­várgó létesítésével nyílt le­hetőség a másik oldali árok­ba. Az állomási vágányok ellenkező oldalán lévő árok és mellette mintegy másfél méter széles területsáv a MÁV tulajdona. Az adott helyszínen és az adott körülmények között ez volt az egyetlen megoldás a vasúti berendezések, a rák­terület, a rakodóvágány és az utasok közlekedési útvonalá­nak mentesítésére. A vasút részéről más intézkedések megtételére nem volt mód”. Kemping­világtalálkozó (Hazánkban rendezik au­gusztus 1. és 10. között a Nemzetköi Camping és Caravanning Szövetség (FICC) 47. kemping-világ, találkozóját — jelentette be kedden, a Parlamentben megtartott sajtótájékoztatón Menyh árt Ad á m, a M agy ar Camping és Caravanning Club főtitkára. Elmondta, hogy hazánk egy ízben — 1966-ban — már vendégül látta a nemzetközi találkozót. Ennek emlékeze­tes sikere, valamint a ma­gyarországi kempingmozga­lom tekintélye járult hozzá ahhoz, hogy az MCCC újból elnyerhesse ezt a jogot. Har­minchárom ország 48 társ- szervezetének csaknem tíz­ezer képviselője érkezik au­gusztusban a Debrecen mel­letti Vekeri-tavi mintakem- pingbe. Körülbelül három­ezren jönnek a szocialista or­szágokból, ötezren a nyugat- európai államokból, s mint­egy kétezerre tehető a bel­földi résztvevők száma. Az előkészületekről szólva Menyhárt Ádám elmondta, hogy megkezdték a jelenlegi ezer személyt befogadó kem­ping bővítését; a tereprende­zés megtörtént, s az alap­vető infrastrukturális háló­zatot — víz, csatorna, vil­lany — is kiépítették. Igen nagy gondot fordítanak arra is, hogy az ideérkező hazai és külföldi látogatók a tíz nap alatt kellemesen tölthes­sék el idejüket. Az idegen- forgalmi társszervezetek, va­lamint a helyi szervek . — így például a debreceni vá­rosi művelődési ház — segít­ségével jó néhány szórakozta­tó programról gondoskodnak. Gázlift exportra Üj típusú, az eddigieknél korszerűbb gázlift készült el a Vegyépszer Vállalat tamá­si gyárában. Az olajlkiterme- lésihez használt automata be­rendezést a Szovjetunióban próbálják ki. Sorozatgyártása a jövő évben kezdődik. A Vegyépszer három év óta szállít gázlifteket a Szovjet­unióiba, egyre nagyobb téte­lekben. 1984-lben még osialk 25 darabot, 1986-ban és 87- ben viszont már 250 ilyen be­rendezést rendelt a szovjet külkereskedelem. Több mint a 60 százalékuk a most ki­próbálás alatt lévő,, nagyobb teljesítményű és hatékonyab­ban használható készülék lesz. A gázlifteket az olajimező- kön arra használják, hogy gázt nyomjanak velüik az olajréteg alá, s ilyen módon többet tudjanak felszínre hozni belőle. Ezekkel oldják meg az olaj és a gáz szétvá­lasztását is. Dombó Pál Lakásépítő és Fenntartó Szövetke­zet Dombóvár—Guna- rasfürdőn személyi tu­lajdonú f TÁRSASÜDÜLŐK ÉPÍTÉSÉHEZ építtetők jelentkezését fogadja Építésre kerül 1, 2 és 3 szobás üdülőegység. Részletes tájékoztatás : Dombóvár, Népköztársa­ság u. 10—12. Telefon: 15-18. (250) Konténerekből csomagoltak A boltok „vásárlók köny­veiben” olvasható bejegyzé­sek és a kereskedelmi ellen­őrzések tapasztalatainak ta­núsága szerint ismét nagyon gyakori panasz, hogy a cso- magolatton kenyeret a vevők összefogdossák. Ez különösen azokban az üzletekben gond, ahol konténerekből árulják a kenyeret, holott ez a for­galmazás legpraktikusabb, legkorszerűbb módja, de a konténerekre nem írják ki, hogy a kenyér milyen fajta, mennyibe kerül és miikor Sü­tötték. A Belkereskedelmi Minisz­térium a tapasztalatok alap­ján ismételten felhívta a ke­reskedelmi vállalatok figyel­mét, hogy tartsák be a ke­nyérárusításnál az alapvető higiénilali követelményeket. Megfelelő mennyiségű és mé­retű csomagolópapírt bizto­sítsanak, s a félbevágott ke­OL VAST AM Lehetne egyszerűbben? Személyi igazolványomban négy oldal áll üresen — illetve a negyedik oldalon a zöld szelvény személyi számommal — úgy vélem, ‘kihasználatlanul. Ezek az oldalak a különleges bejegyzéseknek vannak fenntart­va, ahova egyebek között az kerülhet, ha a tulajdono­sát kitiltják egy-egy városból, avagy eltiltják valami­től, valaminek a gyakorlásától, aztán ide kerül, ha az illető „ref-es”. Ügy gondolom, hogy ezek a lapok a legtöbb embernél üresen maradnak — szerencsére. Amikor tegnap olvastam, hogy a tetanusz védőoltásban részesült idős emberek arról igazolást kapnak, amit majd a személyi igazolványukban kell tartani, az jutott eszembe, hogy miért ne lehetne azt a „'különleges be­jegyzések” rovatába bejegyezni. Hiszen hely az van, s mindössze két sort foglalna a fontos információ. (Megjegyzem, ha rajtam múlna, ezt a rovatot például arra is felhasználnám, hogy a gyógyszerérzékenységet is ide vezetném be, meg még sok más, fontos dolgot. Bonyolultnak tartom — s főképpen könnyen élve­szendőnek — a kis cédula őrizgetését. Érdemes lenne gondolkodni valamiféle egyszerűbb és kézen- (pardon, igazolványban) fekvő megoldáson! — hm — Visszhang A MÁV többet nem tehetett NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36.7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents