Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-26 / 48. szám

2 "ÎnIËPÙJSÀG 1986. február 26. Megkezdődött az SZKP XXVII. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról.) állása és versengése, vala­Ezt követően Mihail Gor­bacsov a Szovjetunió társa­dalmi-gazdasági fejlesztésé­nek meggyorsításáról szólt, s ezt stratégiai feladatnak ne­vezte. Emlékeztetett azokra a hatalmas eredményekre, amelyeket a párt harmadik programjának elfogadása óta a Szovjetunió elért, majd rá­mutatott: a hetvenes évek­ben a népgazdaságban foko­zódtak a nehézségek, és ész­revehetően lelassult a gaz­dasági növekedés. Természe­tesen minderre hatással volt egy sor külső tényező, a lé­nyeg azonban az volt — han­goztatta —, hogy nem érté­keltük idejében a gazdasági helyzetben bekövetkezett vál­tozásokat, nem ismertük fel, mennyire halaszthatatlan a gazdaság átállítása az inten­zív fejlesztés útjára. A gaz­daság a tehetetlenségi nyo­maték folytán javarészt ex- tenzív módon fejlődött. Mindebből igen komoly ta­nulságokat kell levonni. Az első, hogy a múlt felelős elemzése megtisztítja a jö­vőbe vezető utat, míg a fél­igazságok hangoztatása, az éles kérdések megkerülése akadályozza a haladást. A második tanulság, hogy a gyakorlati tettekben céltu­datosságot és határozottságot kell tanúsítani. A harmadik pedig az, hogy minden nagy ügy megvalósítása attól függ, mennyire tudatosan és aktí­Mihgil Gorbacsov ezek után sorrla vette az ipar és a me­zőgazdaság feladatait, majd a gazdasági mechanizmus át­alakításának szükségességé­ről szólt. Ennek lényegét ab­ban jelölte meg, hogy az egész termelést a társadalmi szükségletek, az emberek igényei kielégítésének kell alárendelni, a vezetés tevé­kenységének pedig a haté­konyság és a minőség javí­tására, az ösztönzési rend­szer fejlesztésére, a kezde­ményezések és a szocialista vállalkozó szellem felkaro­lására kell irányulnia. A továbbiakban az előadói beszéd a pénzügyi és hitel- politika kérdéseivel foglalko­zott, és kiemelte az áru- és pénzviszonyok szerepét a tervgazdálkodás körülményei között. Rámutatott, hogy ezek tagadása bénítólag hat a gazdálkodásra, ezzel szem­ben szocialista alapokon va­ló, egészséges érvényesülése olyan gazdálkodáshoz vezet­het, arrfelyben annak ered­ményei valóban a kollektíva munkájának minőségétől, ve­zetőinek tudásától és kezde­ményezőkészségétől függ. A párt kidolgozta a nép­gazdaság mélyreható átala­kításának stratégiáját, és megkezdte annak megvalósí­tását. Nem kétséges, hogy ezek a változások lehetővé teszik majd a gazdaság fej­lődésének meggyorsítását. Ehhez azonban nem kevés Gorbacsov a szociálpolitika kérdéseivel foglalkozott. Hangsúlyozta: ez az a terü­let, amelyen a gazdasági te­vékenység erdményei érvé­nyesülnek, amely a dolgozók létérdekeit érinti, s amelyen testet öltenek a szocializmus legmagasabb eszményei. Ezen a területen láthatóivá válik a szocialista rendszer humanizmusa, minőségi elté­rése a kapitalizmustól. Rá­mutatott az e téren elért eredményekre, s arra, hogy a szodális kérdéseknek nagyabb figyelmet kell szentelni. Az erre vanatko­nagyobb kölcsönös függősé­gének növekedése: ez a mai fejlődés valóságos dialekti­kája. van vesznek részt benne a tömegek. A párt és az egész nép el­sőrendű feladata a gazdaság fejlődésében mutatkozó ked­vezőtlen tendenciák felszá­molása, s az, hogy a gazda­ságnak megfelelő dinamikát