Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-15 / 39. szám
1 tolna'", _ 10 NÉPÚJSÁG Anekdota kincstár A magyar anekdotakincs Tóth Bélának a századforduló táján megjelent hatkötetes munkája, A magyar anekdotakincs a legnagyobb, egyedülálló forrásértékű kultúrtörténeti anekdotatárunk a múltból. Az 1899 és 1904 között napvilágot látott kötetekben a szerző teljesen rendszertelenül, esetlegesen közölte a politikai, katonai, irodalmi, művészeti, tudományos élet, valamint a népélet legkülönbözőbb területeiről összegyűjtött apró történeteit. Géza fejedelem fölvette a keresztséget, de azért tovább áldozott pogány módra a magyarok istenének is. Emiatt egyik papja szemrehányást tett neki.- Ne bánts - válaszolta Géza nagyúri egykedvűséggel -, elég gazdag és hatalmas vagyok hozzá, hogy meglehessem! Mátyás király egyszer munkától fáradtan kikönyökölt az ablakon. Látja ám, hogy udvari bolondja siet valahová.- Hová, hová ilyen sebbel-lobbal? - kérdi a király.-Téged akarlak meglátogatni, komám.- Hadd el, nem lehet az.- És miért nem?- Azért, mert bolondnak nem szabad ebbe a szobába bejönni.- Hát akkor te hogy jutottál bele? II. József egyszer titokban Kassára érkezett. Egy fogadóban szobát nyittatott magának, azonnal a tükör elé ült, és borotválkozni kezdett. A fogadósné kíváncsian közeledett feléje, s gyanítván, hogy nagy úr a vendége, ezt kérdezte:- Ugyan, édes uram, mondja meg nekem, hogy miféle szolgálatban áll maga a császárral?- Édes lelkem - felelt a vendég mosolyogva -, biz a császár őfelségét néha borotválni szoktam. Egy alföldi városban a fiatal Ferenc József császárnak feltűnt, hogy kevés a csendőr az előtte tisztelgő hatóságok közt. Ez iránt kérdést intézett a bíróhoz.- Volt itt több is, felséges uram - válaszolt a bíró -, de a többit agyonvertük. Samassa József egri érsek teológiai professzor korában egy szép és nehéz kérdést adott föl valamelyik hallgatójának, s aztán a nyitott ablakon kikönyökölvén, kinézett az udvarba. A kérdezettnek köny- nyen menta válasz, mert könyvből olvasta ki szónokolva az egészet. A főpap élt a gyanúpörrel, így hát visszafordult, és megkérdezte:- Tisztelendő úr, el tudná ezt másodszor is ilyen szépen mondani?- Miért ne?- válaszolt a kispap. - Csak tessék megint az ablakon kinézni.- Puhára főzzük majd a magyart! - mondta Deák Ferencnek az 1867-es kiegyezést előkészítő időszak napjaiban egy osztrák.- Tudja meg az úr - válaszolt Deák -, hogy a magyar ember természete olyan, mint a tojásé: mentül tovább föl, annál keményebb lesz! Horváth Boldizsár gróf Andrássy Gyula miniszterelnöksége alatt nagy buzgalommal és szőrszálhasogatással csinálta a perrendtartást. Andrássy átolvasta a munka első részét, aztán csak ennyit mondott minisztertársának:- Ha így haladsz Bódi, pórul járunk. Mert ha az ember el találja holnap ejteni a zsebkendőjét, egy bíró és két ügyvéd kell hozzá, hogy fölemelhesse. 1986. február 15. Gondolatok egy kiállításról „A béke és alkotás” jegyében címmel március 15-ig nagyszabású szovjet fotókiállítás tekinthető meg Budapesten. Kétszáz kép, - sok is meg kevés is. Számszerűleg soknak tűnik, ám ha belegondolunk, hogy a fotóknak egy olyan időszakról kell hű tükörképet adniuk, amikor a Szovjetunióban igen felgyorsultak az események az élet szinte valameny- nyi szférájában, s ezzel párhuzamosan számos nagy jelentőségű szovjet leszerelési és békejavaslat hangzott el - talán még kevés is. Meghatározó jelentőségű, az elkövetkezendő időszak nyomvonalát kijelölő esemény előtt áll az egész szovjet társadalom; ismeretes, hogy február 25-én ismét benépesülnek a Kong- reszszusi Palota széksorai Moszkvában, s megkezdi munkáját a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXVII. kongresszusa. A tanácskozáson elsősorban a jövő feladatait vitatják meg, de természetesen viszszatekintést is tesznek: mit s hogyan sikerült megvalósítani az előző kongresszus óta eltelt periódusban. Valami hasonlóra vállalkozott a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában most megnyílt tárlat, amely a TASZSZ fotóriporterei segítségével megpróbál bepillantást adni a Szovjetunió mai életébe, a gazdasági-tudományos fejlődés eredményeibe, a