Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-22 / 45. szám
12 rtÉPÜJSÀG 1986. február 22. . kMAGAZINJ ' MAGAZIN M I MAGAZIN j* MAGAZIN II MAGAZIN % , , ' magazin ï MAGAZIN w MAGAZIN MAGAZIN I MAGAZIN ^ MAGAZIN 1 MAGAZIN A papagáj eldöntötte a jogvitát A bonni járásbíróságon egy papagáj hangos közbekiabálása vetett véget egy évek óta húzódó pereskedésnek, amely két szomszéd között folyt az állat tulajdonjoga körül. A madár olyan élethűen utánozta a felperes beszédét, hogy ez minden kétséget eloszlatott a papagáj valódi tulajdonosára vonatkozóan. Koko 1962 májusában berepült a 300 méterrel odébb lakó szomszédasszony ablakán, aikli ettől kezdve a magáénak tekintette. A madár valódi gazdája először fényképeket mutatott a megszökött papagájról, lés kérte az állat visszaadását. A szomszédasszony kijelentette, hogy ez nem egyértelmű bizonyíték. A bonni Járásibíróságnak is ez volt a Véleménye, és elrendelte a papagáj elővezetését. A „ibesZédprÓba” után az eredeti tulajdonos visszakapta kedvencét —, de 350 márkát kell fizetnie szomszédasszonyának a madár etetéséért. Elektronikus útvámolás Számítógép segítségével és drasztikus útvámmal akarja a hongkongi kormány megszüntetni az ötmilliós metropolis belvárosának krónikus közlekedési káoszát. Egy elektronikus útvámoló (Elekctronic Road Pricing = ERP) elnevezésű ellenőrző rendszer fog regisztrálni minden olyan autót, amely csúcsidőiben átlépi a belváros határát. Havonta egyszer azután a járműtulajdonos számlát kap az összejött úthasználati díjakról. Ehhez persze, előbb minden Hongkongban engedélyezett autót fel kell szerelői egy úgynevezett fekete dobozzal, amely tárolja az autótulajdonos nevét és óimét. A zegzugos belvárosba vezető minden út aszfaltja alatt azután elektronikus értékelőket helyeznek el — ezek regisztrálják minden jtármű elektronikus azonosító jelét, és ezt továbbítják a számítógépbe. Az egész rendszer ára: átszámítva kb. 130 millió márka. Ellenzői az elektronikus útvámolő rendszert az „útonállás modern formájának” nevezik, és magánszférájuk megsértésétől félnek. Modern objektívek A fényképezőgép a modern technika ragyogó alkotása, akárcsak a számítógép. A gép hozzáértő kezekben csodálatos dolgokat képes produkálni. S noha a fényképzés alapelved az idők során nem változtak, annál inkább tökéletesednek magának a gépnek az egyes részei. E folyamat jól érzékelhető például a gép lencséjén, az objektiven. Már a háború alatt elkezdődött az objektívek réflexmentesítése. A vákuumban rápárologtatott rendkívül vékony átlátszó réteg megszünteti a káros reflexeket, ezzel kiküszöböli a tükrözést. Az ún. T- réteg annál fontosabb, minél több tagból áll egy objektív. Ma már nem egy, hanem több réteget visznek fel a lencsék felületére, így színes felvételnél a színhűség is tökéletesebb. Új tulajdonságú anyagok jelentek mag a lencsegyártásban, ezzel korlátlan lehetőségek nyílnak speciális objektívek tervezésére. A bonyolult- számításokat a számítógépek könnyűszerrel elvégzik. Megfelelő lencsekombinációval aránylag rövid és könnyű teleobjaktívek, nagy látószögű és hal- szemoptiikák készülnek. A folytonosan változtatható gyújtótávolságú zoom- és varioobjektívek ma már nemcsak a filmfelvevő gépekhez hanem