adjunk, megnyissuk a teret a tömegek kezdeményeze- sei és alkotóképessége előtt, valamint a forradalmi át­alakulás számára. Ezután Mihail Gorbacsov a társadalmi-gazdasági fejlesz­tés 2000-ig terjedő fő irány­vonalának programjára tért át. Rámutatott, hogy ez idő alatt közel kétszeresére kell növelni a nemzeti jövedel­met, meg kell kétszerezni a termelési potenciált, a mun­ka termelékenységét 2,3— 2,5-szörösére kell növelni, miközben csökkenteni kell a népgazdaság energia- és nyersanyiag-felhasználását. Mindezen feladatok megvaló­sításában a legfontosabb szerep a tudományos-műszaki haladásnak, a társadalom termelőerői gyökeres átala­kításának jut. Az eddigi anyagi-technikai bázis alap­ján ugyanis nem lehet meg­oldani a kardinális kérdése­ket. A megoldást a népgaz­daság mélyreható, a tudo­mány és a technika legújabb vívmányainak alapján álló rekonstrukciójában, a gazda­ságirányítási rendszer átala­kításában látjuk. résén fel kell számolni, és a Központi Bizottság támogat­ja ezt a törekvést. Eközlben nem szabad árnyékot vetni azókra, akik becsületes mun­kával többletjövedelemihez jutnak. Az állam támogatja a lakossági szükségletek jobb kielégítésére és a szolgálta­tások teljesebb megoldására irányuló törekvéséket. Az ilyen munkának teljességgel összeegyeztethetőnék kell lennie a szocialista gazdál­kodás elveivel, s szövetkeze­ti alapokra, vagy pedig álla­mi vállalatokkal kötött szer­ződésekre kell épülnie. A jövedelem elosztásának javítására vonatkozó bármi­lyen erőfeszítés eredményte­len marad azonban, ha nem sikerül telíteni a piacot áruval és szolgáltatásokkal. Ezt a célt szolgálja a fo­gyasztási cikkek termelésé­nek és a szolgáltatásoknak a tökéletesítésére irányuló program. Gorbacsov ezek után a la­kásépítésről szólt, rámutatva arra a célra, hogy az ez­redfordulóig minden család­nak önálló lakása, vagy há­za legyen. Beszélt az okta­tás helyzetéről, az egészség­ügy feladatairól, a környe­zetvédelem kérdéseiről. Az SZKP KB főtitkára ezt követően arról szólt, milyen Ezt követően Mihail Gor­bacsov a társadalom további demokratizálásának kérdései­ről szólt. Hangsúlyozta, hogy a társadalom fejlesztésében kitűzött feladatokat lehetet­len megvalósítani a szocia­lista demokrácia határozott továbbfejlesztése nélkül. Te­kintettel erre, az SZKP és Központi Bizottsága lépése­ket tesz a szocialista rend­szer demokratizmusának el­mélyítésére. A társadalom irányítása a szocializmusban, a mai körülmények között nem lehet csupán a szakem­berek szűk körének felada­ta. A szocialista társadalom csak akkor fejlődhet, ha a nép valóban irányítja saját ügyeit, s az emberek milliói részt vesznek a politikai életben. Ezzel kapcsolatban elemezte a tanácsok mun­káját, kiemelve, hogy az SZKP a helyi közigazgatási szervek önállóságának növe­lésére törekszik. De még ez sem elégséges: egyetlen ap­parátus sem érhet el ered­ményeket, ha nem a töme­gekre támaszkodik. A válasz­tott szerveknek is igénye­sebbeknek kell lennlök saját munkájukkal szemben. Több példa bizonyítja, hogy ha valaki sokáig ül egy posz­ton, akkor elveszíti az új dolgok iránti érdeklődését, s a többieket is akadályozza a jobb munkában. Az ország igazgatásába mind aktívabban be kell vonni a társadalmi szerve­zeteket. A párt új szöve­gezésű programja Célul tű­zi ki a közvetlen demokrá­cia minden formájának fej­lesztését. Ennék kapcsán jelentőségűek