Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-22 / 45. szám

1986. február 22.

e Képújság

Borsos Józseffel a pécsi rádió szerkesztősége vezetőjével

— „A Magyar Rádió Pécsi Körzeti és Nemzetiségi Szerkesztősége” — ez olvasható magyar, szerbhorvát és német nyelven Pécsett, a Zetkin Klára utca 1. épület bejáratánál. Vajon hányán kapják fel a fejüket, amikor Önök a 344 méteres középhullámon és a 71,03 valamint a 67,97 megahercz URH-sávon belépnek a központi műsorokba. Hányán örülnek a jól Ismert hang jelentkezésének, vagy menynyien bosszankodnak?

— Hogy hányán dohognak, nem tudóim. Azt viszont igen, hogy adásikörzetünkben — Baranya, Somogy, Tolna és 'Zala megyében — úgy félmillióra tehető a hallgatók szánta.

— Milyen érzés ennyi emberhez szólni? Vállalatok, intézmények, emberek munkájával, gondjaival naponta foglalkozni; véleményt mondani, s ezzel dolgok alakulását befolyásolni, közhangulatot teremteni valami mellett vagy ellen.

— Ennyi emberhez szólni csodálatos, mondhatni bizser- gető, kábító. Ugyanakkor mindez a személyiséget próbára tevő dolog, nagyfokú felelősségtudatot, 'önfegyelmet követel, mint bármilyen döntésű jog vállalása. Ha jól él vele az ember, basznos a köznek, egyénnek, de buktatókkal iis együttjárhat. A rádiós munkája — ahogyan az önöké is — szolgálat, szép szolgálat.

— Mióta szolgálja a pécsi rádió a Dél-dunántúlon élőket?

— Magyar és szerbhorvát nyelven 1953 óta jelentkezünk, 1957-től németül is adunk, összesen nap'i két és fél órában, illetve szombaton és vasárnap három és fél órában.

— A több mint három évtized alatt mi volt a legfontosabb változás műsormunkájukban?

— Korábban jószerivel csak Baranyának rádióztunk. Mára a pécsi, illetve a nagy- kanizsai URH-adók segítségévet adáskörzetünk kitágult, a Duna vonalától egészen az osztrák határig.

— Tolna megyében sok helyütt panaszkodnak a pécsi rádió vételminőségére.

— Szerkesztőségünk a műsorért felelős, az adásért pedig a posta. Természetesen bennünket lis érdékel, hogy a nagy gonddal elkészített műsorunk eljut-e a megcélzottakhoz. Annyit elmondhatok, hogy új adó épül a mohácsi úton, a ikozármislényi elágazás után. Elkészülte remélhetően javítja a rádiózás feltételéit. Hozzáteszem, hogy aki nem sajnálja a pénzt a jó minőségű rádióra, az URH-sávos készüléket — ami a jövő rádiója — vásárol.

— Érthetetlen, hogy számuk miért olyan kevés. Hiszen sokan vesznek méregdrága színes tévét... 'Se ez már más téma .. . ügyhogy folytassuk a rádió feladatával . . . Közelebbről mi a helyi rádió, egy regionális rádió feladata?

— Nem érték egyet azzal a sokat hangoztatott véleménnyel, hogy az embereket kizárólag az érdekli, ami szűíkéblb pátriájukban történik. Ez éppúgy nem igaz, mint amikor a fővároson kívül minden mást perifériális kérdésnek tekintenek. A központi programoknak is szükségük van a helyi hírekre, színekre, a vidéken lakóknak is országos szintézisre, magasabb nézőpontú ismeretekre. A Ihölyi témákban nem veszhetünk úgy el, hogy ne lássuk, mi történik az országban, Európában, a világban. Egyébként Pécs, Szek- szárd, Budapest egyaránt lehet provinciális. Egyszer Illyés Gyula arra a kérdésre, hogy a vidéken megjelenő folyóiratok nem provinciálisak-ie, azt felelte: talán éppen az a baj, hogy nem eléggé azok. E megállapítás a rádióra is érvényes.

— Akkor talán állapodjunk meg abban, hogy legyünk „népben, nemzetben” gondolkodók, ha kell európaiak. De az igazán közeli megmutatása mégiscsak a helyi rádió feladata.