szovjet köztársaságok mindennapjaiba. A látogató a képeket szemlélve meggyőződhet arról, hogy a Szovjetunióban elsődleges feladatnak tekintik Földünk békéjének biztosítását. Egyszerre elevenednek meg a moszkvai VIT élményei és a szovjet békestratégia eseményei: Mihail Gorbacsov párizsi útja és a világ által régóta várt szovjetamerikai csúcstalálkozó emlékezetes genfi pillanatai. A következő riportfelvételeknél pedig már az jár az eszünkben, hogy a szovjet vezetés minden erejét szeretné az ország, a gazdaság, a társadalom, a népjólét fejlesztésére fordítani. S hogy az utóbbi időben mennyire kiemelt feladattá vált a gazdaság intenzív fejlesztése, bizonyítja, hogy a párt főtitkárával az élen a legfelsőbb vezetés tagjai személyesen gyárakban és kolhozokban, kutatóintézetekben és az olajkutaknál ismerkednek a napi gondokkal, s az előrelépés lehetőségeivel. Az alkotás jegyében - utal a kiállítás címe arra a fontos momentumra, amely a képek többségén fellelhető, s egyben jellemző tényezőjévé vált a szovjet társadalmi fejlődésnek. Igen, az alkotó emberről van szó. Mert igaz ugyan, hogy nem kevés alkotáson van jelen a felismert jövő tárgyakban, azaz a számítógépek, robotok és chipek világa, azért ezzel párhuzamosan mindig felleljük az embert is: a már tevékeny, s alkotó munkást és tudóst, vagy pedig a jövő szakembereit. A képek között fizikai munkások és akadémikusok - látványos felvételeknél is többet mondó - portréi támasztják alá azt a lendületet és újfajta gondolkodásmódot, amely az utóbbi két-három évben jellemezte a szovjet társadalmat. A tárlat egy másik sarkában a szovjet köztársaságok mindennapi életének atmoszférája érint meg. Ránk köszön mindaz, ami nemcsak a múltban, de még most is jelentős szerepet játszik a nemzetiségek életében. Tadzsik szőnyegfonók, azerbajdzsán kézművesek után szinte mi is megtapinthatjuk Üzbegisztán fehér aranyát, a gyapotot. Hazánk és a Szovjetunió kapcsolatai problémamentesen fejlődnek és gyümölcsözőek - állapították meg többek között Kádár János tavaly őszi moszkvai látogatása során, s ezt támasztja alá az a tematikus összeállítás is, amely a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatokat állítja villanófénybe. A Szovjetunió nagy jelentőséget tulajdonít a szocialista országokhoz fűződő A BEKE ÉS AZ ALKOTÁS JEGYÉBEN a TASZSZ FOTÓKIÁLLÍTÁSA AZ SZKP XXVII. KONGRESSZUSÁRA A kiállítás plakátja Mihail Potirnike és Alekszandr Szi- monovszkij: A kisinyovi traktorgyár fiatal kovácsa - Gennagyij Zvez- gyenko élen jár a munkában és a társadalmi tevékenységben is viszony, s egyben a KGST-együttmü- ködés további fejlesztésének. Természetesen a sort lehetne még folytatni, ám az írás erejénél ez esetben többre képes a látvány, a személyes tapasztalat. Pintér Tamás: Ostromzár a Paradicsom körül- Az éjszaka megint közelebb jöttek... Száraz megállapítás volt, a szavakon mégis átütött a félelem. Lakatos Márk meztelenül állt a nyitott ablaknál, az elhúzott sötétítő függöny mögül nézett kifelé. Ezt csinálta tegnap reggel, tegnapelőtt is, és azelőtt is, most már néhány hét óta. Amikor felébredt, azonnal kibújt a felesége mellől, és az ablakhoz ment, hogy lássa, amit úgyis tudott.- Szóval, közelebb jöttek? - szólalt meg az asszony a hálószoba homályából. - Egyre csak másznak előre, vagy nem? Egy kicsit ma, kicsit holnap, mint valamiféle szörnyeteg csigák. Gyere, és próbálj megerőszakolni, legalább arra az időre elfelejtjük. A férfi kedvetlen mosollyal hátrapillantott, de nem válaszolt.- Azt vártad, hogy meggondolják magukat, és abbahagyják? Vagy azt vártad, hogy visszafordulnak? - A nő hangja eltompult. Mintha a takaró alól beszélt volna. - Egyszer majd csak vége lesz. Teljesen bekerítenek, körülfognak bennünket, aztán ránk másznak, és vége. Az isten verje meg, szinte már várom, hogy itt legyenek a küszöbnél.- Úgy érted, bele kell nyugodni?- Úgy értem, hogy el kell mennünk innen.- Képtelen vagyok belenyugodni. Másra se gondolok, csak arra, hogy mit lehetne tenni ellene - mondta a férfi.- Én ezen már túl vagyok, kedvesem. Lásd be, hogy csak egy dolgot tehetünk: összepakolunk, és sebesen elmegyünk, amíg lehet.