a marxista—• leninista párt számára az egyes társadalmi osztályok, rétegek és csoportok közöt­ti kapcsolatok, a nemzeti és nemzetiségi kérdések. A párt biztosítja a társadalom szi­lárd egységét, egy olyan tár­sadalomét, amelyben a ve­zető szerep a munkásosztá­lyé. A társadalmi kérdések között foglalkozott a család szerepével, a nők és az idő­sök helyzetével, majd rész­letesebben a nemzetiségi kérdéssé!. Rámutatott: a problémák megoldásának alapjait a nagy októberi szocialista forradalom rakta le. Az elért eredmények azonban nem jelentik azt, hogy a nemzetiségeik, nem­zetek közötti kapcsolatok problémamentesek. Az ellentmondások a fej­lődés elkerülhetetlen vele­járói, s fontos, hogy felis­merjük azokat, majd az élet által felvetett kérdésekre keressük és idejében megad­juk a helyes válaszokat. Az SZKP lenini hagyománya, hogy rendkívüli tapintatot alkalmaz a nemzeti és nemzetiségi politikában, mi­közben elvi harcot folytat a nemzeti korlátoltság és kér­kedés, a nacionalizmus és a sovinizmus minden jelen­sége ellen. megemlítette, hogy a szovjet alkotmány lehetővé teszi népszavazások megtartását az országot érintő legfonto­sabb kérdések eldöntésében. Mindenkit szófcimondásra, véleménye kinyilvánítására kell ösztönözni — mondotta —, mivel enélikül nem lehet demokráciáról, a tömegek alkotó politikai munkájáról beszélni. Vannak, akik óva­tosságra intenek a vélemény- nyilvánításban azzal, hogy nem kellene ennyit hangoz­tatnunk hibáinkat, hiányos­ságainkat, gondjainkat. Erre csak egyetlen választ adha­tunk: az igazságra van szükségünk, s az elmúlt egy esztendő megmutatta, milyen határozottan támogatják a tömegek a haladásunk útjá­ban álló minden jelenség megalkuvás nélküli elítélé­sét. A szókimondás csak azoknak kényelmetlen, akik rosszul dolgoznak. A szocialista demokratiz­mus szélesítése és továbbfej­lesztése együtt jár a szovjet emberek társadalmi, politi­kai és személyi jogainak ér­vényesítésével. E jogok el­mélyítését, szavatolásuk megerősítését a párt és az ál­lam elsőrendű kötelességé­nek tekinti. A szocializmus lényegéből adódóan az ál­lampolgárok jogai nem lé­teznek, s nem is létezhetnek kötelességeik nélkül, ponto­san úgy, ahogy nincsenek kötelességek jogok nélkül. A demokrácia a szocialista tör­vényesség erősítésének egyik legfontosabb eszköze, a szi­lárd törvényesség pedig a demokrácia elválaszthatat­lan része. A Szovjetunió alkotmá­nyos rendjének, biztonságá­nak védelméről szólva rámu­tatott: az SZKP a mai bo­nyolult nemzetközi helyzet­ben, a reakciós imperialista körök növekvő aktivitása közepette lankadatlan figyel­met szentel az ország védel­mi képessége erősítésének. A szovjet hadsereg és haditen­gerészet korszerű fegyverzet­tel és technikával, jól kikép­Mint Önök tudják — mondta Gorbacsov —, ja­vaslatainkat nemcsak a ha­gyományos diplomáciai csa­tornákon továbbítottuk, ha­nem közvetlenül a világ köz­véleményéhez, a népekhez fordultunk. Eljött az ideje annak, hogy teljességében megértsük napjaink kegyet­len valóságát: a nukleáris fegyver olyan pusztító erőt hordoz, amely képes eltöröl­ni az emberiséget a Föld szí­néről. Felhívásunk ismétel­ten megerősíti, hogy pártunk nemzetközi tevékenységének középpontjában továbbra is a nukleáris veszély, a fegy­verkezési hajsza ellen, az egyetemes béke megőrzésé­ért és megszilárdításáért ví­vott harc áll. Ennek a politikának nincs