amatőr célokra is aránylag olcsón kaphatók. A gyújtótávolság változását és az élesre állítást mozgó belső lencsetagok teszik lehetővé. Az alapobjektív gyújtótávolsága standardizálódott, általában normálfilmes gépeknél 50 milliméter, 6X6- os méretnél 85 milliméter körül van. Üjabban az egyszerű, olcsó kisfilmes gépeA modern objektívet számítógéppel tervezik két 38 milliméteres gyújtótávolságú objektíwel szerelik. Ezek a gépek a régi box-gépek utódai — igényesebb kivitelben. A rövid gyújtótávoiság nagyobb látószöget és nagyobb mélységélességet jelent. Minimális rekeszelésnél egy métertől a végtelenig minden éles. Nemrég 1:3,5-ös fényerejű alapobjektív volt a legtöbb gépen, ma 1:2,8-nál kisebb fényerejű objektívet szinte nem is látunk, de az 1:2, illetve 1:1,7 fényerő is igen gyakori. Az átlagos amatőr ezt a fényerőt — vagy a még nagyobbat — ritkán használja, viszont kénytelen nagyobb súlyt cipelni, mert az ilyen gép „fejnehéz”, ezért hegymászásnál, sízésnél kellemetlen. Amatőr célra a 90 mm-es „tele” a legkedveltebb, termesztésen nem valódi tele- objektivről, hanem' jól korrigált, hosszú gyújtótávolságú objektívról van szó. Valódi teleobjektív speciális célra a legkülönbözőbb gyújtótávolsággal kapható, természetesen magasabb áron és nagyobb súllyal. Aranytermelő algák A New Mexicó-i Egyetem (Las Cruces) (tudósai azt állítják, hogy közönséges algák, amelyeknek nagy az aiffinitása az aranyhoz, ki tudják választani az aranyat a szennyvízből, vagy akár az óoeánból. Az algák szilika- gélbe ágyazva akkor is kinyerik az aranyat a vízből, ha már nem élnek, mondja Benjamin Greene, a kutatócsoport egyik tagja. Akkor Is működnek, ha az arany töménysége a vízben igen kicsi. „Egy próbaoldatból az arany több mint 90 százalékát kivonták, pedig az arany kb. milMárdrésznyi arányban volt benne” — mondta dr. Dennis W. Damall, a kutatás igazgatója. A recikláliható algabázisú gél sokkal kevesebbe kerül, mint azok a műgyanták, amelyeket most a fémeknek a szennyvízből való kivonására használnak, és az algák szelektívebbek is, mondják a kutatók. „Könnyen be lehet úgy állítani a Savasságot és a sótartalmat, hogy csak aranyat kapjunk — mondta dr. Damall. — A szokványos műgyantákkal inkább fémkeveréket kapunk.” A hát karikatúrája E Szöveg nélkül Részleges magzatelhajtás Francia orvosok részben megszakítottak egy négyes terhességet. Egy most 31 éves nő évekig meddő volt, ezért azután hormonokkal igyekeztek segíteni terhessé válását. Amikor első ízben lett terhes, ikrei lettek volna, de elvetélte őket. A kezelést kisebb hormonadagokkal folytatták, s ekkor meg négyes ikrek lettek volna. Az orvosok újabb vetéléstől tartottak, de attól is, hogy esetleg a szüléskor támadnak komplikációk. Mivel a szülők nem egyeztek bele mind a négy magzat elvételébe, az orvosok a térhessék első tíz hetén belül a négy magzat közül kettőt leszívtak. A műtétet altatás és állandó ultrahangos ellenőrzés közepette végezték el. A meghagyott embriók rendesen fejlődtek. Tevék és gépkocsik Az arab országokban nem ritka eset, hogy az életét addig jórészt teveháton töltött pásztor vagy jobb módú földműves szinte egyik napról a másikra „nyergei át” a XX. század közlekedési eszközére, a gépkocsira. A japán