— Valóban. A mindennapi munkához szükséges informáltság biztosítása, a helyi energiák, hatékonyság .kibontakoztatása csakis a helyi tömegtájékoztatás segítségével valósítható meg. És ehhez kell — amint Illyés Gyulát idéztük —, hogy a vidéki sajtó, rádió merjen a szó szoros értelemben provinciális lenni. A technika ma már amúgy is szűkítette a távolságokat, egyre értelmetlenebb fővárosra és vidékre osztani az országot. A mi pr ov in oialit ás unk jelentse azt, hogy naponta szólunk a kisközösségek gondjairól, örömeiről, az ő nyelvükön, a nemzetiségekhez anyanyelvükön. S a helyi sajtó, rádió zárja 'össze a nagypolitika és a fcispolitifca közti rést.

— Említsünk egy kórjelenséget, az információrobbanást, a kommunikáció inflációját. A figyelem felhívásához az utcai plakátáradatban egyre harsányabb színekhez, meghökkentőbb formákhoz nyúlnak az alkotók, de a rádió Is.

— Hiába fokozzuk ordításig a hangunkat, hiába beszélünk valamiről órák hosszat, ha nincs mondandónk. A tömörség kötelező. Ez persze, nemcsak rajtunk múlik, beszélgetőpartnereinken is. Csak egy példa: amikor arra a kérdésre, hogy mit csinálnak, így felelt az egyik dolgozó: „az oszlopok beállítási munkálatainak végzését szorgalmazzuk”.

I — Tényleg rémes!

— Mennyivel találóbb,

akár művészi sűrítésnek is beillő, amikor a Tolna megyei székely asszony így mesélte el élete történetét: „Tizennyolc éves 'koromban félthő mentem, s akkor meglepett a sok gyerek ...” Ugyancsak Tolna megyei példa: egy szekszárdi szőlősgazda arra a kérdésre, hogy nem árt-e meg neki az ital, azt felelte: „Éngöm fiam,

még nem tántorított meg a bor.”

f — Tanulhatunk tőlük.

— Igen, de csak szemléletet, tartást. Mert az aszfalton nevelkedőt riporter szájából szörnyű haliam az „óckodik”-ot, a „vót”-ot. Ne beszéljen nekem így az, akinek a lábujjai között nem puiflfogott 'föl gyerekkorában a dűlőútak pora. Az élő nyelv 'hajlékony, rugalmas, építse be az újat, a riporter éljen a hangsúlyokkal, figyeljen, és használja ki a szavak környezeti erejét. Mert a szavaknak helyzeti energiájuk is van. Aztán a hatásszünetek, a hangszín ...

I

— Árnyalatok. Hogy van erre idő, amikor a sajtónál egyre szigorúbb követelmény a pontosság, a hitelesség és a gyorsaság?

— A kettő nem zárja ki egymást. Az elfogadtatás kedvéért nemcsak hogy szabad, de kell is ilyen eszközökhöz nyúlnunk. Ki hallgatna akkor rádióműsort, ha nem lenne izgalmas, érdekes, jó tempójú. És az sem baj, ha művészi hatást nyújt például egy riport.

— ön szerint a rádió, sajtó, tévé része a kultúrának vagy csak külső mozgatója, ösztönzője?

— Végezzük feladatunkat, tájékoztatunk a politikai, gazdasági, kulturális életről, illetve hol közvetlenebb, hol közvetettebb módon sugal- lunik, ösztönzünk. Ez bizonyos időhatárok között jelentkező és ható dolog. Később azonban ennek egy része — a minőségi része — feltétlenül beépül az irodalomba, a dokumentációs gyűjteményekbe. Persze, ehhez úgy kell írni, szólni, mint Móricz Zsigmond, Ady Endre, Nagy Lajos, vagy úgy, mint jelenünk jelesebb újságírói, írói, például a Szek- szárdon élő Csányi László, Ordas Iván.

I

— Vagy ön, aki végzettsége szerint jogász, ugyanakkor pályáját íróként kezdte...

— Nem íróként... Igaz, hogy már diákkoromban jelentek meg novelláim a Dunántúlban, a Jelenkor elődjében.