alternatívája. Ez méginkább igaz azokban az időszakok­ban, amikor kiéleződik a nemzetközi helyzet. A hábo­rú utáni évtizedekben való­színűleg soha nem volt olyan robbanásveszélyes a világ- helyzet, sőt, olyan bonyolult és kedvezőtlen, mint a nyolc­vanas évek első felében. Az Egyesült Államokban hata­lomra jutott baloldali cso­portok, s legfontosabb NATO- beli kiszolgálóik éles fordu­latot tettek az enyhüléstől a katonai erőn alapuló politi­káig. Tevékenységük alapját olyan doktrínák képezik, amelyek elutasítják a jó szomszédságot és az együtt­működést, mint a világfejlő­dés elveit, mint a nemzetközi kapcsolatok politikai filozó­fiáját. A washingtoni kor­mányzatnál továbbra is sü­ket fülekre találnak a fegy­verkezési hajsza megállításá­ra, a nemzetközi helyzet egészségesebbé tételére vo­natkozó felhívások. Lehet, hogy nem érdemes felhánytorgatni a múltat? Főképpen most, amikor a szovjet—amerikai kapcsola­tokban mintha a javulás jelei mutatkoznának, és egyes NATO-országok vezetőinek tetteiben és hangulatában is­mét lassan felbukkannak a realista tendenciák? Mi úgy véljük, érdemes. A nemzet­közi légkör erős lehűlése a nyolcvanas évek első felében ismét emlékeztetett arra, hogy semmi sem adódik ma­gától: a békéért állhatatosan és céltudatosan harcolni kell. Még a legkisebb esélyt is fel kell kutatni, meg kell találni és ki kell használni, hogy ameddig még lehetsé­ges, megszüntessük a hábo­rús veszély erősödésének ten­zett személyi állománnyal rendelkezik és felkészült, a nép iránt feltétlenül hűséges parancsnokok és politikai munkások irányítják. Ezek az erők méltóképpen teljesí­tik kötelezettségüket a leg­bonyolultabb, néha nehéz helyzetben. Teljes felelősség­gel kijelenthetjük: a Szov­jetunió védelmi ereje ma olyan szinten van, amely le­hetővé teszi a szovjet embe­rek békés munkájának és életének megbízható védel­mét. Mihail Gorbacsov a továb­biakban a párt külpolitikai stratégiájának alapvető cél­jairól és irányairól szólt. Rámutatott, hogy az SZKP nemzetközi stratégiáját az ország gazdasági és társadal­mi fejődésének alapvető fel­adatai határozzák meg. En­nek fő célja teljesen világos: biztosítani a szovjet nép szá­mára, hogy szilárd békében, szabadon dolgozhasson. Ez a mai 'körülmények között mindenekelőtt azt jelenti, hogy meg kell állítani a nuk­leáris háborúra való előké­születeket. Az SZKP a jelenlegi hely­zetet sokoldalúan vizsgálva kidolgozta programját a tö­megpusztító fegyvereknek az évszázad végéig történő tel­jes felszámolására. Ez mére­teit és jelentőségét tekintve történelmi program. denciáját. Ezt megértve, az SZKP Központi Bizottsága áprilisi ülésén ismételten ele­mezte a nukleáris veszély jellegét és mértékét, s olyan politikai lépéseket határo­zott meg, amelyek a helyzet javulását eredményezhetik. A következő elvi meggondo­lásokból indultunk ki: 1. Ma olyan fegyverek van­nak, hogy csupán katonai­műszaki eszközökkel, vagy bármiféle kiterjedt védelmi rendszerrel egyetlen állam sem reménykedhet abban, hogy megvédheti magát. A biztonság garantálása mind­inkább politikai feladat, amit politikai eszközökkel lehet megoldani. Mindenekelőtt jó­akaratra van szükség ahhoz, hogy végig lehessen menni 3 leszerelés útján. A biztonság nem épülhet a végtelenségig a megtorlástól való rettegés­re, a „fékentartás és elret­tentés” doktrínáira, nem is beszélve egy olyan helyzet abszolút