furgonok, kisteherautók ma már Marokkótól Észak-Jemenig mindenhol közkedveltek, s előfordul, hogy az újdonsült sofőrök gyakorlatlanságának épp a kétpupuk esnek áldozatul. (Tavaly csak az Egyesült Arab Emirátusokban körülbelül 300 tevét gázoltak el — nem sokat segített az ilyenkor kirótt tetemes, ezer dollárnak megfelelő büntetés sem.) A borsos bírság egyébként teljesen érthető. A sivatag hajóját nagy becsben tartják. Nemcsak munka- és tűrőképességével tűnik ki, hanem — bármilyen furcsán hangzik — élelmezési és környezet- védelmi szempontból is hasznot hajt. Igénytelenebb a szarvasmarháknál (közismert, milyen sokáig elviseli a szomjúságot), teje gazdagabb proteinben, hozama sem alacsonyabb: egy jól táplált állat ugyanannyit adhat naponta, mint egy átlagos fríz tehén Európában. S a környezetvédelem? Nos, a teve sokkal szárazabb, tüskésebb növényzettel is megelégszik, kevesebb kárt okoz legelésé- vel. Sok szakértő azt javasolja, hogy a félsivatagok, pusztuló növényzetű régiókban, ahol tartani kell a zöldterületek további gyors visszahúzódásától, változtassák meg az állatállomány összetételét, s részesítsék előnyben a hagyományos tevetartást. Külföldi tudósok is folytatnak kísérleteket. Dt. Reuven Yagil, a Ben Gurion Egyetem professzora például egy tenyésztőtelepet akar létrehozni Dél-Egyiptomban vagy Észak-Szudánban, ahol hormonkezeléssel az állatok szaporodását befolyásolná. A gépkocsik térhódításán, s az ezzel szorosan összefüggő életmódváltozáson persze minden ilyen „agrár-haszon” édeskeveset módosít. Az arab országokban — különösen a tehetős, olajtermelő államokban — az automobilizmus terjedése kiugró ütemű. Másfél évtizede Ománban öt(!) kilométer hosszú aszfalt út volt, kuvaitban negyven éve még semennyi — míg napjainkban a kisebb sejkségeket is korszerű autósztrádák hálózzák be. S a változás még gyorsabb lehetne, ha vallási és szemléleti okokból a gépkocsivezetés nem lenne szinte kizárólag az „erősebb nem” előjoga. Szaud-Arábiá- ban például a nők egyáltalán nem vezethetnek, s ez eleve csökkenti a gépkocsiforgalmat. Rosszmájú hazai úrvezetők erre valószínűleg azt mondják: ez a gyanútlanul bóklászó, igénytelen, túrista- csalogató tevék igazi szerencséje. .. Sz. G. A sivatag hajója Álnevet mindenkinek A bankok és a hatóságok nagy költségek és elektronikus trükkök árán védik a számítógépeiket az illetéktelenek és a betolakodók ellen. Hogyan akadályozhatja meg azonban az egyén, hogy a személyi adatait a tudta nélkül kicseréljék és esetleg visszaéljenek velük? Az amszterdami matematikai és számítógép-tudományi központ munkatársa, David Chaum javasolt most erre egy védelmi tervet. Chaum is felháborodik a kialakuló „dosszié-társadalmon”, amely lehetővé teszi, hogy egy fogyasztó hétköznapi adataiból „teljes képet” alkothassanak az „élet- és fogyasztói szokásairól, a magatartásformáiról és a baráti köréről” Chaum azt javasoljá, hogy mindenki az éppen adott partnerrel — például a bankjával, a népességnyilvántartó hivatallal és a csomagküldő áruházakkal — való kapcsolatban használjon mindegyikhez külön-külön „digitális álnevet”. Ezeket a rejtjelezett különböző számkombinációkat aztán az adatbankok többé nem tudnák egymással egyeztetni. A sokféle személyazonosság ellenére viszont az egyes polgár bármikor kifogástalanul tudná magát igazolni a bankja vagy a hatóság előtt. PALETTA Kossuth- és Munkácsy-dijas kiváló művészünk : Domanovsz- ky Endre négy festményének címét kapják rejtvényünk megfejtésében. VÍZSZINTES : 1. Az első festmény, 1956-ban festette, s a Művelődési Minisztérium birtokában van. 14. Ez a római város Szombathely helyéin állt. 15. Fogaival kiszakít. 