I

— Mostanában nem olvashatunk új írásai közül.

— Mert sajnos, nem írok. Egyszerűen nem futja az időmből... de erről elég nehéz beszélni. fróbarátadm és feleségem — aki egyben az elsőszámú kritikusom is — rendszeresen biztatnak az írásra. De, én úgy vagyok az idő- és munkabeosztásommal, hogy egyszerűen nem megy. Nagyon sok időt töltök el itt a munkahelyemen, s ez az elfoglaltság leköti az energiámat. Én úgy érzem magamat jól, ha eleget teszek annak, amit vállaltam. S most itt van dolgom. Később talán jut időm megírni mindazt, ami szorít, amiről jegyzeteket, vázlatokat készítettem.

1

— Tudom, hogy két fia van. Az idősebb, László Budapesten él, ahol kiállftás- rendező. Tehát 6 valószínűnem módosít pályáján, nem követi édesapját. De Bálint?

— ö még gimnazista. Egyébként nagyon szépen beszél, gyönyörűen mond verset és prózát. És büszke vagyok, hogy Kazinczy-dí- jas. A hangja? A basszus felé hajlik. De nem tudom ... illetve reménykedem ...

— Azt kívánva, hogy teljesüljön Bálinttal kapcsolatos álma, érzem, hogy más témára kell áttérnünk. Tehát hová sorolja önmagát, illetve azokat, akik vezető beosztásuk révén részesei, esetleg főrészesei a kollektív sikernek? Fiatalokat nevel-, nek, meghatározó szerepet töltenek be kollektívájukban, arculatot adnak munkatársaik munkájának, stílust teremtenek.

— Kollektív siker? Öröm, de egyúttal az ilyen beosztásban dolgozók keresztje is.

I — Csak ennyi?

— Ennyi.

( — Mégis!?

— A rádiónál, a tévénél dolgozhatnak bármennyien egy-egy produkció létrehozásában, ki'teheti'k a lelkűket, de a hallgató Papp Endrét, Rapcsányi Lászlót, Pintér Dezsőt hallja ...

I

— Es végül is ők alakítják a közvéleményt, teremtenek közérzetet, közhangulatot. Tágítva a dolgon, mindezekben ml a rádió szerepe?

— Olyan, mint a hidegér- zetünk. Nem objektív. Amikor gazdasági egyensúlyunk veszélybe kerül, hiába hirdette, ösztönözte a kormányzat a beruházások visszafogását, a takarékos importot, a vállalatok mintha mégsem vették volna komolyan a dolgot, nem érzékelték a valóban súlyos helyzetet, kikirúgtak a hámból „no, ez még elmegy” alapon. De így volt ezzel az egyén is. Máskor viszont helyzetünket rosszabbnak érzékeljük, a kedvező mozzanatok, eredmények mellett simán elmegyünk. Didergőnk, pedig csak köznapi (bosszúságok okozták rossz közérzetünket. Hogy mit tesz a rádió. Mint a megyei lap. Egyensúlyoz, segít a helyes érzékelésben.

— Az Írott sajtóval szemben a rádió előnye a gyor-, saság, a jelenidejüség. r amikor az újságot holnap, vagy akár száz év múlva is elővehetem, a rádióműsor elszáll.

— A rádióműsor úgy valóban nem vehető kézbe, mint az újság, de ma már rögzíthető. Gazdag dokumen- tumanyagunk van. Inkább úgy fogalmaznék: a megyei lapokkal és a tévé körzeti adásaival egymást egészítjük ki, mindenki él a maga lehetőségével.. . Ennél nagyobb gondom az, hogy helyesen tükrözzük-e a valóságot, saját korunkat, törekvéseinket, az emberek gondolatait. Hitelesen tükrözzük-e, hogy korunkban milyen a politika és milyen feszültségek vannak a kisközösségekben, az emberekben. Ezért nem állhatunk meg a kutatásban, érdeklődésben. Talán ezért is tetszik nekem Benjamin László Mi van a Hold túlsó felén? című verse, mely az örökké kutató emberről szól, akit „fűt az örök igény” megtudni: mi van a hegyek, a Hold túlsó felén. És ha műsorainkkal csak egy kicsit is hozzájárulunk ahhoz, hogy az emberek megismerjék egymást, környezetüket, hogy segítettünk egy várospolitikai elképzelés, egy községfejlesztési cél megvalósításában, ha valamelyest is hozzájárultunk az emberek igazságérzetének megnyugtatásához, ha olykor sikerült népszerűsítenünk az emberséget, erősíthettük az egymás iránti bizalmat, akkor már elmondhatjuk, hogy nem dolgoztunk és nem dolgozunk hiába.