- Ezt nem mondhatod komolyan. Nem, Elizabet. Te is tudni akarod, mi az, ami itt folyik. - Lakatos Márk maga sem hitte igazán, hogy erre az ördögi képtelenségre egyáltalán lehetséges valamilyen elfogadható magyarázatot találni. Behúzta a függönyt, és leült a heverő szélére. - Régóta rájöttünk, hogy szó sincs kényszerképzetről, beteges mániáról, vagy efféléről. Nem vagyunk pszichopaták. Se te, sem én. Amikor egy pillanatra rámjön a kétkedés, eszembe jut, mit mutattak a méréseim. S amikor eszembe jut, mit mutattak a méréseim, végigfut a hátamon a hideg. Ott a füzet, amelybe napról napra beírtam az adatokat. Azok pedig tények. Nem emlékezett rá pontosan, mikor kezdődött el ez az egész. Eleinte, a munkálatok kezdeti szakaszában, s később, a kapkodva nekilódult őrült építkezés első hónapjaiban semmi szokatlant sem tapasztaltak. De aztán, amikor szükségszerűen nőni kezdtek körülöttük a betonlapokból rakott falak, lassanként olyan érzésük támadt, mintha megnevezhetetlen elemi fordulatok történtek volna. Valami bizonytalan és ismeretlen eredetű szorongás nehezedett rájuk. Az asszony az örökös zaklatott nyüzsgést, a porfelhőket kavaró teherautók, agyonhasznált munkagépek, túlterhelt toronydaruk állandó lármáját okolta. A szüntelen zaj mintha az éjszakai csendben is visszhangzott volna a fenyegetett ház szobáiban. Ez nyikorgás, bőgés, zakatolás kezdi elvenni az eszemet, mondta. Lehet, hogy emiatt lettem annyira labilis? Mintha valakik egyfolytában szemmel kísérnének. Mintha tartanom kellene valamitől, érted? Csak azt szeretném tudni, mitől. Néha elfog a rettegés, a fene egye meg, majdnem belecsinálok a bugyiba. Főleg, amikor egyedül vagyok itthon. Miért van ez? Lakatos Márk éppen úgy egérfogóban érezte magát, mint a felesége. Nem értette mi történik velük. Majd egy tavaszi napon riasztó meglepetés érte. Az a lehetetlen benyomása támadt, hogy a körös-körül föléjük magasodó csupasz épülettömbök elmozdultak a helyükről, közelebb kerültek hozzájuk, ostromzárba fogták a magányos családi házat. Először egyszerű érzékcsalódásnak hitte, a régi, megszokott térség brutális átalakulásának tulajdonította. Annak, hogy a szeme az elszórtan nőtt fákhoz, bokrokhoz, az akadálytalanul szétterülő városszéli település látványához szokott. Megváltoztak az arányok, mások a viszonyok. Minden más, bizonygatta magában. Egy ideig ilyesmivel áltatták magukat. Hozzá kell szokni, annyi az egész. De nem lehetett hozzászokni, mert nem lehetett semmibe venni a rendszeres változást, amelyet hajnalonként, a magas fémoszlopokra szerelt reflektorok metsző fényében és a nappali tárgyilagos világosságban újra meg újra érzékeltek. Igen, a szomszédos toronyházak minden oldalról előbbre nyomultak, közeledni kezdtek. De hát egyáltalán lehetséges ez? Hogyan lehetséges? A kétségek és a remények romhalmazán Elizabet úgy nézett a férjére, mintha egyedül tőle várhatna megoldást. A férfi ekkor szedte elő a szerszámosszekrényből a bőrtokos acél mérőszalagot, amely az apjától maradt rá. Szép volna hinni, hogy csak merő képzelődés, mondta. Örömünkben odaverhetnénk a fenekünket a földhöz, ha kiderülne, hogy hülye rémkép az egész, mi? Mert ha csak hülye rémkép, akkor mind a ketten a diliházba valók vagyunk. Jónéhány napon át méregette az alattomos tempóban zsugorodó távokat, és rendszeresen feljegyezte az eredményt. Ám egy idő után már semmi szükség nem volt a centizgetésre. Az „ördögi képtelenség”, ahogy nevezte, ijesztő bizonyossággá vált.- Csináljak valami reggelit? - kérdezte most az asszony, és tenyerét rátette a férfi meztelen hátára. - Csináljak, vagy te csinálsz? - Érezhető volt, hogy bármihez inkább volna kedve, mint a reggelikészitéshez. - Ha már nem akarsz mellémfeküdni, legalább tegyél fel egy kávét. Magadtól már eszedbe sem jutna.- A kávé?- Áz.- Annyira hiányzik?- Annyira. A férfi ledőlt mellé és átfogta. Az összeszokott párok értő mozdulataival, sietség nélkül keresték az örömöt, nagyobb eltökéltséggel és módszeresebben, választékosabban, mint eddig bármikor. Elizabet egyetlen sóvárgó mondatot ismételgetett öntudatlanul, mint aki egész K. Gy. M. Az SZKP KB főtitkára munkásokkal beszélget Alekszandr Szencov: Boldog diákévek