és erkölcstelen mi­voltáról, amikor az egész vi­lág a nukleáris fegyverek túszává válik. Ezek a doktrí­nák bátorítják a fegyverke­zési hajszát, amely előbb vagy utóbb képes kicsúszni az ellenőrzés alól. 2. Ha a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsola­tairól beszélünk, a biztonság csak kölcsönös, s ha a nem­zetközi kapcsolatok egészét tekintjük, akkor csak általá­nos lehet. Nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük az időtényező kritikus jelentő­ségét. Az új tömegpusztító fegyverrendszerek megjele­nése szüntelenül rövidíti a rendelkezésünkre álló időt, szűkíti annak lehetőségeit, hogy válsághelyzetben poli­tikai döntéseket hozhassunk a háború és a béke kérdései­ben. 3. A militarizmus húzóere­je továbbra is az Egyesült Államok, s annak katonai- ipari gépezete, amely egye­lőre nem kívánja a fordulat- számát csökkenteni. Ezt ter­mészetesen számításba kell venni. Ám mi jól értjük azt ds, hogy a katonai-ipari komplexum érdekei és cél­jai korántsem egyeznek az amerikai nép érdekeivel és céljaival, e hatalmas ország valódi nemzeti érdekeivel. A világ természetesen sok­kal szélesebb az Egyesült Államoknál és külföldi befo­lyási övezeténél. A világpo­litikában nem lehet csupán egy — bármilyen fontos — országgal fenntartott kapcso­latokra szorítkozni. De ma­A gazdasági mechanizmus átalakításának szükségessége Szociálpolitikai kérdések A következőkben Mihail időre van szükségünk. A növekedési ütem gyorsítását azonban halogatás nélkül, már ma meg kell kezdenünk. A XII. ötéves tervnek éppen az a sajátossága, hogy a nép­gazdaság új tudományos-mű­szaki alapokra helyezését a növekedési ütem gyorsításá­val párhuzamosan tűzi ki célul. Ezért szükséges, hogy a lehető legnagyobb mérték­ben mozgósítsuk minden tar­talékunkat. Ezek közé sorol­ta a termelési potenciál jobb kihasználására, a munka ha­tékonyabb ösztönzésére, a szervezettség és a fegyelem növelésére, az ésszerűtlen gazdálkodás megszüntetésére irányuló törekvéseket. Rá­mutatott ugyanakkor, hogy a hatalmas tartalékok egy ré­szének felhasználásához még nem láttak igazából hozzá. A különböző szintű vezetők jelentős részének gondolko­dásmódja a források rend­kívüli bőségének időszakában alakult ki. Ez a gazdaság so­kakat elkényeztetett, pazar­láshoz vezetett. Ám a hely­zet régóta megváltozott. A korábbiaktól eltérően már nem áramlik új munkaerő a gazdaságba, és drága árat kezdtünk fizetni minden ton­na kőolaj, érc, szén felszínre hozásáért és szállításáért. E tények fölött nem hunyha­tunk szemet. Mindennel ta­karékoskodni kell, elsősor­ban a termelésben és a ház­tartásokban. zó tervek csak akkor való­sulhatnak meg, ha minden­ki nagy erőbevetéssel és ha­tékonyan dolgozik. A fizeté­sek szorosan függjenek a végzett munka mennyiségé­től és minőségétől. A szoci­alista állam fontos feladata, hogy kitartó harcot folytas­son a munka nélkül szerzett jövedelmek ellen. Ma kény­telenek vagyunk beismerni, hogy a gyenge ellenőrzés és több más ok miatt sokakban eluralkodott a tulajdon haj­szolása és a közösségi érde­kek elhanyagolása. A dolgo­zók joggal vétik fel, hogy ezeket a jelenségeket gyöke­mint a világ allamai egyre A társadalmi-gazdasági fejlesztés stratégiája Továbbfejleszteni a szocialista demokratizmust Középpontban az egyetemes béke megszilárdításáért vívott harc áll Szavaznak a küldöttek

Next

/
Thumbnails
Contents