— Ismerve munkájukat, tudom, hogy az nem hiábavaló. S ezt kívánom továbbra is — elsősorban a hall-, gatőknak. S mint olvasó? Mielőbb örömöt lelni olyan újabb kitűnő Borsos-novellában, mint például az En Jani, a borbély.

V. Horváth Mária

Múltunkból

1869. december 1-én a megye állandó választmánya nagy jelentőségű határozatot hozott: elfogadta a cseléd- rendeletet, amely 1871. január 1-én lépett hatályba. Kötelezővé tette a bizottmány a járási főszolgabírónak, hogy a rendeletet széles körben ismertessék.

Az új szabályrendelet 28 pontban foglalta össze a cselédtartással összefüggő legfőbb tudnivalókat, a cselédek és a birtokosok jogait, kötelességeit. A megye azért foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, mert a szomszédos Baranya megye szabályrendeletet alkotott, s azt állás- foglalásra megküldte Tolna megyének is. Tolna megye — némi igazítással — átvette a baranyai szabályrendeletet, s kötelezővé tette azt az egész megyében.

Az első hat pont a munkaviszony létesítését szabályozza. Kimondja, hogy a megállapodás akkor érvényes, ha a cseléd a gazdától elfogad foglalót, továbbá írásbeli szerződést kötöttek, vagy a helykereső cseléd bizonyítványát és cselédkönyvét a gazdia átvette. Abban az esetben, ha a cseléd több helyen is felvett foglalót, akkor is az első gazdánál kell a munkát felvennie, míg a többieknek a kárt meg kell térítenie.

A közösen megállapított napon a cseléd köteles volt a munkát felvenni. Ha a gazda a megállapodás ellenére sem fogadja a cselédet, s emiatt az munka nélkül marad, akkor a gazda köteles megfizetni a cseléd negyedévi bérét és tartásáról is köteles volt gondoskodni. Abban az esetben azonban, ha a gazda gazdasági helyzetében vagy személyi viszonyában olyan változás következik be, ami miatt a cselédet fogadni nem képes, akikor mindössze 14 napi bért volt köteles kifizetni és természetesen elveszett a foglaló is.

Az alkalmazás meghatározott időre szólt: a mezőgazdaságban foglalkoztatás esetén egy esztendő, házicseléd esetében ez hat hónap volt. A szerződési nap minden évben november 1—6. között volt, s a szolgálatba állás ideje január 1. „Kivételt e tekintetben — mondja ki a szabályrendelet — csak a birkások képeznek, kiknek szolgálatba állási határnapja április 24-e, azaz Szent György nap fog lenni; szegődési idejük pedig karácsonytól újévig. A szabály ellen vétők 100 forintig terjedő bírsággal fognak büntettetni”.

A gazdának joga volt szükség esetén elrendelni más munka elvégzését is, mint amire a cseléd szerződött. Ezt a munkát sem volt szabad megtagadni.

A gazda engedelme nélkül a háztól eltávozni, vagy az engedett időn túl kimaradni, tilalom ellenére idegen látogatását elfogadni vagy szintén engedelem nélkül bárkit is éjszakára befogadni — tilos, a tilalom megszegéséért büntetés járt.

A szabályrendelet elismerte a testi fenyítés jogosságát. Erről a 12. pont rendelkezett:

„Erkölcsös és illedelmes viseletre szorítani a cselédet, a gazda kötelessége lévén, ha komoly feddés és dorgálás mitsem használna, a cselédek egészségének akarata nélkül, szabad a gazdának szigorúbb eszközöket “házi fenyítéseket is alkalmazni-«. A tettben okozandó sérelmekért azonban a gazda felelős.”

