Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-22 / 45. szám
1986. február ZZ. rtËPÜJSÀG5 i Lehetőség Nemrégiben egy olyan üzletben jártaim, ahol alig elgy éve nevelték ki az igazgatót. Fiattal, agilis, a szakmájához értő, a szakmáját szerető emberrel ismerkedtem meg. Természetesen szó esett a terveiről, elképzeléseiről ds, és miután a szigorúan szakmai dolgokon túljutottunk, megkérdeztem : lesz-e elegendő pénze ahhoz, hogy a tervéit megvalósítsa. A .válasz meglepett: nékünk nem a pénz a legfontosabb, nem várunk kívülről egy fillért sem, hanem az, hogy a pénzeszközeinkkel, a lehetőségeinkkel a magunk belátása szerint gazdálkodjunk. Mindez pedig nem jelent mást, mint azt, hogy az ott dolgozókat szakmai képzettségüknek, gyakorlatuknak megfelelő munkahelyre átcsoportosították, nincs „l'ébecolás”, keresztrejtvény-fejtés, pulórverkötés és süteményrecept-csere, hisz mindenki annyi munlkát kapott, amennyi a nyolc órát pontosan kitölti. Nem volt könnyű dolga az igazgatóságnak, hisz mint mondja, mindenekelőtt alaposan meg kellett ismerni az emberéket, s a tudásukon, munkabírásúkon 'kívül figyelembe kellett venni például azt is, hogy ki, kivel dolgozik együtt szívesein. Nagyon lényeges szempont, hisz feszült légkörben nem léhát jól ddlgoznd, márpedig ha rossz minőségű terméket adnak ki az üzemből, kisebb lesz a kereslet, következésképpen; alacsonyabb lesz a kereset is. Az eredmény mérhető: a dolgozók egy év alatt kétszer kaptak jutalmat, és a bérfejlesztéssel is mindenki elégedett. Felsőnyék és Szabadhidvég között utat építettek. Erre az útra emberemlékezet óta vártaik, a képviselők kortesbeszédeiket rendszerint azzal kezdték, hogy megígérték az utat. Az utat, amely Felsőnyékhez közelebb hozza a világot, a Balatont, a környékbeli nagyobb településeket, az egymáshoz közel, és mégis távol eső rokonokat. A hát kilométeres út a múlt év végén készült el — társadalmi összefogással. A két megye, a két község, a községek üzemei pénzzel, gépekkel, anyaggal, az ott lakók a kétkezi .munkájukkal 'építették az utat. Az elhatározás önmagában kevés, az összefogás lehetőségének felismerése már több ennél, a legfontosabb lépés mégis az volt, amikor a tanács elnöke — ahogy mondani szokás — „kézbe fogta” az ügyet, fölkereste az illetékeseket, és megbeszélte a lakókkal, hogy kinek mi lesz a dolga. Őrzöm a fényképet: IV. Szabó József a nemzeti színű szalag alatt átgurítjá az óborral teli hordót. Hat évvel ezelőtt, szüretkor .töltötte tele, eddig őrizgette, de őrizte vOlna tovább is, egészen addig, míg az út el nem készül. A hordót átgurítotíta, majd vissza, hátratolta a kucsmáját, s csak ennyit mondott: „Hát ezt is megértük”. Nem vagyok felsőnyéki, nem valószínű, hagy gyakran koptatom ezt a háttól ométeres utat, de a nem- zieti színű szalagból én is kértem egy darabkát. A megható élmény emléke marad, a közös örömé, ami ott, akkor a felsőnyéki emberek arcán tükröződött. Évek óta nagyon alacsony a nyeresége az egyik gazdaságnak, s mint azit az alapos pénzügyi vizsgálat, továbbá a gazdálkodás részletes elemzése kiderítette, a jó természetföldrajzi adottságok között gazdálkodó üzem könnyen nyereségessé tehető, ha kíméletlenül számon kérik mindenkitől a végzett munkát, annak minőségét, s az ellenőrzés sem rnarald el. Kemény viták következtek ezután, nyíltan megmondták mindenkinek, hogy személy szerint mit várnak tőlük, s hogy a jól Végzett munkáért mennyit fizetnek. A feltételeket eleve nem vállalta a gazdaság több mint száz dolgozója, sóknak találták a