17. Kiejtett betű. 18. Kötelezvény. 20. Csillagkép az északi égbolton. 21. Két égtáj rövidített Jele. 23. Költők Ültetője. 25. Kiejtett betű. 26. Kutrica. 27. Őriz. 29. . . . világukat (vígan élnek). 31. ... regénye (Gárdonyi). 32. ... gyümölcs (Steinbeck regénye). 33. A totóban gyakran szereplő olasz labdarúgócsapat. 34. Gyerek .bizalmas elnevezése. 35. A Hold Istennője a római mitológiában. 35. „Száguld az Illés . .." .(Ady). 38. Azonos betűk. 39. Ab- rázat. 41. Az aluminium népszerű rövidítése. 42. Konfetti része ! 44. A gólyához című vers költőjének névjele. 46. Bor is, lámpa is van ilyen. 48. Algériai kikötő. 50. A magasban. 52. Sertés. 53. Hozzáér. 54. Princípium. 55. ... bíró, Móricz Zslgmond írása. 57. .. teremtettél” {mérges kiszólás). 58. Csapadék. 59. Fiatalok folyóirata. 60. Háromszoros olimpiai bajnok ök- lözőnk: papp László edzője volt (Zsiga). 62. Felemelt „a” hang. «3. Paradicsom. 66. Szemével érzékel. 68. Alkotás. 69. Rizsétel. 72. Hosszú, bő felsőkabát régebbi elnevezése (francia eredetű szó). 74. A második festmény, 1935-ben festette. FÜGGŐLEGES : 1. A harmadik festmény, 1951-ben festette és a Magyar Nemzeti Galériában van. 2. Keserves. 3. Bőgni. 4. Hegy, adótoronnyal. 5. Csúcs. 6. Szögfüggvény. 7. A gallium vegyi ele. 8. Rendkívüli, rövidítve. 9. Jugoszláv egyetemi város. 10. Visszahí ! 11. Sértetlen. 12. Svájci kanton. 13. Szállítás részmunkája. 16. A negyedik kép, 1947-ben festette. 19. Ady Endre verse. 22. A Száva mellékvize. 24. Közgyűlés jelzője lelhet. 25. Labdarúgó-trófea. 28. A mondás szerint: diadalt arat. 30. Sziget — franciául (ILE). 31. Jegyez. 33. Csípős irodalmi műfaj. 34. Az asszonyok megszólítása Madridban. 37. Fényit. 40. Kettős betű. 43. Női név. 45. Dallam. 47. Ház betűi — keverve. 49. Fontos ötvözőfém. 51. Nemzeti Vállalat — rövidítése. 55. A szamárium vegyjele. 56. A cukorgyártás mellékterméke. 59. Kis . . ., kirándulóhely a Börzsönyben. 61. Személyére süti a fegyverét. 64. Jeznas része! 65. Lamartine költeménye. 67. Visz- szavet! 70. Régi kettős betű. 71. Oltalmaz. 72. Például — rövidítve. 73. Ilyen mondat is van. Megfejtésként beküldendők a vízszintes 1., 74., a függőleges 1 , 16. számú sorok a Tolna Megyei Népújság szerkesztőségének c1- mére: 7101 Szakszárd, Széchenyi ,u. 36. Pf. 71. Beküldési határidő: február 28. A borítékra, levelezőlapra kérjük, írják rá: Rejtvény! A 6. heti, Göcsej című rejtvényünk megfejtése a következő: „Domború a dombok háta. Domb a tájék tompora, Dimbes-dombos szép Zalában Van a dombok otthona.” A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Szabó György, 7131 Mözs, Szent István u. 57.; Borbély Imréné, 7062 Ke- szőhidegkút, Fő u. 41.; Geisz Mihály, 7161 Cikő, József Attila u. 4. Hajas Zoltán, 7150 Bony- hád, Bacsó Béla u. 2/c., Schne- ringer Jánosné, 7100 Szekszárd, Munkácsy u. 15/a.