Más megdöbbentő dolog is akad a cselédrendeletben, így például a 15. pont kimondotta: „Ha a cseléd megbetegszik, a gazda annak or- vosoltatásáról gondoskodni köteles, ha azonban négy hétnél tovább tart betegsége, az esetben szolgálatbán való megtartása a gazda belátására bizatik.”

Hosszú a felsorolása annak, amikor a gazda felmondás nélkül és rögtön elbocsáthatja a cselédet —

erről 12 pont rendelkezik. A cseléd viszont csak ritkán hagyhatja ott munkahelyét következmény nélkül. Az ő esetében csak 3 okot ismer el a szabályrendelet (1. ha szolgálatát az egészsége rontása nélkül tovább folytatni nem képes, 2. ha a gazdának a házi fenyíték határain túllépése bíródlag felmentvén, 3. ha a gazda a szolgálati időnél tovább, hosz- szú útra akarná alkalmazni, vagy lakását 6 mérföldnél távolabb fekvő helyen üti fel.)

A birtokosok nem ritkán oly kegyetlenül bántak cselédeikkel, hogy azok a szerződés lejárta előtt elszöktek a gazdaságból. A szabályrendelet értelmében a szökött cselédet elfogatása után vissza lehetett tolon- colni a birtokra. Idézzük a rendelet 22. pontját:

„Oly cselédek, akik szolgálatukat a szegődési idő letelte előtt törvényes ok nélkül, önhatalmúlag elhagyják, az illető tisztviselőnek bejelentendők, s az által a gazda kívánságára, a szolgálatban visszatérésre kényszer által is szorítanánk; s azon kívül, hogy megbüntethetők, a szolgálat tilos elhagyásából keletkezett károkat megtéríteni kö- teleztetnek. Ha pedig a gazda az elszököttet újra felfogadni nem akarja, helyette mást felfogadhat, s a megszökött által okozott költekezés megtérítését követelheti.”

A szabályrendelet megtiltja a gazdáknak, hogy szökött cselédet alkalmazzanak. Ha ezt megteszik, a járás főszolgabírája megbüntetheti őket, sőt annak a gazdának kárát, ahonnan a cseléd megszökött, meg kell téríteniük.

A rendelkezés utolsó pontjai a cselédkönyvvel kapcsolatos teendőket foglalja össze. Ezek szerint minden cseléd köteles ellátni magát cselédkönyvvel. Cselédkönyv nélkül senkit sem szabad alkalmazni, ellenkező esetben a járási főszolgabíró 50 forintig terjedő büntetést szabhat ki a tilalom megszegőire.

A munkaviszony létrejöttekor a cselédkönyv a gazdánál marad.

A cselédkönyvbe a szolgálat letelte után a gazda beleírta véleményét alkalma-, zottjáról. Igaz, a rendelet kimondotta :

„A cseléd tulajdonságára kedvezőtlen esetben, az illető rovatok csak vonalakkal töltendők be.” Az ilyen vonalazott rovatok gyakran hátrányosabb helyzetet teremtett a cselédnek, mintha 1—2 mondatos vélemény került volna a cselédkönyvbe — ugyanis minden gazda olyan negatív véleményt gondolhatott az ilyen rovatok láttán, amilyet akart. Erősen megnehezítette az illető elhelyezkedését.

Látszólag a rendelet védte a cselédet, amikor kimondta :

„Ki cselédjének valótlan* érdemeire nézve hamis bizonyítványt ad, kellően megbüntethető.”

Levéltári források nem tudnak arról, hogy Tolna megyében akár csak egyetlen gazda ellen is eljárás indult volna, mert valótlan dolgot írt be a cselédkönyvbe.

A CSELÉDBÉREKRÖL

Tolna megye alispánja 1893-ban Csongrád és Békés megye főispánját tájékoztatta a nálunk lévő cselédbérekről. A táblázatba foglalt tájékoztató meglehetős szélsőségeket mutat. Eszerint például a völgységi járásban a külső cselédség bére 120 —240 forint között volt, ugyanez a bér a dunaföld- vári járásban 60—280 forint között mozgott. Amíg a belső cselédség bérminimuma a dunaföldvári járásban 40 forint volt, a völgységi járásban mindösszesen 3 forint és az ellátás.

K. Balog János