munlkát, szokatlannak ,az őszinte beszédet, és a nyílt kritikát, s még a jobb munkáért járó magasabb fizetésért sem maradtak, tovább álltaik inkább. Gyanítom, hogy új munkahelyükön sem maradnak sokáig, hisz a szigorodó igények, követelmények, az egyre íi-nnyássalbb .piac eleve nem tűri a hanyag, a nemtörődöm munlkát. Pedig hát abban a gazdaságban valóban lehetősége nyílott mindenkinek, hogy bizonyítson, ha nincs szákmája, szakmát tanuljon, hogy pénzt keressen, a'nyagilag és szellemileg gyarapodjon. Lőhetne mondani, hogy lellke rajta, h:a csak egy-egy dolgozóban, munkaerőben gondolkodnánk, valójában azonban csupán sajnálni lehet azokat az embereket, akik elfecsérelik az életűiket. Talán át sem gondolják a lehetőségeiket, s a magyarázat is hiábavaló. Kár értülk. (Hosszan tartó viták és több évig tartó kísérletek után vezették be az új keresetszábályozási rendszert. A változtatás lényege és — egyik allapelve az völt, hogy a szabályozás elosztási funkciója mellett erősíteni kell a teljesítményekre — a gazdasági, a vállalati és az egyéni teljesítményekre egyaránt — ösztönző funkciót. Nos, ami az előbbit — vagyis az elosztási funkciót — illeti: máris biztonsággal állítható, hogy az idén nem kell tartani a bérék, illetve keresetek „elfutásától”. A legfrissebb statisztikái adatok arra utalnak, hogy az idei keresetnövekedés a tervezett mértékszám felső határának megfelelően, 7,5 százalékkal növekszik. Gyorsmérlegre téve az új típusú keresetszábályozási, végül is mi az eredmény? E szabályozási forma létjogosultságát erősen Vitatok is megegyeznek abban, hogy az új konstrukció minden korábbinál rugalmasabb, a vállalatoknak sokkal nagyobb mozgásteret, lehetőséget ad, ráadásul egy sor lényeges és régóta kívánatos gazdálkodási tennivalóra szorította a munkáltatókat. Megszüntette például az úgynevezett létszámbígíltási érdekeltséget, lehetővé tette a korábbinál lényegesen jellemzőbb keresetdífferenoiálást. Ösztönözte a lét- számtarteléko'k hasznosítását és — igaz, csak egy viszonylag szűk vállalati körben — jótékony hatást gyakorolt a vállalati belső érdekeltségi rendszer átformálására is. Érdekeltség, érték, emberi érték. Körbenézvén, olykor szomorúan látom, hány jobb sorsra érdemes, okos és tehetséges ember produkál a saját értékeinél lényegesen kevesebbet. Számos Oka lehat ennek: a családi háttér, az, hogy nem alkkor érkezett a bíztató szó, amikor kellett volna, vagy éppen a legfontosabb hiányzott: az önbizalom. A lehetőség a továbbtanulásra, a képzésre, az előrelépésre, a jól végzett munka megnyugtató örömére mindenkinek megádátott. Az, hogy ki, mennyire sáfárkodik a lehetőségeivel, elsősorban önmaga érdeke. Ha ezt minél többen felismerik, szellemi értékekben is és anyagi javaikban is gyarapszik az ország, a dolgozó ember. D. VARGA MARTA A világhírt is megkísértették, a bonyhádi reklámtáblák világkiállításon szerepeltek, hogy az „uni- cumnak”, a cigarettapapírnak, a Mauthner magnak jó reklámot csináljanak. A Bonyhádi Zománcáru- gyárban a mai napig őrzik ezt a szép hagyományt. Sok ezer megrendelőnek teljesítik igényét: készítenek utcanévtáblát, óriási megállító táblát, aztán ajtóra szerelhető névjegyet, és még ki tudja mit. Gottvald Károly képriportja UNICUM quomorerösitö Ritzel Ëva és Fandák Jánosné betűszedők Táblák a századelőről J£Klesz Józsefné szitanyomait készít Reklám az Állami Biztosítónak Németh József és Illés Antal az égetőkemencénél THBL nil Z E Hl Üj utcanévtáblát készft Miskolcra Beréti Józsefné Készül a kőnyomat Varga Jánosné festő
